Jess Madson

Küldtem egy üzenetet Joynak. Találkoznom kellett vele. Sikerült mindent elintéznem. Kockáztattam, és eddig úgy tűnik, hogy minden jól alakul. Felvettem a pénzt, ami elég a lakhatásomra és minden másra Európában egy ideig.

Már csak az volt a kérdés, hogy miképp vigyem ki a határon ezt a rengeteg készpénzt. Muszáj volt beszélnem anyámmal ezzel kapcsolatban. Készpénzben mindent odaadtam volna neki, és ő elutalta volna a kártyámra az összeget. Jó tervnek hangzott, mert nem lett volna feltűnő, hisz a fia vagyok, neki meg semmibe nem került volna, hisz van elég pénzük, hisz kaptak Joy apjától is egy vagyont... Előjöttek bennem a régi érzelmek. Hogy tehették ezt a saját anyámék. Mindegy, ez után úgy sem fogok velük találkozni egyhamar. Csak ennyit kérek tőle.

Tárcsáztam anyám számát. De nem vette fel. Ennyivel tartozik nekem mégis a fia vagyok... ha már elárult.

Ne értettem mi lehet.

Elmentem a régi házunkhoz, ahol nem volt senki. Elhúzott függönyök, semmi fény nem szivárgott az ablakokról.

Írtam neki egy üzenetet. "Beszélnünk kell!" - gépeltem le.

Hívott egy ismeretlen szám.

- Szia fiam! Láttam, hogy írtál nekem. Jól vagy?

- Találkozzunk. Az 5. utca sarkánál a fánkossal szemben. - hadartam a telefonba.

- Ott leszek! - mondta. - És Jess - sóhajtott egy nagyot.

- Igen? - kérdeztem vissza.

- Nagyon szeretlek fiam! - suttogta remegő hanggal a telefonba.

- Várlak - válaszoltam és rányomtam a telefont.

Örültem, hogy hallhatom a hangját, de közben iszonyú dühös is votam rá. Hisz tudta, hogy egy boldogságom van ebben a kurva életemben, azt is képes lett volna elvenni tőlem a pénzzért.

Már húsz perce vártam anyámat az esőben, amikor megláttam a sötétkék esernyőjével, amit még én vettem neki egyik születésnapjára.

Egy lámpa fénye alatt álltam, hogy észre vegyen.

Intett, mire én összeráncoltam a homlokom.

- Szia Jess! - állt meg előttem, és felnézett az arcomra. - Hogy-hogy találkozni szerettél volna édesem? - kérdezte és megérintette az arcomat.

Megrezzentem, ahogy hozzám ért és egy lépést hátráltam.

- Szia anya - forgattam a szemeimet. - Szeretnék kérni egy szívességet. Gyors leszek.

Hallgatott.

- El fogok költözni, és szeretném, ha ezt a pénzt.. - adtam oda neki 15 ezer dollárt. Igen, mondtam, hogy sok pénzről beszélünk, de e nélkül semmit nem tudtunk volna kezdeni magunkkal egy idegen országban. - Szóval szeretném, ha elutalnád nekem a bankszámlámra.

- Mi? Miért? - ráncolta a homlokát. - Mi ez az egész Jess?

- El fogok költözni anya - már akkor tudtam, hogy mi lesz erre a válasz.

- Elhagysz te is? Mint apád? Gondolhattam volna, hogy egyszer eljutunk idáig! - akadt ki. - Hova? Európába? Fergeteges!

- Hallgass meg! Nem foglak elhagyni, ha te nem hozod ezt ki belőlem, és megígérem, hogy fogom veled tartani a kapcsolatot, ha megteszed ezt értem. Szerintem ennyit megtehetnél azok után, hogy mit tettél velem.

Erősen gondolkodott.

- Tudom, ha most nem-et mondanék akkor soha többet nem látnálak fiam. - hajtotta le a fejét.

- Jól látod. - néztem mélyen a szemébe. Hideg, üveges tekintetem nagyon elkeserítette őt. - Ne kérdezz többet csak tedd ezt meg értem, kérlek!

Nagyot sóhajtott és pár másodperccel később bólintott egyet.

- Rendben van.

Odaadtam neki a pénzt.

Egy órán belül már kaptam is az értesítést, hogy anyám feltette a pénzt a számlámra. Tudtam, hogy bízhatok benne, mert gyötörte miattam egész eddig a bűntudat, hogy nem beszéltem vele.

El kellett még intéznem pár dolgot. Már lebeszéltem egy lakást, amit ki tudok bérelni. Ez az egy volt elfogadható áron.

Európa... ahova apám is menekült, a családja elől.

De ez volt a legokosabb döntés. Franciaországban van egy hely, ahol az egyik régi haverom is dolgozik. Ő az egyetlen barátom akivel tartom a kapcsolatot. Felajánlotta, hogy az ő szalonjában beindíthatnám a bizniszt. Ő fodrászként dolgozik, de lenne hely a fenti galérián nekem. Kialakíthatnám a kis szalonom és tetoválhatnék ott másoknak.

Nagyon szeretnék ezzel foglalkozni, mindenem meg van igazából hozzá, már csak Joy hiányzott, hogy motiváljon.

Tudtam, hogy együtt nem tudunk lelépni, de biztos akartam lenni abban, hogy Joy is komolyan gondolja és velem akar tartani.

Joy Wellington

Jess írt egy üzenetet, hogy amint tudok találkozzak vele, mert fontosat szeretne kérdezni. Izgatott lettem. Máris elintézhette, hogy elutazzunk? Egyre jobban foglalkoztatott a dolog. Ki kellett játszanom anyámékat, nehéz volt kitalálnom az indokot, hogy éjszaka hová is megyek.

- Szia Bébi, szállj be! - állt meg mellettem autóval.

- Szia Jess - pusziltam meg az ajkát. - Miért szerettél volna ilyen sürgősen beszélni?

- Elintéztem mindent Joy - csillogott Jess szeme a sötétben. - Tényleg mindent. Van lakás, szalon, pénz egy darabig. Mikor lesz vége a félévednek?

- Követlkező hónapban.

- Szeretnél akkor velem tartani Franciaországba? - láttam rajta, hogy fél. Fél attól, hogy mi lesz a következő mondatom. Hogy összetöröm-e a szívét vagy a lehető legboldogabbá teszem.

- A szüleimnek is már mondatam, hogy a következő félévet Párizsban fogom kezdeni - fogtam meg Jess kezét. Ahogy tudok megyek utánad.

- Tényleg? - ölelt át szorosan. - Nagyon fontos vagy nekem Joy! - éreztem teste melegét, ahogy magához húzott.

- Igen, ez lesz a legnagyobb kaland, amit együtt átélhetünk. Csak mi ketten.

Megsimogattam az arcát, és megcsókoltam őt. Láttam, hogy most szüksége van a támogatásomra ebben a nagy döntésben. Egy ilyen költözés, ennyi kockázattal biztos megviselte Jesst.

Engem is, csak nem annyira mutatom ki. Az, hogy valaki ezt megtegye értem, számomra ez felfoghatatlan.

- Kollégiumi szobát kell majd bérelni Párizsban, akkor azt hiszik majd, hogy ott lakom.

- Persze, nem lesz ezzel gond.

- Nem hinném, hogy ott sokszor meglátogatának. Sőt, szerintem csak én fogok hazajárni.

- Ezen kár is most gondolkodni Joy, még el sem mentünk.

Hazavitt Jess.

Másnap találkoztam Byrannel, rendesen kirázott tőle már a hideg is. Hogyan lehettem együtt egy olyan emberrel, akihez nem is vonzódtam.

- Szia Drágám - akart egy puszit adni a számra, de elhúzódtam.

Összeráncolta a homlokát, de úgy tett, mintha semmi sem történt volna.

- Szia.

- Hogy vagy Joy? - próbált jópofizni, de valahogy nem volt ínyemre.

- Én jól vagyok, viszont van egy kis gond Bryan.

- Mi a gond Joy? Én úgy örülök, hogy látlak végre, olyan régen találkoztunk.

- Pont ez az. Az a gond, hogy nekem jobb volt egyedül - húztam félre a számat, mintha szomorkodva mondanám ezt.

- Egyedül? Ezt, hiogy értsem? Hisz mi egy pár vagyunk. Ki akarsz dobni?

- Jó a felfogásod.

- De miért mit tettem? - várta volna válaszomat.

De én csak ennyit mondtam. - Hát épp ez az, inkább mit nem tettél Bryan.

- Kérlek fejtsd ki!

- Annyi, hogy már nem érzem azt irántad, amit régen. Nem vagyok beléd szerelmes és nem érzem azt, hogy így egy párt kéne alkotnunk. Ennyi - magyaráztam el neki a dolgot, de már zavart, hogy ennyit kérdezget. Zárjuk le és kész.

- Azért mert mostanában nem volt? - utalt a szexre.

- Mostanában? - nevettem el magam. - Nem is emlékszem mikor volt utóljára! - förmedtem rá. - De ha tudni akarod, ez is a bajom, de e-mellett sok minden más is. Unalmas vagy és el fogok költözni Európába. Ott folytatom a tanulmáényaimat. Egyedül.

- Hmm, hát Joy, nem gondoltam vola, hogy ilyen véget fog érni a kapcsolatunk.

- Én sem.

- De elfogadom a döntésed. - bólintott egyet. - Ha te nélkülem érzed jól magad, akkor nem állítalak meg abban, hogy utazz és megismerd a világot.

- Köszönöm, hogy elfogadod. - mosolyodtam el.

Ez az egy dolog, amit szerettem nagyon benne. Az a hihetetlen empátia, amit mutatott. Lehet csak erre nevelték, nem tudom, de ez mindig szimpatikus lesz benne.