- Szia Chanyeol - integettem boldogan a kamerába - Olyan unalmas itt minden nélkületek.

- Szia Sungrin - integetett ő is mosolyogva. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt, de az is hogy milyen sok erőt adtak neki az EXO-L-ek. Gondolom ez lehet mindenkivel - Hát azt nem mondanám, hogy unalmas itt, de nagyon hiányzol. Sajnálom, hogy nem hívtalak eddig. Nagyon elfoglaltak voltunk, ha volt is szabadidőnk akkor is aludtunk, ami nem igazán volt sok. És veled mi újság? Tetszik az új hajad - ecsetelte legjobb barátom.

- Köszönöm, a lányokkal még a múlt héten voltunk a plázába, azon belül is a fodrászatban, természetesen. Egy óra múlvára várom a "bébiszitteremet" - forgattam meg a szemem - Akit még mindig nem értem, miért kellett megkérni erre.

- Azért, hogy vigyázzon rád. Nem jó ha egyedül vagy. Összepakoltál már?

- Igen - sóhajtottam fel gomdterhelten - Chanyeol oppa, én nem akarom ezt - próbálkoztam a hízelgéses módszerrel, de hatástalannak bizonyult.

- Attól mert oppa-nak hívsz, nem mondom le. Eunhyuk már várja a találkozást - mosolyodott el pimaszul.

- Chanyeol, kivel beszélsz? - hallottam meg egy ismerős hangot, aminek köszönhetően a szívem hevesen kezdett verni.

- Sungrin-nel - felelte barátom kihajolva a kamerából. Egy pillanat múlva, megpillantottam Baekhyun mosolygó arcát. A haja vizesen tapadt a homlokára. Eszméletlenül jól nézett ki.

- Szia Sungrin-shi - integetett Baek - Miről beszélgettetek? - kíváncsiskodott.

- Ömm...csak a szokásos dolgokról - füllentettem - Régen beszéltünk már - nyomtam meg szándékosan a "régen" szót, hátha érzékeli a célzásomat.

- Jó lett a hajad. Ririn mesélte, hogy voltatok fodrásznál - mosolygott. - És mi újság veled?

- Semmi érdekes. Vártam egy hívást, de hiába. Nem hívott akivel szerettem volna beszélni erről-arról - célozgattam újra, de reménytelennek tűnt.

- Bocsi Sungrin, most mennem kell. Sohyun hív. Majd még beszélünk - mondta, majd el is tűnt. Bánatosan lestem a kamerába. Ezt már mondta két héttel ez elött, és azóta sem beszéltünk. Ráadásul ki lehet az a Sohyun?

Csengettek. Unalommal teli arcal néztem a vigyorgó Chanyeol-ra. Látszólag élvezte a nyomoromat.

- Na megyek a haverodhoz. Vigyázzatok magatokra. Add át az üdvözletemet a többieknek. Szia Chanyeol - integettem, majd gyors kinyomtam. A bőröndömet magam után húzva a bejárati ajtómhoz léptem. Egy mű mosolyt magamra varázsolva nyitottam ki azt. Amint megláttam az alakot, a mosolyom nem volt sokáig mű.

- Szia Sungrin. Nem hittem volna, hogy újra találkozunk - mondta mosolyogva, majd magához rántva megölelt. Sokkolódva toltam el magamtól, majd beljebb invitáltam.

- Felveszem a cipőm, aztán mehetünk is. - feleltem, majd felhúztam az említett lábbeliket. Eunhyuk beljebb lépett, és szemügyre vette kicsike-kis lakásomat - Mehetünk - mosolyogtam, az ajtó felé biccentve. Megragadta bőröndömet, majd kilépett a házból.

Bezártam utánunk az ajtót, és Eunhyuk után indultam.
A ház kertjével szemben parkolt egy fekete sportkocsi. A fiú elő halászta zsebéből a kulcsot, majd megnyomva a rajta lévő gombot, kinyitotta a szembe lévő autót. A jámű egy villanással, és egy halk pittyegéssel jelezte, hogy megtette a dolgát. Eunhyuk megragadta a kezem, majd körbenézve, lelépett az útról. Értetlenül néztem a meleg kézre, ami körül ölelte az én apró kis mancsaimat. Amint át is értünk az autóhoz, elengedte a kezemet, majd udvariasan kinyitotta nekem az ajtót.

- Bocsi az elöbbiért. Chanyeol a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rád. Mindig. - mondta, majd becsukta az ajtót. A jáművet megkerülve bepattant mellém, és elindította a kocsit.

- Mindig? Mármint tényleg mindig? - néztem rá értetlenül. Válaszul csak jóízűen felnevetett, majd elhajtott.

- Persze hogy nem. Hagyok neked magánszférát is. Még egy szobát is berendeztettem neked. Olyan csajosra. Vagyis Chanyeoltól kitudakoltam az ízlésedet - szakította el egy pillanatra a tekintetét az útról, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Te aztán gondoltál mindenre - mondtam elképedve, majd kilestem az ablakon. Épp most hagytuk el Szöul utcáit. - Már most megbízom benned annyira, hogy nem hiszem azt hogy egy szerv kereskedő vagy, és épp most rabolsz el - néztem rá mosolyogva. Ismételten felnevetett. Fogalmam sincs miért, de ha Eunhyuk nevet, melegséggel tölt el. Egy kicsit elidőzhettem a mosolyát nézve, ugyanis egy aprót köhintett, majd megszólalt.

- Mi az? Van valami az arcomon? Vagy mit nézel annyira? - váltotta fel a cuki mosolyt egy magabiztos, mindent sejtő vigyor.

- Ja semmi. A tájat néztem. Mostanában nem igazán voltam Szöulon kívül - tereltem a témát, látszólag sikeresen.

- Azt hallottam, hogy voltál Amerikában két évig tanulni. - mondta erősen az útra koncentrálva.

- Úgy néz ki mindent tudsz rólam. Én viszont semmit sem tudok rólad - néztem ki az ablakon.

- Idővel mindent meg tudsz - nézett rám, majd mosolyogva kacsintott egyett. Egy nagyobb házacska elött leparkolt, és leállította az autó motorját.

Szépen lassan kiszálltam a kocsiból, és tátott szájjal lestem a szinte palota méretű házat.

- Ez a te házad? - fordultam az idő közben mellém szegülő fiúra.

- Igen - mondta, majd egyik kezemet megragadva maga után húzott. Egy fekete-fehér ruhába bujtatott fiatal lány megfogta a bőröndöm, és utánunk sietett.

Belépve a hatalmas ház ajtaján, egy eléggé tágas előszobában találtam magam. Eunhyuk még mindig fogta a kezem, ami kezdett kicsit kínossá válni számomra, de a fiú mintha élvezte is volna ezt a helyzetet. Mellette sétálgattam, és próbáltam felfogni azt amit látok. Egy kicsit hercegnőnek éreztem magam, pedig nem rajongok az ilyen giccses és flancos dolgokért, most mégis élveztem. Eunhyuk egy kissé magas lépcső felé biccentett, majd megával húzott.

- Hagyjad csak. Majd én felviszem - fordultam hátra a lányra, aki mint egy hűséges kutya, követett minket, magával hozva a ruháimat is.

- Ugyan kisasszony. Ez a dolgom. Nem nehéz. Menjen csak - mosolyodott el kedvesen, ezzel nekem is mosolyt csalva arcomra.

- Tegezz nyugodtan. Nem lehetsz sokkal fiatalabb nálam. Én Sungrin vagyok - rántottam ki a kezem Eunhyuk szorításából-aki egy halk morgással fejezte ki nem tetszését-, majd a lány felé nyújtottam, és meghajoltam.

- Én Sohyun vagyok, szolgálatára... Mármint, szolgálatodra Sungrin - nyujtotta oda kezét, és ő is meg hajolt. A név egy kicsit meglepett, de mit sem törődve kusza gondolataimmal, a lépcsőn türelmetlenül álldogáló fiú felé lestem.

- Sohyun a héten ki fog szolgáni téged. Érezd csak otthon magad. Na, most hogy végre megismerkedtetek, megmutatom a szobádat Sungrin - biccentett a fejével Eunhyuk, majd elindult a lépcsőn felfelé. Sohyun mellém szegődött, és felkísért az emeletre.

- Nem szokott ám ilyen udvarias lenni - súgta nekem a lány, majd halkan felkuncogott.

- Majd kérhetek segítséget tőled? Ahogy ismerem magam, legalább két napig még nem fogok eltalálni a wc-re sem - kérdeztem.

- Számíthatsz rám - mosolyodott el.

- Köszönöm.

Eunhyuk bevárt minket, majd a folyosó végén lévő ajtó kilincsére helyeszte kezét. Hamar beértük a fiút, izgatottan lestem, vajon mi vár rám odabent. Nem is kellett csalódnom. A "szobám" hatalmas volt. A falak bordón virítottak, a bútorok pedig, fehéren pompáztak. A szoba közepén egy nagy franciaágy terült el, vele szemben pedig a gardrób foglalt helyet. Bal oldalán egy egész alakos tükör, jobb oldalán pedig egy íróasztal pihent, rajta kislámpával és mindenféle papírral. A szoba közepén egy üres tér volt, de nem tűnt unalmasnak, hisz egy nagy, bordó szőnyeg töltötte ki. A szoba bal oldalán egy kényelmesnek tűnő, fehér fotel volt. Az ajtóval szemben egy nagyobbacska ablak, erkéllyel volt látható. A padló laminálva volt, de nem nyikorgott, mint azt én már megszoktam kis lakásomban.

- Ez gyönyörű - léptem beljebb, majd úgy döntöttem letesztelem a fotelt, és lehuppantam rá.

- Örülök, hogy tetszik. Nyugodtan pakolj ki és nézz körbe. Sohyun majd segít neked. Ha éhes vagy, csak szólj valakinek a személyzetből és már is a segítségedre lesznek - mosolygott Eunhyuk, majd megsimítva a vállam, kilépett a szobából.

- Gondolom éhes vagy - nézett rám Sohyun, egy aprót bólintottam - Összedobunk neked valami ebédet.

- Ugyan hagyd csak, ne fáradj - álltam fel, de a lány hajthatatlan volt.

- Nem-nem. Ez nekem nem fáradság. Szívesen megteszem. Ez a munkám - mosolygott, majd ő is elhagyta a szobát.

Álmodom vagy ez a valóság? Mert ha ez álom, azt kívánom sose keltsenek fel.