(Detty szemszöge)

Végre eljött ez a nap is. A Zoeval való közös edzés, aminek folyamán megtanulok kezelni az erőmet, illetve a fizikai erőnlétemen is tudunk javítani. Viszont a mai nappal kapcsolatban van egy rossz megérzésem. És az a baj, hogy nem tudom behatárolni, hogy ki vagy mi miatt. De most nem kéne ezzel foglalkoznom. Most is éppen az edzőterem felé megyek, ahol Zoe már vár rám. Belépek az ajtón és a földbe gyökerezik a lábam. Mindenki itt van.

- Erről nem volt szó Zoe... - bökök a fejemmel a többiek felé - ...arról volt szó, hogy csak mi ketten leszünk, nem pedig hogy mindenki szeme láttára döngölsz a földbe! - próbálok poénkodni, hogy oldjam magamban a feszültséget. Zoe elneveti magát.

- Tudom, de tudod milyenek. Nem akarnak kimenni, látni szeretnék.

- Mindjárt gondoltam... - morgom, majd feléjük nézek - ...én is szeretlek titeket. - erre csak kuncognak. Na nem baj, ha tudok uralkodni az erőm felett, majd lesz egy két váratlan meglepim nektek. Már a gondolatra is vigyoroghatnékom van, de igyekszem magam visszafogni. Odasétálok az egyik padhoz, majd leveszem a felsőmet, ami az edzőruhámat takarja.

Hátranézek, mert furán túl nagy a csend. Mindenki tátott szájjal néz.

- Most mi van?! - vágok egy értetlen nézést, majd meghallom Zoe kuncogását.

- Szerintem sikeresen elnémítottad őket.

- Igen, észrevettem. De nem baj, így jártak - vonom meg a vállam, majd a küzdőtér közepére megyek Zoehoz.

Bemelegítésnek nyújtok, valamint lemegyek spárgába. Felállok, majd unokatesómra nézek.

- Kezdhetjük... - alig mondom ki nekem támad, alig tudom kivédeni. Egyelőre azt beszéltük meg, hogy az erőmet hagyjuk meg utoljára.

Egy pillanatra oldalra nézek és látom, hogy apa alig tudja visszafogni Optimust hogy közénk álljon, Megarton pedig anyát fogja vissza, de látom rajta, hogy ő is közbeavatkozna Zoe miatt. Ennyi elég is volt Zoenak és bekaptam tőle egy jobb egyenest a gyomromba. Összeszorítottam a szemem és a fogam is, mert eléggé fájt. Ennél a pontnál már én is támadtam, de figyeltem rá, hogy ne találjam el a hasát, hiszen mégiscsak terhes. Látom, hogy most egy bal egyenessel próbálkozik, én viszont egy jobb egyenessel próbálok védekezni. Ekkor viszont olyan dolog történik, amire egyáltalán nem számított egyikünk sem. Ahogy elérték egymást az ökleink, egy hatalmas energialöket söpörte végig a termet, majd egy jó másfél métert csúsztam állva hátrafele, ezzel nekiesve a falnak. Felnézek, majd látom, hogy Zoe lent van a földön. Nem is gondolkodom, odarohanok hozzá.

- Zoe! - letérdelek mellé - Ugye jól vagy? - kérdezem kétségbeesetten. - Istenem, ha bajod esett, Megarton meg... - ekkor hallom meg Zoe nevetését. Elkezdek morogni, miközben csúnyán nézek az unokatesómra. Közben felkelt a földről, de nem akarja abbahagyni a nevetést.

- Szemét! Szemét! Szemét! - átölel, de elkezdem ütögetni a hátát - Soha többé ne csináld ezt! Van róla fogalmad mennyire megijedtem, mikor a földön feküdtél és meg sem mozdultál?! Azt hittem valami bajod esett, ráadásul babát vársz és... - nem tudom tovább folytatni a szidást, mert befogja a számat a kezével.

- Bocsi, de ezt nem tudtam kihagyni, és ezzel csak rá akartam világítani valamire. - mondja nyugodtan, majd elveszi a kezét a szám elől.

- Mégis mire?! - kérdezem kicsit mérgesen, kicsit megnyugodva, hogy semmi baja.

- Hogy neked a hűséged és a szereteted a barátaid felé a legnagyobb erősségeid. Hogy magadhoz vagy hűséges, és mindazokhoz akik körbevesznek és szeretnek. Értük bárki ellen képes vagy kiállni és megvédeni őket. Mondhatod azt hogy az ellenséget gyűlölőd, de közben őt is szereted. Ez a te két legnagyobb erőd: a szeretet és a hűség. - most már én is magamhoz ölelem Zoet és a nyakába zokogok.

Miután alább hagy a sírásom, a szemébe nézek. Ekkor viszont elkezd homályosodni a terem és csak egy fekete üres térben vagyok. Körülöttem hangokat hallok, de nem értem mit mondanak. Egyszer csak megpillantom a régi árvaház épületét, és elkezdek arrafelé menni. Mikor odaérek, látom magamat és egy kb. tőlem 1,5-2 évvel fiatalabb fiút hogy beszélgetünk, játszunk és nevetünk. Elmosolyodok az emléken. Halványan de emlékszem erre a fiúra. Ő volt az egyetlen, akivel normálisan ki tudtam jönni. Képváltás, majd látom az igazgatói irodát, benne a fiúval és az örökbefogadó szüleivel. El sem tudtam tőle köszönni. Viszont észreveszem Zoet, ahogy a kicsi énemhez megy, majd mormol valamit és kifekszik. Kezeim ökölbe szorulnak és elkezdek remegni. Hogy tehette ezt Zoe?! Komolyan kitörölte az emlékeimet róla? Ha eddig nem voltam rá mérges, most már az vagyok. Kapni fog a fejére az biztos. Ismételten képváltás, majd egy beszélgetés foszlányt kapok el.

- ...igen, megtettük...megöltük Dylant...a nővérét próbálta menteni...

- ...jobb ha ezt elfelejti...akkor talán megússzuk...

A sírás folytogat...Dylan...hát megtudtam a nevét...álljunk meg egy kicsit...akkor...Dylan...az öcsém volt...ha lehet most még jobban haragszom Zoera...de az is biztos...hogy megtalálom a testvérem gyilkosát...és megölöm.

Mire kettőt pislogok, már Zoe arca van előttem. Elhátrálok tőle, miközben azon vagyok, nehogy olyat tegyek amit később megbánok.

- Hogy tehetted? - suttogom.

- Mégis mit? - kérdezi.

- Hogy tehetted?! - szinte könnyezve kiabálok - Kitörölted az emlékeim Dylenről! Az öcsém volt! A saját testvérem! El sem tudtam tőle búcsúzni! És most már erre sincs lehetőségem, hiszen halott! Azt hittem bízhatok benned...de kiderült hogy mégsem. - elkezdek kihátrálni a teremből. Mindenki lefagyva néz minket. Zoe lehajtott fejjel és könnyes szemmel néz rám.

- Detty... - intek a kezemmel, hogy ne folytassa.

- Most egy darabig senkit sem akarok látni, senkit! Főleg téged nem Zoe... - ezzel kirohanok a teremből sírva, be egyenesen a szobámba.

Magamra zárom, hogy még véletlenül se tudjon senki se bejönni. Az ágyamra borulok és megállás nélkül zokogok. Nem tudom, nem akarom elhinni hogy ezt tette velem. Hallom, hogy kopog valaki az ajtómon.

- Menj el! Nem vagyok senkire se kíváncsi! - kiabálok ki.

- Hercegnőm...engedj be... - felismerem ezt a hangot ezer közül is. Nehezen feltápászkodok az ágyról, majd beengedem a szerelmemet. Azonnal magához ölel, én pedig a mellkasába zokogok.

Becsukja maga mögött az ajtót, majd eltámogat az ágyig és letesz rá, majd mellém fekszik. Szorosan hozzábújok, majd így sírok tovább. Optimus csak némán támogat, simogatja a hátamat. Majd halkan elkezd énekelni.

- You with the sad eyes
Don't be discouraged, oh I realize
It's hard to take courage
In a world full of people
You can lose sight of it all
The darkness inside you
Can make you feel so small - elmosolyodom, mikor felismerem a dalt.

Show me a smile then
Don't be unhappy
Can't remember when
I last saw you laughing
This world makes you crazy
And you've taken all you can bear
Just call me up
'Cause I will always be there

And I see your true colors
Shining through
I see your true colors
And that's why I love you - a következő résznél becsatlakozok.

- So don't be afraid to let them show
Your true colors
True colors are beautiful - látom, hogy a kezét nyújtja felém. Elmosolyodom, majd megfogom a kezét és táncolni kezdünk.

- I see your true colors
Shining through (true colors)
I see your true colors
And that's why I love you
So don't be afraid to let them show
Your true colors
True colors are beautiful (they're beautiful)
Like a rainbow
Oh oh oh oh oh like a rainbow - ringatózunk jobbra-balra. A fejemet a mellkasába fúrom. Érzem, hogy a szemeim ólom súlyúak lesznek. Akármennyire nem akartam, ott állva, Optimust karolva nyomott el az álom.

(Optimus szemszöge)

Mosolyogva hallgatom Detty egyenletes szuszogását. Felkapom az ölembe és óvatosan leteszem az ágyra, majd betakarom. Gondolataim visszaterelődnek a nemrég történtekhez. Szegény hercegnőm. Meg tudom érteni a kiborulását. Miután kirohant a teremből, Zoe is kiborult. Annyit mondogatott, hogy nem akarta hogy ez legyen, nem így kellett volna lennie. Ő most Knockouttal, Megatronnal és Ariessel van. Ők próbálják vígasztalni, hogy majd megbékél a Hercegnőm. Szerintem most jobb mindkettőjüknek, ha egy pár napig nem találkoznak. Amint felkelt a hercegnőm, elmegyünk arra helyre, ahol akkor voltunk, mikor engem kellett lenyugtatni. Arra a helyre, ahol szerelmet vallottunk.

Hello there! Ez most nem lett valami vidám rész, valamint nem is lett a legjobb, véleményem szerint, ezért elnézéseteket is kérem. Nem ígérek semmit, hogy mikor lesz a következő rész, mert még én magam sem tudom, hogy hogyan tudok haladni. Igyekszem minél hamarabb hozni, illetve betekintünk egy kicsit Zoehoz is, hogy ő hogy fogja ezt a pár napot átélni.

A legközelebbi viszont látásig!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kicsit bekönnyeztem ennél a résznél és nem tudom hogy miért. Talán azért mert most sokkal jobban megérintett. Mostanában eléggé össze vagyok kuszálva lelkileg. Na mindegy, elég volt a felesleges fecsegésből.

Első verzió: 2023.04.02.

Átírva: 2023.08.06.