Jess Madson

- Haver gyere már át, itt vagy Joy is. - mondta Rob, de amikor meghallottam a nevet, megállt bennem az ütő.

- Hogy ki? - kerekedtek ki a szemeim. Először azt hittem rosszul hallottam.

- Az exed. Joy, vele jártál nem? - kérdezett vissza.

Még régen mondtam neki, hogy együtt voltunk, nem tudtam, hogy negjegyezte a nevét.

- Kivel ment? - azt hittem Bryant kíséri.

- Rebeccával, azzal a csajjal, akit fűzök. - röhögött. - Gyere már.

- Fél óra és ott vagyok. - vettem fel sietősen a dzsekim, aztán indítottam is a kocsit.

Hogy kerülhet oda Joy? Azt hittem nem enged neki semmit az apja a baleset óta. Siettem, ahogy csak tudtam, mivel el kellett mennem a városig, nagyon kellett sietnem, hogy hamar odaérjek.

Már ágyban voltam, mielőtt indultam, szóval zuhanyoznom sem kellett, mert már előtte megtettem.

Mikor odaértem, megláttam Joyt az erkély szélénél. Meg akartam lepni, biztos nem sok embert ismert, ahogy elnéztem ott egyedül. Sosem szeretett idegenekkel bulizni, nem érezte magát olyan komfortosan.

- Sziasztok. - köszöntem a többieknek.

- Haver végre itt vagy! - ölelt át Rob, és akit még ismertem. - Menj, hódítad vissza a csajt. - súgta a fülembe Rob.

Tudta, hogy mi a helyzet köztem és Joy között, és azt is tudta, hogy még mindig halálosan szerelmes vagyok belé.

Kisétáltam lassacskán az erkélyre, nem akartam megijeszteni.

- Szia. - mentem oda mögé, és lassan félre tűrtem a haját a válláról.

Felém fordult és döbbent, de kedves arccal illetett.

- Szia Jess. Végre valaki Beccán kívül, akit ismerek. - mosolyodott el. - Te biztos ilyen bulizós fajta vagy igaz? - kuncogott és a mellkasomra tette a kezét.

- Egyetem alatt szoktam néha, de fél éve nagyjából sehova nem mentem munkán kívül. - mondtam őszintén.

- Azóta én sem, most vagyok először a balesetem óta. - mesélte. - Nem iszunk valamit? Hisz te még nem is kaptál semmit. - fogta meg a kezem és a konyha fele kezdett húzni.

Úgy éreztem magam, mint régen, csak sokkal jobban megbecsültem a Joyyal töltött perceket. Ki tudja meddig, vagy mikor találkozhatunk.

- Mit kérsz? - fogta a Gint és a Spite-ot. - Ez jó lesz? - vonta föl a szemöldökét.

- Azt iszok, amit te. - néztem az arcát, olyan gyönyörű volt, mindennél többet jelentett nekem, hogy vele lehettem most.

Egy 3 decis poharat negyedig megtöltött Ginnel.
- Húha Joy, nem lesz az egy kicsit sok? - vakargattam a fejem.

- Ahj miért mennyit szoktak bele tenni? - látszott rajt, hogy nagyon tanácstalan. - Nem csináltam mostanában ilyet.

- Add ide, megcsinálom, hogy iható legyen. - kuncogtam.
Mivel elvégeztem egy bartender képzést, ezért eléggé képben voltam minden ilyennel.

- Bocsi Jess. - szomorkodott. - De béna vagyok. - ült fel a pult telejére, mellette jobbra álltam én közvetlen és ott kevertem az italunkat.

Visszaemlékeztem, amikor még együtt voltunk és együtt mentünk bulizni. Ugyan ez volt a felállás, csak az volt a különbség, hogy bármikor megcsókolhattam őt, és akárhányszor mondhattam neki, hogy mennyire de mennyire szeretem.

- Nem vagy béna Édes. - el is feledkeztem arról, hogy nem szólíthatom így.

Összeráncolta a szemöldökét, de nem javított ki, csak nézte amit csinálok, néha-néha az arcomra pillantva.

Belekortyolt.
- Ez tényleg nagyon jó lett Jess! - dícsérte meg kreálmányom.

- Jobb is lehetett volna biztos, de örülök azért, hogy ízlik. - néztem a szemébe, elkomolyodott tekintetem, anniyra elvesztem bennük.

Közeledni kezdtem felé, önkéntelenül is, de meg akartam csókolni. Érezni akartam, amit akkor.

A számat már csak pár centi választotta el az övétől, amikor elkapta a fejét.

- Nem táncolunk? - húzott a többiek közé.

Nagyon együtt mozogtunk Joyyal, a többiek figyelni kezdtek minket, nagyon belemelegedtünk a mozdulatokba, a végére már olyanok voltunk, mint egy pár. Joy imádott táncolni, én meg imádtam, ha boldog. A kedvéért egész este roptam volna, de amikor meglátta, hogy a többiek örjöngenek és minket figyelnek elszégyelte magát, és elviharzott a mosdó felé.

Tudtam mi miatt van szarul. Nem akarta, hogy bűntudata legyen, amiért nem a barátjával van. Utána mentem.

- Jól vagy Joy? - kopogtam be az ajtón.

- Persze. Semmi bajom. - mondta szontyoli hangon. Segíteni akartam.

- Bemehetek? - kérdeztem.

Hangos volt a zene, hála isten nem figyeltek ránk a többiek. Meg persze már csatt részeg volt szinte mindenki.

- Gyere. - mondta.

A vécé lehajtott fedelén ült, a telefonját szorongatva a kezében.

- Mi a baj Joy? - érintettem meg a vállát.

- Annyira furcsán érzem magam. - ráncolta össze homlokát. - Tudod az bánt, hogy egyáltalán nem hiányzik a barátom sőt, sokkal jobban érzem magam, hogy nem kell kijavítanom a hülyeségeit, és nem éget be sok ember előtt.

- Akkor miért vagy vele? - vontam föl a szemöldököm. A belső hangom ordította, hogy "Miért nem vagy az enyém újra" de nem mondhattam ki.

- Igazából apám erőltette az elején, aztán végül is jófej volt. - rántotta meg a vállát.

- De szerelmes vagy belé? - néztem mélyen Joy szemébe.

Elgondolkodott, de nem tudott válaszolni.

- Elég volt ez a válasz Joy. - bólintottam egyet. Ha valakinek ennyit kell habozni, akkor egyértelmű, hogy nem szerelmes. Aki teljes szívéből szeret valakit attól meg sem kérdezik ezt, a mimikáiból látszik a válasz.

- Nyugodj meg Joy. És ha jobbnak érzed lépj ki az unalmas megszokott és hétköznapi kapcsolatodból. Mire vágysz?

- Egy olyan emberre, aki megnevettet, de nincsenek morbid poénjai, aki titokzatos, de emellett nagyon megfog a személyisége, aki nem adja könnyen magát, hanem küzd értem. - állt fel és a konyhába sétált.

Amit felsorolt konkrétan tükrözte a személyiségem.

- Iszunk egy rövidet? - nézett rám boci szemekkel. - Keversz? - forgatta édesen a szemeit.

- Persze Bébi. - kuncogtam.

Már látszott Joyon, hogy picit be van csiccsentve, ezért nyomulósabb volt. Nem akartam kihasználni, viszont annyira csábító volt, hogy néha közeledik felém, hogy nem tudtam volna megszakítani a pillanatot.

- Többször kéne együtt lógnunk. Imádom a személyiséged. Meg a tetkóid. Te jó ég! Nagyon fájtak? - ment végig ujjaival a karomon, majd végigsimította a mellkasomat, a pólóm aljáig, ahol benyúlt a hasamhoz.

Megrezdültem, nem volt rossz, amit csinált, csak szokatlan. Nem számítottam erre.

- Nem fájtak annyira, inkább égető érzés volt, mondjuk a hátam az durva volt.

- Van a hátadon is? Megmutatod őket? - húzta fel hasamon kicsit a pólót, amikor meglátott egy J betűt, amit a csípőmre tetováltattam, amikor nem találkozhattunk.

- J? Az exed kezdőbetűje? - nevette el magát.

- Igen. - mondtam lehangoltan. Annyira szar volt, hogy az a lány kérdezi ezt tőlem, aki konkrétan az életem értelme és az elmúlt évem köré épült.

- Szerencsés lány. - adott egy puszit az arcomra.

- Ha te lennél a barátnőm át se kéne varratni. - próbáltam viccet csinálni a szituációból, pedig nem volt túlságosan az.

- Haha. - rázta meg a fejét. - Pedig tudod Jess, te imádni való vagy. - ölelt át, a pulton ült, és így a lábaim köré tudta fonni az övét.

- Komolyan? - néztem mélyen a szemébe,amitől automatikusan elindult a feje az enyém felé.

- Tényleg. - cikázott a tekintete az ajkam és a szemem között.

A szívem úgy dobogott, hogy majdnem kiugrott a helyéről. Nagyon izgultam, meg akartam csókolni.