Friss kávé illatára nyitottam be az irodába hétfő reggel, ami eléggé meglepő, ugyanis általában én hozok kávét Carringtonnak.

– Buongiorno, Madeline! (Jó reggelt, Madeline!) – üdvözölt egy bólintással, mire szemöldökömet felvonva becsuktam magam mögött az ajtót, és megálltam.

– Még mindig nem értem ezt a halandzsát – emlékeztettem, majd egy sóhaj kíséretében az asztalomhoz sétáltam.

– Jó reggelt.

A kedves fogadtatásnál már csak az lepett meg jobban, hogy friss kávé gőzölgött az asztalomon, emellett pedig három összetűzött lapult. Valamiféle szerződésnek tűnt ránézésre, de nem figyeltem rá különösebben, mert elvonta a figyelmem az, hogy Carrington körülbelül két percenként a torkát köszörülte, mintha muszáj volna.

– Jól van? – fordultam felé teljes testtel, miközben még mindig az asztalom előtt álltam.

– Hogyne – vágta rá azonnal.

– És ez micsoda? – emeltem meg a papírokat, amik oly gondosan az asztalomra lettek helyezve.

– Papírok.

–  Na nem mondja? – kérdeztem kissé ingerülten, mire Carrington szemei kimeredtek.

– Madeline, ne legyen ilyen butus – legyintett, mire meghökkenve pislogtam rá. – Olvassa el azt a nyamvadt papírt, aztán meglátja mi az.

Szemöldökömet felvonva pillantottam a papírra, majd amint megláttam a címet, hisztérikusan felnevettem.

– Maga komolyan képes volt megírni egy szerződést csak emiatt? – nevettem még mindig, csak már kicsit jobban, miután végig olvastam a szöveget.

– Miért, talán a ha megkértelek volna szóban, akkor igent mondasz? – nézett rám kérdő tekintettel, és be kell valljam, kicsit meg is sajnáltam, amiért ilyen hülyének néz.

– Erre mindenképp nemet mondtam volna. Ha szóban, ha írásban kér meg rá, Mr. Carrington.

– Madeline, az ég szerelmére! –  összecsípte orrát, majd kiengedett egy nagy sóhajt. – Fizetésemelést ajánlottam fel a feladatért cserébe! Tudod, mennyi költség az nekem?

– Magának fel sem tűnne, ha az az összeg eltűnne a számlájáról – vágtam vissza csípősen, miközben próbáltam felfogni, hogy ez az ember tényleg azt hitte, majd igen mondok neki erre az orbitálisan nagy baromságra.

– Részletkérdés – forgatta szemeit, és láttam rajta, hogy kezdem felhúzni a makacsságommal. – Madeline, csak nagyon ritkán kellene eljátszd, hogy a párom vagy. Ráadásul hozzád sem érnék, ott van leírva feketén-fehéren! – mutatott a papírokra, melyeket már az asztalra helyeztem. – Csak egy aláírás. De tudod mit? Nem kell azonnal döntened. Adok egy hét gondolkodási időt. Megfelel?

– Nem? – horkantam fel. – Nézze, én nem tudom mit képzelt, mikor ezt kinyomtatta, sőt, mikor ez egyáltalán eszébe jutott, de magának valami nagyon nagy gond lehet a fejében, ha azt gondolta, hogy én ezt aláírom! Nekem barátom van, és még ha nem is lenne, akkor is nemet mondanék magának.

– Képzeld, én sem jókedvemből kértelek meg erre – mosolygott gúnyosan, bár inkább festett úgy, mint nem is olyan rég a kutyája, mikor megpillantott engem. – Ez csupán üzlet, Madeline.

– Akkor sem írom alá – tudtam le ennyivel, de ekkora Carrington szemei felcsillantak, és ettől kirázott a hideg, hiába volt legalább huszonkét fok az irodában.

– Akkor kénytelen leszek kirúgni téged – vont vállat, majd lassan, komótosan felállt, megkerülte a székét, és elém sétált kecses lépteivel, akár egy fekete párduc.

– Tessék? – emeltem rá tekintetem, és a fagyos kék szempárban csak magamat láttam, amint ijedt tekintettel meredek a pasasra.

– Vagy aláírod, vagy holnaptól hivatalosan munkanélküli vagy.

– Ez zsarolás, ugye tudja?

– Hozzám képest ez még semmi, Madeline.

– Tényleg képes lenne kirúgni engem emiatt? Maga szerint más el tudná viselni a maga szívtelen, bunkó viselkedését?

– Hát, te is maximum két hétig bírtad, szóval szerintem találok mást, aki ugyan eddig kibírja majd az én bunkó és szívtelen viselkedésemet.

– Ez akkor is igazságtalan! – csattantam fel.

Nagyon igazságtalannak érzem, hogy Carrington fenyegetéssel próbált rákényszeríteni a szerződés aláírására. Egy ilyen döntésnek szabad akaratból kellene megszületnie, nem pedig nyomás hatására. Úgy gondolom, hogy egy vezetőnek támogatnia és motiválnia kellene a munkatársait, nem pedig megfélemlítéssel érvényesíteni az akaratát. Ez az egész helyzet elbizonytalanított abban, hogy hosszú távon lehet-e ebben a közegben megfelelően dolgozni. Egy munkahelyen fontos a kölcsönös tisztelet és bizalom, de ha ilyen eszközökkel próbálnak rávenni valamire, az azt jelzi, hogy ezek az értékek itt háttérbe szorulnak. Csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy ennél korrektebb hozzáállásra számíthatok, és nem kerülök olyan helyzetbe, ahol a saját érdekeimet figyelmen kívül hagyva kell döntenem.

– Ilyen az élet.

Bár most mindent belsőleg ellenállok, és nem érzem helyesnek, hogy egy ilyen helyzetbe kerüljek, az apám állapota mindent megváltoztat. Az ő alkoholizmusa és a családi helyzet olyan terhet ró rám, amit nem hagyhatok figyelmen kívül. Valakinek fizetni kell a számlákat, és nem engedhetem meg magamnak, hogy kockáztassam a munkámat, még ha nem is teljesen tiszta a helyzet. Még akkor is, ha nem szeretem, amit kérnek tőlem, úgy érzem, hogy nincs választásom. Az anyagi helyzetünk miatt kénytelen vagyok elvállalni ezt a szerepet, mert ha nem teszem, nem biztos, hogy elég pénz lesz ahhoz, hogy a családom számára biztosítsam a szükséges dolgokat. Még ha fájdalmas is, el kell fogadnom, hogy néha az élet nem ad nekem más lehetőséget, és én ezt most el kell viseljem.

– A döntés rajtad áll, Madeline – az asztalánál dőlt, majd karjait a mellkasa előtt összefonva várt válaszomra.

Nem voltam hajlandó a szemébe nézni, így a sarokban levő cserepes növény hervadt levelét figyeltem, és azon gondolkodtam, vajon Carrington miatt hervadt el? Hiszen a fickó olyan, mint a Harry Potterben levő Dementorok. Elszívja az életet minden körülötte létező dologból.

– Legyen... – emeltem rá tekintetem egy sokatmondó sóhajjal. Nem szerettem volna ilyesmibe résztvenni, de az a helyzet, hogy muszáj leszek. Kell a pénz. – Adjon egy tollat.

– Na, ezt már szeretem – bólintott elismerően, majd a kezembe nyomta kék tollát ami a zsebében lapult.

Ettől a pillanattól kezdve hatályba lépett a szerződésünk, miszerint hivatalos eseményeken, melyeken Carrington megjelenik, nekem kötelező a barátnő szerepet játszanom.

– Cica, mi a baj? – fogta át derekam Easton, miközben kéjes hangon fülembe suttogott.

– Semmi, fáradt vagyok – tudtam le ennyivel, majd kibújtam karjai közül és leültem a kanapéra.

Igazából nem fáradt voltam, hanem kedvetlen és kétségbeesett. Easton a pasim, neki igazán el kellene mondjam, hogy mibe mentem bele a mai nap folyamán. Viszont ezzel megszegem a szerződés követelményeit. Ha viszont nem mondom el neki, azzal hazudnék az életem értelmének. Mégis hogy nézne ki az, ha ne adj isten valaki lefotózna Carringtonnal, és ezt Easton meglátná? Azt hinné, hogy megcsalom a főnökömmel, akiről annyit panaszkodtam neki. Undorító egy ember vagyok.

– Mostanában mindig fáradt vagy – sóhajtott fel, és esküdni mertem volna, hogy a szemeit is megforgatta.

– Tessék? – kérdeztem vissza leesett állal.

– Nem szánsz rám elég időt – válaszolta. – Alig vagyunk együtt, Maddie!

– Bocs, hogy dolgozom Easton – nevettem kínomban. – Tudod, nem mindenkinek adatik olyan arany élet, mint neked.

– Ezt meg hogy érted? – pislogott lomhán dús pilláival, de én csak fejemet ráztam.

– Lényegtelen – felálltam, majd szó nélkül elindultam a szobája felé. – Ma a kanapén alszom.

– Maddie... – szólt utánam, de úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna.

Hivatalosan is ez volt életem egyik leghosszabb és legrosszabb napja.