Szeptember 10. (Csütörtök)

Reggel az ébresztőmre ébredtem. Álmosan másztam ki az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a mai ruháimat. Az öltözködéssel ma is megszenvedtem. Ahogy elkészültem fogtam a szendvicseket, amiket apa csomagolt nekem és már mentem is a suliba. A sulihoz érve megálltam Dávidék előtt. - Sziasztok! - köszöntem nekik. - Szia, Rebi! - ölelt meg vidáman Nati. Óvatosan viszonoztam az ölelését és beszálltam a beszélgetésbe.
- Ahj, első órában dogát akar íratni velünk Gyuricza - nyafogott Simon. - Örülj neki, hogy nem tesivel kezdesz - vágta rá fintorogva Nati. - Szabó tuti, hogy végig engem fog szivatni! Tegnap is kellett két plusz sulikört futnom, mert megálltam bekötni a cipőmet - mesélte felháborodva, mire Gréti elhúzta a száját. Ahogy a többiek is. - Itt áll mögöttem, ugye? - sóhajtott fáradtan Nati. - Remélem felkészült az első órára Szűcs! - hallottuk Levi bá' szigorú hangját.
- Igen... sajnos.
- Csak ne lelkesedjen ennyire. Találkozunk a tornateremben és ne késsen! - ezzel elvonult. - A hideg kiráz ettől az embertől! - mondta Nati, miután a tesi tanár hallótávolságon kívülre ért. - Azért ez durva - szólaltam meg. - Az! Ráadásul félreismerte az apámat is! Lehet, hogy a nagypapám hülyeséget csinált anno, de arról apával nem tehetünk - tárta szét a karjait a lány.
- Biztos megfog békélni idővel - mosolyogtam rá biztatóan. - Remélem.
Még egy darabig kint beszélgettünk utána bevonultunk az épületbe. Nati elrohant az öltözők felé, a többiek meg a saját órájukra. Egyedül Dávid maradt ott velem.
- Elkísérhetlek a termetekhez?
- Persze - bólintottam és elindultunk fel. A folyosón több diák nézett felénk. A lányok többsége ámulva figyelte Dávidot, majd ahogy rám néztek irigységet véltem felfedezni a tekintetükben. - Szóval, te vagy a lányok kedvence - mondtam Dávidnak, akit kizökkentettem a gondolataiból.
- Miből gondolod?
- Csak nézz a többi lányra.
- Jaaa, hát lehet, hogy nekik én bejövök, de nekem nem jönnek be ők - hangsúlyozta rám nézve. - Akkor ki jön be neked? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Dávid látszólag meghökkenhetett ezen.
- Nem hiszem, hogy ismered. Külsős.
- Hú, de titokzatos valaki - vigyorogtam fel rá. Erre csak mosolyogva forgatta meg a szemeit. - Majd, ha úgy érzem eljött az ideje, akkor elárulom neked. De addig elég annyit tudnod, hogy nagyon csinos, vagány és laza csaj.
- Oké, de ígérd meg, hogy én leszek az első, aki megtudja, hogyha járni kezdesz vele!
- Te leszel az első, aki megtudja. Ezt garantálom!
- Becsszó?
- Becsszó - mosolygott rám kedvesen. A termünk előtt elköszöntem tőle és bementem a terembe. Automatikusan a helyemre mentem, ahol Marci zenét hallgatott. Leültem mellé és előszedtem a töri cuccomat ugyanis a dementorral kezdtünk. - Hé, Rebeka! - állt a padom elé Leó. - Hm? - néztem fel rá kérdő tekintettel.
- Szombaton csinálok egy bulit az osztálynak. Nincs kedved eljönni?
- Még átgondolom, de köszi a meghívást.
- Alap. És te Marci? - fordult a mellettem ülő fiú felé, aki látszólag nem hallotta. Erre én a jobb kezemmel tarkón csaptam. - Hé! Megint előjött a verekedhetnéked, te bolond tyúk?! - nézett rám dühösen Marci.
- Ha nem hallgatnád olyan hangosan a zenét akkor hallottad volna, hogy kérdeztek tőled valamit - forgattam meg a szemeimet gúnyosan. - És nem vagyok se bolond, se tyúk! - tettem hozzá mellékesen. Leó megismételte a kérdést, amire Marci igennel válaszolt és tovább hallgatta a zenét. Csengetés előtt öt perccel kinyílt az ajtó és belépett rajta Sanyi, aki múlthét csütörtökön kapott egy hét felfüggesztést verekedés miatt. - SANYAAA! - ugrott rá egyszerre Dominik és Leó, mire szerencsétlen Sanyi borult egy nagyot.
- Ő ki? - kérdezte tőlem Marci.
- Sanyi - feleltem.
- Eddig még nem láttam.
- Egy hét felfüggesztést kapott, mert megvert egy másik srácot, de őt kirúgták - meséltem el röviden. Marci, csak hümmögött egyet. - Olyan unalmas volt nélküled a suli! Mi van veled? De jó, hogy nem nyírtak ki a szüleid! - zúdították el Sanyit a mondanivalójukkal Leóék.
- Titeket is jó látni és jót tett a penészes szívemnek az a taps, amit múlthéten kaptam. Azért Rebekára nem számítottam, hogy ő is tapsolni fog. Apropó, veled meg mi történt?
- Tesi óra - feleltük egyszerre a többiekkel.
- Mindent értek - röhögött fel Sanyi és leült a helyére. Csengetéskor belépett a dementor és hirtelen síri csönd telepedett a teremre. - Mindenki nyissa ki a füzetet! Ma az őskorral foglalkozunk - felelte szigorúan, mi pedig fájdalmasan kezdtünk el írni.
- Remélem jobb kezes és a törött keze nem hátráltatja az írásban Rebeka! - nézett rám hirtelen, mire a víz is levert. - N-nem uram! Jobb kezes vagyok - válaszoltam igen vékonyka hangon. - Helyes - bólintott és diktálni kezdett. Töri után fizika következett. A szünetben épp a tablóképeket nézegettem és megtaláltam apáék tablóját. - Ott az én apám - mutatott az egyik fekete hajú srácra Nati. - Szűcs Tamás - olvasta le a nevet.
- Ott meg az én apám. Pósa Gábor - feleltem. Hihetetlen, hogy az apám milyen jól nézett ki a gimiben. Mondjuk most se panaszkodhat. - Kíváncsi vagy a tesi tanár tabló képére?
- Aha! - feleltem és Nati elvezetett oda. Ahogy felnéztem a tablóra rögtön a tesi tanárt kezdtem keresni a tekintetemmel.
- Így nézett ki a tesi tanár fiatal korában?!
- Igen. Helyes srác volt a gimiben.
- Az! De ki az a két lány a fekete képen?
- Az egyik a húga volt, a másik pedig állítólag az első szerelme, aki öngyilkos lett. A részleteket nem tudom, erről csak a nagypapa tudna talán mesélni.
- Miért?
- Évfolyamtársak voltak gimiben.
- Tényleg?
- Aha - mosolyodott el Nati. Ismét a tesi tanárra néztem. Volt benne valami ismerős. Nem tudom, hogy honnan, de az arcán valami olyan ismerős volt nekem.

🎤🎤🎤

- Rebeka, itt maradnál egy percre? - hallottam egy ismerős hangot. Levi bá' volt az. - Persze - feleltem és megálltam a kiürült folyosón. A tanár úr bement a tanáriba, de hamar kijött. - Hogy van a kezed?
- Köszönöm, jobban. És elnézést kérek apukám viselkedéséért.
- Semmi baj. Tudom jól, hogy nem szívlel engem.
- De miért? - kérdeztem kíváncsian. Levi bá' mélyet sóhajtott. - Ezt nem tőlem kell megtudnod. Kérdezd a szüleidet, de legfőképp az édesanyádat.
- Ők se mondanak nekem semmit! Miért titkolózik előttem mindenki?!
- Gondolom meg van rá az okuk.
- Mi lehetne az okuk? Ha nem rám tartozik, akkor mondják azt!
- Rád is tartozik, de nem akarom, hogy miattam vesszetek össze.
- Jó - fújtattam idegesen és az ajtó felé indultam. - Üdvözlöm anyukádat! - szólt még utánam. - Átadom - motyogtam és elhagytam a sulit. Azonnal a lovardához indultam. - Mi a baj? - kérdezte Dávid az egyik falnak támaszkodva.
- Semmi, csak elegem van abból, hogy mindenki titkolózik előttem. Most úgy lovagolnék!
- Tudod, hogy nem ajánlott a kezed miatt - nézett rám kissé szigorúan Dávid.
- Ültem már lovon törött kézzel - legyintettem és a lovarda felé vettem az irányt. - Nem akarom, hogy esetleg nagyobb bajod legyen - jött utánam Dávid.
- Tudok vigyázni magamra, nekem elhiheted!
- Elhiszem, de tudok egy jobb megoldást a tombolásra.
- Igazán?
- Igen.
- Mi lenne az?
- Én általában kirajzolom magamból a feszültséget - felelte, mire kérdő tekintettel meredtem rá. - Megmutatom, ha szeretnéd.
- Rendben - bólintottam. Dávid óvatosan átkarolta a vállamat és elindultunk egyenesen az utcán. Olyan húsz perc gyaloglás után elértünk egy omladozó régi házhoz. - Itt lennénk - indult az ajtó felé. Kinyitotta és egy kissé sötét előtér tárult a szemünk elé. Dávid bement, én pedig követtem őt. A falakat graffitik borították.
- Ezek nagyon jók - néztem körbe ámulva. Az egyik graffiti egy pitbullt ábrázolt szegecses nyakörvvel, ami vicsorogva nézett rám a fekete szemeivel. A másik pedig a kaszást ábrázolta. - Régebben kissé nehéz kezelésű gyerek voltam - állt meg a kaszás mellett. - Hogy értve?
- Miután a nagymamám meghalt nehéz időszakom volt. Depressziós voltam miatta és párszor szörnyű dolgokat csináltam.
- Jajj, ne haragudj! Nem tudtam - szabadkoztam. - Semmi baj. Ezt is akkor csináltam - vette le a kezéről a vörös kendőt, amit mindig a csuklójára kötve láttam és az alkarját felém tartotta, hogy megnézzem. A levegőt kapkodva néztem a kezét. - Te... te vagdostad magad?!
- Igen. A bandán és a szüleimen kívül senki se látta még.
- Jézusom - motyogtam sokkos állapotban.
- De már nem olyan durva, mint amilyen 4-5 éve volt. Na, de inkább beszéljünk másról. Van egy pár flakon ott a sarokban. Fogj meg egyet és rajzolj valamit az egyik üres falra - mosolygott rám, mire én a flakonokhoz mentem és felkaptam egyet. Megálltam az üres fal előtt. Felráztam az üveget és már pingáltam is. Dávid is így tett és együtt graffitiztünk egy elhagyatott házban.

🎤🎤🎤

- Ez állati lett! - vigyorgott mellettem állva Dávid. - Szerintem nem lett olyan jó - grimaszoltam a két ágaskodó ló előtt.
- Nekem tetszik - mosolygott Dávid.
- Muti a tiédet - kértem, mire megmutatta az ő művét. Egy szmokingos férfi állt egy pisztollyal a kezében és egy rózsával a zakóján. - Te nagyon tehetséges vagy!
- Ugyan már! - legyintett. - De ideje lenne haza menned, mert még a végén aggódni fognak miattad a szüleid.
- Rendben - tettem le a festések flakont és a kijárathoz mentünk. Dávid egészen hazáig kísért engem. - Holnap találkozunk. Szia, Rebeka! - köszönt el Dávid.
- Szia! - köszöntem el én is tőle és bementem a házba. - Merre voltál? - kérdezte anya a konyhából.
- Dáviddal beszélgettünk egy kicsit és elrohant az idő. Bocsánat! - mosolyogtam rá és felmentem a szobámba, hogy megírjam a leckémet. Mikor végeztem, megnéztem egy filmet utána lementem vacsizni. Vacsora után nehézkesen letusoltam, majd még olvastam egy picit és lefeküdtem aludni.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vajon ki fogja megtenni azt a lépést, hogy Rebeka megtudja a féltve őrzött titkot, Levi , Viviék vagy esetleg Vivi naplójából tudja meg az igazságot? A tippeket várom kommentbe

By: Mona❤