(Detty szemszöge)

Már egy jó ideje fekszünk a fűben, és hallgatjuk a madarak csiripelését, miközben én szorosan hozzábújok, a fejem pedig a mellkasán pihen. Optimus átkarolva cirógatja a karomat. Az úszásról egy időre letettem, mert először szeretném neki elmondani a múltam. Mély levegőt veszek, majd belekezdek

- Az édesanyámra már egyáltalán nem emlékszem. Hogy is emlékezhetnék, hiszen mikor megszülettem ő akkor halt meg. Az apám meg ugye még jóval a születésem előtt lelépett. Szerintem még nem akart gyereket, vagy nem akarta vállalni a felelősséget. Nemsokkal a születésem után a helyi árvaházba kerültem, ahol nem kaptam mást csak lelki és fizikai bántalmazást is. Emiatt nem barátkoztam senkivel, mindig magam voltam. Talán egy valaki volt akit akkor barátomnak mondhattam, egy lányt, akit örökbe fogadtak, de utána már nem is keresett egyáltalán. Volt egy srác, aki kicsit tetszett nekem, de hamar kimutatta hogy milyen is valójában. Akkori szemmel nagyon helyes volt, minden lány valóra vált álma, de... - itt egy kicsit megálltam, mert nehezemre esett kimondani - ...nagyon erőszakos volt. Mindig erővel vette el amit akart. Mikor nem figyeltem, hátulról a falhoz szorított és majdnem megerőszakolt. Ekkor voltam 15-16 éves. - megállok, mert érzem, hogy a könnyeim megerednek, illetve Optimus is szorosabban ölel magához. Egy pár perc múlva folytatom. - Az volt a szerencsém, hogy az árvaház igazgatója, Mr. Petterson, pont akkor jött, hogy elvégezze a szokásos ellenőrzést, hogy mindenki megvan-e és látta az esetet. A srácot áthelyezték egy másik intézménybe, velem meg valamivel jobban bántak, mint előtte, de így is elég rossz volt a helyzet. Ugye 13 éves voltam mikor rátaláltam erre a helyre... - mutatok körbe - ...azóta ha lehetett mindig kiszöktem ide. Az volt a szerencsém hogy senki se vette észre a szökéseimet. Bár egy idő után már kezdtek gyanakodni, de úgy voltak vele, hogy minek vesződni vele. Ezután hamar elment az idő, és csak azt vettem észre hogy 18 éves lettem, tehát a törvény szerint is nagykorú lettem. - megint megállok egy kicsit, mert érzem hogy a sírás folytogat, ha arra gondolok, amit most mondani fogok. Optimus látta ezt rajtam.

- Ha nem szeretnéd, akkor megállhatunk itt is. - mondja Optimus, közben látom a szemében, hogy el sem akarja hinni amit hall.

- Nem, csak egy kis idő kell. Mint ahogy korábban mondtam, szeretném már valakinek elmondani a múltam. A többiek is meg fogják tudni, de még egyelőre nem. Őket majd később tervezem beavatni. - bólogat a szavaimra, majd folytatom. - Nem sokkal azután történt, hogy 19 éves lettem. Éppen egy válogtó mérkőzésre tartottam, amikor egy 4 tagú férfi csoport elkezdett követni. Hallottam a hangjukon hogy nem voltak éppen józanok, és valószínűleg tudatmódosító szer hatása alatt is lehettek. Próbáltam elszaladni, de utolértek és egy sikátorba szorítottak. Tudtam hogy nem fogom megúszni épp bőrrel, de arra amit velem leműveltek álmaimban sem gondoltam volna. Kishíján megerőszakoltak a nyílt utcán, de aztán erőt vettem magamon és annak aki előttem volt a legnemesebbik részébe térdeltem, hátha elenged. El is engedett, de ahogy elkezdett hadonászni elővett egy kést, amivel egy vágást ejtett a bal szememen. Annyi volt a szerencsém, hogy pont csukva volt, így magát a szememet nem érte sérülés. - egy kisebb szünetet tartok - Ezután nem emlékszem hogy mi történt mert legközelebb a kórházban tértem magamhoz. Mikor elmondták nekem hogy mi történt tudtam, hogy innentől minden meg fog változni. - mielőtt bármi mást mondhatnék még, Optimus maga alá fordított, de vigyázott, hogy ne nehezedjen rám. Maga felé fordította a fejemet, majd lágy csókot nyomott az ajkaimra. Azt hiszem itt fogok szétfolyni. Annyira gyengéden csókol, hogy attól fél, hogy bármelyik percben eltűnhetek, vagy attól fél, hogy összetör. Sajnos megint a levegőhiány közbeszólt, így el kellett távolodni egymástól. - Nem hagyom hogy bárki bántson téged. Aki mégis megpróbálja, annak velem gyűlik meg a baja. - szinte állatiasan morog. Muszáj elkuncognom magam. Puszit nyomok az arcára - Az én hősöm - mosolyodig el.

- Bizony, csakis a tiéd. Senki másé.- incselkedik velem. Hirtelen támadja meg a nyakamat. Elnevetem magam, mert az ilyen hirtelen mozdulatokra érzékeny vagyok, vagy jobban mondva csiklandós.

- Ha...Hagyd abba...csi..csikizel...- alig tudok beszélni a nevetéstől. Belekuncog a nyakamba, amitől egy jóleső bizsergés fut végig a testemen. Eltávolodik tőlem, de csak annyira hogy a szemembe tudjon nézni.

- Primus, de nagyon szeretlek! Hercegnőm, bármit megteszek, hogy boldognak lássalak. - annyira vörös lesz a fejem az elhangzottaktól, hogy a mellkasába from a fejem. Valószínűleg rájöhetett, hogy mit csinálok, mert elneveti magát. - Nagyon bujkálós kedvében van ma a kisasszony - incselkedik.

- Ez is miattad van. Te váltod ki belőlem. - motyogom a mellkasába, mire jobban elneveti magát.

- Ez van Hercegnőm. Nem tudsz te nekem ellenállni. - hallom a hangjában hogy vigyorog mint a vadalma. De nem baj, Optimus...jössz te még az én utcámba. És mintha villanykörte gyulladt volna a fejem felett, kitaláltam valamit. Elkezdtem apró csókokkal behinteni a mellkasát, miközben a kezeimmel finoman cirógatom az oldalát. A hatás, amit ezzel elértem, valami hihetetlen. Optimus szó szerint remeg felettem, hallom az elfolytot sóhajait, amit próbál bent tartani, több-kevesebb sikerrel. Egy idő után megelégeli ezt és mindkét csuklómat a fejem fölött lefogja, majd a jobb fülemhez hajol és mély, vágytól rekedtes hangon szólal meg.

- Ha így fogod tovább folytatni, akkor nem fogom tudni megállni, hogy ne itt tegyelek magamévá... - megfogja az egyik kezemet és az ágyékához teszi. - Érzed ezt? - az arcom színe egyenlő a vörös rózsa színével. Érzem a nadrágját keresztül a feszülő férfiasságát. Bólintok, mert megszólalni sem tudok. - Hidd el...nagyon szeretném már hogy teljesen az enyém legyél, de még várni szeretnék vele. Addig nem akarok semmi olyat csinálni, ameddig tőled nem kapok engedélyt...Hercegnőm - nem tehetek róla, muszáj felnyögjek. Az az erotikus hangnem, amit megütött, ezt váltja ki belőlem. Szerintem ezt jelnek vehette, mert elhajolt tőlem. 

- Mi történt azután? - kérdezi, mintha az előbbi meg sem történt volna. Legurul rólam és mellém fekszik, én pedig hozzábújok, csak úgy mint korábban. Próbálom lehűteni a fejemet, így elmerülök a múltban.

- Semmi extra nem volt utána, ami említésre méltó...vagyis de...egy valami igen - mosolyodok el - azt a napot sosem fogom elfelejteni. Ugyanis azon a napon találkoztam először Mikóékkal. - kuncogok. - Ennek egy vicces storyja van.

- Kíváncsian hallgatom - kuncog ő is.

- Nos minden úgy kezdődött, hogy...

(Visszaemlékezés~)

Éppen nyugisan sétálgattam, mikor megláttam, hogy 4 felnőtt kikezdett 3 középiskolás gyerekkel. Mivel eléggé nagy igazságérzetem van, így nem hagyhattam annyiban a dolgot. Odamentem mögéjük, majd megragadtam az egyik vállát.

- Inkább olyanba kössetek bele, aki a mértetek! - mondom mérgesen. Erre nekem támadnak. Magamban hálát adok az égnek, hogy nagyon fogékony vagyok mindenre, így hamar eltanultam néhány védekező és támadó fogást. Az egyiknek egy jobb egyenessel bevertem az orrát, de úgy hogy vérzett neki. Valószínűleg betörtem. Nem baj, megérdemli. A másikat kigáncsoltam, majd szó szerint seggbe rúgtam, hogy arccal a kukának esett. A harmadiknak megfogtam a dzsekijét, majd a fejére húztam és neki a kerítésnek. A negyediknek viszont volt egy kisbicskája. Nem ijedtem meg, ráfogtam a pisztolyomat, amit mindig magamnál hordok. Ez megtette a hatását, mert ijedtében akkorát sikított, mint egy kislány, majd társait hátrahagyva elhúzta a csíkot. A másik három kissé nehezen tér magához, de ők sem maradnak, mikor meglátják a pisztolyt nálam, ők is kereket oldanak.

- Rendes kondi kell ehhez a sporthoz törpekacsák! - kiabálom utánuk az egyik kedvenc filmemből a mondatot. Majd a gyerekekhez fordulok.

- Jól vagytok? - kérdezem aggódva. Ők viszont csak tátott szájjal néznek engem.

- Azta! Hol tanultad ezeket a fogásokat? Nagyon jól elbántál velük! Rendőr vagy? Vagy inkább katona? Esteleg mind a kettő? - kérdezi izgatottan a lány. Elkuncogom magam.

- Hátrább az agarakkal, nyugalom. Nem, nem vagyok se rendőr, se katona. Csak egy egyszerű hétköznapi lány vagyok, semmi több - mosolyodok el.

- Egyébként én Mikó vagyok, ők pedig a legjobb barátaim Jack és Raf - mutat a két srác felé.

- Szia!

- Hali! - intenek felém barátságosan mindketten.

- Én Detty vagyok. Örülök a találkozásnak. Ezektől a pasasoktól meg nem kell többé tartanotok. Biztos vagyok benne, hogy egy életre megtanulták, hogy nem szép dolog bántani a kisebbet. - ezzel hátraarcot vágok, majd elindulok. Hirtelen megállok, majd hátra se nézve intek nekik, majd megyek a dolgomra.

(Visszaemlékezés vége~)

Optimus a hasát fogva nevet. Én is kuncogok ezen az emléken.

- Az a beszólás mindent vitt... - mondja még mindig nevetve, de már kezd alábbhagyni.

- Igen, bele se merek gondolni, mi lett volna, ha nem arra megyek, hanem egy másik úton. - még a gondolatra is libabőrös lesz a hátam és nem a jó értelemben.

- Nem tudom, de jobb nem is gondolni erre. - igaza  van, aminek hangot is adok.

- Igaz. - majd ha lehet csak még jobban hozzábújok, ő meg a karomat cirógatja.

Nem tudom meddig feküdtünk így, de már csak annyira emlékszem, hogy ragad le a szemem, majd Optimus mellkasát párnának használva elaludtam.

Sziasztok!!! Itt van végre az új fejezet! Remélem elnyeri a tetszéseteket. A véleményeteket továbbra is várom lent a komment szekcióban. Ha már itt tartunk...Nagyon-nagyon szépen köszönöm a 106 megtekintést és 19 csillagot, amik ezen a storyn vannak. Tényleg sokat jelent nekem, hogy itt vagytok, olvassátok, csillagozzátok a történetemet. Mint kezdő író, tisztában vagyok azzal, hogy lenne még mit hova fejlődnöm és igyekszem is ennek eleget tenni. 

Nem is rabolnám tovább az időtöket.

A legközelebbi viszont látásig!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Halihó mindenkinek! Eddig ezzel gyűlt meg a legjobban a bajom. Volt hogy konkrét bekezdéseket kellett kitörölni, majd úgy alakítani, hogy az jó legyen. Holnap, vagyis pontosítok mai nap csak este lesz javítás, tekintettel arra, hogy ma hamarabb kell bemennem dolgozni, így nappal erre esélyem se lenne. Illetve hogy ezt csak laptopon tudom normálisan megcsinálni. Telefonon valahogy nem szeretem.

Lesz majd 1-2 nagyobb változás ami a szereplőket illeti, de ez még a jövő zenéje.

Addig is sziasztok!

Első verzió: 2023.03.15.

Átírva: 2023.08.02.