Október 12 (Hétfő)

Az elmúlt időszakban szinte semmi érdekes nem történt, amit leírhatatlan volna. Elkezdődtek a dolgozat írások, a felelések és a tanárok is kezdik elővenni a szigorúbb arcukat. Mondjuk az utóbbihoz közrejátszik az SLD (Sanyi-Leó-Dominik) trió viselkedése is. Marcival többször voltunk együtt a próbák miatt, de volt néhány olyan pillanat, amikor legszívesebben kikapartuk volna a másik szemét is. De amikor nem Marcival gyakoroltam, akkor Dáviddal töltöttem a szabadidőmet. Apa pedig alapított egy egyszemélyes klubbot, aminek még mindig nem tudja eldönteni a nevét (Revid vagy Dábeka). Mondhatom, hogy nem repesek az örömtől, hogy shippel engem a legjobb fiú barátommal, mert Dávid kiérdemelte ezt a pozíciót nálam. Ahogy Nati is a legjobb barátnő szerepét tölti be az életemben, de ettől függetlenül a többiekkel is jóban vagyok. Szerencsére azóta az ominózus nap óta Szilveszter is elkerült engem. Szombaton pedig végre megszabadulhattam a gipszemtől is, de az aláírások miatt megtartottam és azóta a polcomon díszeleg. De kezdjünk neki a mai napomhoz.
Reggel nagyot nyújtózkodva ébredtem fel. Lassan kimásztam az ágyból és a szekrényhez csoszogtam, hogy kivegyem a mai ruháimat. Gyorsan felöltöztem, a hajamat kifésültem és felkötöttem lófarokba. Fogtam a táskámat és lementem a konyhába, ahol apa már kávézott. - Jó reggelt kicsim! - adott egy puszit apa a fejemre. - Neked is jó reggelt, apu!
- Ma is átjön Marci?
- Igen, mert holnap kell előadni a választott dalunkat.
- Te is fogsz énekelni?
- Szerintem ez hülye kérdés volt - utaltam arra, hogy nem szeretek mások előtt énekelni és ezt ő is jól tudja. - Jó, csak azt hittem, hogy fogsz.
- Nem, nem fogok - ültem le az asztalhoz, hogy csináljak magamnak egy szendvicset. - Hát jó. Akkor gondolom ma délután nem találkozol Dáviddal.
- Nem - haraptam bele a szendvicsembe. Apa lassan belekortyolt a kávéjába, majd miután lenyelte a szájában lévő kortyot szólásra nyitotta a száját, de közbeszóltam. - Eszedbe se jusson shippelni minket, mert csak barátok vagyunk!
- Tudom, csak barátok. Ahogy mi is csak barátok voltunk édesanyáddal - nézett rám egy sunyi mosollyal apa.
- Apu! - szóltam rá élesen. Erre csak megrázta a fejét és mondta, hogy menjünk, mert elfogunk késni, ő a munkából, én meg a suliból. Így hát fogtam a táskámat és kimentünk a kocsihoz. Beszálltunk és a suliig a rádiót hallgattuk. A sulinál elköszöntek apától és kiszálltam a kocsiból. Egyenesen Dodiékhoz (Dávidnak ezt a becenevet találtam ki a Rézi miatt). - Sziasztok - mosolyogtam a társaságra. - Szia, Rebi! - köszöntek vissza a többiek.
- Levették a gipszedet? - kérdezte Nati, mire büszkén mutattam fel a "csupasz" kezemet. - Akkor már fogsz tesizni?
- Nem, még egy hétig nem fogok - válaszoltam. - Délutánra van valami programod? - érdeklődött kíváncsian Simon. - Sajnos gyakorolnom kell, mert holnap éneken mindenkinek elő kell adnia egy dalt - feleltem fintorogva. - Ó, Csernus tanárnő legendás páros feladata! - csapta össze a tenyerét vigyorogva Roli, majd sokat sejtően nézett Dávidra. Értetlenül néztem a két fiút. - Miért?
- Mert így derült fény Dave zenei tehetségére - veregette hátba Peti az említett fiút. - Ne túlozzatok már!
- Pedig lenne esélyed bekerülni egy jó zenei egyetemre - mosolygott rá kedvesen Nati. Dávid pedig vissza mosolygott a lányra. Csengetéskor bementünk a suliba. - Milyen órád lesz? - kérdezte Dávid.
- Dupla matek - feleltem, mire elhúzta a száját. - Gondolom neked megy.
- Igen, neked meg nem, vagy csak nem szereted - tippeltem.
- Az utóbbi.
- Áh, értem. Majd szünetben találkozunk. Szia, Dodi - köszöntem el tőle vigyorogva. - Szia, Rézi - vigyorgott ő is, majd elment a saját órájara, én pedig a térnünk felé vettem az irányt. A terembe belépve hatalmas káosz fogadott. Sanyi, Leó és Dominik valami borzalmas zenét hallgattak miközben a szövegét üvöltötték, Zsanett és Szandi beszélgettek, Zsaklin telefonozott, Döníz szendvicset evett, Pisti videót nézett, Szabi a padon fekve aludt a többiek pedig (még) nem jöttek meg. Egyenesen a helyemre mentem és elővettem a rajzfüzetemet és abba kezdtem rajzolni. Csengetés előtt hirtelen Marci pattant le mellém.
- Akkor utolsó próba ma?
- Utolsó próba ma és sulin kívül nem keressük a másikat - biccentettem.
- Okés - egyezett bele a fiú. Csengetéskor az ofő is megérkezett.
- Marcsi nénii! Nincs itt a füzetem! - tette fel a kezét Leó. - Akkor vegyél elő egy lapot.
- De lapom sincs.
- Akkor kérjél valakitől és írd az anyagot a tábláról - felelte a tanárnő higgadtan. Látszott rajta, hogy nem mi vagyunk az első ilyen osztálya.
- Hé, vöröske - fordult hátra Teklához Leó. - Mivan? - kérdezte sóhajtva a lány. - Van lapod?
- Van.
- Kérhetek?
- Igen - felelte a lány, mire Leó várakozva nézte Teklát, hogy mikor adja már neki oda a lapot. - Igen? - kérdezte egy kis idő után Leótól, mert még mindig őt figyelte. - Akkor adod a lapot?
- Azt mondtam, hogy kérhetsz, de az nem azt jelenti, hogy adok is - mondta, mire többen nevetni kezdtek.
- Tekla légy oly szíves és adj neki egy lapot - kérte a tanárnő, mire Tekla nagyvonalúan adott neki egy lapot.
- Köszi! Tollat is tudnál adni? - kérdezte vigyorogva, mire (nem vagyok benne biztos, de talán) Zita a fejéhez nem vágott egy macskás tollat.
- Köszöntem! - fordult a helyére és ezzel a kis műsorral elment 20 perc az órából. - Lehet, előbb megyek nyugdíjba? - tette fel a költői kérdést, majd felírta a táblára a mai anyagot. Dupla matek után elmentünk az öltözőbe, hogy a többiek átöltözzenek tesire, de én csak csendben hallgattam a beszélgetésüket.
- Aztán pedig behúzott neki egyet! - mesélte az egyik b-s lány, hogy hogyan védte meg őt és az egyik barátnőjét pár éve a bátyja, amikor egy perverz disznó zaklatni kezdte őket. - És aztán mi történt?
- A pasas elmenekült és nem láttuk többé szerencsére - fejezte be a mesélést a lány, mire én felálltam a padról és a tesi terembe mentem, ahol leültem az egyik padra. A fiúk fociztak, én pedig őket figyeltem egészen addig, míg valaki le nem ült mellém. - Szia, Rebeka - köszönt halkan Szabó tanár úr.
- Jó napot, tanár úr!
- Hogy van a kezed?
- Jobban, de még egy hétig pihentetnem kell - válaszoltam. A tanár úr csak bólintott. - Szoktál még lovagolni? - tette fel hirtelen a kérdést, mire értetlenül néztem rá.
- H-honnan tudja, hogy...? - kérdeztem meglepetten. Erre csak vállat vont.
- Misi mesélte, amikor még idejárt, hogy van egy húga, aki maga is szeretne majd idejárni és nagyon jól lovagol - nézett rám Levi bá'.
- Misi tényleg mesélt rólam önnek?
- Igen - bólintott. - És sajnálom, hogy felküldtelek a gerendára. Tudod... annak idején a lányom evészavarral küzdött, de én erről nem tudtam és akkor is felküldtem a gerendára, hogy ugyanazokat a gyakorlatokat csinálja végig, mint amit nektek is kellett. Ő megszédült és leesett a gerendáról. Akkor derült ki, hogy nem evett normálisan, vagy ha evett, akkor meghánytatta magát.
- Tehát bulémiás volt?
- Igen. És mindezt egy fiú miatt, aki szerencsére nem viszonozta az érzéseit és Bostonba költöztek.
- Szűcs Tamás? Szűcs Nati apukája?
- Pontosan. Aztán tizedikben visszajött a lányom osztályába és ismét osztálytársak lettek, de nem sok időre.
- De miért?
- Mert elkövettem egy hatalmas hibát, amit többé már nem tudok helyre hozni. De nem szeretnélek ezzel untatni téged - eresztett felém egy halvány mosolyt, majd kiadta a feladatot a többieknek és többet már nem szólt hozzám a tanár úr. Egész órán a tanár úr története körül jártak a gondolataim. A tanár úr lánya bulémiás volt? Ráadásul szerelmes volt Nati apukájába? Ki kell derítenem, hogy ki lehet a tanár úr lánya és ha sikerülne kibékíteni őket, akkor talán a tanár úrnak is jobb kedve lenne és nem lenne nap, mint nap egyre jobban elmerülve a melankólia futóhomokjába, ami fokozatosan nyeli el az embereket, akik bele lépnek. Tesi után a szünetet az udvaron töltöttem Dávidékkal.
- Holnap nem megyünk mekibe? - vetette fel Gréti, amire mindenki rábólintott. Csak én voltam elmerülve a gondolataimban. - Hahó, Rézi! - bökte meg az oldalamat Dávid, ezzel visszarázva a valóságba. - Auu! Ez fájt, te bolond gomba! - jajdultam fel.
- Nem vagyok bolond gomba - kérte ki magának karba tett kézzel a fiú és olyan durcás arcot vágott, hogy azon nem lehetett nem nevetni. - Ne nevess! Most haragszom rád - próbált sértődött arcot vágni Dávid, de nem jött össze, mert a szája sarkában látszódtak az apró mosoly ráncok.
- Bocsánat, Dodika - vigyorogtam rá.
- Ahj, nem lehet rád haragudni - nevette el magát.

🎤🎤🎤

Délután Marcival együtt mentünk haza hozzánk. Egész úton a holnapi előadást tárgyaltunk meg.
- Biztos nem akarsz énekelni?
- Biztos, hogy nem!
- Makacs vagy mondták már?
- Te se vagy jobb, nekem elhiheted - vágtam vissza. Marci erre csak megrázta a fejét. Otthon lepakoltuk a cuccunkat, aztán leültem a szinti mögé. Marci mély levegőt vett és elkezdtük a próbát, ami majdnem két órán át tartott. Amikor befejeztük a próbát, anya jött oda hozzánk.
- Nem szeretnél vacsorára maradni? - kérdezte anyu Marcit. - Köszönöm szépen a meghívást, de most nem élnék a lehetőséggel, ha nem baj.
- Biztos? Spagetti lesz vacsorára - felelte anyu, mire Marci arca egy pillanatra felragyogott. - Akkor talán... Mégis maradnék - válaszolta, mire anya kiment a konyhába, hogy még egy személynek terítsen meg. Addig Marci felhívta az anyukáját, hogy nálunk marad vacsorára. Én pedig kihasználva az alkalmat, hogy üres a szobám, elkezdtem zongorázni és halkan énekeltem. Annyira elmélyülten zenéltem és énekeltem, hogy csak egy puffanásra lettem figyelmes. Riadtan ütöttem félre a billentyűt és az ajtó felé kaptam a fejemet. - Mi a...

Folytatás következik...

A következő rész tartalmából:
“ - Ez meg mi a franc volt?!
- Semmi! Vegyük úgy, hogy nem láttál és nem hallottál semmit! - kértem könyörögve, mire értetlenül nézett rám. „

...

“ Hevesen dobogó szívvel ültem le a zongora mögé. Csernus tanárnő biztató mosollyal bólintott, mire vettem egy mély levegőt és leütöttem az első hangot. Amikor elérkezett az a rész, hogy Marci énekeljen nem történt semmi. Egyszerűen csendben állt a többiek előtt. Ezt nem teheti meg velem! „

...

“ - Gratulálok, biztos ügyes voltál - mosolygott rám kedvesen Dávid.
- Pedig ketten kellettünk hozzá - válaszoltam zavartan.
- Hát ja, Rebeka zongora tudása és az én hangom - nézett az utolsó két szónál mélyen a szemembe Marci.
- Nem ez a lényeg - forgattam meg a szememet. „

---------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vajon Rebeka kideríti, hogy a saját anyukáját akarja kibékíteni Levivel? És vajon valaki meghallotta Rebekát énekelni? Ha igen, kicsoda?

By: Mona❤️