November 4. (Szerda)

Reggel fáradtan nyomtam ki az ébresztőmet. Lassan kimásztam az ágyból és a szekrényhez mentem kiválasztani a mai ruháimat, ami egy szürke farmernadrág, sötétkék póló és egy fekete a hátulján fehér angyal szárny mintás kapucnis pulcsi volt. A hajamat felcopfoztam, majd a táskámmal a vállamon mentem le a konyhába. Anyu épp rántottát csinált.
– Jó reggelt!
– Jó reggelt neked is kicsim! – mosolygott rám anya. Leültem az asztalhoz, ahova anya a frissen gőzölgő reggelit rakta.
– Kérdezd meg az osztálytársaidat, hogy kell-e jelmez, mert akkor tudok beszélni a jelmeztervezőnkkel.
– Rendben – bólintottam. Gyorsan megettem a reggelimet, adtam anyunak egy puszit és a cipőmet meg a kabátomat felvéve elindultam a suliba. Az utcán bedugtam a fülembe a fülhallgatómat és elindítottam Tolvai Renitől a Kurvára fájt. Áttudtam érezni a dalt, mert kegyetlenül fájt, hogy Dave mást szeret, de túl kell lennem rajta. Teljesen belemerültem a dalba, olyannyira, hogy hirtelen összerezzentem, amikor valaki megfogta a vállam. Azonnal kirántottam a fülest a fülemből és Davere néztem.
– Te? – ennyit bírtam kinyögni.
– Én – válaszolt halvány mosollyal.
– Úgy értettem, hogy mit csinálsz itt?
– Megyek suliba?
– És Regina?
– Nulladikja van ma. Megyünk együtt?
– Igen – sóhajtottam, mert elég furán vette volna magát a helyzet, ha nemet mondok és ugyanabba az irányba megyünk. Csendben sétáltunk egymás mellett. Épp visszakartam rakni a fülembe a fülest, amikor hirtelen megszólalt. – Baj van?
– Nincs – válaszoltam.
– Nekem nem úgy tűnik.
– Ne velem foglalkozz. Nem akarom, hogy Regina féltékeny legyen.
– Ő nem olyan lány, de úgy látszik, mintha téged jobban zavarna ez a helyzet.
– Ez nem igaz! – fakadtam ki. Dave csendben figyelt. – Csupán nem akarom, hogy a barátságunk erre rámenjen.
– Ne aggódj nem fog.
Nem mondtam erre semmit, mert belül tudtam, hogy rá fog menni. Nem miatta, hanem miattam. Nem tudnék full őszintén örülni a kapcsolatának Reginával, mert szeretem őt. De ezt Dave nem tudatja meg. – Rebeka?
– Igen?
– Tényleg sajnálom azt, ami szombaton történt. Csak... nem tudom mi volt velem akkor.
– Semmi baj – próbáltam mosolyt erőltetni magamra. A sulihoz érve köszöntünk a többieknek, majd csengetésig kint beszélgettünk. Csengetéskor bementünk és mindenki ment a saját órájára, ami nekem fizika volt. A fizika terembe belépve azonnal a helyemre mentem. Leültem és kipakoltam a fizika cuccaimat. Marci mellettem épp a könyvemet olvasta.
– Lassan a végére érek – csukta be a könyvet és nyújtózkodott egyet.
– Szuper – mosolyogtam rá. – Beszéltem anyával és ő benne van a segítségben, valamint kérdezte, hogy szeretnénk e jelmezt.
– Persze! Amúgy én is beszéltem apával és ő is szívesen segít bármiben. Arra gondoltam, hogy vasárnap összelehetne hozni az első próbát, ahol ott vannak a szüleink is és utána minden délután.
– Szerintem ez jó ötlet!
Ekkor lépett be Kelemen tanár úr, aki dolgozattal indította a napot. A következő óra dupla tesi volt, ahol az első órán futottunk és gimnasztikáztunk, a másodikon pedig kidobóztunk. Éppen eldobtam a labdát, amivel kiütöttem az egyik a-s fiút, ám ebben a pillanatban kinyílt a terem ajtaja és a tizenegyedikesek jöttek be. Dave osztálya. Végig őt figyeltem és ő is figyelt engem. A tekintetünk összeakadt és már csak arra eszméltem fel, hogy egy labda fejen talált. Olyan hirtelen jött, hogy hanyatt vágódtam. Többen gyűltek körém azt kérdezgetve, hogy jól vagyok-e. – Persze, minden rendben – ültem fel. Marci a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, amit mosolyogva fogadtam el. Ahogy felálltam nem engedte el rögtön a kezem. – Biztos minden oké?
– Persze, kutyabajom – mosolyogtam és a kezét elengedve a lelátó alsó sorához mentem leülni a kiesettekhez. Egy pillanatra Davere néztem, összeráncolt szemöldökkel figyelte Marcit, majd felém nézett és a fél szemöldökét felvonva figyelt. Felé nézve széttártam a karjaimat és leültem Szandi mellé.
– Elég érdekesen nézett az a srác – szólalt meg Szandi.
– Nem tudom miért – vontam vállat. Tesi óra végén mentünk átöltözni, majd a következő óránk biosz volt Gyuriczával.
– Te is láttad, hogy nézett az a szürke pulcsis srác, amikor felsegítettelek? – kérdezte Marci.
– Igen. Nem tudom mi volt a baja.
– Nem lehet, hogy féltékeny?
– Ugyan már! – nevettem el magam. Marci kérdőn nézett rám. – Alakulója van – magyaráztam meg.
– Ó, ti lányok! – sóhajtott fel Marci. Ezúttal én néztem rá kérdő tekintettel.
– Mivan?
– Semmi semmi, csak egyszerűen nehezen veszitek a jeleket.
– Mire gondolsz pontosan?
– Hát erre – röhögött fel gúnyosan.
– Ne gúnyolódj – forgattam a szemeimet. Marci erre csak a fejét csóválta. Ekkor lépett be a terembe Gyuricza.
– Jó napot!
– Jó napot!
– Adamik Leonárd jöjjön a táblához! A többiek csendben figyelnek – mondta a tanárnő. Leó lassan kiment a táblához. Többen is próbáltunk súgni neki, végül egy gyenge kettessel ült a helyére. A következő áldozat Sanyi volt. Meglepő módon önerőből egy hármast kapott. Csengetéskor mindenki elpakolt és a következő órára készültünk, ami nyelvtan volt a dementorral és mindenki kiment szünetre. Lementem az udvarra. Nati vadul integetett nekem, mosolyogva mentem oda hozzájuk.
– Dave mesélte, hogy fejbe dobtak téged.
– Nem volt vészes – feleltem és az említett fiúra néztem. – Biztos? – kérdezte Dave.
– Biztos – bólintottam. Dave gyanakodva nézett engem.
– Komolyan mondom!
– Jó, hiszek neked – ejtett egy halvány mosolyt.
– Köszönöm! – mondtam. Még egy ideig kint beszélgettünk (leginkább a fiúk a foci meccs eredményeit), majd csengetéskor rohantam a termünkbe. Gyorsan leültem a helyemre és nem sokkal később megjött a tanár úr is. Egész órán csendben jegyzeteltünk. Nyelvtan után volt egy kémiánk, ahol halálra untuk magunkat. Az utolsó óra infó lett volna, de szerencsére elmaradt, mert hiányzott Balatoni tanár úr. Kémia után mindenki boldogan ment haza. Marcival egy darabig együtt mentünk.
– Szerinted jó lesz az előadás?
– Figyelj, ha a szüleink segítenek, akkor csak jó lehet.
– Jó, csak egy kicsit parázok azért.
– Ne izgulj! Úgyse kell énekelned – nevette el az utolsó mondatot, mire én a vállába ütöttem egyet, amire ő feljajdult.
– Nem vagy vicces!
– Te meg megint erőszakos vagy!
– Dehogyis!
– Most ütöttél meg!
– Mert megérdemelted! – nyújtottam ki rá a nyelvem. Ezen csak elröhögte magát.
– Bolond egy jószág vagy – nevetett. Megint kapott egy ütést.
– Auuuu!! – kiáltott fel.
– Tudod ki a jószág!
– Előre sajnálom a pasidat. Szerencsétlent agyon fogod ütni...
– Ez nem igaz. Ok nélkül nem ütök – mosolyogtam rá bájosan.
– Velem mégis megtetted – forgatta a szemeit, miközben a vállát dörzsölte.
– Mert jószágnak neveztél!
– Inkább nem is mondok semmit, mert a végén még elásol – mormogta, amin elnevettem magam. Amikor elértük az utcájukat Marci elköszönt és egyedül mentem tovább.
– Szia! – köszönt egy túl ismerős hang a hátam mögül. Lassan megfordultam és Szilveszter állt előttem egy fának támaszkodva.
– Mit akarsz? – kérdeztem flegmán. A fiú ellökte magát a fától és felém lépett.
– Megszégyenítettél az egész suli előtt és miattad kirúgtak!
– Ne haragudj, de nem miattam! Magadnak okoztad a bajt!
– Ide figyelj te kis csitri! Lehet, hogy eddig megvédték azt a csini kis segged, de most nincs itt egyik haverod sem – sziszegte, miközben erősen megszorította a felkarom.
– Au! Engedj el! Ez fáj! – kiabáltam rá.
– Dehogyis engedlek!
– Mit akarsz velem csinálni?! – kérdeztem, miközben vadul kattogott az agyam, hogy hogyan tudnám kiszabadítani magam a szorításából.
– Semmi rosszat, ne aggódj – vigyorodott el, majd a másik kezével megsimította az arcomat. Rögvest kaptam az alkalmon és megharaptam, hátha elenged a hirtelen jött tettem után. Szilveszter elordította magát, de ahelyett, hogy elengedett volna kaptam egy pofont. Felsikítottam és a szabad kezemmel odakaptam az arcomhoz.
– Te idegbeteg szuka! – szorította össze az arcomat. Kegyetlenül fájt és éreztem, hogy kiszaladt egy könnycsepp.
– Na mivan?! Csak nem bőgni fogsz?! – gügyögött, mintha valami fogyatékos lennék. Megpróbáltam kiszabadulni a karjaiból, de nem bírtam. Túl erősen szorított és minden egyes próbálkozás után mégjobban szorította a kezemet és az arcomat is. Egyre több könny jött elő.
– Így már nem vagy olyan bátor, ugye?! Nincs itt egyik tökös haverod se, hogy bevédjen mi?! – rántotta meg a kezem.
– Ebben ne legyél olyan biztos! – hallottam Marci hangját. Hála az égnek! Szilveszter megfordult, hogy lássa ki szólt neki. – Engedd el!
– Mert ha nem? Mit fogsz velem csinálni? – nevetett gúnyosan. Megpróbáltam kihasználni a lehetőséget, hogy nem rám koncentrál és igyekeztem kiszabadulni a karjából. Rögtön rám nézett. – Nem nem kismadaram! Nem repülsz sehova!
– De te igen! – mondta Marci és behúzott neki egyet, aminek következtében ő megingott és engem elengedett. Marci azonnal megfogta a kezem és a háta mögé húzott. – Takarodj és hagyd békén Rebekát! – mondta folytott hangon Marci. – Még nem végeztem veled! – sziszegte nekem és elment. Marci megvárta, hogy tisztes távolságra legyen, majd azonnal felém fordult.
– Jól vagy?! – kérdezte rögtön.
– Igen.
– Dehát te reszkedsz – fogta meg a kezem. Addig fel se tűnt nekem, hogy remegek. És mintha akkor jutott volna el a tudatomig, hogy pontosan mi is történt. Marci nyakába borultam és szorosan öleltem. Marci hirtelen meglepődött, de viszonozta az ölelést.
– Kö-szö-nöm! – jött ki belőlem szaggatottan. Próbáltam erősnek tűnni és nem elbőgni magam, ami pokolian nehezen ment. Aztán kitört belőlem a néma zokogás. Marci elkezdte simogatni a fejemet miközben azt súgta, hogy adjam ki magamból nyugodtan. Ott sírtam a vállán. Nem tudom meddig álltunk ott, de amikor kezdett alább hagyni a sírás, lassan elengedtem és megtöröltem a szemeimet.
– Köszönöm, hogy visszajöttél – köszöntem meg újra és egy zsebkendő után kutattam a zsebemben, hogy kifújjam az orrom.
– Ne hülyéskedj!
– De honnan tudtad, hogy baj van?
– Először egy ordítást hallottam utána pedig a sikítást. Egyből rohantam vissza, hogy mi történt. De mostmár semmi baj! Elment az a féreg – ölelt magához. Mélyen beszívtam a levegőt és lassan fújtam ki, hogy megnyugodjak.
– Haza kísérlek – mondta ellentmondást nem tűrően, amire válaszul csak bólintottam. Lassan elengedett és elindultunk haza. Láttam az arcán, hogy ő is zaklatott. – Nem lesz baj – feleltem halkan.
– Mit akart?
– Gondolom bosszú, mert elvileg miattam rúgták ki.
– Hé! Ez nem igaz! Remélem nem vetted magadra! – fordított magával szembe és mélyen belenézett a szemeimbe. Ahogy én is a szemeibe néztem, akkor tűnt fel, hogy a szemében inkább a zöld dominál, mint a kék. Tengerzöld volt. Majdnem elvesztem a szemeiben, amikor észbe kaptam, hogy nem válaszoltam a kérdésére. Megköszörültem a torkom és válszoltam.
– Nem vettem magamra. Mondtam is neki, hogy nem én tehetek róla, mert ő okozta magának – sütöttem le a tekintetem.
– Khm... Helyes – válaszolta, mire visszanéztem rá. Folytattuk az utat hazáig. Amikor megérkeztünk megálltunk a kapuban.
– Tényleg köszönöm.
– Nem kell megköszönnöd! Bármikor számíthatsz rám! – fogta a kezei közé a kezeimet. Kissé zavartan néztem rá.
– Tudom, de nem nagyon szeretek másokra támaszkodni. Nem akarok plusz nyűg lenni – suttogtam az utolsó mondatot. Marci az államnál fogva emelte fel a fejem, hogy a szemébe nézzek. Azok a fránya szemek!
– Nem vagy nyűg! Ezt jól jegyezd meg – felelte kedvesen. Nagyot sóhajtottam.
– Rendben – bólintottam.
– Rendben leszel?
– Igen – mosolyogtam rá, mire ő mégegyszer megölelt, majd elment. Egy kis ideig még kint álltam, majd mikor láttam, hogy visszafordul gyorsan bementem volna, de a kapu zárva volt és neki mentem. Az arcomhoz kaptam az egyik kezem és a másikkal a kulcsomat kerestem a zsebemben. Alig láthatóan Marci irányába sandítottam. Még mindig ott állt és engem figyelt. Kinyitottam a kaput és azonnal bementem. Istenem, mekkora égés volt! Nem volt elég, hogy előtte elbőgtem magam, hanem még ez is! Bent felmentem a szobámba és neki ültem megcsinálni a nyelvtan házimat. Egy idő után anyuék is hazaértek a munkából. Miután megcsináltam a leckémet elmentem letusolni és mivel nem voltam éhes lefeküdtem aludni. Sokáig csak forgolódtam. Újra és újra lejátszódott bennem az az incidens. El se merem képzelni, hogy mit csinált volna Szilveszter, ha Marci nem siet a segítségemre és lép közbe. Ezért hálás leszek neki, míg élek.

-------------------------------------------------------------

Emylybonca
just_inertia