Október 21. (Szerda)

Reggel az ébresztőmre keltem. Ásítva kapcsoltam ki, majd lassan kimásztam a meleg ágyból. A szekrényhez mentem, hogy kivegyem a mai ruháimat. Egy lila halálfejes pólót, egy kék farmernadrágot és egy szürke kapucnis pulóvert vettem ma fel. Felöltöztem, a hajamat befontam és a táskámmal a vállamon mentem le a konyhába. Anya reggelit csinált. – Jó reggelt! – adtam egy puszit az arcára.
– Neked is jó reggelt kicsim!
– Anyu, neked tényleg váltak valóra álmaid? – kérdeztem tőle.
– Hát, volt egy pár. Például, hogy lesz egy közös lányunk a legjobb barátommal – utalt apára, amin elmosolyodtam. – Igen, ezt tegnap apa elmesélte.
– De voltak igen bizarr álmaim is.
– Például?
– Hát... – gondolkodott el, majd mély levegőt vett. – A nagyapád osztályáról álmodtam. Amikor ők is csak gimisek voltak. Én pedig az ő első szerelmének a képében voltam. Timinek hívták és akkor azt hittem, hogy tényleg rólam van szó, mivel a második nevem Timi. Na de kiderült, hogy nagyon nem én vagyok, hanem a másik Timi és megakart csókólni. Hál'istennek időben felébredtem – borzongott meg egy picit.
– Hasonlítok rád?
– Külsőleg jobban hasonlítasz rám, de a belsőtulajdonságaid alapján inkább apádra ütöttél, mint rám. Miért kérdezed?
– Mert még év elején a tesi tanár néha Vivinek hívott. Mintha... Mintha téged látott volna. Amikor leestem a gerendáról, akkor is Vivinek szólított.
– Hát úgy tűnik ebben is hasonlítunk, hogy nekünk nem szabad gerendázni – mosolygott.
– Volt egy Szűcs Tamás nevű osztálytársad is igaz?
– Igen.
– Na, a lánya a legjobb barátnőm és őt is utálja.
– Akkor erről se szokott le.
– Nem igazán.
– Mondott neked valamit? Vagy kérdezett esetleg?
– Csak annyit mondott tegnap, hogy ne haragudjak rá, meg szeret és szeretne jobban megismerni, ne csak a tesi órakon vagy a suliban találkozzunk... És nagyjából ennyi.
Anya csendben hallgatta, majd megszólalt. – Én nem tiltalak tőle. Ha szeretnél, akkor nyugodtan találkozhatsz vele iskolán kívül is.
– És ti?
– Nekem még idő kell, hogy ismét úgy találkozzak vele, mint apa-lánya és nem úgy, mint csak egy tanár, aki a gyerekeinket tanította. Remélem megérted.
– Igen – öleltem meg anyut.
– Késésben vagy! Gyere beviszlek a suliba – engedett el, majd egy becsomagolt szendvicset adott nekem, amit gyorsan elraktam a táskámba. Felvettem a bakancsomat és a kabátomat, majd kimentünk a kocsihoz. Az út csendben telt, csak a rádió szólt halkan. Mindketten a gondolatainkba voltunk merülve. Épp egy kereszteződésnél voltunk, amikor egy idióta sofőr nagy sebességgel közeledett az egyik utcából. – Anya, vigyázz! – szóltam rá, mire azonnal lefékezett.
– Nem láttad, hogy jövök, te idióta hülye állat! – kiabált anya idegesen. A szívem vadul kalapált.
– Jól vagy, Beki? – kérdezte anya aggódva. – Igen, csak hirtelen megijedtem – válaszoltam.
– Én is megijedtem – indultunk el. A sulihoz érve, adtam anyának egy puszit és kiszálltam a kocsiból. Kint álltak Natiék és rögtön odamentem hozzájuk. – Sziasztok!
– Szia! – ölelt meg Nati vidáman.
– Ki hozott ma suliba?
– Anya, de egy őrült miatt majdnem baleseteztünk.
– Mostmár értitek miért nem akarok soha jogsit? – nézett a srácokra Gréti. – Jó, felfogtuk – borzolta össze a haját Roli.
– Hé! – csapott a fiú kezére Gréti. Ekkor csengettek. Fizikával kezdtem. Gyorsan felmentem a terembe és azonnal a helyemre ültem. Marci mellettem fülhallgatón keresztül zenét hallgatott, Szandi Zsanival és Zsaklinnal valamilyen magazint néztek, Tekla telefonozott, Sanyi Leóval és Dominikkal röhögtek valamin, Szabolcs a padján feküdt (gondolom aludt), Kolos a fizika házit másolta valakinek a füzetéből, a többiek meg szállingóztak befelé. Nem sokkal később a tanár úr is megjött. Névsor olvasást tartott, majd feleltetett a múlt órai anyagból. Az első felelő én voltam és egy négyessel ültem a helyemre. A következő Olivér volt, aki egyest kapott a feleletére. Egész órán feleltünk, majd mentünk tesire átöltözni. Az öltözőben a lányok beszélgettem én pedig hallgattam őket. – Szerintem a tesi tanár pedofil – kezdte Kitti. Kérdőn néztem rá. – Miből gondolod? – kérdezte az egyik b-s lány.
– Tegnap bement Rebeka után a lány wc-be és mondta neki, hogy szereti – magyarázta Gabi, én pedig csúnyán néztem rá. Erre behúzta a nyakát. – Hiába nézel így, ez az igazság Rebeka – védte Gabit Zsanett. – Először is, miért kell hallgatózni? Másodszor, amit kihallgattatok azt miért kell szétkürtölni??
– A második az jogos, de az elsőre azért volt szükség, mert aggódtunk, hogy valamit akar csinálni veled – nézett rám Kitti.
– Csajok, nem kell félteni engem. Tudjátok nagylány vagyok már és megtudom védeni magam.
– Jó, de nem kell mindent egyedül megoldanod! Erre vannak a barátok – mosolygott rám kedvesen Zsaklin. – Igen és ha kell, akkor segítünk őt jól tökön rugdosni! – vigyorgott Tekla.
– Remélem arra nem lesz szükség, de köszönöm! – mosolyogtam rá hálásan. A lányok megvárták, hogy átöltözzek és együtt mentünk be a tesi terembe. A tanár úr valamilyen lapot nézett. Nem tudom mit csináljak. Beszéljek meg vele egy találkozót? Mégis a nagyapám. Gondoltam magamban. Gondolom érezte, hogy őt nézem és felnézett a lapból. Mélyen a szemembe nézett. A tekintete megtörtnek tűnt. Felsóhajtottam. Egy találkozóból nem lehet nagy baj. – Nagyon figyel téged a tanár – jött mellém Marci. – Nem csak engem figyel – néztem rá. A szemem sarkából láttam, hogy ismét a papírt nézi. – Csak azt kérem, hogy vigyázz magadra. De ha szeretnéd, akkor szólhatok a menőknek, hogy nézzenek rád néha.
– Ne! Elég az nekem, hogy ti aggódtok betegesen! Ráadásul alaptalanul.
– Miért alaptalanul? – kérdezte Marci. Már épp válaszolni akartam, de a tanár úr megfújta a sípját. – Gyors névsor olvasás utána öt teremkör, gimnasztika az első órában utána egész órán kidobós lesz – ismertette az óra menetét. A névsor olvasás után tapsolt kettőt, mi pedig futni kezdtünk. Ahogy végeztünk gimnasztikáztunk az első óra végéig. A második órában pedig minden osztályból választott egy egy csapatkapitányt (nálunk Kitti és Olivér lett) és háromszor két csapat lett kialakítva. Először mi kezdtük a játékot. Kitti csapatába kerültem így mi a terem jobb oldalán voltunk. Kitti a terem végébe ment a bordás falhoz és onnan drukkolt. Két két labda volt a csapatoknál. Nálam volt az egyik labda, a másik Leónál a másik csapatnál pedig Kolos és Gabi fogtak egy egy labdát. A sípszóra vártunk. Amint meghallottuk a sípot azonnal eldobtam a labdámat, amivel Dominikot céloztam. Sajnálatomra sikerült kitérnie előle. Leó eltalálta Brigit, aki azonnal leült. Így ment a játék míg Marcival ketten maradtunk a pályán. Levegőt kapkodva figyeltem, ahogy ő is engem.
– Készen állsz a vereségre, Pósa?
– Én is ezt akartam kérdezni tőled, Peller! – vigyorogtam rá. Először ő dobott én pedig sikeresen elhajoltam a labda elől. Én következtem. Megpróbáltam minden energiámat összeszedni és csak rá fókuszáltam. Nagy levegőt vettem és eldobtam Marci felé. Eltaláltam a kezét. Ujjongva ugráltak a padon ülő csapattársaim. Olivér jött fel a pályára. Nehéz ellenfél lesz, már csak azért is, mert ő eddig nem vett részt a játékban. Megropogtatta a nyakát és az egyik labdáért nyúlt. Felvette a földről és célozni kezdett. Ide oda ugráltam, hogy összezavarjam, de nem volt rá semmi szükségem, mivel tőlem öt méterrel arrébb repült a labda. Meglepetten nézett rá mindenki. – Komolyan őt kellett csk-nak választani?! – kérdezte Dominik kissé idegesen. Mosolyogva mentem a labdáért és egy dobással kiütöttem. Mi nyertünk. – Ügyes voltál Rebeka! – ugrott a nyakamba Kitti.
– Köszi és bocs, hogy nem jöhettél pályára – nevettem.
– Én ennek csak örülök – vigyorgott rám. Utánunk a b-sek következtek, majd a c-sek zárták. Tesi végén fáradtan mentünk átöltözni. Biosz következett. Visszamentünk a termünkbe és leginkább csak pihentünk. Egyszer csak csippant a telefonom és egy Messenger üzenetem jött.
Levente Szabó: Ügyes voltál :)
Halvány mosollyal az arcomon olvastam el az üzenetet.
Rebeka Pósa: Esetleg valamikor tudnánk találkozni?
Küldtem el hosszas gondolkodás után. Türelmetlenül figyeltem a telefonom kijelzőjét, mire megjelent a három pötty, ami azt jelentette, hogy ír. Utána megjött a válasz.
Levente Szabó: Rebeka... Nem tudod mióta várok erre! Persze, hogy találkozhatunk! Ma délután fél ötkor az egyik kávézóban?
Rebeka Pósa: Tökéletes :)
Eltettem a telefonomat és vidáman vártam Gyuricza tanárnőt.

🎤🎤🎤

A nap további része unalmasan telt. A dementor ma sem volt szerencsére. Nap végén kimentem a suliból. – Hé, Rebeka! Nincs kedved eljönni velünk mekibe? – kérdezte Simon. – Bocsi, de most nem tudok menni, mert dolgom van – feleltem.
– Rendben, akkor majd máskor.
– Igen, holnap találkozunk, sziasztok! – köszöntem el tőlük, de Dave utánam szólt. – Haza kísérlek, ha nem baj.
– Gyere nyugodtan – mosolyogtam rá. Ketten mentünk haza felé.
– Hogy vagy?
– Jól – válaszoltam a szokatlan kérdésre.
– Akkor jó. Mit csinálsz a szünetben?
– Nem tudom. Szerintem a lovardában leszek. Miért?
– Csak érdekelt, mert ha szeretnél, akkor eljöhetnél velünk néha bandázni. Mész a Halloween buliba?
– Igen, te?
– Én is. Minek öltözöl be?
– Még nem tudom.
– Én zombi leszek. Kreatív ugye? – nevetett fel, amin én is elnevettem magam. – Rettentő kreatív – értettem egyet. A házunknál még beszélgettünk egy kicsit.
– Holnap találkozunk a suliban – mosolyogtam fel rá. – Igen – bólintott, majd lehajolt és megpuszilta az arcomat. Éreztem, hogy elvörösödtem. – Szia, Beka!
– Szia, Dave! – intettem, majd bementem a házba. Apa épp tv-t nézett. – Most nem leskelődtem! – védekezett azonnal. Kíváncsi voltam, hogy igazat mond-e így sunyi módszerhez folyamodtam.
– Kár, pedig megcsókolt – mosolyogtam, amivel sikerült kiugrasztanom a nyulat a bokorból. – Nem igaz! Csak arcon puszilt! – nézett rám, majd látva az arcom rájött, hogy csőbe húztam.
– De kis gonosz vagy!
– Tudom – vigyorogtam rá, majd komolyan néztem rá. – Apa, elmehetek ma a közeli kávézóba?
– Kivel?
– Öhmm... A nagypapával – válaszoltam lesütött szemekkel.
– Persze!
– Mi?! – lepődtem meg.
– Anyád mesélte a reggeli beszélgetéseteket és szerintem is fölösleges tiltanunk tőle. De ha bármi van, akkor nyugodtan hívj és megyek érted. Oké?
– Oké – mosolyogtam rá és megöleltem. – Csak vigyázz magadra – suttogta, meg még mondott valamit, hogy mit csinál Levi bá'-val, ha valami bajom esik.
– Apa!
– Jólvan, bocsánat – mosolygott rám. – Megyek leckét írni – mentem a szobámba. Gyorsan megírtam a leckémet utána elkezdtem készülődni. Amikor végeztem lementem aputól elköszönni. – Ne vigyelek el?
– Nem kell, köszi! Sietek haza, szia apu! – köszöntem el tőle és kiléptem a házból. A fülhallgatót a fülembe dugva hallgattam a zenét, hogy valamennyire eltereljem a gondolataimat. A kávézó előtt már ott várt rám. Kicsit ideges lettem.
– Szia, Rebeka! – mosolygott rám.
– Jó napot! – feleltem zavartan.
– Tegezz, hisz a nagyapád vagyok – mosolygott rám kedvesen.
– Bocsánat. Szia – köszöntem ismét, de ezúttal bátrabban.
– Gyere menjünk és igyunk valamit – karolta át a vállam és bevezetett. Leültünk egy üres asztalhoz és az itallapot néztük.
– Én forró csokit kérek.
– Rendben, a vendégem vagy.
– Szeretném én fizetni az italomat.
– Nem, majd én fizetek. Ragaszkodom hozzá.
– Én meg ahhoz ragaszkodom, hogy a sajátomat én álljam – makacsoltam meg magamat, amin megadóan megrázta a fejét.
– Rendben, te nyertél – adta meg magát. Elment a pulthoz, hogy leadja a rendelést. Kinéztem az ablakon és egy ismerős alakot láttam az utcán állni. Azonnal felpattantam a székről és kirohantam utána, de ő elfutott.
– Rebeka, minden rendben? – jött ki utánam a nagyapám.
– Igen, csak láttam valakit, de lehet képzelődtem – magyaráztam és visszamentünk. Leültem és csendben figyeltem az őszülő férfit. – Köszönöm, hogy nyitottál felém – mosolygott rám.
– Anyáék mondták, hogy semmi értelme annak, hogyha tiltanak engem magá... Akarom mondani tőled.
– Tényleg ezt mondták?
– Igen. És talán idővel anya is megenyhülne, de mondta, hogy most még nem áll rá készen.
– Megértem, hisz borzalmasan viselkedtem vele. Sőt, az egész családommal. A volt nejemet megcsaltam, Somát magára hagytam, Vivit pedig alaptalanul lekurváztam és megakartam ütni!
– De gondolom megbántad.
– Rebeka, nem telik el úgy nap, hogy ne lenne bűntudatom a történtek miatt! Sokáig ittam, de amikor választanom kellett a kirúgás vagy az elvonó között, akkor az utóbbit választottam. Szerettem volna megváltozni. Próbálkoztam, de mindig úgy éreztem, hogy hiába, mert haragszotok rám. A facebookról tudtam meg, hogy megszülettél! Pontosabban Tina mutatta a képet, mert őt és Leilát nem tiltották le sehol, mint engem.
– Sajnálom – néztem rá szomorúan. Csak a fejét rázta.
– Ne sajnáld, én okoztam ezt magamnak. De inkább mesélj te! – terelte rám a szót.
– Nem igazán tudnék mit mondani. A suliból nagyjából ismer, mint ahogy a többi diákot.
– De én nem úgy akarlak megismerni, mint a többi diákot!
– Pedig nagyjából annyi az összes tudnivaló rólam – vontam vállat.
– Nem hiszem. Szeretném tudni, hogy mik a terveid a jövőre nézve, hogy miket szeretsz és miket nem, hogy mi okoz neked örömet és bánatot, hogy milyen álmaid vannak! Ezeket szeretném tudni rólad.
– Nem igazán tudom még, hogy mit szeretnék csinálni a gimi után, talán színésznek tanulnék akárcsak Misi és anya. Szeretek gördeszkázni, szeretem a barátaimat és a családomat. Utálom, hogyha hazudnak nekem vagy kihasználnak. A zenélésben és a rajzolásban lelem az örömömet, de ha átvernek vagy hülyének néznek, akkor azzal nagyon megbántanak engem. Nagy álmaim pedig nincsenek, egyenlőre csak a sulit szeretném befejezni utána pedig lesz, ami lesz – meséltem, ő pedig hallgatta. Időközben kihozták az italainkat. Megköszöntem a pincérnek, majd belekortyoltam a forró italba.
– Gondolom ugyanolyan tehetségesen énekelsz, mint édesanyád.
– Ó, nem! Én nem énekelek, csak zongorázok és gitározok. Régen megpróbálkoztak a hegedűvel is, de az nem ment.
– Miért nem énekelsz?
– Mert még oviban egy csoporttársam azt mondta nekem, hogy hagyjam abba a kornyikálást és azóta nem éneklek mások előtt. Anyáék előtt sem. Csak akkor szoktam, hogyha egyedül vagyok – válaszoltam.
– Pedig biztos szép hangod van!
– Nem, de azért köszönöm a bókot.
– Máskor is találkozhatnánk iskolán kívül – ivott bele a kávéjába. – Igen. Szerintem is – értettem egyet. Megittam a maradék csokimat és mentem kifizetni. Fizetés után mindketten távoztunk. – Haza kísérlek, rendben?
– Jó – bólintottam.
– Ő boldog? – szólalt meg hirtelen. Tudtam, hogy anyára gondolt.
– Igen. Hisz a legjobb barátjához ment férjhez és két gyerekük van.
– Szerinted megbocsájtana nekem?
– Őszintén? Nem tudom – ráztam meg a fejem. A házunkhoz érve apa kint állt. – Szia, apa! – köszöntem neki mosolyogva.
– Szia! – ölelt meg, majd a nagyapámra nézett. – Hello – köszönt neki is.
– Szia, Gabesz. Épségben haza hoztam a lányodat!
– Reméltem is, különben... – kezdte, de oldalba böktem. Csak sóhajtott egyet. – Köszönöm – mondta végül. – Nem, én köszönöm, hogy nem tiltjátok tőlem.
– Rosszabb lenne, ha tiltanánk. Így legalább eltudja ő dönteni, hogy utáljon-e vagy sem. Mi meg tudjuk, hogy mit miért csinálunk.
– Sajnálom, Gabesz!
– Hagyjuk – legyintett apa.
– Máskor is találkozhatok vele?
– Talán – mondta hűvösen, mire ismét oldalba böktem. – Te pedig ne bökdöss kisasszony! – szólt rám, mire én csak elmosolyodtam.
– Nem én voltam.
– Persze, akkor biztos a szellemünk – forgatta a szemeit apa. A nagypapa csak mosolyogva figyelt minket.
– Visszatérve rád! – nézett a nagypapára. – Ha nem teszel semmi olyat Rebekával, amivel megbántod, akkor áldásom a találkákra. De! Ha csak egyszer is sírva jön haza vagy nem lehet semmit se kihúzni belőle, akkor onnantól kezdve vége! De olyan szinten, hogy Beki másik suliba fog menni, ahogy annak idején Vivi is. Világos?! – nézett apa komolyan nagypapára. – Ilyen nem lesz! Ígérem!
– Ajánlom is! Gyere, Beki menjünk be, mert kezd hűvösödni.
– Szia! – köszöntem el tőle, de ő magához húzott és megölelt. Apa csendben figyelte a búcsúzkodást.
– Holnap találkozunk a suliban – suttogta és a fejemre nyomott egy puszit, majd elengedett.
– Sziasztok! – köszönt el tőlünk és elindult haza. – Gyere kicsim – indult be apa is a házba, én pedig követtem őt. Gyorsan letusoltam, majd lefeküdtem aludni. Végig a mai délutánon gondolkodtam és azon, hogy akkor az ablakból tényleg Marcit láttam-e vagy tényleg csak képzelődtem.