Következő nap nehezen keltem fel, sajgott a fejem és akkor tudatosult bennem minden, hogy ma iskola és nincs kedvem még csak felkelni se. *Még, hogy kedveljen az féleszű vadbarom!!*

Így ma nem is mentem be, szüleim már dolgoztak, úgyhogy nem kellett félnem, hogy lebukok. Még fetrengtem az ágyban, aztán úgy két óra múlva, kikászálódtam, "reggeliztem", utána elindultam egy kis városi sétára. Megnéztem a következő helyszínt ahol fel fogunk lépni, aztán beültem egy közeli kávézóba. Míg a rendelésemre vártam, csak eszembe jutott a  tegnap. *Mi fene lesz, ha tényleg szerelmet vall?* Gondolkozok, mikor valaki meglöki a vállamat, azt hittem valamelyik haverom talált rám, lógás közben, de mikor oldalba vágtam és felnéztem, egyhamar elsápadtam.

- Nahát, már ilyen jó haverok vagyunk? - nevet fel.

Felmorgok. - Csak te vagy! - fintorgok.

Még csak a engedélyemet se kérte leült elém. - Nyugi, most nem piszkálni akarlak.

- Minek ülsz ide? - nézek rá kérdőn.

Nyelt egyet, aztán rám vigyorog. - Csak úgy.

- Azt hittem az egyik haverom talált rám, de hogy pont te legyél. - és újra elfintorgok, ez a kifejezés úgy látszik már az arcomra égett, ha vele beszélek.

- Oh, neked barátaid is vannak..- nevet fel, mire elvörösödök és felpattanok.

- Mi a fasznak ülsz ide, ha piszkálni akarsz, tedd az iskolában. Itt meg hagyj békén. - fakadók ki és ülnék át egy másik helyre, mire megragadja a karom.

Egyből észre vettem, hogy elpirult, de nem vettem róla tudomást, dühösen pillantottam felé, de ami fogadott, majdnem elejtettem a másik kezemben lévő telefont. - Sajnálom, rossz szokás. Ne ülj el.
Úgy le fagytam, hogy csendben vissza ültem és egy ideig csak a pincért bámultam, a szemeimmel azt sugallva, hogy valaki jöjjön és mentsen meg, de az eladó egyáltalán nem értette az én kétségbeesett pillantásomat. Aztán mikor már nagyon kényelmetlenné vált a hallgatás, megszólaltam. - Hogy-hogy nem vagy órán? - úgy látom kicsit meglepődött a hirtelen megszólalásomon és még megrázta a fejét.
- Igen, hozzád beszélek. - sóhajtok fel.

- Ja, csak tegnap sokáig voltam bulizni, és nem volt kedvem ma a sulihoz. De ez nálam nem fura, de hogy te itt legyél.

Na igen, fején találta a szöget, és akkor utáltam is magam, hogy más kérdés nem jutott az eszembe, de hát ez van. - Fáradt voltam, és nem volt kedvem bemenni. - adtam az egyszerű választ, és ennyiben is hagytam volna, de ő nem így tett.

- Tán, beteg vagy? Akkor inkább pihenned kéne..

Na persze, a mindig is csendes, nem hiányzó diák, nem lóghat egy napot csak úgy, hogy a francba már... Vállat vonok. - Csak nem volt kedvem, beszéljünk másról.

Erre elmosolyodik, de mintha valami zavarná, vagy is a tekintetétben ezt látom. - Van barátnőd aki este lefoglal. - vigyorog, és ha nem tudnám, hogy tetszem neki, el is hinném hogy igazából így mosolyog és érez, hogy őt nem zavarja mindez.

Már az esik le egyből, hogy mondhatnám azt, hogy van valakim és megelőzném a további baromságokat, de önkéntelenül szólalok meg. - Még, hogy barátnő, nincs nekem időm ilyesmire. - Egyből meg is bánom, hogy megszólaltam.

De Tom teljesen kivirul, azta milyen szép a mosolya, ami persze egyből szívén talál, miket nem gondolok már.
Inkább hagyom és az akkor oda libbenő lánykára nézek, aki kihozta a rendelésem és egyből illegetni kezdi magát Tomnak. Aki persze kap is az alkalman, jól végig stíröli a lányt, nekem majdnem hány ingerem lesz tőle. Leadja közben a rendelését és én már azon gondolkodom, hogy ha most meglépnék senki észre se venné. Kap még néhány plusz ingyen finomságot, és észre veszem, hogy a csaj a zsebébe gyömöszöl egy papír fecnit, biztos vagyok benne, hogy egy telefon szám van rajta.
Dühösen enni kezdek, míg ők enyelegnek, de egyre idegesebb leszek. "Még, hogy szerelem, ez az se tudja mi az!"
Aztán nem bírom és megszólalok. - Vagy menjetek most azonnal szobára vagy tűnj el az asztaltól, hogy én nyugodtan ehessek.
A lány hirtelen feleszmél, sajnálva, de egy kicsit sértetten bocsánatot kér és távozik is. Tom csak hülyén pislog.
- Bocs.
- Utálom a sekélyes embereket. - közlöm vele nemes egyszerűséggel és bekapom az utolsó falatot. - További jó szórakozást. - mondom kurtán, de hangomban inkább gyűlölet van. Lekicsinylően végig mérem és távozok az asztaltól. *Ennyi épp elég is volt belőle.* Fizetek, borravalót persze nem hagyva és egyből kilépek az ajtón.

Persze gondoltam én, hogy csak ennyi lesz, de ahogy az utca végére érek, hallom lihegő hangját és a nevemet, ami a szájából még mindig nagyon szexinek hat. *Hogy a francba nem tud leszállni rólam* Dühöngők magamban.
- Mit akarsz? - kérdezem kicsit se barátságosan.

- Bocs, hogy előtted szédítettem azt a lányt, nem akartam, hogy dühös legyél.

- Engem aztán nem érdekel, mit csinálsz. Míg nem zavarsz vele...és most épp azt teszed. - mondom ki amit gondolok, kicsit se könnyítve meg a dolgát.

- Sajnálom.

- Te csak ezt az egy szót ismered? - néz rá most már, bele azokba a babonázó szemeibe. *Franc essen beléd, hogy ilyen jól nézel ki* Morgom magamnak.

Láttam rajta a kínlódást, de ez most valahogy jól esett, ha már olyan hülye, hogy pont előttem csinál ilyeneket, akkor bűnhődjön is, nevetek magamban. Úgyhogy megadtam a kegyelem döfést, amivel később aztán lehet túl mentem egy ponton, de akkor pont nem a kedves Pete voltam, aki megválógatja a szavait, hanem a kíméletlenül őszinte P. Igen, néha nagyon elhatárolódik az igazi személyiségem, a zenekari személyiségemtől... amit most hagyjunk is, kitudja melyik az igazi, vagy talán mindkettő. Vonok vállat...
- Szerintem te még soha nem voltál szerelmes, és soha nem is leszel az. Csak egy sekélyes alak vagy, aki csak játszik más érzéseivel. - Közlöm vele és vártam a reakcióját. Azt gondoltam, hogy kiabálni, netán őrjöngeni kezd vagy ökölbe szorított kezével megüt, de ő csak nagyot nyelt sarkon fordult és ott hagyott. Akkor volt elsőnek bűntudatom Tom miatt, később még lesz párszor, de ez még a jövő zenéje.

Egyből rossz érzésem támadt. *Hogy lehettem ennyire köcsög* Térek magamhoz. *Nem jó, dühből beszélni* Nyugtázom magamnak a tényeket és egyből Sofia lakására mentem. Ahogy oda értem, kopogtam, mint az őrült és mikor kinyitotta az ajtót egyből a nyakába ugrottam. - Annyira egy köcsög faszfej vagyok. - bőgöm vállának, meglepődött jócskán, de egyből átölelt és bevezetett a házba.
Miután megnyugodtam, mindent elmondtam neki, még a tegnapi napot is, ő volt amúgy is az egyetlen ember akinek mindent elmondtam. Hümmögött néhányat, aztán csak a hátamat simogatta. - Hát értem én hogy kiborultál, de most az itt a lényeg, hogy akarsz-e neki esélyt adni?
- Minek akarnék én neki esélyt adni. - fakadók ki hirtelen. - Egyáltalán nem komoly.
- De tudod miért nem komoly?
- Hogy mi?
- Tudsz te róla egyáltalán valamit? Mit szeret? Miért csinálja ezt? Miért szeretet beléd? Pont beléd? Érted... Tudsz róla bármit is?
Ezen elgondolkodtam. Igaza volt, nem tudtam róla semmit, de nem is akartam, valljuk be őszintén. Nem nagyon akarok bármit is megtudni róla...vagy ezzel csak magamat védem, hogy ne legyek szerelmes. Nem akarok az lenni és csalódni. De ...
Sofi megrázott. - Pete, bele gondoltál már, miért vagy ennyire ellene a szerelemnek? Miért félsz ennyire a csalódástól.
Erre felnevetek, Sofi kissé kérdőn és vádlón kezd bámulni, de aztán megszólalok. - Te gondolat olvasó vagy??
Sofi arca ellágyul és más témára vezet. - Na, kis tanúm. Ha már úgy is itt vagy.. akkor irány shoppingolni és esküvői ruhákat nézni. - nevet lágyan, ami még szebbé teszi, mosolygó arcát, és huncut gödröcskéit.
Egyből fellelkesülök, imádok vásárolni és hogy épp velem keres esküvői ruhát, az még jobban boldoggá tesz.
- Akkor indulás...- megmosom arcom és indulásra készen állok.