Szeptember 4. (Péntek)

Reggel az ébresztőmre keltem. Morogva nyomtam ki, majd kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a mai ruháimat. A választásom egy fekete - rajta egy szép vörös rózsa dísszel - spagettipántos felsőre és egy szaggatott farmer nadrágra esett. Fogtam a táskámat és lementem a konyhába. Legnagyobb meglepetésemre anya csinálta a reggelit. - Szia, hogy hogy itthon vagy?
- Később kezdik a próbákat, így ráérek bemenni - mosolygott rám vidáman, majd letett az asztalra egy tál friss rántottát. - Ülj le enni - adott egy puszit a fejemre, én pedig leültem és hozzáláttam a reggelihez. Gyorsan bevágtam, aztán felvettem a cipőmet és a deszkámmal a kezemben elhagytam a házat. Kint lecsaptam a járdára a deszkámat és suhantam a suli felé. Mikor megérkeztem a sulihoz, a kezembe vettem a deszkámat és bementem a suli épületébe. Rögtön a termünkhöz mentem, azonban valaki nagyon megakart gátolni ebben. Na vajon ki lehetett az? Hát persze, hogy Szilveszter! - Szervusz, Rebeka! Lenne veled egy kis elbeszélgetni valóm! - nézett rám kissé idegbeteg tekintettel.
- Bocs, de nekem nincs miről beszélgessek veled! - kerültem volna ki, de elém állt. - Azt te csak hiszed! Mi volt az a tegnapi?! És ki volt a csávó, aki kiütött?!
- Honnan tudjam, de megyek, mert szívesebben nézem a dementor szigorú fejét, mint téged - válaszoltam és ott hagytam volna, ha nem kapja el a kezemet. - Menőnek hiszed magad, de te csak egy taknyos gólya vagy!
- Mintha te lennél a suliban a legmenőbb srác - vágtam vissza, mire páran körénk gyűltek. - Miből veszed, hogy nem én vagyok az?
- Hogy miből? - gondolkodtam el egy pillanatra. - Áh! Talán abból, hogy eddig senkivel se láttalak bandázni, mások legszívesebben menekülnének tőled, mert kiszámíthatatlan, hogy mikor kattansz be úgy, hogy őrjöngeni kezdesz. Lehet, hogy te menőnek hiszed magad, de rohadtul nem vagy az! Ha pedig ebben a hitben éltél, akkor sajnálom, de le kell rombolnom a gondosan felépített illúziódat, mert ez nem egy rózsaszín vattacukros álom világ, hanem a cudar valóság! - osztottam ki, mire Szilveszter köpni-nyelni nem tudott. Többen fütyülni és tapsolni kezdtek. Értetlenül néztem körbe. - Most meg mi van?
- Jól megmondtad neki! - vigyorgott az egyik barna hajú srác. - Igen! Ez már régen kijárt neki - helyeselt egy szőke lány is. Szilveszter szikrázó tekintettel nézett rám. - Ezzel még nincs vége, Rebeka! - morogta és elment.
- Figyi, nincs kedved a szünetben velünk lógni? - érdeklődött a barna hajú srác. - Nem tudom, majd még átgondolom - válaszoltam, majd elindultam a terembe. Alig léptem be az ajtón Leó rögtön rám kiáltott.
- Te normális vagy?! Kiosztottad azt a felsőbb éves colost?!
- Igen, és? Azt kapta, amit megérdemelt - vontam vállat lazán.
- Te aztán nem vagy szívbajos kisanyám - nézett rám elismerően Dominik. Erre nem tudtam mit válaszolni, ezért csak leültem a helyemre. Csengetéskor belépett a dementor a terembe. - Mindenki üljön le a helyére és nyissák ki a füzetet! - kezdte az órát, mire én sóhajtva tettem, amit parancsolt. Irodalom óra után fellélegezve pakoltuk el a cuccainkat és készültünk elő kémiára. Felálltam a helyemről és kimentem az udvarra. Az a barna hajú srác az udvarnak egy távolabbi szegletében állt néhány diák társaságában. Amikor észrevett engem mosolyogva intett, hogy menjek oda hozzájuk. Egy rövid ideig gondolkodtam a dolgon, de végül odamentem hozzájuk.
- Srácok, ő az a vakmerő csaj, aki kiállt Szilveszterrel szemben! Bemutatkoznál?
- Pósa Rebeka vagyok és, mint hallhattátok kilencedikes.
- Én Tóth Dávid vagyok - mutatkozott be a barna hajú srác. - Ők itt pedig, Peti, Simon, Gréti, Nati, Zoli, Roli és Kinga - mutatta be a többieket Dávid.
- Nem vagy semmi, mondták már? - kérdezte mosolyogva Nati.
- Párszor már igen - bólintottam mosolyogva. Az egész szünetet ott töltöttem és jól éreztem magam velük. Csengetéskor elköszöntem tőlük és rohantam kémia órára. Joós tanárnő előtt öt perccel értem be. - Befogadtak a menők? - kérdezte Leó kíváncsian.
- Mondhatni.
- Klassz! - vigyorodott el Dominik. Értetlenül néztem rá. - Legalább van egy menő osztálytársunk és nem csak lógósokból áll a társaság - magyarázta. Ekkor lépett be a tanárnő és kezdetét vette a kémia óra. Kémia után átmentünk az ének terembe, ahol engem levert a víz. Nyugi, Rebeka! Még év eleje van! Nem kell énekelned! - nyugtattam magamat. Az ének terem egész jól nézett ki. A terem első felében voltak padok, a hátsó részében meg pár hangszer (egy zongora, gitárok, dobfelszerelés, hegedűk, csörgődobok és mikrofonok). A falakon különböző zeneszerzők, népzene kutatók és zenészek képei lógtak. Az ajtó felőli falon dalokból voltak idézetek a falra ragasztva. A teremben áramló láthatatlan energia magával ragadott. Beljebb mentem és egyből a hangszerekhez mentem. Megálltam a zongoránál és leütöttem az egyik billentyűt, majd még egyet és még egyet. A zene mindig is az életem része volt, ahogy a tánc is, de a zene állt mindig az első helyen. - Mióta zongorázol? - a hirtelen kérdéstől az egyik billentyűt félre ütöttem, így elrontottam a dalt. - Mi? - kaptam Zsanett felé a fejem. - Mióta zongorázol? - ismételte meg a kérdést.
- Nem tudom - ráztam meg a fejem.
- Más hangszeren is tudsz játszani?
- Mmmm, gitáron tudok még meg régebben próbálkoztam a hegedűvel is, de az nem ment olyan jól.
- Muti - kérte Gabi. Mélyet sóhajtottam és a kezembe vettem az egyik gitárt. Éjfekete volt a teste és a nyaka is. Leültem az egyik székre és megpengettem a húrokat. Csendben pengettem a gitárt, amit a többiek halkan hallgattak. Mikor befejeztem egy idegen női hangot hallottam.
- Tehetséges vagy!
Rémülten kaptam fel a fejem. Egy fekete, göndör hajú és napbarnított bőrű nő állt az ajtóban mosolyogva.
- Elnézést - tettem le gyorsan a hangszert. A nő mosolyogva rázta meg a fejét. - Semmi baj. Ha mindenki itt van, akkor szerintem kezdhetjük is az órát. Mindenki üljön egy számára szimpatikus helyre és kezdhetjük is - csapta össze a kezeit, mire én az ajtó felőli padsor utolsó padjába ültem. Közel a hangszerekhez és egy számomra szimpatikus dal részlet mellé. „Csak a jóra emlékezz,
Őrizd, mi szép!
Ami rossz, majd bölccsé tesz,
Ne a múltban élj,
Mert rohan az élet!"
- Valaki sorolná a hiányzókat? - kérte a tanárnő, mire Zsaklin kezdte sorolni. Ma tízen hiányoztak. A tanárnő beírta a naplóba a hiányzókat, majd felnézett. - Csernus Dominika vagyok és én leszek az ének tanárotok. Az lenne a kérésem, hogy mindenki énekeljen valamit, akár a kedvenc dalából egy részletet, akár népdalt, hogy halljam a hangotokat - mondta a tanárnő, mire én szinte azonnal lesápadtam. Nem, ez nem lehet igaz!
- És ha valaki nem tud énekelni? - kérdezte Pisti, aminek én nagyon örültem, hogy nem nekem kellett feltennem ezt a kérdést. - Egy kicsit biztos tud mindenki. Főleg, aki játszik valamilyen hangszeren - nézett rám, mire én lejjebb csúsztam a székemen.
- Ki szeretne kezdeni? - tette fel a kérdést, mire Zsanett a magasba lendítette a karját. - Én szeretném!
- Rendben van. Hogy hívnak?
- Csiszlér Zsanett vagyok.
- Véletlenül nem rokonod Csiszlér Laci?
- De, ő a bátyám - húzta el a száját.
- Látszik is a hasonlóság - mosolyodott el a tanárnő. - Mit szeretnél énekelni?
- A Horgosi csárdát - válaszolta Zsanett, mire a tanárnő bólintott, hogy kezdheti. Mély levegőt vett és már kezdte is. - A horgosi csárda ki van festve,
Oda jár a cimbalmos a cimbalmával cimbalmozni, minden este.
Kocsmárosné azt hiszi, hogy a lányát elveszi, egy valaki.
A horgosi csárda ki van festve,
Oda jár a cimbalmos a cimbalmával cimbalmozni, minden este.
Kocsmárosné ne higgye, hogy a lányát elvegye, egy valaki - fejezte be az éneklést. Csernus tanárnő mosolyogva nézett rá. - Látszik, hogy testvérek vagytok, mert mindkettőtöknek ugyanolyan jó érzéke van az énekléshez.
- Köszönöm - felelte zavartan. A tanárnő írt valamit egy lapra, majd a termet pásztázta egy újabb dalos pacsirta meghallgatásáért. Ezúttal az egyik fiún állapodott meg a tekintete.
- Téged, hogy hívnak?
- Vasváry Dominik vagyok és előre szólok, hogy nem tudok énekelni!
- Ugyan már! Biztos, hogy tudsz.
- Kétlem.
- Mit szeretnél énekelni?
- Cifra palota? - a válasza inkább tűnt kérdésnek, mintsem kijelentésnek.
- Rendben, kezdheted.
- Cifra palota zöld az ablaka,
Gyere ki te tubarózsa vár a viola - kezdte énekelni borzasztóan hamisan.
- Köszönjük, Dominik - nézett Dominikra Csernus tanárnő kissé meggyötört arccal. - Én mondtam, hogy nem tudok énekelni - vont vállat a fiú. A tanárnő szólásra nyitotta a száját, de abban a percben megszólalt a csengő. Nem a normális óra végét/elejét jelző csengő, hanem a vészcsengő. - Tűz van?! - pattant fel a székéről Leó. - Nem, ez csak próba! Mindenki álljon kettesével és kulturáltan, de gyorsan menjünk ki az iskola elé - utasított minket a tanárnő, mire tettük, amit kért. Én Gabi mellett álltam és így hagytuk el a termet. A folyosón mindenki fegyelmezetten viselkedett, de voltak, akik jót röhögtek valamin. Ahogy kiértünk a suliból megálltunk az egyik fa alatt. Nem sokkal később a diri lépett ki az épületből az igazgatóhelyettessel az oldalán. - 12 perc és 4 másodperc alatt sikerült mindenkinek elhagyni az iskolát. Nem rossz, de lehetett volna jobb eredmény is. De annak örülök, hogy idén nem vett igénybe fél órát a kimenetel, igaz mélyen tisztelt 11.C?
- Mi igyekeztünk tartani a rekordot, de idén nem jött össze - vihogott az egyik tizenegyedikes srác. A diri csak a szemét forgatta. Még mondott pár dolgot, de aztán visszamehettünk a suliba. Ezzel a tűzpróbával elment az óra, tehát megúsztam ezt az éneklősdit. Yess! Ének után visszamentünk a saját termünkbe, mert az osztályfőnökkel volt matek óránk. A cuccomat lepakoltam a helyemre és lementem a büfébe. Szerencsére még senki sem állt ott, ezért hamar megkaptam a kólámat és a pizzás csigámat. Kifizettem és már mentem is vissza a terembe, hogy egyek. Bent a fiúk nagyban beszéltek valamiről, de nem is nagyon foglalkoztam velük. Elővettem a telefonomat és láttam, hogy volt három nem fogadott hívásom Misitől. Gondoltam visszahívom, mert általában suliidőben nem szokott hívni. Második csörgésre vette fel.
- Úristen, Beki! Nem fogod elhinni, hogy mi volt ma! - kezdte köszönés nélkül. - Neked is szia. Mesélj mi volt?
- Ma bejött az egyetemre az Operett színház igazgatója és meghallgatást tartott a következő darabhoz és beválogattak engem is! - mesélte vidáman. - Jézusom ez nagyszerű! Gratulálok! - mosolyodtam el és teljes szívből örültem a sikerének, hisz neki ez volt az álma mióta az eszét tudja.
- Köszi, hugi! Ezt ma este megünnepeljük!
- Rendben. Anyuék tudják?
- Még nem. Azt akartam, hogy te tudd meg először - felelte, mire elérzékenyültem. - Jajj, Misi!
- Hé, ne kezdj el itt bőgni nekem!
- Hülye! De ez rendes volt tőled és örülök, hogy én lehettem az első, aki ezt tudja - feleltem, mire csengettek.
- Menj órára és tanulj szorgalmasan!
- Úgy lesz! Szia!
- Szia, Beki! - ezzel bontotta a vonalat. És ennyit az evésről, mert abban a percben lépett be a tanárnő, amikor beleharaptam volna a csigámba.
- Rebeka tedd el a csigát, majd következő szünetben eszel. Leó te pedig a telefonodat rakd el.
- De tanárnő! - hüledezett Leó. - Ez nem egy egyszerű mezei telefon, hanem a legújjabb Huawei! - kérte ki magának. - Rendben, de akkor is tedd el! Köszönöm! - nézett Leóra miközben a fiú elrakta a telefonját és kezdődhetett is a matek óra, ami egész jól telt, mert amire tudtam válaszoltam és meg is dicsért a tanárnő. Matek után mentünk tesire. Az öltözőben a lányokat hallgattam, hogy miről beszélgetnek. - Szerintem akkor is Dylan a helyesebb - mondta Niki. - Nem, mert Cole! - vágta rá Szandi. - Mondom, hogy Dylan!
- De Cole több sorozatban vagy filmben szerepelt.
- Na és Cameron? Ő szerepelt több filmben és sorozatban - szólalt meg Tekla is. - Úristen, mennyire szerelmes voltam belé még kiskoromban - kuncogott Rita. - Kár, hogy már nem él. Hány éves is lehetett, 20?
- Jaja - helyeselt az egyik b-s lány. Amikor átöltöztem bementem a tesi terembe. A fiúk épp fociztak, a tesi tanár meg őket figyelte. Dominik épp Pistinek passzolta volna, de ő nem figyelt ezért a labda felém repült, mire én reflexből vissza fejeltem a pályára. Az összes fiú engem bámult.
- Most meg mi van?
- Valaki hívjon papot, kell nekem ez a csaj! - kurjantotta az egyik c-s srác, amin a többiek jót nevettek. Időközben a többi lány is megérkezett. Szabó tanár úr gyors névsor olvasást tartott, majd futottunk néhány kört, aztán gimnasztikáztunk és ezzel véget is ért a tesi óra. Gyorsan átöltöztünk aztán mentünk a termünkbe, mert az utolsó óránk osztályfőnöki volt. Ahogy beértem a terembe rögtön enni kezdtem. - Valakinek van felesleges kajája? - kérdezte úgy unblock mindenkitől Leó. - Itt egy sonkás szendvics - dobta neki Zsaklin.
- Köszi - kapta el. Csengetéskor bejött a tanárnő és kezdetét vette az óra.
- Tudunk valamit az állandó hiányzókról?
- Nem - feleltük.
- Egy fiúról tudom csak, hogy miért nem jött iskolába a héten, de a többiekről semmit.
- Vham ahkit mhéhmg mi she lháfttunhk - felelte teli szájjal Leó.
- Először is ne beszélj teli szájjal! Másodszor ne is egyél az órán!
- Bocsánat - nyelte le a falatot. - Csak azt mondtam, hogy van akit még mi se láttunk.
- Péter Árpádot és Nagy Kolost még egyáltalán nem láttam. Somogyi Csillát az első nap óta nem láttam. Ceglédi Imrét ugye kirúgták, Ábrahám Sándort felfüggesztették egy hétre... Kíváncsi leszek, hogy évvégére hányan maradtok.
- Tanárnő lehet egy kérdésem?
- Mondjad - bólintott a tanárnő.
- Nem lehet tanárt váltani? Demeter tanár úrtól a frász jön rám - panaszolta Gabi. - Ez nem ilyen egyszerű, Gabriella.
- Francba - sóhajtotta bosszúsan Dominik. - Nézzétek, lehet szigorú, de Demeter tanár úr a legjobb humán tanár az iskolában.
- A legjobb?! - akadt ki Zsanett. - Eddig még nem vettem észre!
- Még alig egy hete jártok ide, azért. De, amint eltelik a félév erre ti is rá fogtok jönni.
- Azt kötve hiszem - morogta Leó.
- Csak viselkedjetek normálisan az óráin - meg az összes órán - és akkor nem lesz semmi gond - kérte a tanárnő. Ebben a percben szólalt meg a csengő. - Jó hétvégét!
- Viszont tanárnő! - feleltük és már szedtük is a cuccunkat, hogy elhagyjuk a suli területét. Kint lecsaptam a deszkámat a földre és siettem haza. Befordultam az egyik sarkon és nekimentem valakinek. Az illetővel együtt én is a földön kötöttem ki. - Bocsá... Te meg mit keresel itt?! - néztem meglepetten a földön ülő fiúra. - Nem látsz a szemedtől?!
- Honnan tudtam volna, hogy ott állsz az út közepén?! Legközelebb legalább állj félre!
- Különben mi lesz? Megint bemosol egyet, mint a múltkor? - kérdezte Marcell, mire én csak a szemeimet forgattam. - És ha igen? Akkor mi lesz? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. A fiú egy ideig szúrósan nézett engem, majd mélyet sóhajtott.
- Semmi, mert engem úgy neveltek, hogy lányokat semmilyen körülmények között se bántunk - felelte. Válaszul csak bólintottam és felálltam a földről. - Legközelebb ne a járda közepén állj meg! - néztem rá és tovább mentem. Otthon felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Egy pár pillanatra lehunytam a szemeimet.

🎤🎤🎤

- Rebi, kislányom ébresztő - hallottam halkan anya hangját. - Mmmm, még öt percet anyu.
- Nincs öt perc, mert indulnunk kell!
- Hova?
- Hát megünnepeljük a bátyád sikerét! Menj tusolj le, addig én keresek neked valami elegáns ruhát - mosolygott anya, mire álmos fejjel ültem fel.
- Rendben - csoszogtam a fürdő szoba felé. Megengedtem a meleg vizet és alá álltam. Megmostam a hajamat is, majd mikor végeztem egy törölközőt tekertem a magamra, a hajamat megtöröltem és megszárítottam a hajszárítóval. Kifésültem a hajamat és hagytam a vállamra omlani. A törölközőt fogva visszasiettem a szobámba, ahol anya várt a ruhával.
- Öltözz fel, aztán megcsinálom a hajadat és a sminkedet.
- Jó - bólintottam és öltözni kezdtem. Felvettem a vörös vállnál csipkés ruhát, anya pedig felhúzta hátul a cipzárt. - Milyen legyen a hajad?
- Konty.
- Kár, pedig szerintem jobban áll neked, ha le van engedve a hajad - kezdte fésülni. - De tudod, hogy olyankor nagyon kezelhetetlen - fintorogtam.
- Igen tudom - bólintott, majd elkezdte csinálni a hajamat. - Gina családja is ott lesz, mert őt is kiválasztották és a két család együtt ünnepli meg a sikerüket. Kérlek legyél illedelmes és udvarias - kérte, mire én értetlenül néztem rá. - Anya, tudod, hogy mindig jó vagyok, de azért megígérem, hogy illedelmes és udvarias leszek - ígértem, de akkor még nem tudtam, hogy mi lesz az étteremben. Amikor anya elkészült a hajammal megcsinálta a sminkemet. Szolid, de elegáns volt. Mikor készen lettünk lementünk a nappaliba. Apa ámulva nézett minket. - Milyen gyönyörűek vagytok!
- Köszönjük - csókolta meg anya apát. Én addig diszkréten a képeket bámultam a falon. - Gyere, Rebi indulunk - mondta apa, mire elindultam az ajtó felé. Kint beszálltunk a kocsiba és mentünk az étterem felé. Ahogy megérkeztünk kiszálltunk és bementünk az étterembe. Az egyik asztalnál megláttuk Misit és a barátnőjét Ginát.
- Sziasztok! - köszönt vidáman a bátyám. - Sziasztok! Juj, de jól nézel ki Gina! - dicsértem meg, mert az a sötétkék ruha nagyon jól állt neki.
- Köszönöm, Rebeka - mosolygott kedvesen. - Apáék nem sokára itt lesznek, csak a kedves öcsikém nem talált normális ruhát, anya meg kiakadt, hogy ne merészeljen farmerban megjelenni - kuncogott Gina. - Misivel hányszor veszekedtetek emiatt - nevettem halkan. - Én is szeretlek, Beki - motyogta, mire mindannyian elnevettük magunkat. Nem sokkal később Gina mosolyogva intett az ajtó felé. Az ajtó felé fordultam és a mosoly azonnal lehervadt az arcomról. Ilyen nincs! Szerintem neki is valami hasonló gondolata lehetett.
- Te meg mit keresel itt?! - kérdeztük tökéletesen egyszerre Marcellel. A többiek kíváncsian figyeltek minket.
- Honnan ismeritek egymást? - kérdezte Misi. - Ő segített nekem tegnap - feleltem kelletlenül.
- Miben? - érdeklődött Gina.
-

Egy égimeszelő kezet akart emelni rá én meg kiütöttem azt a srácot - vette át a szót Marcell. Azt hittem, hogy folytatni fogja azzal, hogy bemostam neki egyet, de nem tette. - Tudtam, hogy nem hiába nevellek a lányokkal való udvariasságra! - mosolyodott el Gina anyukája. - És eddig milyen a suli? - érdeklődött Karcsi, anya kollégája (igen, Peller Károly). - Nem rossz, csak az egyik tanár valami rettenetes.

- A dementor - nézett össze mosolyogva Misi és Gina.
- De szar lehet - röhögött fel Marcell, mire az anyukája csúnyán nézett rá és abba is hagyta a nevetést.
- Hallod Beki, Csernus tanárnő tanít titeket?
- Ne is említsd! Ha ma nem lett volna tűzriadó próba, akkor végig hallgatta volna, hogy énekel az osztály! Hál istennek engem csak gitározni és zongorázni hallott.
- Emlékszel, amikor Kökény hallotta, hogy zongoráztál meg énekeltél? - kérdezte apa anyától. - Igen, és akkor akart engem elpaterolni a suliból - felelte anya. - Nem tudsz énekelni? - kérdezte Marcell. - Nem és ne is feszegesd a témát - vágtam rá. Marcell egy darabig kíváncsian fürkészte az arcom, majd válaszolt Karcsinak. Én az este folyamán ritkábban szólaltam meg. Amikor befejeztük a vacsorát a két család búcsúzkodni kezdett.
- Ez egy csodás este volt - mosolygott anya Pellerékre. - Szerintem is. Akkor vasárnap találkozunk! - búcsúzott el Karcsi és beszálltak a kocsijukba. Elköszöntünk Misitől és hazamentünk mi is. Otthon gyorsan letusoltam, lemostam a sminket az arcomról, a hajamat kifésültem, felvettem a pizsimet és mentem aludni, mert hulla fáradt voltam.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Rebeka kiosztotta Szilvesztert, összefutott Marcellel (szószerint) és kiderült róla, hogy Misi barátnőjének ő az öccse. Vajon mik fognak még itt történni?

By: Mona❤