Joy Wellington

- Indulnom kell lassan Jess. - mondtam neki. - Örülök, hogy megismertelek. - mosolyodtam el.

- Köszönöm, hogy találkoztunk Joy. - viszonozta a mosolyt.

Beszálltunk az autójába és haza mentünk.

- Eredetileg ilyen színű a hajad? - kérdeződködtem. Próbáltam oldani a hangulatot, bár Jess elég feszült volt.

- Nem, sötétebb az eredetinél. Nem rég átfestettem. Ez jobban illik a személyiségemhez mostanában.

- Ha ez vígasztal, szerintem jófej vagy. Nem is értem miért nincs barátnőd.

- Jártam valakivel. - sóhajtott.

- És vele mi lett? - vontam föl a szemöldököm.

- Bonyolult, de a lényeg, hogy nem lehettünk együtt, de én rajta kívül nem is szeretnék mással lenni. - rázta meg a fejét komor arccal.

- Lépj tovább Jess. Mollynak a barátnőmnek bejössz. Nincs kedved vele randizni? Leszervezem, ha gondolod.

- Tényleg nem akarok, köszi. - rázta meg a fejét.

- Hát jól van Jess. - rántottam meg a vállam. Ha nem akar, hát nem erőltetem. - Szóval, honnan is ismered anyukámat?

- Volt már szerencsénk egymáshoz. - akarta lezárni a választ, de nem fogadtam el.

- De Jess, azt mondtad elmondod. - próbáltam belőle kihúzni, csak mert anyám ilyesmit sosem említett.

- Nincs lényege Joy. - tekerte fel a hangerejét a zenének, amit lejátszott a telefonjáról.

Jó izlése volt, tetszett a lejátszási listája. Valami megfogott Jessben, de nem szabadott abban ringatnom magam, hogy többször találkozunk. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy én akármilyen idegennek elmegyek valahova.

Meg ott van nekem Bryan. Az egy dolog, hogy benne semmi izgalom nincs, de nem szabad ilyennek lennem. Mit szólnának mások.

Főleg apám meg anyám.
Nem szabad megtudniuk, hogy találkoztam egy ilyen sráccal, akinek még munkája sincs, nem mintha engem zavart volna.

- Hol tegyelek ki Joy? - közel voltunk már a városhoz.

- Ha a Pub előtt ki teszel, nekem az jó lesz. - gyorsan vert a szívem és ideges voltam.

Jess jelenléte is közre játszott, meg persze az, hogy nehogy meglássanak minket Jessel. A szüleim ismerősei egyből mondanák anyámnak, hogy más fiú kocsijából szálltam ki.

- Elmegyek a hátsó parkolóba. - kanyarodott be a Pub mögé.

- Köszi Jess, kedves vagy nagyon.
Nem is tudom, hogy fordulhatott meg a fejemben, de azon kezdtem agyalni, hogy adjak-e egy puszit Jess arcára, mielőtt kiszállok az autóból, de végül felhagytam az ötlettel.
Milyen lenne már. Szerintem ő sem venné jó néven.

- Köszönöm, hogy találkoztunk Joy.- fordult felém, ahogy leállította a motort.

Sötétbarna szemei csillogtak, ahogy a fény rávetült.

Gondolkodni kezdtem. Ha találkozom vele, akkor titokban kell tartanunk, mindenki előtt. Nem akarok tőle semmit, szóval nem lehet baj, ha újra összefutunk.

- Remélem fogunk még. - húztam egy féloldalas mosolyt a számra. - Vigyázz az úton!

Kiszálltam, és megvártam, amíg elhajt.

Két nappal később

Amióta találkoztam Jessel, teljesen fejetetejére álltak az érzelmeim. Nem tudtam másra gondolni, csak rá. A szeme az arca, a tekintete, amit rám szegezett, az illata és a tetoválásai.
Annyira harmónikusnak éreztem. Mindkét karja végig volt varrva, ami annyira jól állt neki.

Ma találkozom Byrannel, de nagyon nincs kedvem.
Semmi kedvem nem volt jópofizni neki. Egyre többet gondolkodtam a titokzatos srácon, annál inkább kiábrándultam Bryanből.

- Jól vagy Joy? - kérdezte Rebecca.

Rebecca volt az a lány, akivel anyám nem egyezkedett, ezért voltam általában vele az iskolában. Nem éreztem azt, hogy egyből közvetíti szavaimat anyámnak.

- Csak eltöprengtem. De jól vagyok persze. - mosolyodtam el. - Miért volt valami fontos?

- Nem, dehogy. Csak mondom nagyon bambulsz. - kuncogott. - Hallod. Hétvégén tartanak a barátaim itt a vásorban egy bulit. Nincs kedved eljönni? - kérdezte.

Egyből apám jutott eszembe. Semmi ilyet nem enged meg, amióta volt a balesetem.

- Hát tudod a szüleim. - kezdtem bele, de félbe szakított.

- Lazulj már egy kicsit Joy! Nem lehet semmi bajod. - rántotta meg a vállát. - Ott leszek én is és én igyázok rád! - nézett a szemembe.

- Én szívesen elmegyek, csak előtte megkérdezem a szüleimet. - mondtam neki.

- Mond, hogy nálam alszol.

- Azt még lehet engednék is. - tanakodtam.

Jess Madson
Folyton Joyon járt az eszem. Edzeni jártam egy boxterembe, ha már a focit nem folytathattam, a boxot elkezdtem nem is kevés sikerrel. Minden szarrá ment körülöttem, már csak a sport, ami éltet és a tudat, hogy Joy újra beszél velem.

Még mindig nem tudom feldolgozni, hogy Joy nem ismer fel, de ha a sors azt szeretné, hogy újra egymásék legyünk, akkor nincs is rá szükség. A nélkül is belém fog szeretni.

Valamit kezdeni akartam magammal, munkanélküliként, úgy, hogy a házat nemsokára eladják a fejed felől nem volt könnyű, ezért gondolkodtam mi érdekelhet, amit nem nehéz kitanulni.

Lementem edzeni, úgy jobban jöttek a gondolataim.

- Csá Rob. - mondtam annak a srácnak, aki vágni szokta a hajam, ő is ott szokott ezdeni, ahol én.

- Csá Jess. - fogtunk kezet. - Mizu?

- Nem tudsz valami melót? - kérdeztem tőle.

- Milyen melóra gondolsz? - ráncolta össze a homlokát. - Nem a Pubban melózol?

- Kirúgtak. - szégyelltem magam, de őszinte voltam.

- Érdekel a hajvágás? - vonta föl a szemöldökét.

- Huh, aha. Nem lenne rossz.

- Na, akkor kitanítalak, aztán lehetsz a segédem egy pár héten belül, úgy is kellene magam mellé valaki, mert már nem győzön egyedül a sok vendéget.

Verekedtünk, annyira jó volt kiadni magamból a düht. Mikor visszamentünk az öltözőbe rám nézett Rob és megszólalt.

- Nincs kedved eljönni hétvégén egy házibuliba? Lesznek csajok, meg pia.

- Hát haver, nem nagyon járok sehova mostanában. - ráztam meg a fejem, semmi kedvem nem volt emberek közé menni.

- Mindegy, itt a cím, ha meggondolnád magad. - nyomott a kezembe egy cetlit.

- Hétfőn gyere át a borbély üzletbe, aztán kezdjük a tanulást. - mondta és megveregette a vállam.

Régóta ismertem Robot, már kiskorunk óta fodrász akart lenni, és sikerült is neki, azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy belőlem is ez kerekedik, de valójában kreatív szakma.

Hazamentem, ettem egy kis vacsorát, aztán lefeküdtem az ágyamba, de nem jött álom a szememre.

Joy Wellington

Anyámmal sikerült lebeszélnem a péntek estét, megengedte, hogy vasárnapig Rebeccánál legyek, persze mielőtt beszélt Rebecca anyukájával.
Még jó, hogy az ő szülei falaznak nekünk.

- Jól vagy Szívem? - kérdezte Bryan, mert már megint gondolkodtam. Fizikailag a szobában voltam, de gondolatban Jess Madson tikozatos tengerparti házában, ahova elvitt engem.

- Mért ne lennék? - förmedtem rá. - Csak bambulok. - mondtam.

- Jól van bocs, hogy megkérdeztem. - rántotta meg a vállát.

- Hétvégén Beccánál leszek. - közöltem Bryannel.

Rosszalló arckifejezése egyből elárulta gondolatait, sose tetszik neki, ha nem vele vagyok.

- Rendben, menj csak, de apád megengedte? - vonta föl a szemöldökét?

- Igen. - sóhajtottam. - Amúgy sem vagyok óvodás. - lettem mérges.

Mindenki velem foglalkozik, pedig úgy tudom van saját életük is. Már kivagyok ettől az egésztől. Ezért is akartam elmenni abba a buliba Rebeccával. Legalább kikapcsolódhatok és egy pár napra szabad lehetek.

Péntek este, mikor odaértünk Rebeccához adott egy ruhát, amit fel tudok venni. Feltűnő lett volna ha az otthoni viseleten és a pizsamán kívül viszek magammal mást is a pizsi partira.

- De örülök, hogy jössz Joy! - ölelt át Becca. - Gyönyörű vagy. - nézett végig rajtam a tükörben.

Izgultam, nagyon rég voltam buliban, főleg olyanban, ahol nem ismerek senkit.

Picit féltem, hogy nem leszek szinpatikus a többi embernek. Mikor odaértünk még nem voltak llyan sokan.

- Sziasztok, bemutatom Joyt. - kiáltotta Becca.
Senkit aem ismertem, de nagyon kedvesen fogadtak.

Rezgett a telefonom. Bryan volt az, nem tudtam mit szeretne, de nem vettem fel. Ha tudja, hogy nem vagyok otthon ne zaklasson már. Amúgy egész este nem hív fel, de ha eljövök valakihez egyből keres.

Becca ment táncolni a barátaival, miután hozott nekem egy laza Mojitot. Nem nagyon akartam leinni magam a sárgaföldig, mert abból sosem származik jó vég.
Már amúgy is ezer éve nem ittal alkoholt.

- Nem jössz táncolni Joy? - kérdezte Becca, de megráztam a fejem.

Kimentem az erkélyre és a csillagokba meredtem. Arra gondoltam, hogy most mit csinálhat Jess Madson. Vajon alszik már? Vagy dolzogik? Vagy a barátaival mulat?
Sok kérdes volt a fejemben, amire csak talágatni tudtam.
Valamiért szerettem volna, ha találkozunk. Olyan érdekes dolgokat tudott mondani, és úgy becsülöm benne, hogy ennyi sérelem ellenére sem hullott szét lelkileg. Én már azt sem tudnék mi tévő lennék a tanulás és a szüleim nélkül.