Megöltelek, most már bánom.
Hiányzik minden álmom.
Másoknak hittem már megint, konukul.
Most meg a szívem zokog irgalmatlanul.
Leszúrtalak, mert hittem másnak, s közben nem hittem "a lánynak".
A lánynak, kit úgy szeretek, mint még valaha és tán már soha.
Jegyesem marad mindörökké, mert
Jég és a tűz egybe olvasztott s közben, mi észre se vettük, de egybe forradtunk.
Nem tudok már jót szólni, ha szám szól csak a fájdalom hangjai szólnak.
Vetekedem a sorsal és küzdök, küzdök, hogy újra a mezőn, egy zöld sophival és néhány össze tépett szóval levedledjük a múltunk és folytassuk utunk, együtt a titkos "E"-nkel ki a sors angyala, és szívünk, tán egyetlen igaz csarnoka. Mert bárminnyire is az látszik utállak, gyalázlak. Miközben magamat utálom és magamat bántom. Mert szeretlek, te váza. De tényleg...