Kedves WP lakók.  Karácsonykor én olvastam sokatok ünnepi írását. Most gondoltam, én leplek meg benneteket. Jó olvasást. 

December 30.

Már megint itt az év vége. Lassan közeledik a nap, amit nem a családdal, hanem a haverokkal illik tölteni. Haverok. Ők azok, akik állítólag mindent tudnak rólam. Néha még azt is, amit te magadról még nem is sejted, de ők már biztosak benne. Ám van, amit ők sem tudnak. Még a legjobb barátom sem. Miért? Mert félsz! Mitől? A reakciótól, amit a vallomás után látnál rajtuk, amikor nagy titkot kiderül. A titok, amit a világ legdrágább kincseként őrzők. Most amikor végre ismét a saját kis lakásom biztonságában vagyok vége az lehetek, aki valójában akarok lenni. Itt azt tehetem, azt vehetek fel, amit csak akarok. Most is rózsaszín kötött pulcsi van rajtam amit a mosógép már az eredeti kétszeresére nyújtott, ami már rég elvesztette eredeti alakját. Én akkor is szeretem. Ha kell bármiről le tudnék mondani, de róla nem, hiszen egyedül ő tudja a titkomat.

Ja, hogy ki vagyok? Egy 20 éves fiú, aki jobban szereti a magányt, mint bármi mást, de tudja mi a kötelessége. Eljátszani a fiút, akit a szülők látni akarnak, eljátszani a kisöcsit, aki rajong a nála két évvel idősebb fiú testvéréért. Azért a testvérért, aki, ha megtudná kivagyok soha többé hozzám se szólna. Mert minden alkalommal, amikor otthon vagyok van olyan pillanata a nagy családi beszélgetésnek, amikor szóba kerül a másság. Sajnos bizony a véleményét sem rejti a szőnyeg alá, amelyben apám igencsak osztozik. Anya szótlanul hallgatja őket. Én pedig észrevétlenül ülök rá a kezeimre, hogy még csak véletlenül se csapják az asztalra nem tetszésem jeléül. Gondolatban egy láthatatlan lakatot teszek a számra, nehogy védelembe vegyem ezt szóban forgó csoportot, aminek én is a tagja vagyok.

Saját kis kuckómban az lehetek, aki a lelkem mélyén vagyok. Egy 20 éves fiú, aki évek óta egyedül hordozza a titkot, aki szereti a rózsaszín elnyúlt kötött pulóver pulcsit, és aki saját magát magányra ítélte csak hogy a titka titok maradj.

Még december 30-a van, de már a figyelmeztető üzeneteket kapom a másnapi szilveszteri buliról.

„Ugye nem felejtetted el az egy évet búcsúztató bulinkat?"

„Ha nem leszel a megbeszélt találkahelyen, biz isten érted megyek."

„Hallottam sok szingli csaj lesz ott. Találsz végre te is találsz egyet magadnak."

„Csípd ki magad."

Eddig se nagy kedvel vártam a másnapot az év utolsó napját, üzenetek bosszantottak is de volt, amelyik tényleg megijesztett. Nem tehettem mást készültem a bulira. Ruhatáramból elővettem egy rendes ruhát persze olyan menő cuccokból álló kombót. Fekete farmer hozzá egy piros vékony pulcsi a nyaka és az újja vége fehér. A menőséget a márka adja, mit olyan elterelő dolognak szánok. Igen egy olyan fiú képét alkottam meg magamról a külvilág számára, aki szereti a márkás cuccokat, szeret divatosan öltözni. Igyekeztem úgy összeválogatni őket, hogy jól érezzem benne magam, de nem az én világom. Amit meg kell tennem azt megteszem a külvilág felé, hogy óvjam azt a kicsi magánéletemet, amit a cég által fenntartott garzon lakásomban megteremtettem.

A kiválasztott ruhát a fotel támlájára rakom. Remélem a szín miatt nem fognak cikizni a fiúk, de ha már ott kell lennem akkor olyanba legyek, amibe jól is érzem magam, mert a piros a másik kedvenc színem.

A cég, ahol dolgozom az ünnepek közti napokat kiadta szabadnapnak, így tényleg pihenhetek, a szerepem a képzeletbeli fogasra felakasztva lóghat addig, amíg ki nem lépek december 31-én az ajtón, hogy haverokkal közösen búcsúztassuk ezt az évet, éjfélkor koccintunk és jobb évet kívánjuk az ideinél egymásnak.

Jobb évet? Mi tennél jobbá az ideinél? Világa kürtölném, hogy meleg vagyok? Na az biztos nem. Lehet nyernék mert végre önmagam lehetek, de lehet vesztenék is sokkal több mindent. Szóval marad az, hogy az ideinél nem rosszabbat. Ezt kívánom minden óév és újév találkozásánál. Ezt az évet látszat nyugalommal túléltem, ezt szeretném jövőre is.

Telefonom üzenetem érkezését jelezte.

„Ugye te is ott leszel holnap a bulin? Nagyon szeretném!"

Egy titokzatos üzenet, mely ismeretlen számról érkezett. Egy kérdés mégis egyszerre okozott félelmet és kíváncsiságot is.

A haverok akarják, hogy ott legyek. Az ismeretlen szeretné. Vajon ki lehet az? Átkutattam az ismerőseim listáját a fejemben, de senki nem jutott eszembe, akivel lennék olyan viszonyban, hogy a társaságomat keresné. Erre a következtetésre második mondatból következtettem. Egy egészséges izgatottság kerített hatalmába. Lehet mégis más lesz ez az éjszaka? A kikészíted ruhámra pillantok és megállapítom, hogy jól döntöttem elbújhatok benne, aki akar az megtalál majd úgyis.

December 31.

Még 12 óra ebből az évből. Még 6 óra magány az én menedékemben. Egy tea mellett ülök és az üzeneteimet olvasgatom.

„18.00-kor a megbeszélt helyen."

„Tuti ma be fogsz csajozni gondoskodni fogunk róla."

„Egy jót fogunk este bulizni."

„Éjfélkor ne a megszokott kívánságod legyen. Kívánt azt, hogy boldog akarok lenni!"

Az ismeretlen kért erre. Miért? Talán ugyan olyan mint én? Talán ő is ugyanúgy félti a titkát mint én de ő rájött az enyémre? Vajon ő is azt fogja kívánni? Ismét a vajon ki lehet ő járt az eszemben, foglalta le gondolataimat. A rózsaszín garbó, aki minden gondom, titkom tudója egy nagy sóhajt hallhatott tőlem, átélte a lelkemben való viaskodást. Pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem megyek el, de már csak a kíváncsiság is arra ösztönöz, hogy ott legyek. Remélem meg tudom ki a titokzatos üzenet írója.

17.00

Már egy órája ülök és az órát lesem. Még 1 óra és ismét magamra öltöm az álcámat. Azt a fiúét aki túl akarja élni ezt az estét hogy az álarc alatt lévő nehogy megsérüljön. A titka továbbra is titok maradjon.

17.30

A kikészített ruha rajtam, a hajam beállítva. Kedvenc parfümöm rajtam mikor a telefonom pittyegését hallom többször is egymás után.

„Ne feledd még fél órád van."

„Ugye ott leszel este?"

Az elsőre nem akartam válaszolni de másodikra igen. Tudatni akartam az ismeretlennel, hogy ott leszek és azt is, hogy igazából miatta megyek.

17.50

Az előszobai tükör előtt állok, ahonnan a többiek által kedvelt fickó néz vissza rám. Az, akit egy valakin kívül mindenki vár. Mert tudom az ismeretlen nem a tükörből visszanézőt várja, hanem aki a mögött van.

18.00

A megbeszélt időben lépek ki a bérház ajtaján, ahol a ház előtt már várnak a srácok. Tudom, hogy mostantól én vagyok a sofőrjük. Tudják nem iszom, ezért olyan automatikus már a dolog részükről. Én pedig a szerepemet játszom, ülök be a kormány mögé, pacsizunk és már mehetünk is.

A klubház, ahol a bulit tartják, és a fiúk asztalt foglaltak már feldíszítve vár minket. Asztalunkat megtalálva betettük a közösbe ki mit hozott. Persze én is vittem piát, de pár alkoholmentes sört is magamnak, de jó volt látni, hogy a többiek is gondoltak rám.

23.00

Az idő gyorsabban telik, mint gondoltam. Már csak 1 óra van ebből az évből. A társaság igencsak a hangulat tetőfokán. Ezt az elfogyasztott alkohol mennyiség is fokozza. Társaságunk tagjai már felszedték a csajokat. Próbáltak rávenni, hogy csatlakozom hozzájuk, de határozottan ellent álltam, ami egy idő után tudatosult a már alkoholtól tompult agyukban, de legalább békén hagytak után. A társaságot figyelem, hátha rájövök ki a titokzatos üzenetküldő. Eddig nem sikerült. Biztos, hogy itt van mert miért szerette volna, hogy eljöjjek. Ha jól megnézem a társaságot, én vagyok az, aki egyedül van itt. Még a srác is, aki a középiskolákban olyan visszahúzódó volt. Sokan azt hitték valami baja van, de mint megtudtuk csak nehezen tud beilleszkedni, de mint idővel kiderült, igazán nem is akart. Annál a cégnél dolgozik, ahol én, többször találkoztunk az ebédlőben, de soha nem beszéltünk egymással. Most még ő is egy csinos lány társaságában érkezett, És egész este egymás társaságát élvezik.

23.40

Már mindenki az éjfélt várja. Én is. Előkerültek a pezsgők, a poharak. A trombiták és a konfettik is harcra készen állnak. Többed magammal az órát nézem, amikor a zsebemben meg rezzen a telefon, üzenetem érkezett.

„Ne feledd el mit kell kívánod éjfélkor."

Ennyi nem több. Körbe néztem, de senki kezébe nem láttam, hogy telefon lenne. Ügyes, nem akar lebukni.

23.55

Pohárral kezemben állok én is a haverok mellett a táncparkett közepén. A zene már csak halkan szól. A társaságon izgatottság fut végig, ami hiába nem vagyok alkohol hatása alatt mégis magával ragadott. Új év új fogadalom. Az, amit egy ismeretlen két tőlem.

23.59

Hamarosan visszaszámolás. A bátrak kezébe a pezsgősüveg, többiek a színes trombitákat tartják. A lányok kezében konfetti. Most már mindenki az órát nézi, és 23.59 50 mp. - kor elkezdődik a hangos visszaszámlálás. 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1. - mondom a többiekkel hangosa.

00.00

A rádió himnuszt játssza. Pezsgős üvegek durrannak, a jókívánságok repkednek trombiták hangosak, a konfettik szállnak a levegőben. A hangzavart kirekesztve csak magamban suttogom boldog akarok lenni. Ahogy kimondom a mondatot telefonom jelez. Előveszem és megnézem az üzenetet.

„Boldog új évet. Remélem teljesül a kívánságod."

Gyorsan felnézek és látom, hogy a helység ajtaja éppen bezárul. Nem gondolkozva indulok utána megsejtve, az üzenet írója ment ki az imént. Kint hulla hó és alig pár méterre áll valaki nekem háttal. Felé indulok.

- Pillanatokkal ezelőtt elsuttogtam, amit kértél tőlem. Remélem teljesül.

- Pillanatokkal ezelőtt elsuttogtam, amit kértem tőled. Remélem sikerül.

- Akkor gyere, tegyük meg az első lépést a boldogság felé.

Kezemet felé nyújtom ujjait összefonja az enyémekkel, és így együtt megyünk vissza helységbe.

Vége.