Madelaine Coler margójára

——

Harry Potter azt hitte, hogy ismeri a fájdalmat. Elvesztette a szüleit, rövid időre a barátját is gyerekként. Olyan dolgokat élt át, melyek másokat már régen összetörtek volna. Mégis, Harry állta a sarat, s túllendült mindene.

De ez...

Mikor Perselus magához hívta az egyik órán, sejtette, hogy valami baj történt. Egy érzelem, mély fájdalom ült az arcán, amit Harry csak ritkán pillantott meg a vonások között korábban. Most mégis láthatóan, tisztán és élesen rajzolódtak ki, s ez megijesztette a fiút.

Aztán jött a szó. A név, s végül a kész mondat. Nem hosszú, nem egy regény, de Harryt mégis sokkolta. Arra nem emlékezett később, hogyan esett a földre, s miként jutott el a gyengélkedőre. Az emlékezetéből kiesett minden, a percek felgyorsultak és homályos köd fedett be mindent.

- Madelaine meghalt...

Meghalt. Elment... Már nem él. Vége van, s soha nem térhet vissza többé. Harry nem tudta felfogni. Hiszen előző nap még beszéltek! A lány úgy tűnt, hogy jól van, miért ugrott hát le a kastély tetejéről? Miért hagyott fel mindennel, lökte el magától az életet?

Harry persze magát hibáztatta. Ha csak egy kicsit jobban odafigyelt volna... Ha észreveszi a jeleket, felfogja, hogy Mad nem volt boldog. De nem tette. Nem látta át a dolgokat, nem tűnt fel neki, hogy a barátja már nem mosolygott, nem nevetett azóta, hogy abba a szörnyű székbe kényszerült. A varázslat... Oh, hogy arra nem volt képes semmi, hogy meggyógyítsák! Bárcsak kapott volna Mad egy másik esélyt... Bárcsak újra járhatott volna.

Harry minden egyes nap felment arra a helyre, ahonnan a lány leugrott, s vitt oda egy szál virágot. Leült a földre, s mesélt. A napjáról, az érzéseiről, mindenről, ami csak az eszébe jutott. Siriusról és Remusról, azokról az eseményekről, amiket Madaleine már nem élhetett meg.

- Bárcsak itt lennél még... Más így, egyedül és nélküled. Olvastam a leveled, remélem nem baj. Megértem, de nem tudom elfogadni, Mad. Hiányzol, tudod? Nem sokat beszéltünk vagy játszottunk együtt, dr azért mindig ott voltál nekem és támogattál a bajban... Remélem, odafönt már megtalálod a boldogságod.

Harry később nem tudta megfejteni, hogy tényleg érezte a szél lágy érintését az arcán, vagy csak odaképzelte, mint korábban minden más apró jelenést.

——

Csak egy apró szösszenet firework187 sztorijához. A történet nem most zárult le, de az elmúlt fél órában kaptam ihletet.

:33