A kétszáznyolcas teremnél megvártuk, míg az ápolók bevitték Mason-t, és rátették az EKG-t, illetve az infúziót. Helen elment venni nekem zsebkendőt, Aiden velem maradt, és néztük a kórterem folyosóra nyíló ablakából, hogyan kötik rá Mason-t a csövekre.

- Elbasztam.- szólaltam meg halkan. Már nem is tudtam sírni, pedig a gombóc a torkomban volt.

- Miért?- fordította fejét felém Aiden.- Nem lehetsz mindig a sarkában, hogy megvéd. Ez nem a te hibád.- fordult vissza az ablak felé.

- Haza kellett volna vinnem.- haraptam bele ajkamba. Bűntudatot érzek, pedig tényleg nem tudtam volna megmenteni a balesettől. Még azt sem tudjuk, hogyan történt a baleset, minek ütközött, volt-e még ott valaki, vagy csak ő. - Apa viszont bekaphatja.- sziszegtem a feltörekvő düh visszafojtása közepette.

- Miért?

- Kórházba került a fia, és nem jön el, hogy megnézze, hogy legalább életben van-e, vagy halott.- felháborodtam, és nem is rejtettem el.

- Mindig ilyen volt a kapcsolatuk?- fejemet ráztam.

- Csak amióta anya meghalt.- sóhajtottam. Az ápolók elindultak kifelé, mi pedig odaálltunk az ajtóhoz.

- Bemehetnek hozzá. Este hatig van látogatási idejük.- szomorú mosoly volt a nővérke arcán, ahogy elsétált. Amint kiléptek egyből rohantam be az öcsémhez. A félelem újra átjárta testemet, és a legrosszabb gondolatok öntötték el agyamat, ahogy megláttam a kórházi ágyon feküdni.

- Mason!- suttogtam nevét. Az ágya széléhez álltam kezét megfogtam.

- Nagy szerencséje van.- jött oda Aiden.

- Hideg a keze.- motyogtam, utána az EKG monitárára néztem. Egyenletesen dobogott a szíve.

- Mivel kint feküdt a hidegben nem tudjuk mióta.- magyarázta. Kezét Mason homlokára tette, mint mikor anya a lázunkat mérte. Kíváncsian figyeltem Aiden arcát; komolyabb volt, mint bármikor láttam volna. - Kezdi visszanyerni a normál testhőmérsékletét. Most olyan harminckettő körül van.- vette el kezét. - Viszont lehet ebből kerekesszék lesz, sőt, biztos is.- nézte begipszelt lábát.

- Most az a legkisebb gond.- ráztam fejemet.- Először ébredjen fel.- simítottam Mason arcára.

- Hozzak valami kaját?- dugta zsebre kezét.

- Nem, köszi. Megvagyok.- feleltem halkan. Helen meghozta a zsebkendőt, pár percig maradt, miután meggyőződött róla, hogy minden rendben visszament dolgozni. - Jobban aggódik érte, mint a saját apja.- néztem Helen után.

- Szívére vesz mindenkit.- dőlt a falnak Aiden.

- Amikor megtudtam, hogy férjes asszonyként kavar apával, elítéltem, de mostmár belátom rosszul ítéltem meg. - vallottam be a fiúra nézve. Tényleg rosszul álltam hozzá Helen-hez, mikor még nem tudtam ki ő.

- Részben jól tette, hogy elvált apámtól, attól függetlenül úgy gondolom, gerinctelenség volt tőle, hogy a háta mögött enyelgett egy másik faszival. - fonta össze karjait. Egyre jobban kezdett érdekelni a családi háttere, leginkább az apja.

- Rosszul bánt veletek?- halkan kérdeztem tőle, annyira nem volt bátorságom belekotnyeleskedni az életébe.

- Enyhe kifejezés.- nevette el magát cinikusan.- Volt olyan, hogy napokra lelépett, elvitte anyám pénztárcáját, mi meg ott maradtunk minden nélkül. - rázta fejét. Arcán harag látszódott, és indulat. - Anyát nem bántotta, viszont néha mi, a bátyámmal, kaptunk pár apai pofont. És egyszer...- pillantott el rólam, a kifejezések arcán megváltoztak. Zavar tört rá, vagy talán szégyen, de mindenesetre nehéz volt neki újra beszélésre bírnia magát. Sóhajtott, szemeit megforgatta, utána kezdett beszélni.- Volt egy barátnőm, Katy, át akart jönni hozzám, én mondtam neki, hogy nem vagyok otthon, de menjen nyugodtan, mert már úton vagyok. Arra értem haza, hogy az apámmal szexelnek a nappaliban.- ajkaim elnyíltak a történetre, ami gáz volt az apa, és a csaj oldaláról is.

- De ez a csaj hibája is, nem csak az apádé.- ráztam fejemet.

- Katy csendes, félénk, visszahúzódó lány. Nem tudom, hogy ténylegesen akarta, vagy nem mert nemet mondani.- olyan érzésem támadt, mintha védeni próbálná a lányt.

- Azért egy olyan szexuális közeledésre, amit nem szeretne az ember, nemet mond, legyen akármilyen csendes.- ráncoltam homlokomat.

- Hiába mondasz nemet, ha az illető nem érti meg.- vont vállat.- Akkor veszett ügyed van.- préselte össze ajkait.- Akkor nagyon összevesztem mind a kettőjükkel. Apám megpróbált rábeszélni, hogy ne mondjam el anyámnak, de elmondtam. Joga volt tudni róla, mégis a férje csalta meg, illetve azt hittem, ez elég indíték lesz anyámnak, hogy beadja a válópert, de nem tette. Apám ettől felbátorodott, aznap este úgy elvert, hogy a sürgősségire kellett vezetnem törött kézzel.- emelte fel jobb kezét. - Annyi volt a szerencsém, hogy a kézfejem nem sérült meg, hanem inkább az alkarom, így tudtam csinálni tovább az orvosi egyetemet.

- Neked sem volt könnyű.- motyogtam realizálva helyzetét.

- Hát nem. A bátyám, amint tehette lelépett, és azóta nem hallottunk felőle. Kicsit árulásnak érzem, amiért engem a szarban hagyott, de úgy tűnik a szerencse velem van. Szóval részben köszönhetem apádnak, hogy ki kerültem a mocsokból.

- Másrészt meg bánod, mert mégis csak az apád.- helyeslően bólogatott.

- Ha nem lennének azok a rossz dolgok, amiket tett, és csak a jókat venném figyelembe, hogy amíg kölykök voltunk, egész jó dolgunk volt, akkor azt mondanám, jó apám volt, de nehéz nem gondolni a fájdalmakra, amiket ő okozott. - pillantott el rólam.

- Szerintem, ha apához odamész, mert szükséged van egy atyai tanácsra, segíteni fog.- mosolyogtam rá.

- A fiának segítsen először, én ráérek.- biccentett Mason-re, amire a mosoly lehervadt arcomról.- Hozok kávét, kérsz? Meghívlak.- vigyorodott el. - Nem kell visszaadni, max beletankolod a motoromba.- talán terelni akarta a témát, és a figyelmemet a jelenlegi helyzetről.

- Hozhatsz egyet.- mosolyogtam.

- Jól van.- ajkai enyhe mosolyra húzódtak. Miután kiment néztem az ajtót egy darabig, Aiden szavai jártak a fejemben. Neki sem könnyű.

A széket közelebb húztam Mason ágyához, ép lábára hajtottam fejemet, s próbáltam meglelni a békémet akár csak egy pillanatra.

Este hatig teljesen kihasználtam az időmet, amit Mason-nel tölthettem. A munkahelyemre betelefonáltam, hogy ma nem tudok menni, elmondtam mi történt, így mára kaptam szabadnapot, de holnap dupla műszakban kell lennem, azaz hétre kell mennem. Aiden megvárta velem a hat órát, akkor hagyott magamra, ha kávéért, vagy kajáért ment, vagy esetleg a mosdóba. Kedves volt tőle, hogy ott volt. Apa egyszer sem ugrott be, hogy mizu van a fiával, és ezért biztos kapni fog tőlem, csak lássam meg őt.

Hazaérve a motorokat vittük be a garázsba. Mikor Aiden kinyitotta az ajtót, akkor láttam meg az összetört Kawasakit a garázs közepén. Gombóccal a torkomban toltam be motoromat, most csak az oldal standerre állítottam rá. Az összegyűrt vashoz mentem. A csoda az, hogy nem gyulladt ki a motor. Az első kerék, villa, kormány, fényszóró, féktárcsa, féknyereg, mind hiányzott. Az egész motor úgy nézett ki, mintha összehajtogatták volna.

- Anya hozatta haza.- állt mellém Aiden, miután becsukta az ajtókat.

- Köszönöm.- motyogtam. A motor hideg volt, ahogy végig húztam rajta a kezemet. - Nem hittem, hogy egy nap így fogom látni ezt a motort.- vettem el kezemet. Sisakomat megfogtam kesztyűmmel együtt, és elindultam a konyhába.

- A jövő kiszámíthatatlan. Az történik meg, amire nem is gondolsz.- jött utánam.

- Megfújt a szél? Túl bölcs vagy.- féloldalas mosolyra húzódott a szám.

- Korral jár. - a konyhában már ott volt mind a két szülő; Helen, és apa is.- Sziasztok.- köszönt Aiden, ahogy belépett, én nem nyitottam ki a számat. Inkább mentem letenni a cipőmet.

- Sziasztok.- köszönt vissza Helen. Nem volt túl jó az ő hangulata sem, viszont apa mintha nem is tudna a hírről, hogy a fia éppen a kórházban küzd az életéért. - Gyertek egyetek, csináltam csokis sütit is. - kedves volt a hangja, én mégis bunkó ábrázattal mentem vissza, hogy elutasítsam a kínálatát.

- Köszi, de én most nem tudok enni.- ráztam fejemet.- Köszönöm, hogy szakítottál Mason-re időt, és bejöttél megnézni, hogy minden rendben van-e vele, még ha nem is a saját fiad.- hangsúlyoztam ki az utolsó öt szót. Nyomatékosítás volt a célom vele, hogy felkeltsem apa figyelmét, hogy gond van, nagyon nagy gond.

- Ez természetes.- mosolygott a nő.- Ha bármire szükséged van, szólj. - bátorított.

- Nekem úgy tűnt, nem mindenki számára természetes bemenni a gyerekéhez a kórházba, miután balesetet szenvedett.- szugeráltam apát gyilkos szemekkel, hátha észreveszi magát, és abbahagyja az újság nézegetését, helyette rám figyel. Sikerült is felhívnom figyelmét. Haragos szemekkel nézett rám.

- Nem mindenkinek van ideje, Cassie.- nyugodt hangon mondta, mégis éreztem benne a düht.

- A fiadról van szó.- ráncoltam homlokomat.- Nekem is a munkában lett volna a helyem, Helen is el tudott jönni, Aiden is kihagyta az egyetemet. Egyedül te nem jöttél el.- a haragtól kezdett könnyesedni a szemem. Talán a fájdalom is közrejátszott. A fájdalom, ami abból ered, hogy csalódtam az apámban.

- Én vagyok a család fenntartója. Nem léphetek le a munkámból, amikor csak akarok. - emelte meg kicsit hangját.

- A mi jövedelmünk is a családi kasszába megy, ha erről akarsz vitatkozni.- hiába fegyelmeztem magam, hogy ne bőgjek, és maradjak nyugodt, nem tudtam parancsolni az indulataimnak. Mérgelt, hogy kifogásokat keres, hiszen erre nincs kifogás.

- De az én keresetem teszi ki a nagy részét.- folytatta tovább az evést.

- Hogy lehetsz ilyen pofátlan?- kérdeztem sziszegve, közben egy lépést tettem felé. Haragos szemekkel nézett rám, feje már kezdett vörösödni.

- Mit mondtál?- kérdezte fenyegető hangnemben.

- Mason kómában van, te meg itthon tömöd a fejed, mintha minden rendben lenne?!- mutattam rá, majd a tányérra. - Legalább hazudnád azt, hogy szereted, és érdekel mi van a fiaddal!- álltam elé.

- Én tehetek az örökös hisztijéről? - állt fel a székről.- Ha nem bőgne még mindig Evie után, nem feküdne ott!- anya neve hallatán megállt bennem a vér. Lefagytam, és csak apám arcát tudtam nézni. Szikrát szóró zöld szemei rám meredtek, de nem kedvességgel.

- Az anyját vesztette el, Ryan!- szólt közbe Helen. Meglepett, hogy beleszólt a kibontakozó vitánkba, ráadásul az én oldalamon foglalt álláspontot.

- Te maradj ki ebből!- rázta volna le apa.

- Miért maradjon ki, mikor ő ott volt a fiad kórházi ágya mellett, és aggódott, hogy mi van vele?- biccentettem apa felé. - Belegondoltál valaha is, hogy neked ő csak egy nő, akit bárkivel tudsz pótolni, de nekünk pótolhatatlan? Mit szólnál ahhoz, ha nem csak magadra gondolnál, hanem a fiadra, és a lányodra is?- mutattam magamra.

- Azt hiszed nekem olyan könny-

- Ne gyere nekem ezzel!- szakítottam félbe. - Konkrétan, mintha megfeledkeztél volna arról, hogy vannak gyerekeid! Most őszintén, a fiad a kórházban fekszik, a kurva életbe!- bőgtem el magam. - Élet-halál közt van, te meg semmit nem teszel, hogy még a legrosszabb esetben utoljára együtt legyél vele!- nem gondolkoztam, kezem magától lökte meg apámat.

- Magának köszönheti a helyzetét! Azzal, hogy oda megyek nem fog felkelni!- torka szakadtából ordította. Nyakán kidagadtak az erek, feje vörös lett. Régen láttam ennyire mérgesnek.

- Fordított helyzetben fel lennél háborodva.- biccentettem felé. - Tőle elvárnád, hogy ott legyen az ágyadnál, és ez lenne a sors rendje! Ha meghal, - léptem hozzá közel annyira, hogy az orrunk majdnem összeért.- És te nem mentél el hozzá egyszer sem, a következő remélem te leszel!- néztem szemeibe kemény pillantásokkal. Vállammal löktem rajta egy nagyot, aminek következtében neki esett az asztalnak. A garázsba mentem.

Durva volt, amit mondtam neki, de úgy éreztem, hogy ki kell mondanom, mert így is gondolom. Nem értem, hogy nem érez egy csepp felelősséget, vagy bűntudatot Mason iránt. Igen, Mason is hibás, de hogy várja el, hogy lépjen tovább az anyja halálán? Mindketten tudjuk, hogy Mason milyen érzékeny; egy rossz szó, és már sír. Sokkal több idő kell neki, hogy feleméssze a halálát.

A Kawasaki előtt álltam meg. Összeráncolt homlokkal, ökölbe szorult kezekkel, könnyes szemekkel néztem a motort. Gyilkos gép, de nem ezt látom, ha ránézek. Anyát látom, és mostmár az öcsémet is. Épp úgy van összetörve, ahogy gazdája.

- Ha már a gazdádat nem tudtam megjavítani, téged meg foglak. - húztam végig kezemet a hideg lemezen. Nagyobb falat lesz, mint egy olajcsere, vagy a fékek javítása. Viszont meg tudom csinálni, ha nem is, Mason miatt nem adom fel. Azt akarom, hogy felkeljen, és meglássa, helyre lehet hozni a dolgokat.