Október 20. (Kedd)

Reggel boldogan keltem ki az ágyból. Reméltem, hogy nem álmodtam a tegnapi napot, legalábbis azt a részét, hogy Dave megcsókolt és, hogy megkérdezte leszek-e a barátnője. Boldogan másztam ki az ágyból és a szekrényemhez mentem, hogy kivegyem a mai ruháimat, ami egy fekete A nagy pénzrablásos pólóból, egy szürke koptatott farmerből és egy fekete pulcsiból állt. Gyorsan felöltöztem, a hajamat kifésültem és felcopfoztam. Fogtam a táskámat és lerohantam a konyhába. Anyáék épp kávéztak. – Jó reggelt!
– Jó reggelt nektek is – vigyorogtam rájuk.
– Na, mi ez a jókedv? – kérdezte apa kíváncsian. Furán néztem rá, mivel tegnap be nem állt a szája, amiatt, hogy összejöttünk Dave-vel. – Már el is felejtetted, hogy együtt vagyunk Dave-vel?
– Hogy micsoda?! Ezt mikor akartad elmondani nekem?! – kérdezte, amin mégjobban meglepődtem. – De láttad is, ahogy a mozi előtt az utcán megcsókolt.
– Én nem! De mikor??
– Hát tegnap!
– Nem lehet, hogy csak álmodtad? Mert apád szerint ő hozott téged haza, mert alig álltál a lábadon az álmosságtól – mondta anya. Dehát olyan valóságosnak tűnt és ha apa nem emlékszik erre (pedig ő az elsőszámú Revid/Dábeka shipper) akkor lehet, hogy anyának igaza van. Lehet tényleg csak álmodtam az egészet. – Lehet. Elmentem, majd jövök – mondtam, majd a bőrdzsekimet felkapva kiléptem a házból. A gondolataimba merülve mentem a suli felé. Tényleg csak egy álom volt? Pedig nagyon valódinak tűnt. Még most is érzem a csókjának az ízét. Egész úton ezen gondolkodtam. A sulihoz érve mosolyogva köszöntem a kint álló csoportnak. – Sziasztok!
– Szia! – ölelt meg Nati mosolyogva, amit viszonoztam. Dave mosolyogva biccentett.
– Tudnánk egy kicsit beszélni? – léptem oda Dave-hez, mire ő bólintott és félre vonultunk.
– Mondd csak.
– Mi volt tegnap?
– Hétfő – válaszolta, mire csak a szememet forgattam. – Hülye! Azt én is tudom! A mozira gondoltam.
– Ja, hogy arra! A film negyedénél bealudtál, aztán a végén én keltettelek fel, de te totál KO voltál így hazakísértelek, amit apukád megköszönt és gondolom lefektetett aludni. Miért? – kérdezte a kissé csalódott fejemet látva. Szóval csak álmodtam az egészet. – Csak azért kérdeztem, mert nem emlékeztem a film végére – hazudtam gyorsan.
– Majd legközelebb megismételjük, de akkor ne aludj el, jó? – nevetett fel, amin én is elmosolyodtam.
– Rendben – feleltem. Csengetéskor bementünk a terembe. Angollal kezdtem így az angol terembe siettem. Bent leültem a helyemre és elővettem a telefonomat. Megnyitottam a TikTokot és a videókat néztem. Nem sokkal később megérkezett Sarkadi tanár úr, így eltettem a telefonomat és elkezdődött az óra. Angolon a füzetbe írtunk, amit óra végén a tanár úr beszedett, hogy leosztályozza és következő órán visszaadja. Angol után a termünkbe mentünk, ahol a dementorral volt irodalom óra. Lélekben felkészültünk rá, de ő nem jött. Negyed óra után kezdtünk reménykedni, hogy nincs ma suliban, azonban kinyílt az ajtó. Hirtelen mozdulni se mertünk, de legnagyobb meglepetésünkre a tesi tanár jött be. – Elnézést a késésért, de Demeter tanár úr megbetegedett így én helyettesítem.
Erre a hírre mindenkinek felcsillantak a szemei. – Lehet telefonozni? – kérdezte Dominik.
– Igen, de csendben – mosolygott ránk, mire mindenki előkapta a telefonját és elkezdtük nyomkodni. Nekem jött egy Messenger üzenetem. Felvont szemöldökkel olvastam el az üzenetet.
Levente Szabó: Haragszol rám?
Óvatosan felnéztem a tanárra, aki engem figyelt. Apró bólintást kapott válaszul. Írni kezdett és nem sokkal később megjött az üzenet.
Levente Szabó: Sajnálom, hogy nem árultam el, de édesapád a kórházban világosan a tudtomra adta, hogy ne mondjam el neked. Legalább így láthattalak titeket.
Mély sóhaj hagyta el a számat és írni kezdtem. Párszor átolvastam, majd elküldtem. Ő pedig azonnal megnézte.
Rebeka Pósa: Emlékszik arra, amikor azt mondtam, hogy segítek megkeresni a családját?
Azonnal gépelte a választ.
Levente Szabó: Igen
Pókerarccal néztem rá, hogy ne tudjon leolvasni semmit se az arcomról. Ő viszont reménykedve nézett rám. Leírtam a választ és elküldtem.
Rebeka Pósa: Felejtse el. Ahogy minket is...
Figyeltem az arcát, de ahogy elolvasta az üzenetet kissé összetörtnek tűnt. Belenézett a szemembe. Anya is ugyanígy nézett rám azon az estén, amikor Misihez mentem. Ugyanazzal a tekintettel, ahogy most a nagyapám is néz rám a tanári asztalnál ülve. Újabb üzenet jött.
Levente Szabó: Kérlek, adj nekem egy esélyt! Bebizonyítom, hogy már nem az az ember vagyok, akit megutált a családom! Napról napra próbálok bizonyítani mindenkinek, hogy megváltoztam! Kérlek, Rebeka!
Némán megráztam a fejem, majd felálltam a székemről. – Kimegyek a mosdóba – mondtam a tanár úrnak és kimentem az ajtón. A mosdó felé vettem az irányt. Bementem és a tükörbe néztem. Megtámaszkodtam a mosdó szélén és csak bámultam a tükörbe. Egyszer csak kinyílt az ajtó, de nem foglalkoztam vele. Aztán megláttam a tükörben a tesi tanárt. – Mit keres itt?
– Tegezz kérlek! A nagyapád vagyok Rebeka! – könyörgött.
– Nem, mert csak a tesi tanárom. Ha tényleg a nagyapám lenne, akkor harcolt volna azért, hogy lássa az unokáit! Ne csak az iskolában, hanem egészen kicsi korunktól kezdve!
– De a szüleid nem engedték, hogy lássalak titeket!
– Akkor jobban próbálkoztam volna.
– Most nem azt csinálom szerinted?! – emelte fel kicsit a hangját. – De ezzel már elkésett! – suttogtam, felé fordulva.

✨Marci✨

A lány wc előtt hallgatóztunk a többiekkel, vagy legalábbis próbáltunk volna, ha Leóék nem sugdolóztak volna hangosabban. Azonban egy mondatot kristály tisztán kivettünk. – Rebeka, szeretlek téged! – mondta hangosan a tanár úr.
– Hogy mivan?! – kérdezte idegesen Szandi. – Maradj csöndben! – szóltam rá és tovább hallgattam. – Maga megőrült – nevetett erőltetetten Rebeka.
– Igen, őrült vagyok, mert régóta szeretlek! Legszívesebben egésznap ölelnélek és sohasem engednélek el! – válaszolt a tanár. Mivan?! Ez az ember pedofil!
– Ugye tudja, hogy más körülmények között ez pedofíliának számít? Bár mondjuk, épp olyan körülmények között vagyunk.
– A fenéket vagyunk olyan körülmények között! Rebeka, kicsikém! Legalább te ne haragudj rám!
– Miért is ne?
– Mert... – nem tudta befejezni a mondatot valaki véletlenül lenyomta a kilincset, mi pedig beborultunk a lány wc-be. Levi bá' és Rebeka meglepetten nézték a kupacunkat. – Hát ti meg? – kérdezte Rebeka. – Valaki másszon már ki a bordáim közül! – nyöszörgött Leó. – Először a lépemből húzzon el valaki! – vágtam rá, mire nagy nehezen mindenki lemászott a másikról.
– Szóval? – vonta fel fél szemöldökét Rebeka.
– Mi csak Narniába akartunk eljutni! – felelte Sanyi.
– Idióta – vágta rá tökéletesen egyszerre Rebeka és a tanár úr. Erre Rebeka óvatosan felmosolygott a tanárra. Csengettek. – Gyere, Rebeka mennünk kell föcire – fogta meg óvatosan a karját Zsaklin és lassan elkezdte kifelé húzni onnan. Együtt mentünk vissza a terembe és egy percre se hagytuk magára.
– Köszi, hogy így aggódtok meg minden, de nem kell pátyolgatni engem!
– Tudom, hogy mennyire felkavart téged ez az egész a tesi tanárral, de mi itt vagyunk – mosolygott rá bátorítóan Zsanett.
– És megvédünk tőle – tettem hozzá egy halvány mosollyal az arcomon. Rebeka hitetlenkedve nézett ránk. – Nem kell megvédenetek engem – sóhajtotta. Már épp készültem egy gúnyos megjegyzésre, de Rebeka ismét megszólalt. – De azért köszönöm szépen! Nagyon jól esik – mosolygott, mire lenyeltem a mondani kívánt dolgot. Csoda, hogy Rebeka nem kezdte azt hajtogatni, hogy megtudja védeni magát, mint ezelőtt már sokszor tette. Talán kezd véget érni köztünk a folytonos marakodás és kezdünk barátokká válni?

🎤🎤🎤

A nap végén együtt mentünk ki a suliból. A tesi óra kissé nehézkes volt, mert akárhányszor szeretett volna odamenni hozzá a tanár, annyiszor kezdtünk beszélgetésbe vele. De végül csak vége lett. Kint az iskola épülete előtt a menők csoportosultak, akik mosolyogva köszöntötték Rebekát. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt beilleszkedett közéjük és már ő is a suli népszerű diákjai közé tartozik. Az egyik lány (asszem Natinak hívják) megölelte őt, amit viszonzott és odaállt Dave mellé. Mosolyogva figyelték egymást.
– Holnap találkozunk Rebeka, sziasztok! – köszöntem el tőlük, de Rebeka utánam szólt.
– Mégegyszer köszönöm – mosolygott rám, mire én csak biccentettem és elindultam haza. Otthon levettem a kabátomat és egyenesen a szobámba mentem. Leültem az ágyra a gitárommal a kezemben és pengetni kezdtem. A Háborgó mélység dallamát játszottam. Eszembe jutott az utolsó próbánk Rebekával. Ült a szintetizátor mögött és csak játszott. Nem értem miért nem szeret énekelni. Pedig szerintem nagyon jó hangja van! Hallottam...

✨Rebeka✨

Dave mellett sétálva mentem hazafelé. Ő éppen az énekóráról mesélt, de nem nagyon figyeltem.
– Hahó, Rézi figyelsz te rám? – lóbálta meg a kezét az arcom előtt, mire én feleszméltem a bambulásból. – Persze! – vágtam rá, de hazudtam.
– Nagyon elkalandoztál. Minden rendben?
– Igen, csak hosszú napom volt – dörzsöltem meg az arcomat kissé fáradtan. – Jajj te! – karolta át a vállamat, mire nekem eszembe jutott az álmom. Ugyanígy kezdődött. – Próbálj meg pihenni! Rendben?
– Megpróbálok – mosolyogtam rá a kapunk előtt. – Bármi van, nyugodtan szólhatsz nekem is – nézett mélyen a szemembe. Válaszul csak bólintottam.
– Tudom.
– Jó éjszakát, Rebeka – mosolygott rám, majd belepuszilt a hajamba. A házból kiabálást hallottunk. Rögtön az ablak felé kaptuk a fejünket, de csak a függöny libbenését láttuk. – Bocsi, a házi szellemünk volt – nevettem zavartan, mivel ezzel apára céloztam, aki minden bizonnyal kukkolt minket. – Áh, szóval van saját szellemetek is? – nevetett Dave.
– Igen! – vigyorogtam rá.
– Jó éjszakát!
– Neked is, szia! – köszöntem el tőle és bementem a házba.
– Apa! Legközelebb ne leskelődj, kérlek! – szóltam apára, aki ártatlan arckifejezéssel nézett rám. – Ki, én?
– Nem, a szellemünk – forgattam a szememet.
– Ha anyádra ütöttél, akkor az álmaid valóra válnak idővel – mosolygott rám kedvesen és a tekintete komolyságot sugárzott.
– Ezt, hogy érted?
– Még a gimiben mielőtt összejöttünk volna, ugye mi barátok voltunk. Legalábbis ő szerinte... Na mindegy! Volt egy álma, amiben egy fiatal lány szerepelt, azonban nem tudta, hogy hogy néz ki, mivel a lány szemén át látta a világot. Tudod, hogy hívták a lányt?
– Nem – ráztam meg a fejem.
– Pósa Rebeka. Még nem voltunk együtt, de megálmodta, hogy lesz egy közös lányunk és ez lesz a neve. Eltelt jópár év, így ő erről megfeledkezett és, amikor megszülettél akkor jutott eszébe ez az álma. De nem csak ez az egy volt. Emlékszel amikor Marci segített neked egy magas fiúval szemben?
– Igen.
– Azt is megálmodta!
– Volt más álma velem kapcsolatban? – kérdeztem tőle óvatosan. Szomorúan elmosolyodott. – Igen, volt. Például, hogy egy fiú elvitt téged egy hatalmas színpadra, ahol tele volt a nézőtér és ott próbált téged rávenni arra, hogy énekelj.
– Nem tudod véletlenül, hogy leírta-e a fiú kinézetét?
– Már nem tudom kicsim. De lehet, hogy nem is törődött vele akkoriban. Miért?
– Csak kíváncsi voltam, hogy esetleg Dave volt-e az.
– Neked tetszik – vigyorgott apa.
– Jajj, apa! – nevettem el magam.
– Akkor nem álmodtad volna azt, hogy összejöttetek.
– Az csak egy álom volt – legyintettem. Apa csak mosolyogva megrázta a fejét.
– Ne becsüld le az álmaidat – nyomott egy puszit a fejemre. Ekkor kinyílt az ajtó és anya lépett be rajta. – Sziasztok, megjöttem!
– Szia! – köszöntünk egyszerre apával. – Milyen napod volt? – kérdezte anya.
– Elment – feleltem. Nem akartam elmondani nekik a beszélgetést a nagyapámmal, mert tudtam, hogy annak nem lenne jó vége.
– Jó vagy rossz értelemben?
– Mindkettő, de megyek leckét írni! – indultam a szobámba. Bent leültem az asztalomhoz és neki láttam a leckének. Amikor végeztem lementem vacsorázni (pizza volt) utána elmentem letusolni és lefeküdtem aludni.