Szeptember 8. (Kedd)

A mai nap az eléggé esemény dús volt és egy életre megutáltam tesin a geredázást! De inkább kezdem az elején.
Reggel az ébresztőmre keltem fel. Morogva nyomtam ki, majd kikászálódtam az ágyból és kómásan csoszogtam a szekrényemhez, hogy kivegyem a mai ruháimat. Gyorsan felöltöztem, a hajamat felcopfoztam, majd a táskámmal a vállamon mentem le a konyhába. Apa szendvicset csinált. - Jó reggelt!
- Jó reggelt neked is kincsem - mosolygott rám kedvesen apa, majd letett elém két szelet szendvicset. Leültem reggelizni. Hamar befejeztem. Elköszöntem aputól és elindultam felkapni a deszkámat, de az nem volt a helyén. - Apa! Hol a gördeszkám?!
- Nincs a fogas alatt?
- Nincs! - rohantam fel a szobámba, hogy hátha ott lesz, de nem volt ott se.
- Délután megkeressük, jó?
- Oké - bólintottam szomorkásan és elhagytam a házat. Bánatosan sétáltam az utcán, amikor hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Megfordultam és Dávid rohant felém. Volt valami a kezében, de nem láttam, hogy mit tart a hóna alatt. De, ahogy közeledett, úgy jobban láttam, hogy mit hoz. - A deszkám! - csillantak fel a szemeim a boldogságtól. - Tegnap véletlenül nálam maradt. Elvittem volna, csak nem tudtam hol laksz, ezért gondoltam ma odaadom neked a suliban - magyarázta Dávid.
- Nagyon szépen köszönöm! - öleltem meg boldogan. - Igazán nincs mit - viszonozta az ölelést. Miután elengedtem odaadta a deszkámat.
- Teljesen kétségbe voltam esve, hogy hol lehet! Már féltem, hogy eltűnt.
- Mostmár nem kell félned - mosolygott rám és ketten mentünk tovább a suliba. A suli előtt megálltunk a többiekkel beszélgetni. Dávid pedig rögtön elmesélte, hogy mit csináltam tegnap. Nati csodálkozva nézett rám. - Te tényleg megfékeztél egy vágtató lovat?!
- Igen - bólintottam.
- Te tényleg nem vagy semmi! - füttyentett elismerően Peti.
- Jajj már! Nem volt nagy szám. Meg egyébként is, Vihar engem már jól ismer és ezért tudtam csak megállítani, mert az idegeneket nem bírja.
- De ez nem változtat a lényegen, hogy elképesztő volt, amit csináltál! - karolta át a vállamat Dávid. Erre csak mosolyogva forgattam meg a szemeimet. Még egy darabig kint beszélgettünk, majd bementem a suliba. Egyenesen az angol terem felé vettem az irányt, majd beléptem a terembe. - Vigyázz, Rebeka! - kiabált valaki, mire gyorsan leguggoltam, hogy ne én legyek az alufólia galacsin célpontja. - 3 pontos és csont nélkül! - pattant fel a székéről boldogan Leó.
- Ha nem guggolok le, akkor talán a fejemet találja el és az nem csont nélküli lett volna - feleltem Leóra nézve. - De mivel elhajoltál ezért csont nélküli!
- Reménytelen eset vagy - forgatta meg a szemét Zsaklin. Leültem a hátsó padsorba és bedugtam a fülhallgatómat a fülembe, majd egy üres füzetbe kezdtem rajzolni. Hál' istennek nem anya rajz tudását örököltem (láttam az általa készült portrét apáról). Egy lányt rajzoltam, aki egy mikrofon előtt áll és köré hangjegyeket rajzoltam, az üres részekre pedig az Ossian- Többet ér mindennél című dalszöveget írtam.
- Egy tiszta érintés,
Egy néma ölelés
Néha többet ér.
A szótlan bölcsesség,
A ritka tisztesség,
Nékem többet ér mindennél - olvasta halkan fölém tornyosulna Marci.
- Segíthetek? - néztem fel rá.
- Nem, csak megnéztem a rajzot. Jó lett.
- Köszi - feleltem és tovább rajzoltam. Azonban ismét megszólalt. - Mi lenne, ha a hangjegyeket kicsit elsatíroznád, hogy elmosódottabbnak tűnjenek?
- Hogy? - kérdeztem értetlenül, mire Marci kivette a ceruzát a kezemből és elkezdte rajzolni, hogy hogyan képzelte el. A végeredmény egész jó lett. - Valahogy így képzeltem el - tette le a ceruzát. - Azta! Hol tanultál meg így rajzolni? - kérdeztem ámulva.
- Jó volt a rajztanárom általánosban. Mellesleg anya régen grafikusnak tanult és mutatott néhány technikát - felelte, mire becsengettek. Alig pár perccel később belépett a terembe Sarkadi tanár úr. Az órán a ház helyiségeinek a szavait írtuk le a füzetbe, majd óra vége előtt megnéztünk egy Mr. Bean részt. Angol után mentünk a saját termünkbe, mert irodalom következett a dementorral. A teremben lepakoltam a cuccaimat, majd kimentem az udvarra. Dávidék az egyik fa alatt álltak. Rögtön odamentem hozzájuk.
- Sziasztok! - köszöntem nekik mosolyogva. - Hali! Csá! Szia! - köszöntek egyszerre. - Mizu van Rebcsi? - érdeklődött Peti.
- Nincs semmi és kérlek ne becézz így!
- Okés - kacsintott Peti. - Ú, nincs kedved valamikor moziba jönni velünk? - nézett rám csillogó szemekkel Nati. - Megkérdezem otthon - feleltem vidáman.
- Rendicsek!
- Horrort fogunk nézni!
- Ne már! Múltkor is horrort néztünk - nyafogott Nati. - Most nézzünk valami vígjátékot!
- Vagy romantikus filmet - vetette fel Kinga, mire a fiúk egyszerre fájdalmasan nyögtek fel. - Bármit csak azt ne!
- Akkor akció? - kérdeztem, mire valamennyien egyetértően bólogattak.
- Akkor akció film lesz - jelentette ki Zoli. - Már csak azt kéne eldönteni, hogy melyik film legyen az - dörzsölte meg az állát Simon. - Péntekig eldöntjük, tehát akinek van bármi javaslata, az írja be a csoportba és szavazást indítunk róla - mondta Dávid. - Milyen csoportba?
- Ó, bakker! Téged még nem vettünk be - csapott a fejére Roli. - Van egy saját messenger csoportunk - felelte Gréti. - De majd Dave bevesz téged - mosolygott rám kedvesen Gréti.
- Oké - bólintottam. Ebben a pillanatban csengettek. Mindenki elindult a saját órájára, azonban több szempár tapadt rám. Nem értettem, hogy miért néztek ennyien engem. Talán fordítva volt rajtam a felsőm? Áh, arról már szóltak volna az osztálytársaim vagy apa reggel.
- Csak azért néznek így, mert látták, hogy velünk lógsz - válaszolta meg a fel nem tett kérdésemet Dávid.
- Ennyire népszerűek lennétek?
- Mondhatni, de mivel te is velünk vagy te is népszerűbbnek számítasz - karolta át a vállamat. - Aha, értem - bólintottam. A termünk előtt elköszöntünk és bementem a terembe, majd rögtön leültem a helyemre. Ekkor csörtetett be a terembe a dementor. Az ókori görög költőkről volt szó az órán, ahol mindenki full kussban ült a helyén. Irodalom után föci óránk jött. Én a szünetben megint az udvarra indultam, azonban egy nem kívánt személybe botlottam.
- Áh, szia Rebeka - nézett le rám szikrázó tekintettel Szilveszter.
- Szia, bocs, de mennem kell - kerültem volna ki, de elém állt. A másik irányba akartam kikerülni, de akkor meg arra lépett. - Nem akarok tánc órákat venni, kösz! - morogtam már kissé bosszúsan. - Beszélnünk kell, nem gondolod?
- Nem, nem gondolom!
- Én meg így gondolom! - szorított a falhoz. - Szilveszter, eressz már!
- Nem! Mi a francért üttettél le?!
- Nem én akartam, te hígagyú! De mondjuk megérdemelted! Mostmár mehetek?!
- Szilveszter, remélem jól átgondoltad, hogy most mit is csinálsz éppenséggel! - hallottam egy ismerős hangot. Szilveszter azonnal elengedett és a tesi tanárra meredt. - Igen, tanár úr!
- Ha mégegyszer meglátom, hogy Rebeka körül lófrálsz, annak nem lesz jó vége! - felelte szigorúan, mire Szilveszter azonnal elspurizott. Értetlenül néztem Levi bá'ra.
- Köszönöm, de nem kellett volna közbeavatkoznia.
- De, kellett! - felelte és továbbment. Összeráncolt szemöldökkel néztem utána. Ez fura volt. Végül megráztam a fejem és kimentem az udvarra a többiekhez. - Nem fogjátok elhinni, hogy mi történt! - kezdtem bele a mesélésbe. Nati ámulva hallgatta. Mikor a végére értem, Nati szólalt meg először. - Mostmár tuti, hogy csak engem rühell az a tanár!
- De miért? - kérdeztem értetlenül.
- Hosszú sztori, csak annyi a lényeg, hogy anno tanította az apámat és a nagyapámmal pedig évfolyamtársak voltak. A nagyapámat azért utálja, mert miatta akart öngyilkos lenni a húga, az apámat meg azért, mert folyton a lánya körül lebzselt - magyarázta Nati. - Igen? - lepődtem meg. Talán Nati apja tudja, hogy igaz-e a sulis pletyka, miszerint mi történt a tanár úr családjával és, hogy miért olyan, amilyen. - Aha, de annyira nem értem ezt a pasast! Én más vagyok! Nem vagyok se bajkeverő, se lógós, se semmi! És mégis utál engem - puffogott Nati. - Nyugi, azt már nem fogja megélni, hogy a te gyerekeidet tanítsa - vihogott Simon, mire összehúzott szemmel néztem rá.
- Ez azért nem vicces!
- Jó, bocsi - húzta be a nyakát. Csengetéskor bementem a termünkbe.
- Milyen a menőkkel együtt lógni? - érdeklődött Marci. - Hogy érted?
- Csak kérdeztem - legyintett. Ekkor jött be Gyuricza tanárnő. - Jó napot!
- Jó napot, tanárnő! - köszönt vigyorogva Leó.
- Ne kiabálj! - szólalt meg a tanárnő, mire értetlenül meredtem magam elé. Senki se kiabált, de no para. Föci után mentünk a tesi öltözőbe, hogy átöltözzünk. - Vajon mit fogunk ma csinálni?
- Szerintem gerendázni fogunk - felelte, mire kissé rémülten néztem magam elé. - Honnan veszed?
- Láttam a teremben a gerendákat és ebből gondoltam - mondta Rita. Ó, azt már nem! Én ilyet nem játszok! Amint átöltöztem bementem a tesi terembe. Tényleg ott voltak a gerendák. - Szia, Rebeka! - hallottam a hátam mögül a tesi tanár hangját, mire rémülten ugrottam egyet.
- Jó napot, tanár úr! Ugye... ugye nem fogunk ma gerendázni?
- Dehogyisnem. De ha Misi megtudta csinálni, akkor te is megfogod tudni - próbált bátorítani egy biztató mosollyal. - Nem hiszem, hogy fog menni!
- De miért?
- Kényes téma - feleltem, mert nem akartam, hogy bárki is megtudja azt, hogy mi Misivel nem vagyunk vérszerinti testvérek. - Akkor nem kérdezősködöm tovább. De remélem azért megpróbálod.
- Megpróbálom - sóhajtottam megadóan. Levi bá' halvány mosollyal az arcán bólintott és odament a fiúkhoz. Nem sokkal később mindenki bent volt a tesi teremben. Tartott egy gyors névsor olvasást, utána futottunk egy iskola kört aztán bementünk a tesi terembe, hogy gerendázzunk. Volt három gerenda, tehát osztályonként egy. Én automatikusan leghátra álltam be. Először a tanár úr mutatta be a feladatot, ami könnyűnek TŰNT (a hangsúly a tűnön van). Ezután mi következtünk. Alaposan megfigyeltem a többieket. Dominik után én következtem. Remegő térdekkel léptem fel a gerendára. Nyugi, Rebeka! Minden simán fog menni! Nem fogsz leesni és nem lesz semmi baj! Ez csak egy gerenda, nem pedig egy éhes fenevad, ami bármelyik pillanatban elkaphat és megehet - nyugtattam magam gondolatban. Lassan mentem végig a negyedéig érintő lépéssel, majd a feléig láblendítéssel mentem. A felénél leguggoltam és lassan hátra fordultam. Mérlegállásban álltam fel, majd óvatosan megfordultam. Mély levegőt vettem, mert két haránt terpesz ugrás következett. Próbáltam koncentrálni, de véletlenül a gerenda szélére léptem, ezzel elveszítve az egyensúlyom és leestem a gerendáról, egyenesen a bal kezemre. Erős fájdalom nyilallt a kezembe.
- Vivi! - kiabálta a tanár úr. - Mostmár tényleg kezd érdekelni, hogy ki a franc az a Vivi, akivel állandóan összekever engem! - morogtam fájdalmasan.
- Megütötted valamidet?
- A bal kezem nagyon fáj!
- Mutasd - fogta meg gyengéden a kezem, de azonnal feljajdultam.
- Feltudsz állni?
- Igen - bólintottam, mire a tanár úr felsegített a földről. - Beviszlek a kórházba - jelentette ki, mire én kissé rémülten néztem rá. - Feltudod hívni a szüleidet?
- Ühüm - bólintottam. A tanár úr elment, hogy szóljon egy másik tesi tanárnak, hogy helyettesítse, addig én bementem az öltözőbe a cuccomért ls a telefonomért. Azonnal apát hívtam, de nem vette fel. Utána anyát próbáltam meg, de az övé meg ki volt kapcsolva. Az utolsó reményem Misi volt, aki negyedik csörgésre vette fel, de nem ő szólt bele, hanem Gina. - Szia, Rebi, baj van?
- Szia, Misi hol van?
- Elment a mosdóba.
- Megtudod mondani neki, hogy szóljon anyának vagy apának, hogy be kellett vinni engem a kórházba?
- Úristen mi történt?!
- Tesi baleset.
- Persze átadom neki!
- Köszönöm, szia! - ezzel letettem a telefont. Ekkor jött meg a tanár úr is.
- Sikerült telefonálnod?
- Nem, de a bátyám szól nekik - mondtam miközben végig vágtunk a folyosón. Kint beültünk a kocsijába és a legközelebbi kórházba mentünk. Idő közben megcsörrent a telefonom. Apa volt az. - Mi történt, hogy kórházba kell menj?!
- Leestem a gerendáról tesi órán.
- Melyik kórházba mész? - kérdezte, mire elmondtam. Hallottam, hogy apa valamit nagyon bosszúsan motyogott, majd mondta, hogy siet, ezzel megszakította a hívást. Hamar beértünk a kórházba. Megadtam az adataimat, majd várnunk kellett.
- Kérsz vizet vagy valamit enni?
- Egy szénsavmentes vizet kérek - feleltem, mire Szabó tanár úr bólintott és elment. Olyan húsz perccel később apa is megérkezett. Célegyenesen felém sietett, majd óvatosan átölelt.
- Ne haragudj, hogy miattam el kellett jönnöd - néztem rá őszinte bánattal.
- Ne csacsiskodj már! A lányom vagy és az a fő, hogy jól legyél! De hol volt ezidő alatt az a... - kezdte apa indulatosan, de nem tudta befejezni, mert a tanár úr ért vissza egy palack mentes vízzel és egy pohár kávéval.
- Parancsolj, Rebeka - nyújtotta felém a vizet. - Köszönöm!
- Jó napot, bizonyára ön Rebeka édesapja. Szabó Levente vagyok - nyújtott kezet apu felé, de ő nem fogott vele kezet. Oké ez kezd fura lenni. - Tudom. Nem kímélték az évek, ha jól látom - felelte apa gúnyolódva.
- Parancsol? - hökkent meg a tanár úr.
- Ó, semmi - legyintett apa. - Pósa Rebeka! - szólítottak végre engem. Felálltam és bementem a rendelőbe. Egy fiatal férfi ült a számítógép előtt.
- Szervusz, mi a panasz?
- Tesi órán leestem a gerendáról és nagyon fáj a bal kezem - válaszoltam. A doki óvatosan megnézte a kezem.
- Szépen meg van dagadva... gyere meg röntgenezzük - vezetett át egy sötét szobába, majd csinált egy röntgen képet a kezemről. - Amíg meg lesz az eredmény, addig ülj ki a váróba - mondta, mire bólintottam és kimentem apáékhoz, akik néma csöndben ültek, de érezni lehetett a feszültséget. - Mit mondtak?
- Várni kell az eredményre - ültem le apa mellé. - Ön akkor mehet is, mert én itt vagyok a lányom mellett - nézett apa Levi bá'ra. - Apa! - néztem rá összehúzott szemmel, mert azért nem kellett volna így beszélnie a tanárommal, aki behozott.
- Rendben, de azért még lenne egy kérdésem - nézett apára a tanár úr.
- Mégpedig?
- Jól van?
- Ki? - lepődött meg apa. - Tudod kiről beszélek, Gabesz! Ő jól van? Boldog? Kérlek áruld el, mert jogom van tudni!
- Nem nincs joga! Elásta magát előtte és többet látni se akarja magát! Értse meg! És hagyja békén a családomat - mondta apa kíméletlenül, mire a tanár úr bólintott és elment.
- Mi bajod van a tesi tanárral? - kérdeztem értetlenül. - Hosszú kicsim, hosszú - sóhajtotta apa.
- Mindig azt mondtátok nekünk, hogy mindig legyünk őszinték, de mi értelme van ennek, ha ti sem vagytok azok? - néztem apára, aki csak a földet bámulta. - Vannak dolgok, amikről nem kell tudnotok. Se neked, se a bátyádnak. Elég ha nagyanyád, anyád, Soma és én tudunk róla - felelte hosszas hallgatás után. Némán bólintottam. Ekkor ismét szóltak nekem. Bementem. - Be kell gipszelni a kezed, mert eltört - mutatta a röntgen felvételt a doki. Sóhajtva bólintottam. Átmentünk a gipszelőbe. Begipszelték a kezemet és kaptam tesi alól egy hónapra felmentést. Amikor apával hazaértünk, már olyan negyed hét volt. - Jézusom, mi történt veled Rebeka?! - riadt meg anya a kezemtől.
- Tesi baleset - válaszoltam röviden.
- Milyen baleset?!
- Leestem a gerendáról és a tesi tanár bevitt a kórházba.
- Bevitt?
- Igen, de a többit, majd én elmesélem. Menj fürdeni - nézett rám apa, mire bólintottam és elmentem fürdeni, ami törött kézzel eléggé nehéz. Miután lefürödtem lementem a konyhába, hogy egyek valamit. Vacsorára sajtos tészta volt. Vacsi után felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni.

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Szerintetek Viviék ezek után is utálni fogják Levit vagy megbocsájtanak neki valaha is? A véleményeket várom kommentbe. És mi a véleményetek arról, hogy már wattpadon is elérhető a dark mód? Mert nekem nagyon tetszik :D

By: Mona❤