Joy Wellington

Egész este beszélgettünk Jessel. Nagyon sajnáltam, ami történt vele. Se lakása, se munkahelye, semmilye nem maradt. Viszont tudtam, ha ezek utáb apám megtudja őt, akkor nekem sem marad ennél több. Biztos vagyok benne, hogy kutyaszorítóba tenne és választás elé állítana. Vagy Jess vagy a család.

Tanakodtam mi tévő legyek, de egyenlőre nem akartam elmondani nekik.

Jobb ha nem tudja senki, hogy megtudtam az igazat. Nehéz lesz magamban tartani, de muszáj. Ha nem teszem akkor nagyobb bajt kevernék.

- Arra gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet. Ha van kedved, persze csak akkor. - ölelt át Jess.

Már órák óta ott ültünk a sötétben a többiek biztos nem tudták elképzelni, hogy hol lehetünk ilyen sokáig.

- Persze. Sétáljunk. - bólintottam rá. Nem volt rámenős. Egyáltalán nem volt az. Tudta, mivel ismer, hogy nem szeretem, ha valaki olyan.

Kirázott a higed.

- És mit fogsz kezdeni? Mit fogsz dolgozni? - vontam föl a szemöldököm.

El sem tudnám képzelni mit csinálnék az egyetem nélkül. Becsülöm Jesst, hogy így lábra tudott állni. Pedig még az anyjáék sem beszélnek vele.

- Tetoválni szeretnék. - rántotta meg a vállát. - Rajzolgatok néha. Nem is olyan rosszul, gyakorolgatni is szoktam.

- Az nagyon illene hozzád. - néztem végig feketére varrt bőrén.

- Lenne rá érdeklődő szerintem. - tette hozzá.

- Szerintem is. - nevettem fel. - Kb. Minden csaj rólad beszél az egyetemen csak eddig nem tudtam ki vagy. - meséltem. - Nekik biztos kéne tetkó, ha te csinálod.

- És te szeretnél? - nézett végig a karjaimon. - Bár nem szívesen sötétíteném be a gyönyörű bőröd Szerelmem. - kapott a szája elé az utolsó szó után.

Azt hitte kiakadok.

De tetszett. Nagyon tetszett, ahogy hívott. Annyira szívből jött, hogy ilyen szépet régen hallottam.

- Nem tudom még. - mosolyodtam el és adtam egy puszit az arcára.

Lágy puszik után lassú csókba hívott. Végigfutott a hátamon a hideg. Minden mozdulatától egyre jobban vert a szívem. Egyre többet és többet akartam. Rámásztam a csipőjére és belemarkoltam mellkasába.

Annyira más volt vele. Minden olyan gyorsan telt, Bryan mellett érzelemmentesnek éreztem magam. Sosem tetszett benne igazából különösebben semmi. És erre Jess kellett, hogy ráébredjek.

- Jess, nem csókolhatlak meg többet. - jutott eszembe, hogy mit érezne Bryan, ha ezt tudná.

- Miért nem? - ijedt meg, arca rémülete engem is meghökkentett.

- Van barátom, és én sem szeretném megtudni, hogy a barátom egy másik lánnyal csókolózik egy buliban mondjuk.

- Bocsáss meg Joy, hogy megbántottalak ezzel.

- Nem bántottál meg Jess. Remélem átérzed, hogy most milyen helyzetben vagyok. - érintettem meg a karját ujjaimmal.

- Persze. Sajnálom. - hajtotta le a fejét.

Sosem láttam még ilyen érzelmekkel teli arcot, mint az övé. Bármit le tudtam olvasni róla, éppen milyen gondolatok járnak az agyában.

Szeretet, fájdalom, csalódás, szomorúság. Minden tudtam róla.

- Reggel haza tudnál vinni engem?

- Akár most is. - mondta. - Már jön fel a nap és álmos is vagyok. - nézett keletre.

- Kiment már belőled a pia? - szaglásztam, de nem éreztem alkoholt rajta.

- Persze Kicsim, azóta már jó pár óra eltelt. Csak gyorsan megy az idő, mert egy jót beszélgettünk.

- Milyen furcsa nem?

- Micsoda Joy? - nézett rám kérdően.

- Akiknek együtt a helye, azok valahogy összekeverednek.

- Igen, pedig már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is beszélhetek veled. - simogatta meg az arcomat lágyan. - De mégis itt vagyunk.

Adtam egy csókot a szájára. Narancsos illatú leheletétől kirázott a hideg.

Még mindig voltak bennem aggodalmak mi fog ezek után történni, mert apámnak nem mondhatom el, hogy újra az életem része lett Jess.

- Induljunk Bébi? - látta rajtam az ijedséget.

- Légyszi. - sóhajtottam egyet.

Elköszöntünk a többiektől, mikor beültünk az autóba izgulni kezdtem.
Mi van ha Bryan valahogy megtudja ezt?

Gondolkodni kezdtem.

Mi lenne, ha Bryennek nem mondanám el, ami történt, de ugyan úgy beszélnék vele?

Nem...

Nem bírnám ki, hogy találkozok Jessel, de közben máshoz is ugyan úgy állnék, ahogy hozzá.

A lelkiismeretem nem engedné. Éreztem, hogy nekem Jess mellett kell lennem. Vele nagyon teljes. Ehhez egy éjszaka kellett, hogy ráébredjek.

Nem tudnám megbántani őt. Épp eleget csalódott az elmúlt időben.

- Itt is vagyunk Joy. - ébresztett fel, mert közben elbóbiskoltam.

- Igen, igen. Ébren vagyok nyugi Jess. - nyitottam ki hirtelen a szemem.

- Egy kicsit előrébb álltam meg, nehogy meglássanak. - adott egy puszit a nyakamra, majd kisebb aprókkal folytatta.

- Nem szabad Jess. - kuncogtam el magam. - Holnap találkozunk?

- Szeretnél? - mosolyodott el.

- Én igen, miért te nem? - biggyesztettem le az ajkam.

- Dehogynem. - csókolt meg. - A kávézó előtt találkozzunk, ahol dolgoztam kettőkor.

- Oksi, az tökéletes. - szedtem össze a cuccom.

Halknak kellett lennem, nem szabadott hogy észre vegyenek a szüleim.

Jess Madson

El sem hittem, ami történt velem. Újra Joyyal lehetek. Ez számomra a világ legnagyobb ajándéka volt. El sem akartam menni a buliba. Isten is így akarta, hogy újra összejöjjünk.

Halálosan szeretem őt.

Mikor kitettem őt kocsikáztam is egyet.

Egy baj volt már csak ezek után az életemben. Amikor nagyon magam alatt voltam elkezdtem drogozni. Orvos hallgatóként tudom, hogy nem a legjobb káros szenvedéllyel együtt élni, de ezt az egyetlen kiutat láttam magam előtt.

Elmentem egy nyugodtabb helyre, felszívtam amitől már napok óta ébren voltam. Csodálkoztam, hogy Joynak nem tűnik fel, hogy néha elég zavarodottan szóltam hozzá.

De most, hogy újra jóban vagyunk lesz miért letenni a cuccot.

Csak annyira a mindennapok főszereplőjévé vált a gyors fájdaloműző, hogy már szinte ez éltetett.

Nem hiába imádkoztam én minden este.

Mikor már azt hittem nincs kiút egy angyal visszahúzott a gödörből.

Elővettem egy cigit és rágyújtottam. Jól kell kinéznem holnap, hogy tetszek Joynak.
Azt akarom, hogy fülig belém szeressen, ahogy régen.

A tetoválás iránti vágyam is egyre inkább megjött. Elképzeltem, ahogy Joynak is csinálok valami szépet, valamit ami igazán jól állna neki.

Ránéztem a telefonomra.

Ismeretlen szám hív. Nem tudtan felvegyem-e, de végül megtettem.

- Haló. - szóltam bele mély hangommal.

- Jess Madson? - hallottam egy férfi hangot a telefonból. Ahogy kimondta a nevem megborzongtam.

- Ki keresi?

- El kéne passzolni pár cuccot.

Valószínűleg a díleremtől volt meg a száma ennek az alaknak, akár ki is legyen ez.

- Baszki bocs, de nem vagyok a városban. - mondtam neki. Nem jó az ilyen emberekkel kötekedni. Mindig az izagat kell mondani.

- Lecsukták  Bobbyt. - suttogta.

Kikerekedtek a szemeim. Ő volt az, akitől szoktam venni a pörgetőt.

- Baszki.

- Nem szeretnél a helyébe lépni? Sok van benne. - utalt a pénzre.

- Találkozzunk két nap múlva. - mondtam.

Meg akartam beszélni vele, de nem telefonon. Bobby jó barátom és így könnyebb lenne. Viszont Joy miatt féltem ettől. Magamat nem féltettem, de most már volt tétje.

Eddig ha lecsuknak se érdekel, de most már számít a jövőm.

Nem mondtam nemet, amit bánok is, de meg kell fontolnom ezt az ajánlatot.

Úgy határoztam nem mondok erről semmit Joynak.