Van egy nap az évben, amit emberek százezrei várnak. Egy nap ami a szeretetről, az ajándékokról és a családról szól.

Ilyenkor az emberek sütit esznek, fát díszítenek, beszélgetnek, nem tanulnak, mert szünet van, játszanak, kibontják az ajándékokat. Ilyenkor az emberek boldogok.

És van a másnap. Mint egy durva buli után, mikor fejfájással ébredsz és azt se tudod hol vagy (jobb esetben, azért még ennyi meg szokott maradni. Habár... hallottam sztorikat anyám egyik munkatársáról, aki egyszer egy gyártelepen ébredt valahol Székesfehérvár környékén. Hozzá kell tenni, hogy a buli Budapesten volt).

A másnap a rokonokról szól. A távolabbi rokonokról, meg a nagy összejövetelekről, ahol még az is ott van, aki nincs.

Mikor már azt hisszük, hogy ezt nem lehet fokozni, tévedünk. Mert DE ezt lehet még fokozni. Hiszen akkor még itt van nekünk a másnap másnapja is. A teljes agyhalál. Elvégre azért a két szülőnk két rokonságát nem lehet egy napon letudni.

Ez így van nálunk is minden évben. Első nap az anyukám rokonságáé, a második anyukáméé. Ez idén se volt másképp.

25.-én szokás szerint mentünk a nagyszüleinkhez. Itt szerencsére nem voltunk sokan, csak mi, a nagyszüleink, és az unokatesóék. Elárulom, hogy ez még éppen elég felnőtt a politizáláshoz.

Mikor megérkeztünk jöhetett a csoportos ölelkezés, puszilkodás, ahol mindenki mindenkinek köszön. Azután együtt bementünk a nagyszobába és leültünk beszélgetni. Most kérdezhetnétek engem, hogy " de Alexa, ti ilyen jóban vagytok? és mikről szoktatok beszélgetni?" ,  nem, nem vagyunk ilyen jóban, de mikor máskor lehetne megkérdezni, hogy hogy megy a suli, mi van veled, szélsőséges esetben pedig azt, hogy mi a célod az életben. Szóval, ez kicsit ilyen csoportos terápiára hasonlít, ahol mindenki elsírja a problémáit.

Ez után jött a nagymama, a megmentő, az  italokkal és mindenkinek kiosztott egy kis pohárnyi bort/pálinkát/likőrt ( minden van). Mint már majdnek nagykorúnak, nekem is akartak adni egy fél pohárnyi likőrt, amit én ugyan nem kértem, de kaptam. Addig bíztattak, hogy igyam meg, hajtsam le egyszerre, amíg full alkesznak nem éreztem magam.

Aztán következett az ebéd. Mindenki degeszre zabálta magát már a sütik előkerülése előtt is.

Evés után újra leültünk a nagyszobában beszélgetni. A téma a kínaiak voltak. A nagybátyám szerint át fogják venni az uralmat a világ felett. Plusz mindenki elmondta, hogy hol találkozott rengeteg kínaival. Egy dologban egyetértettek a felnőttek. Kínát már az irányításuk alá vették.

Hamarosan az apám lelépett telefonálni. Kiderült, a másik nagybátyám hívta, mert nem tudta, hogy hol lesz az összejövetel. Egyébként senki nem tudta. Így az apukám   kezdett el szervezkedni a helyet illetően. Hozzáteszem, ha az apukám kezd el ilyeneket intézni, az már régen rossz.
A vége az lett, hogy a nagybátyáméknál lett megtartva, de erre előbb mindenkinek rá kellett bólintania, köztük a nagypapámnak is, aki maguknál akarta megrendezni. (Amiről az összes rokon tudott, kivéve a nagymamát.)

26.-án 2re oda is értünk a nagybátyámék lakásához. Ketten élnek ott a barátnőjével, Katával. Kb mindenkinek sikerült befutnia időben és elkezdtük enni az ebédet. Kata szokás szerint egy Michelin csillagos séfnek érezte magát, mert párolt babtól kezdve, gesztenyével töltötött baconös csirehúson és libamájon keresztül, a búzacsírakrémig minden volt. Amúgy tényleg jól főz és finomak lettek a kaják.

Úgy fél óra késéssel beesett a nagymamám testvére is . Szerencsére még maradt neki étel is és két ülőhely az asztalnál. Az egyik mellettem, a másik az öcsém mellett. Az öcsémet választotta. Bár évente alig találkozunk néhányszor, ő mégis eldöntötte, hogy lesz kedvence/lelki társa hármunk közül, ez pedig az öcsém. Engem és a húgunkat le se szar.
Pedig higgyétek el, ÉN TÖKÉLETES lelki társ vagyok. Leutánozhatatlan.

Hazaindulásnál ötször átnéztük a cuccainkat, hogy semmiért ne kelljen visszafordulni. Semmit nem hagytunk ott. Mi nem. Csak a nagyszüleink. Úgyhogy tettünk egy bazinagy kitérőt hazafelé, hogy visszakaphassák a zöld táskát.

Boldog agybajt és ünnepeket mindenkinek!