Hey, hey, hey! Itt Pósa Rebeka, akinek jelenleg a naplóját olvasod (remélem tisztában vagy vele, hogy csúnya dolog más naplóját olvasni). Szóval, hogy megismerj gyorsan felvázolom, hogy ki is vagyok és mit lehet tudni rólam. Először is a nevemet már tudod. 15 éves vagyok, (mert oviban szalajtottam), barna hajam és barna szemeim vannak. 165cm magas vagyok és normál testalkatom van. Van egy egyetemista bátyám, akit Pósa Mihálynak hívnak és a Színház- és Filmművészeti egyetemen tanul színművész (zenés színész) szakirányban itt Budapesten és már egy éve él külön albérletben közel az egyetemhez. Misi már másodéves egyetemista és nagyon jól megy neki. Külsőre nem hasonlítunk, és a természetünk is eltérő, ami nem meglepő, de arra majd még később (nem mostanában) kitérek. Talán annyiban hasonlítunk, hogy imádjuk a művészetet, legyen szó zenéről, táncról, színházról vagy bármiről. Régen volt egy hörcsögöm, csak egyszer kiszökött a terráriumából és elkezdte megcsócsálni a vezetékeket és ezt addig csinálta, míg meg nem b@szta a 220 (oké talán nem volt olyan erős az áram...) és agyon nem rázta. Azóta nem volt háziállatunk. Én imádok énekelni, de mások előtt nem merek, mert lámpalázas vagyok. Még a saját szüleim előtt se mernék énekelni! De van olyan tehetségem, amivel már kimernék állni mások elé és ez nem más, mint a tánc. Mindegy, hogy milyen, csak táncolhassak. Általánosban első osztálytól egészen hatodikig néptáncoltam, de sajnos évvégén megszűnt a néptánc, ezért ahelyett más fajta táncot tanultam, nem is akárkitől, hanem anya egyik barátnőjétől, aki remek koreográfus és nem mellesleg ő (és anyu is, de róla is nem sokára szót ejtek) az Operett színházban dolgozik koreográfusként. Rólam egyenlőre ennyi elég lesz. Az anyukám Pósa Vivien, aki fiatalabb korában énekes volt, de mostmár az Operett színházban dolgozik, mint színésznő és hála neki a legtöbb színésszel és színésznővel jóban vagyok és ismerem is őket személyesen (a társulatból Dolhai Attilával és Kubik Petrával jövök ki a legjobban). Apa pedig lovas oktató egy budai lovardában, ahova ha van időm kimegyek vele vagy hozzá. Hát, nagyjából ennyi lenne az életem. Már kicsit kezdtem unni a monotonitást az életemben, de érzem, hogy ahogy belépek a Szent Márk kapuján fenekestül felfog fordulni az életem. És én állok elébe!

-----------------------------------------------------------
Sziasztok! Itt lenne az SZMG trilógia befejező könyve, ami Pósa Rebeka szemén át mutatja be a gimnazista életet. Remélem ez is tetszeni fog és élvezni fogjátok!

By: Mona❤️