November 2. (Hétfő)

Reggel álmosan nyomtam ki az ébresztőmet. Hamar eltelt a szünet és én még nem álltam készen a kőkemény tanulásra. Sajnos az élet nem kívánságműsor így kikeltem az ágyból és a szekrényemhez mentem. Kiválasztottam a mai ruháimat és felöltöztem. A hajamat kifésültem és befontam, majd fogtam a táskámat és lerobogtam a lépcsőn. Apa épp a reggeli kávéját itta. - Jó reggelt!
- Neked is kincsem - mosolygott apa.
- Hogy a francba tudsz hétfő reggel mosolyogni?
- Ittam kávét.
- Igen és?
- Ennyi. Ittam kávét - mondta, majd beleszürcsölt a barna italba. Aha. - Elmentem, majd jövök!
- Nem eszel?
- Most nem, majd veszek szendvicset a büfében. Szia, apa!
- Szia - köszönt el apa. Felvettem a kabátomat és kiléptem az ajtón. Azonnal megcsapott a hűvös novemberi idő. Felcsaptam a kapucnit a fejemre és elindultam a suli felé. Az utca végéről már láttam a társaságot a suli előtt állni. Ahogy közeledtem egyre jobban láttam Natiékat, de egy fővel többen voltak. Egy idegen lány volt velük és valamin nagyon nevettek. - Sziasztok! - köszöntem nekik.
- Szia, Rebeka! Ő itt Regina! - mosolygott Simon. Ránéztem a lányra és kíváncsian néztem rá. Élőben csinosabb, mint a képeken.
- Szia, Rebeka vagyok - mosolyogtam rá kedvesen.
- Regina - mutatkozott be a lány is. Dave-nek igaza volt. Tényleg hasonló a stílusunk. - Szóval ő lenne a híres Regina - mosolyogtam a fiúra.
- Igen - válaszolt Dave. - De lassan mennünk kell, mert mindjárt csengetnek. Szia, Gina! - köszönt el a lánytól egy puszival, mire a fiúk huhogni kezdtek. Igyekeztem nem őket bámulni, mert különben belehaltam volna. Natival ketten a mosdóba indultunk. - Ez nekem gyanús! - kezdte Nati. - Egyszer még nem engedték el a szülei sehova, most meg itt volt a sulink előtt. Neked nem fura?
- Lehet engedékenyebbek lettek a szülei - vontam vállat hanyagul.
- Rebeka, téged nem érdekel?
- Figyelj! Nem akarok harmadik lenni még egy olyan kapcsolatban sem, ami nem alakult ki. Én nem ilyen vagyok!
- Tudom, csak... Csak ez akkor is fura. Eddig mélyen hallgatott róla, erre ma meg ide hozta! Miért? Történt valami a hétvégén?
- Nem. Semmi sem történt - tagadtam. Azt leszámítva, hogy szombaton megakart csókolni, de én nem hagytam neki. Gondoltam magamban. Ekkor csengettek. Mindketten mentünk a saját óránkra. Ő angolra, én pedig dupla matekra. A terembe belépve azonnal a helyemre siettem. Marci épp a telefonját nyomkodta.
- Bocsi, de beengednél?
- Aha - húzta beljebb magát, hogy beférjek a helyemre. Leültem és elővettem a matek cuccomat.
- Mi lenne, ha ma tovább maradnánk bent és ötletelnénk a darabon? - kérdezte felém fordulva Marci.
- Nekem jó - vontam vállat.
- Hé, baj van?
- Nem, nincs.
- Látom - forgatta a szemeit.
- Nem meglepő, ha van az embernek szeme - mosolyogtam rá gúnyosan. - És kezdődik - sóhajtotta drámaian a tekintetét a plafonnak szegezve.
- Mi az ötleted a darabra?
- Nem tudom. Mi lenne, ha dupla matekon ezen ötletelnénk?
- Erről nem engem kell meggyőznöd - mondtam, majd a maradék öt percre elővettem a könyvemet és tovább olvastam, mert már nem sok volt hátra.
- Rebeka! - szólt hirtelen.
- Mivan?
- Mit is olvasol?
- Veronai szerelmesek. De már mondtam a múltkor is.
- Előadjuk ezt?
- Ezt? Ez több helyszínen játszódik, mint az eredeti történet! Több szereplő, cselekmény van benne és lovasjelenetek - magyaráztam.
- Rebeka és Marcell! Remélem nem zavartam meg semmit! - szólt ránk Radó tanárnő.
- Elnézést tanárnő, csak a darabról beszélgettünk - mentett ki Marci.
- Ó, ezesetben osszátok meg velünk, hogy eddig mire jutottatok.
- Hát nagyon semmire, mert amire én gondoltam abban több a helyszín, a szereplő, a cselekmény és a lovas jelenetek is nehezítik a dolgot.
- Dehát az eredeti műben nincs lovas jelenet.
- Igen, tudjuk. Marci arra gondolt, hogy ne a fő történetet adjuk elő, mert azt már mindenki ismeri, hanem legyen inkább az azt követő időkröl. Itt a könyv, amiből az ötletet vettük - álltam fel, hogy odaadjam Radónak. Elolvasta a tartalmát és visszaadta. - Ilyet még senki sem csinált! - mosolygott ránk. - Benne vagyok! Írd fel a szereplők nevét egy lapra és kisorsoljuk, hogy ki kit fog játszani! - kérte a tanárnő, mire gyorsan összeszedtem a főbb szereplőket és leírtam egy lapra, majd az osztálytársaim nevét egy egy cetlire és a lapra fogom írni, hogy ki kit alakít. A cetliket beledobtam Marci sapkájába és a fiú kivitte a tanárnőnek.
- Első szereplő?
- Escalus - válaszoltam, mire összekeverte a lapokat és csukott szemmel húzott ki egyet.
- Leó, te leszel Escalus nagyherceg.
- Király - lelkesedett Leó.
- A következő, Mercutio.
És így ment végig. A legvégén Rozalin és Benvolio valamint Rómeó és Júlia szerepe lett kisorsolva.
- Rómeó nem lesz más, mint... Sanyi. A te Júliád Zsani lesz. Végül Benvolio lesz Olivér és Rozalin pedig Rebeka - ért a végére a tanárnő. - Akinek nem jutott szerep azok se csüggedjenek, mert háttérszínészekre illetve díszletesekre is szükség lesz.
- Nem baj, hogy nem szerepelsz?
- Dehogy - nézett rám Marci.
- Marci, ha szeretnéd akkor rendezheted te a darabot - mosolygott a mellettem ülő fiúra Radó. - Igazán megtisztelő, de én nem ismerem ezt a történetet.
- Tessék, odaadom - nyújtottam felé a könyvemet.
- Köszi - dünnyögte, mire én csak kuncogtam.

✨Marci✨

A könyvet néztem a kezemben. Muszáj lesz elolvasnom, ha azt szeretnénk, hogy jó legyen a darab. Sóhajtva raktam el a táskámba. A dupla matek a tervezgetéssel telt el. Csengetéskor mentünk átöltözni tesire. Hamar kész voltam, így bementem a tesi terembe. A tanár úr épp valamilyen lapokat nézett én pedig beálltam két b-s fiúhoz rugdosni a labdát. Mikor mindenki át volt öltözve kezdetét vette az óra, ahol leginkább futottunk és gimnasztikáztunk.

🎤🎤🎤

A nap hátralévő része unalmasan telt. Én a szüneteket leginkább a teremben töltöttem míg Rebeka a menőkkel lógott. A nap végén Rebekával együtt léptünk ki az iskolából és a darabról beszélgettünk. - Remélem jó lesz!
- Nyugi, az lesz! Ne idegeskedj már! - próbáltam nyugtatni.
- Hihetetlen, hogy én leszek Rozalin!
- Rebeka! Szedd össze magad! Anyukád se pánikol ennyire a darabok előtt!
- Jó, de mivan akkor, ha borzalmas leszek? Ha elfelejtek majd valamit?
- Állj már le! Nem lesz semmi baj! Meg először nekem is elkéne olvasnom a könyvet, hogy tudjam miről szól és mi, hogy legyen.
- Igaz - értett egyet.
- Musical legyen? - vigyorogtam rá gonoszul. - Ne merészeld! Ha musicalt csinálsz belőle én esküszöm, hogy megfojtalak!
- Vicc volt - nevettem el magam.
- Ajánlom is - morogta az orra alatt. - Vicces, amikor dühös vagy.
- Az már nem lesz vicces, amikor megverlek!
- Próbálkozz csak - mosolyogtam rá lesajnálóan. Ezen mégjobban felhúzta magát. - Azt hiszed nem merem megtenni?
- Nem hiszem, hanem tudom!
- Az agyamra mész! - fújtatott ingerülten.
- Tudom - vigyorogtam. Erre már nem mondott semmit. Nem tehetek róla, hogy egyszerűen imádom húzni az agyát.
- Holnap találkozunk, szia! - fordult le az egyik utcában, én pedig egyedül mentem tovább haza. Otthon egyből a szobámba mentem és kinyitottam a könyvet, hogy elkezdjem olvasni. Alapjáraton nem szeretem a romantikus regényeket, de akkor is muszáj volt elolvasnom. Kár, hogy nincs belőle film. Az ágyon fekve kinyitottam a könyvet és olvasni kezdtem. Estére már a negyedénél jártam és be kell vallanom, hogy nem is olyan borzalmas, mint ahogy azt elsőre gondoltam. - Gyere vacsorázni! - szólt anya. - Megyek! - raktam le a könyvet az éjjeli szekrényre és a konyhába mentem. Anya rántott húst és krumplipürét csinált.
- Hogy telt a napod?
- Elment. Elkezdtük szervezni az előadást, de nem az eredetit csináljuk meg, hanem mi az azutáni történteket dolgozzuk fel. Hogy mi volt Veronában a két család között a tragédia után.
- Tényleg? Ez aztán egyedi lesz akkor - mosolygott anya.
- Hát igen. Sőt, Rebeka adott egy könyvet, hogy az alapján csináljuk meg.
- Ez kedves tőle. Te kit fogsz játszani?
- Senkit. Én rendezem, vagy legalábbis megpróbálom.
- És Rebeka? - kérdezte apa.
- Ő lesz Rozalin. A főszereplő - válaszoltam, majd beleharaptam a rántott húsba. - Ügyes lány, biztos Vivi tehetségét örökölte így megoldja - mondta apa. Lenyeltem a falatot. - Igen, biztos - bólintottam.
- Ahhoz képest, hogy pár hónapja még egymást öltétek, kezdtek összecsiszolódni - mosolygott sejtelmesen anya.
- Azért ezt nem mondanám. Még most is képesek vagyunk összekapni bármin.
- Most ezt mondod, de várd ki a végét és már nem fogtok marakodni. Lehet barátok lesztek.
- Vagy többek - kacsintott apa.
- Apa! Rebeka és én teljesen különbözőek vagyunk! Ég és föld!
- De az ellentétek vonzzák egymást.
- De ez nem az az eset. Mi ketten sosem leszünk együtt, mint egy pár! - ellenkeztem, mert komolyan is gondoltam. Nem fog elmenni annyira az eszem, hogy azzal az elviselhetetlen lánnyal összejöjjek, de ha mégis bekövetkezne, akkor valaki öljön meg kérem!
- Nem tudhatod biztosra, kisfiam!
- De!
- Hát jó. Gabesz úgy is egy másik fiúval akarja összeboronálni szegény lányt - mesélte apa.
- Tényleg? - lepődött meg anya.
- Igen. Vivi mesélte, hogy az egyik tizenegyedikes fiúval akarja nagyon összehozni - nevetett apa.
- Szegény Dave - mondtam evés közben. - Ha van esze, akkor nem jön vele össze.
- Marci! - szólt rám anya.
- Bocsi, de ez az igazság. Rebeka elég... Szeszélyes és makacs.
- És az miért baj?
- Mert egy idő után kezd idegesítővé válni emiatt - válaszoltam. - Valaki pont az ilyen lányokat szereti.
- Na, akkor mindenki nyert! Köszönöm a vacsorát. Megyek lefeküdni. Jó éjt - köszöntem el a szüleimtől és elmentem gyorsan letusolni, majd az ágyban fekve még olvastam egy kicsit.

November 3. (Kedd)

Reggel egy üzenet várt.
⁶·¹⁴
Dave: Jó reggelt, Rebeka! A kapuban várlak!
Ránéztem az órára, ami már lassan háromnegyed hetet mutatott. Úristen, Dave azóta tuti megfagyott! Gondoltam és kipattantam az ágyból, hogy gyorsan felöltözzek. A hajamat felkötöttem és a táskámmal rohantam le. Már az ajtót téptem volna fel, de nevetést hallottam a konyhából. Benéztem és láttam, hogy Dave apával beszélget a konyhában. - Jó reggelt, Csipkerózsika - köszönt mosolyogva apa. Dave hátra fordult és mosolyogva köszönt.
- Szia!
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem köszönés nélkül.
- Apukád hívott be, hogy ne ácsorogjak a hidegben.
- Úgy értem, hogy miért jöttél ide?
- Veled szerettem volna ma suliba menni. Baj?
- Kedves, Dávid - kezdtem kimérten. - NEKED OTT VAN REGINA! - kiabáltam el magam, amire ő csak pislogni kezdett, mint hal a szatyorban. Apa értetlenül nézett ránk. - Gyere, ne itt beszéljük meg - fogtam meg a karját, hogy felállítsam és a kabátomat magamra kapva kirángattam a házból.
- A lányokkal is mentem már együtt suliba, miközben volt barátnőm - magyarázta az utcán sétálva.
- Egyre kérlek! - fordultam vele szembe. - Ne egy féltékenykedő toxikus libát válassz! Ezt jótanácsként mondom - néztem rá komolyan. - Rendben - bólintott.
- Mesélj erről a lányról, kérlek!
- Mit meséljek? - nevetett fel.
- Mindent - eresztettem felé egy kamu mosolyt. Ne mutasd, hogy belül összetörtél! Tűnj érdeklődőnek és vidámnak, de ne mutasd ki a fájdalmadat!
- Nagyon kedves lány.
- Tényleg annak tűnt tegnap. Mikor ismerkedtetek meg?
- Hát ööö, szeptember elején. Épp a városban deszkáztam, amikor véletlenül beleütköztem. Szegényt eltaroltam és felsegítettem. Elkezdtünk beszélgetni és kb ennyi.
- Nahát milyen romantikus - nevettem erőltetetten.
- Erre mit mondjak - vont vállat.
- Miért jöttél elém?
- Szombat óta nem beszéltünk. Figyelj, sajnálom azt ami akkor történt.
- Semmi baj.
- Oké, engem kibeszéltünk most te jössz. Tetszik valaki?
- Nem - hazudtam. Nem kell neki erről tudnia. - Értem - bólintott. A sulinál beálltunk a srácokhoz beszélgetni. - Hogyhogy együtt jöttetek? - kérdezte Roli.
- Csak beszélgettünk - vontam lazán vállat.
- Aha - nézett ránk furán Peti.
- Fiúk! Mi csak barátok vagyunk!
- Tudom, just friends - vigyorgott Simon és énekelni kezdte a dalt. Ezen elnevettük magunkat. Ekkor jött meg a nagyapám. - Jó reggelt!
- Önnek is tanár úr - válaszoltuk kórusban. Rám mosolygott és bement az épületbe.
- Nem szoktál félni? - kérdezte hirtelen Nati. Meglepetten néztem rá. - Mikor jöttél?
- Most.
- Azért most egy kicsit megijedtem tőled - öleltem meg a barátnőmet.
- Nem magamra gondoltam - nevetett. - Hanem a tesi tanárra. Ahogy rád mosolygott. Az idősebb férfi tanárok csak akkor mosolyognak így a diák lányokra, ha akarnak valamit.
- Jajj ne kezd te is!
- Más is észrevette?
- Nem akar tőlem semmi olyat! Hidd el nekem.
- Oké, te tudod - emelte fel védekezően a kezét. Ekkor csengettek. Mindenki elindult a saját órájára. Én angollal kezdtem így az angol terembe mentem. A legtöbben már bent ültek.
- Jó reggelt! - köszönt a tanár úr, amit mi viszonoztunk. Az órán a füzetünkbe írtunk.
- A következő órára mindenki keressen egy neki tetsző angol dalt és azt fordítsátok le magyarra.
- Jegyet kapunk rá? - kérdezte Dominik.
- Igen. További szép napot - köszönt el tőlünk az óra végén. Összeszedtük a cuccainkat és mentünk a következő órára, ami irodalom volt a dementorral. Gyorsan elszaladtam a büfébe, hogy vegyek magamnak valami üdítőt és egy szendvicset. Kifizettem a kért dolgokat és felmentem a terembe.
- Be kell vallanom, hogy nem olyan rossz ez a könyv - nézett rám komolyan Marci.
- Örülök neki - csomagoltam ki a szalámis szendvicset és beleharaptam. - Tudod mire gondoltam?
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Mi lenne, ha szakmai segítséget kérnénk a szüleinktől?
- Ez nem rossz ötlet - mosolyogtam rá.
- Akkor én beszélek délután apával.
- Én meg anyával.
- Oké - mosolygott Marci.
Csengetéskor bejött a dementor.
- Hiányzó? - kérdezte szigorúan.
- Nincs - felelte bátortalanul Zsaklin. Demeter némán bólintott, majd megköszörülte a torkát. - Mivel idén maguk fognak előadást csinálni a Rómeó és Júliából, szeretnék érdeklődni, hogy van-e már valami elképzelésük róla.
Mindenki csendben ült, majd Marci feltette a kezét. - Igen?
- Igazából van, tanár úr.
- És mi lenne az?
- Nem az eredeti történetet dolgozzuk át, hanem van egy könyv, ami az eredeti mű végétől kezdődik, hogy mi történt a két szerelmes halála után Veronában.
Dementor az állát dörzsölte. - Érdekes. Ezt még senki sem próbálta.
- Tudjuk és ezért is gondoltunk erre. A mi feldolgozásunknak Róza és Benvolio lesz a főszereplője és több lesz a dráma.
- Illetve a helyszínekből és a szereplőkből is több van - tettem hozzá.
- Röviden eltudná valamelyikük mesélni? - kérdezte, mire Marcival összenéztünk. Sóhajtva bólintottam, hogy most én beszélek.
- Rómeó és Júlia halála után két héttel indul a történet, még pedig azzal, hogy valaki meggyalázza Júlia szobrát azzal, hogy az arcára felfestették a szajha szót. A Capuletek és a Montague-k között továbbra is érezni a feszültséget. A Capuletek az ellenséges családot okolják a szobor gyalázásért, de a Montague-k tagadják, hogy ők tették. Eközben bepillantást nyerünk Róza és húga, Livia szerény életébe és azt is megtudhatjuk, hogy milyen életük volt mikor még éltek a szüleik és mi történt a haláluk után. Escalus testvére, Izabella ekkor érkezik Veronába, aki kisgyerek korában sokat játszott Júliával és Rózával. A fiatal királyné ekkor értesül a két héttel korábban történt tragédiáról. Escalus kitalálja, hogy az ellenségeskedésnek csak egy házasság vethet véget ezért Escalus beszél a két családfővel, hogy Róza és Benvolio egybekelése békét jelenthetne, de a fiatalok nem repesnek az örömtől, sőt egyenesen ellenzik, de nagy nehezen belemennek. A városban bejelentik a jegyességet, ahol egy idegen két szalma bábut eléget, jelezvén, hogy ellenzi a házasságot. Ezután indul be igazán a történet - meséltem el. Dementor csak csendben figyelt.
- Érdekes. Tetszik az ötlet, hogy új szemszögből és az eredeti történet utáni eseményeket dolgozzák fel.
- Köszönjük tanár úr! - felelte Marci. Ekkor csengettek. Lementem a büfébe, hogy vegyek magamnak egy sonkás szendvicset, majd kimentem az udvarra.
– Sziasztok! – köszöntem a kint állóknak.
– Szia, Beki! – ölelt meg Nati.
– Milyen órád lesz? – kérdezte Dave.
– Föci, de miért? – kérdeztem gyanakvóan. Dave csak megvonta a vállát. – Csak megkérdeztem, talán baj?
– Nem, nem baj. Én is csak kérdeztem.
– Akkor jó.
– Jó – bólintottam. A többiek kettőnk között kapkodták a fejüket.
– Mivan? – kérdeztük tökéletesen egyszerre. – Semmi – legyintett Roli.
– Biztos?
– Ja, persze, persze – bólogatott Zoli.
– Oké. Megyek órára – néztem rájuk és elindultam a terembe. Gyorsan leültem a helyemre és kicsomagoltam a szendvicset, hogy még óra előtt megtudjam enni. Ami sikerült, mert mire Gyuricza belépett a terembe, addigra megettem.
– Mindenki vegyen elő egy lapot, dolgozat! – kezdte köszönés nélkül a tanárnő.
– Jajj, ne már! – nyavalyogtak sokat.
– Nem érdekel! Lapot elő, de azonnal!
Csendben tettük, amit mondott. Felírta a táblára a kérdéseket, amiket mi leírtunk a lapjainkra. Én igyekeztem mindenre válaszolni, de a teremben körbenézve láttam, hogy páran meredten bámulják a lapot, amin feltehetőleg a kérdéseken kívül más nem szerepelt. Amire fixen tudtam a választ, azt gyorsan leírtam egy zsepire és odaadtam Marcinak, hogy adja tovább Dominiknak. A válaszokkal tele írt zsepi célba ért és miután Dominik leírta a válaszokat tovább adta. Az óra végére mindenkinek volt valami írva a lapjára. Csengetéskor beadtuk a lapokat és mentünk átöltözni tesire. A lányok vidáman csacsogtak öltözés közben.
– Ezer hála, Rebeka! – hálálkodott Zsanett.
– Semmiség volt – legyintettem mosolyogva. Bekötöttem a cipőfűzőmet és felálltam a padról, majd az ajtó felé mentem. Kiléptem az ajtón és a terembe mentem. Pár fiú a labdát passzolták egymásnak. – Szia, Rebeka! – köszönt mosolyogva a nagyapám.
– Jó napot, tanár úr! – mosolyogtam én is. – Hétvégén lenne kedved elmenni a parkba sétálni?
– Megkérdezem anyuékat.
– Rendben – mosolygott rám. Mikor mindenki beért a tornaterembe, a létszámellenőrzés után futottunk 3 iskolakört utána a teremben kidobóztunk. Tesi után átöltöztünk és mentünk olaszra. Mivel a tanár úr hiányzott így volt egy lyukas óránk.
– Azon gondolkodtam, hogy a lovas jeleneteket mégis hogyan kellene megoldani – mondtam Marcinak miközben a tollal kopogtattam a homlokomat. A mellettem ülő fiú felnézett a könyvből és csak hümmögött egyet. – Passz – felelte végül. Köszi, ezzel ki lettem segítve. – A lovarda nincs messze, igaz? – szólalt meg hirtelen Gabriella. Mindketten összerezzentünk a váratlan kérdéstől. – Bocsi, nem akartam beleszólni – kért rögtön bocsánatot a lány.
– Semmi baj. Igazából tényleg nincs annyira messze – válaszoltam. – Miért?
– Arra gondoltam, hogy tarthatnánk ott az előadást.
– Áh az nem jó, a diri a tesi teremhez ragaszkodik – kapcsolódott be Dominik is.
– Mi lenne, ha a lovas jeleneteket felvennénk videóra? Amikor olyan rész jönne, akkor csak elindítjuk és levetítenénk mindenkinek. A jelenet is meg lenne oldva és a sulin belül lenne.
– Sanyi, te nem is vagy olyan hülye! – vigyorgott Leó Sanyira.
– Kösz – röhött fel a fiú.
– De én nem tudok lovagolni – szólalt meg Olivér is.
– Akkor leszek a kaszkadőröd – nézett Olivérre Marci.
– Tényleg? – kérdeztük egyszerre.
– Igen.
– Tudsz lovagolni?
– Igen – nézett rám.
– Ezt nem tudtam.
– Sose kérdezted – vigyorgott rám. Válaszul csak szemforgatást kapott. Ekkor csengettek. Gyorsan átmentem a termünkbe, lepakoltam a cuccaimat és leszaladtam a büfébe venni egy forrócsokit, amivel kimentem az udvarra a többiekhez.
– Hány órád lesz még? – kérdezte Nati.
– Még kettő – sóhajtottam és belekortyoltam a meleg italomba.
– Nekem is – felelte Dávid. – Ha gondolod haza kísérlek.
– Nem kell, de azért köszi.
– Biztos?
– Ühüm – bólintottam. A többiek szótlanul bámultak minket. Dávid csak megvonta a vállát. – Ahogy akarod.
– Hétvégén mit csinálsz? – érdeklődött Nati.
– Még nem tudom. Talán a nagyapámmal leszek. Miért?
– Gondoltam elmehettünk volna moziba.
– Megkérdezem otthon, okés?
– Okés – mosolygott Nati. Csengetéskor bementem a termünkbe és leültem a helyemre. Radóval az első fél órában matekoztunk utána az előadásról beszélgettünk és neki is elmondtuk a lovas jelenetekkel kapcsolatos ötletünket.
– Ez egy fantasztikus ötlet gyerekek! És külön öröm, hogy mennyit foglalkoztok ezzel a darabbal – nézett ránk büszkén a tanárnő. Az óra végén átmentünk az ének terembe. Éneken megnéztük a Rómeó és Júliát, de nem tudtuk végig nézni. Csengetéskor mindenki szedte a cuccát és indultunk haza. A suli előtt Dávid állt Roliékkal.
– Sziasztok! – köszöntem el tőlük.
– Szia! – köszöntek ők is, én pedig elindultam haza. Anyu és apu a konyhában csinálták a vacsorát.
– Sziasztok!
– Szia, kincsem! – ölelt meg anyu, apu pedig egy puszit nyomott a fejemre.
– Anyu, kérhetnénk az osztállyal egy kis szakmai segítséget az előadáshoz?
– Persze!
– Marci is beszél az apukájával ezügyben és amikor ti ráértek, akkor összeülnénk a többiekkel.
– Rendben van édesem.
– Apu, hozzád meg annyi kérdésünk lenne, hogy a lovardában felvehetnénk a lovas jeleneteket?
– Dehát a Rómeó és Júliában nincs is lovas jelenet – értetlenkedett apa.
– Mert nem is az eredeti művet adjuk elő, hanem a Veronai szerelmeseket, ami egy alternatív folytatása az eredetinek.
– Így már értem. Holnap megbeszélem a főnökömmel, rendben?
– Köszönöm!
– Menj írd meg a leckéidet utána vacsora.
– Okés – indultam a szobámba. A szobámba lépve egyből az íróasztalomhoz mentem megírni a leckét. Az angolhoz egy kis ideig gondolkodtam, hogy melyik kedvenc zenémet fordítsam le. Végül a Nickelback She keeps me up-ja mellett döntöttem. Lefordítottam és kész voltam a házikkal. Bepakoltam holnapra a könyveimet és lementem vacsorázni (rizs volt párolt zöldségekkel és sült csirkemellel) utána elmentem tusolni és lefeküdtem aludni.