12.fejezet
Felültem és kicsit arrébb húzódtam Jeremytől. Megvakartam a fejem búbját és azon gondolkodtam, mit tegyek annak érdekében, hogy elfelejtse ezt az előbbi dolgot.
Kezei közé fogta az enyémet és mélyen belenézett a szemembe. Válaszok után kutatott, szinte belehalt a tudatlanság világába. Legalábbis a szemeiről ezt olvastam le. Szerintem azt hitte, hogy valami probléma történt, ezért szeretett volna mindent megtudni a mai napomról.
- Hát, ma elmentem vásárolgatni egy sráccal. - Minden testbeszédére odafigyeltem, nem akartam átlépni egy bizonyos határt.
- Milyen srác? - Jeremy állkapcsát összeszorította.
- Régi osztálytárs. Régóta ismerem, most meg ideköltözött. - Felsóhajtottam, aztán megrántottam picit a vállamat.
- Na és? Valami történt köztetek?
Erre a kérdésre nem igazán szerettem volna válaszolni. Belegondoltam abba, hogy Erik meglátott melltartóban a pólóba akadva, mire bevörösödtem. Viszont mire felkaptam a fejemet, Jeremy már az ajtómban állva kirontott a panel emeletének folyosójára és elkiabálta magát.
- Hallod, seggdugasz!? Toldd ide a képed! Hol vagy?!
Tombolt, igazából volt oka rá. Azt hiszem. Pontosan nem tudtam, hogy ezek után mi jó és mi nem, csak annyiban voltam biztos, hogy Christopher és Jeremy sem preferálta az osztozkodást. Ez azért egy oldalról rendelt férfitől elég fura. Mármint, nem lehetnek igazi érzései, nem igaz? Hiszen igazából nem létezik, hanem valahogy.. nem is tudom. Bármikor amikor beleszeretnék gondolni az igazságba, megfájdul a fejem.
Nem tudtam elképzelni, hogy mégis hogyan lehetséges mindaz, amit ebben a pár napban átéltem, ezért is szerettem volna megtudni, mégis mi történt velem, vagy körülöttem.
Aligha hittem el, hogy bármifajta boszorkányság folyt a háttérben.
- Te meg mégis mit csinálsz? - Ráugrottam Jeremyre és visszaráncigáltam a lakásba.
Abban reménykedtem, hogy a szomszédok nem keltek fel, mert amikor ideköltöztem, akkor amiatt is bekopogtak panaszkodni, hogy túl hangosan énekeltem a fürdőszobában. Ha azt meghallották, akkor Jeremyt tuti, hogy még az utcán járókelők is.
Rányomtam az ágyra, aztán visszarohantam becsukni az ajtót. Amikor végre hatástalanítottam a kialakuló feszültséget, Jeremy felé fordultam és csípőre tett kezeimmel megtámasztottam magamat.
- Mégis mit képzelsz? Tökre késő van már.
- Ha elmondod a nevét és lakcímét, ígérem, hogy csendben elintézem.
Komolyan mondom, arckifejezése még engem is megrémített. Nem szívesen lettem volna senki helyében, ha valakire így meredt Jeremy. Nagyot nyeltem, aztán közelebb léptem. Sikeresen elértem a fejét és gyorsan megsimogattam a haját.
- Figyelj, semmi nem történt.
- Akkor miért nem mondtad el elsőre?
- Mertnem akartam, hogy pont így reagálj rá késő este. - Miután viccesen szúrós tekintetet vetettem rá, felnevettünk.
- Nem is értem, honnan jött a gondolat.
Jeremy hanyatt feküdt az ágyamon és gyorsan megpróbált lenyugodni. Eddig minden olyan jól ment, még popcorn is volt. Lefeküdtem és egy hatalmasat ásítottam, miközben betakartam magamat nyakig. Szerettem zokni nélkül aludni, mert a takaróm nagyon puha volt, ezért azt még jobban lehetett e módon érzékelni.
Ő is bebújt mellém, aztán a derekamnal fogva közel húzott magához az ágyon.
- Bocsánat. Nem akartalak kínos helyzetbe hozni mások előtt. - Egy puszit nyomott a homlokomra, aztán megcirógatta az arcomat gsengéden.
Csak enyhén bólogattam, aztán a tévéből jövő háttérzajra elaludtam.
Következő reggel Jeremybe gabalyodva ébredtem fel és arra, hogy a nap a szemembe süt az ablakból. Ezért nem szerettem csak úgy bealudni, mert olyankor a sötétítő nem került a helyére és másnap reggelre mindig megbántam.
Feltámaszkodtam és megdörzsöltem a szememet. Jeremy óvatosan átölelte a derekamat, aztán közelebb húzódott hozzám. Ennek hála volt szerencsém és időm is végignézni, ahogy dagadó izmai minden kis levegővételre megfeszülnek, aztán elernyednek.
Egy fél órával később sikerült kikecmeregnünk az ágyból. Megreggeliztünk, aztán kiszerettem volna kísérni Jeremyt a kocsijához, ezért én léptem ki elsőnek a lakás ajtóján.
- Jó regge-! - Amint megláttam Erik arcát a másik ajtóban, rögtön az arcára tapasztottam tenyereimet és gyorsan visszalöktem a lakásába.
Bevágtam előtte a saját lakása ajtaját, pont mire Jeremy kilépett a folyosóra.
- Mit csinálsz a szomszéd ajtójával?
Megfordultam felé és éreztem, ahogy izzadságcseppek gurulnak le a homlokomon.
- Csak beadtam a levelet. Itt találtam lent a földön. - Mosolyogtam, és reméltem, hogy beveszi.
Erre Jeremy közelebb lépett és egy gyenge barackot nyomott a fejemre.
- Jaj de aranyos itt valaki.
Lehajolt és megpuszilta az ajkaimat puhán, aztán amennyire gyorsan csak tudtam, bezártam a lakásom ajtaját, majd lementünk a lépcsőn. Integetve búcsúztunk el Jeremyvel. Csak néztem, ahogy a járgányába pattant és elhajtott a parkolóból.
- Ő meg ki? Nem a tegnapi fasz aki szétvert. - Erik keresztbe tett kezekkel nézett a fehér terepjáró után.
- Valaki: aki sokszor jön látogatóba.
A középső és gyűrűs ujjamat szétválasztva, egy kört rajzoltam a tenyeremmel a levegőben. Ez csak egy vicc volt, de mindenki szeretettel használta régen az osztályomban, amikor még dedósok voltunk. Ezzel viccelődtünk, ha űrlényekre ment át a téma.
- Aha. Na figyelj, ez kiskorunkban vicces volt, de mostmár bénaság. Hagyjd abba. - Felnevetett Erik, aztán sarkon fordult.
Mamuszban volt, mackónadrágban és kócos haja az égnek állt. Visszament a lépcsőház irányába, én pedig követtem őt.
Mielőtt beléptem volna a lakásomba, Erik a vállamra helyezte a kezét és magához fordított.
- Lenne egy kérésem.
Szerintetek mit akar Erik?
Jeremy is milyen cuki volt, de kiváncsi vagyok, hogy Christopher lenyugodott-e már.
Ha tetszett a fejezet, kérlek hagyj itt nekem egy csillagot és kommentet ❤ sokat jelentene. Köszike~
A Szex Partnerem és LDR Pasim új fejezet szombaton 💕
Snapchat: alexalap2000
♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎
@m_szabinaa kérésére válaszolok erre a pár kérdésre, amit feltett 💕:
1. Melyik a kedvenc cipő márkád?
Nike (igazából teljesen mindegy)
2. Melyik a legszebb hely, ahol eddig jártál?
Kína 😍
3. Nyaralási helyszín tipp?
Horvátország (mindig is elakartam oda menni)
4. Melyik három szóval tudnád jellemezni az öltözködési stílusod?
Fekete&fehér, szűk, de kényelmes 😂
5. Mivel szeretnél foglalkozni, ha "nagy" leszel?
Mérnökinformatikus, felvettek az egyetemre, most kezdem majd a tanulmányaimat ☺️☺️
6. Vannak fóbiád?
Pók. Poloska. Bogarak 💀💀
7. Volt már festve a hajad? Ha igen milyen színűre? Ha nem akkor szeretnéd majd befestetni?
Volt már zöld, lila. Most éppen piros. De szeretném kipróbálni a kéket.
8. Milyen céljaid vannak?( pl. minél több országba ellátogatni meg hasonlók.)
Elmenni Koreába és Amerikába 🙌🏻💕
9. Milyen kapcsolatot ápolsz a matematikával?
Jóban vagyunk 😁 de azért nem mennék hozzá.
10. Szerinted mennyire használtad ki a nyarat?
Annyira nem, mint szerettem volna 😢😢
♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎♦︎
@hana-chan-senpai két kihívással is meglepett, de ha nem baj, akkor csak a fontosabb részekwt csinálom meg belőlük 💕:
Betűm: S
Fiúnév:
Lánynév: Samantha
Tárgy: Serpenyő
Wattpad-os író: Sajnos nincs 😂
Wattpad-os könyv: Szex. Net vagy Szex Partnerem 😏😏
1.-ha választhatnál a közül hogy ember vagy állatként szüless újra te mit választanál? és ha állat az milyen állat?és miért?(köcsög vagyok szóval ez most csak egy kérdésnek számít 😸😈😈😊😇)
Ember lennék 😂
2.-mi a kedvenc színed?
Khaki zöld vagy bordó
3.-kedvenc virágod?(😏egy kedves írónak ismerős lehet ez a két kérdés 😏)
Rózsa 😂
4.-melyik könyvemet szereted jobban? csak úgy kíváncsiságból 😏
Sajnos nem olvasom őket 😕
5.-remélem ismered a bts-t ha igen akkor ki a biasod?😀ha nem akkor azzonal néz utána és utána súgd meg nekem ki tetszene neked a legjobban 😉
Imádom a BTS-t és V vagy Jungkook ❤️😍😍
6.-mi a kedvenc számod?😊(ha ismered a bts-t akkor tőlük. 😉Ha nem ismered őket akkor ez a zárójeles rész nem rád vonatkozik😢)
Dope ❤
7.-te is éjjeli bagoly vagy? Vagy esetleg vámpír?😂😂
Én halhatatlan vagyok 😂
8.-hiszel az angyalokban?na és ha igen te hogy képzeld el őket (részletes leírást kérek...hol élnek?hogy néznek ki? segítenek-e az embereken?..stb..stb)
Nem hiszek bennük.
9.-a telet vagy a nyarat szereted? és miért?
Tél. Akkor nem izzadok.
10.-ha még suliba jársz várod-e hogy még kezdődjön?ha már nem jársz akkor meséld el nekem a legviccesebb és a legapszurdabb storit amid van és hogy te vártad-e a sulit és arra is kérek egy miért-et?😅😊
Nem vártam, és most sem várom az egyetemet 😂
Köszönöm a kihívásokat, de ha a jövőben bejelöltök egyre, nem hiszem, hogy megcsinálom. Remélem megértitek 💕
♡ 🅟🅤🅢🅩🅘🅚🅐 ♡
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro