Joy Wellington

Furdallt a kíváncsiság, hogy ki is ez a Jesse és vajon mit akarhat tőlem. Átlagos bő pólóban mentem, és egy bőbb farmerben.

- Hova készülsz kicsim? - jött be édesanyám a szobámba.

- Találkozom egy barátommal. - nem akartam elmondani, hogy egy vadidegennel futok össze, a végén még hisztiztek volna mind a ketten. Mostanában nagyon furcsán viselkednek velem, és ez zavar. Annyira féltenek a külvilágtól, mintha rám annyi veszély leselkedne.

Mindig azt mondják, hogy nem akarnak újra kómában látni és ez az oka. De attól még, hogy volt egy balesetem, attól még nem áll le az élet.

Én úgy vagyok vele, hogy minden okkal történik. Kicsit elegem volt már a szüleimből. Ha próbálnak védeni, is adódhat ilyen lehetetlen helyzet, mint akkor. Fél éve még az életemért küzdöttek az orvosok, köztük apám is. Most viszont már felépültem és ez a lényeg.

Amennyire tudok vigyázok magamra. Kész.

- Kivel? Mollyval? - érdeklődött. - Ő nem mondta ezt nekem. - faggatott.

- Nem, nem Mollyval. Amúgy meg miért kell ennyire beleásnod magad mindenbe? Nagyon idegesítő ám! - mondtam ki, amit érzek, mert erre már jó rég nem volt lehetőségem.

Mindig inkább lenyelem a dolgokat, nem akarok konfligtust a családban, de már sok volt.

- Nem akarlak faggatni, csak kérdeztem. Akkor Bryannel mész valahova? - kérdezte halkabban, hátha nem kapom fel a vizet.

- Hagyj már békén Anya! Nem, az egyetemről az egyik Neuropszichológia hallgatóval. Rebecca a neve. Segítek neki. - rántottam meg a vállam. - Most már elégedett vagy?

- Igen Joy. Így már elengedlek. - bólintott rá anyám. Amivel nagyon felidegesített.

- Mi az, hogy akkor elengedsz? Ha? Mi vagyok én óvodás? Hagyjuk már. - emeltem föl a hangom.

- Amíg itt laksz, addig én mondom meg, hogy hova mész és hova nem. Megértetted? És ebben nem vitok nyitát, ahogy apád sem! - mutogatott felém a mutatóujjával, azt hitte megijedek, pedig csak még jobban a lázadársa uszított.

- Jó, mindegy. Majd jövök akkor. - néztem az órámra, indulnom kellett a titkos találkámra. Féltem, hogy anyám követni fog, ezért hamarabb indultam. Ahogy ismertem, képes éett volna utánam jönni.

Tényleg volt egy barátnőm Rebecca, akivel nemrég lettem jóba. Most iratkozott át az egyetemre és mellette ültem Neuropszichológia órán. Szóval írtam Rebeccának, hogy ha keresne anyám, akkor ott vagyok nála. Kitöröltem az üzenetet miután megnézte, nehogy lekövessék a beszélgetéseimet.

Nem akartam, hogy megtudják, hogy egy fiúval találkozgatok, főleg azt nem akartam, hogy Bryan megtudja.

Úgy éreztem, hogy elárulom őt, lehet az is közrejátszott, hogy egy irtó helyes gyerekkel volt ötkor találkozóm a Pub előtt. Egy olyan sráccal, aki szinte első pillanattól kezdve megfogott a jellemével.

Úgy terveztem, hogy először elmegyek Rebecca házához. Ha észre venném, hogy követnek, aztán bemegyek a kapun, megvárom, amíg anyám elmegy és továbbállok.

Fontos volt, hogy a telefonomon ki kellett kapcsolnom a helymeghatározást, mert anyám mindig figyel mindent.

Úgy éreztem magam, mint egy kibaszott börtönben, ha szembe akartam velük szállni. Jobban belegondolva nem volt jó ötlet ez a veszekedés, mert szinte biztos voltam benne, hogy utánam jön.

- Na indulok Anya. - adtam egy puszit a homlokára.

- Rendben Kicsim, menj csak. - mosolyodott el kissé és kikísért az ajtón.

Gyalog mentem, nem nagyon volt más lehetőség, mert nem engedték, hogy vezessek. Mindig Bryan vezet.

Rebecca a Pubtól tizenöt percre lakott, pont időben voltam.

Nem láttam anyám autóját, de óvatos voltam.

Bementem Rebeccáék kapuján, és elbújtam a fák melletti bokorban, sejtésem beigazolódott. Két percre rá elhajtott anyám a házuk előtt.

Ilyenkor falra tudtam volna mászni a dühtől, hogy hogy lehetnek ilyenek apámmal együtt.

Indulnom is kellett tovább.

Mikor odaértem a Pub elé nem állt előtte senki. Nem tudtam hol lehet Jesse Madson. Pedig két perccel később érkeztem.

Lehet, hogy késős fajta. Várni kezdtem, amikor egy kocsiból, ami a Pub előtt parkolt kikiabált.

- Gyere Joy! - húzta le a sötétített ablakot, amikor megláttam Jesset.

- Rendben van. - ültem be mellé sietve az anyósülésre.

- Bocsáss meg, hogy nem szálltam ki, de az előbb láttam az anyukádat erre, és féltem, hogy észre vesz. - nézett ki az ablakon zavartan.

- Édesanyámat? Ismered őt? Honnan? - ráncoltam a homlokom, nem értettem semmit.

- Mindent elmondok egy nyugott helyen jó? - érintette meg a kézfejemet, de elhúztam.

- Hová viszel? - kerekedtek ki a szemeim. - Ugye nem akarsz elrabolni?

- Joy, hidd el, nálam jobbat senki sem akar neked. - hajtotta le a fejét, megszeppent kicsit. Nem tudtam mi lelte.

- Hisz nem is ismersz. - kuncogtam. - Na mindegy, aranyos vagy azért. Akkor menjünk.

Kimentünk a külvárosba, egyenesen a tengerpart felé.

Egész úton szótlanok voltunk. Nem tudtam az okát, de jobb volt így. Néha rá-rápillantottam a mellettem ülő fiúra. Napszemüveg volt rajta, sötétszürke farmerkabátjával tökéletes összképet mutatott magából.

Nem szoktam ilyen "könnyűvérűen" nyilatkozni másról, de ez a csávó kibaszott jól nézett ki, és megvallva, kicsit örültem is, hogy összetalálkoztunk.

Megálltunk egy háznál, olyan volt, mint egy nyaraló, de kívülről kissé megviselt lehetett. Mintha már senki nem gondozná jó ideje. Egy eladó tábla volt az elején. Nem értettem miért hozott ide engem Jesse.

- Hol vagyunk? - kérdeztem tőle. Kicsit olyan érzésem volt, mintha már jártam volna itt, de nem tudtam miért.

- Az anyámé ez a nyaraló. De, mint látod már árulja. - láttam a fájdalmat a fiú arcán.

- Mi a baj? - kérdeztem tőle. - Jól vagy?

- Tudod, nem vagyok jóba anyámmal már. Kellett neki a pénz és sok minden olyanról lemondott, ami fontos volt eddig neki. Például a becsületéről. Meg például erről a házról. - szomorú volt és dühös egyszerre.

- Bemenjünk azért, vagy itt kint megbeszéljük? - fordultam felé.

- Gyere utánam. - nyújtotta felém a kezét, amit meg is fogtam, mert féltem a sötétben.

Forró volt a tenyere.

- Kérsz inni? - kérdezte tőlem, nem hittem volna, hogy van víz, ha ennyire limitálták az életkörülményeket a házban.

- Igen, ha te is. - mondtam szégyellősen.

- Jó. - mosolyodott el édesen.

Ittunk egy teát. Begyújtott a kandallóba gyorsan, hogy ne faggyunk meg amíg itt vagyunk.

Dideregtem, nem készültem arra, hogy a tenger mellé jövünk. Itt sokkal hidegebb van.

- Szóval Jesse...

- Jess, szólíts csak simán Jessnek. - mondta és a szemembe nézett.

- Szóval Jess, honnan ismersz is engem? - vontam föl a szemöldököm.

Habozott. Szomorú lett, egy könnycsepp gördült le az arcán.

- Tényleg nem emlékszel rám? - hajtotta le a fejét.

- De, te vagy a fiú a Pubból, aki leejtett egy egész tálca Whiskys poharat. - nevettem ki őt.

Nem lett boldogabb a poénomtól.

- Légyszi ne szomorkodj, mert azt hiszem, hogy miattam van. - érintettem meg az arcát hideg ujjaimmal.

A szemembe nézett és a kezemre tette az övét. Az övé forró volt, ami jól esett, az én átfagyott ujjacskáimnak.

Nagyon sóhajtott.

- Gyönyörű vagy Joy. - veszett el a tekintetemben. Szeme a szám és a szemem közt ingázott. - Gyere mutatok valamit. - indult el egy zárt ajtó felé.

- Rendben. - olyan titokzatos volt ez a srác, nem olyan unalmas, mint Bryan. Tetszett, ez a személyiség.

Befogta hátulról a kezével szemeimet. Nagyon izgultam, hogy mit fog mutatni.

Nem szabadott volna benne megbíznom, de a tudatalattim még is azt súgta, hogy nem veszélyes ember.

Jóval magasabb volt nálam, ezért könnyen vezetett bármerre.

- Kinyithatod. - vette le előlem a kezeit.

Egy melegházban voltunk, ahol nagyon sok rózsa és növény volt. Gyönörű látványt nyújtott.

- Úr Isten de gyönyörű.

És akkor megint de javu érzésem lett. Mintha már egyszer megtörtént volna ez az esemény. Nem értettem, hogy lehet ez, de tényleg olyan volt, mintha én már jártam volna itt.

Letépett nekem egy szál rózsát és a kezembe adta.

Nem tudtam, hogy hova tegyem ezt. Féltem, hogy ha kedves leszek vele, akkor ő is egyre közelebb próbál engedni magához. Nekem viszont barátom van. Nem szabad olyat tennem, amit megbánnék.

- Szép hely ez. - mondtam. - De miért hoztál ide?

- Mert tudtam, hogy tetszeni fog. - mondta halkan a fülembe.

A tenger felé néző nagy üvegablak elé mentem csodálni a tájat, amikor hátulról megérintett Jess és a derekamra tette a kezét.

Akárhogy is ellenkeztem volna, valahogy nem mozdultam.

Annyira kellemes volt az érintése, hogy nem akartam megszakítani ezt. Hátulról adott az arcomra egy puszit. Forró csókja égető hatást keltett az arcomon.

- Min gondolkodsz? - suttogta a fülembe, amitől libabőrös lettem.

Szembe fordultam vele.

Hihetetlen gyorsasággal vert a szívem. Nagyon izgultam, nem tudtam mi fog történni. A szájára pillantottam, olyan jó lett volna megcsókolni őt. Annyra szexi volt. A jelleme a rejtélyes személyisége és a stílusa. A testéről ne is beszéljünk 10/11-es volt. Izmos kinyúrt kreol test, minden a helyén volt benne.

Nagy levegőket vettem, ahogy egyre közelebb ért hozzám. Éreztem narancsillatú leheletét, ami izgató hatást keltett bennem.

Mikor már majdnem megcsókolt, az agyam kapcsolt és megakadályoztam, hogy megcsaljam Bryant.

- Húha, bocsi. Kicsit elragadtattam magam. - mondtam mentegetőzve. - Szóval, hol is tartottunk? - kerestem a szavakat, mert kissé zavarba jöttem.

Ő még teljesen a pillanat hevében volt, lassan reagált a hirtelen változtatásomra.

- Nem is tudom Joy. - mondta. - Hol?

- Ott, hogy mit kell tudni rólad? Hova jársz iskolába? Vagy mit csinálsz, dolozol-e még?

- Ugyan oda jártam, ahova te. Az orvosira. Csak kirúgtak fél éve. Egy ember nem akarta, hogy ott legyek. Egy professzor, aki be szokott járni az egyetemre tanítani.

- Apám is tanít ott. - mondtam, amire furcsa arckifejezést öltött fel.

- Már szinte befejeztem a tanulmányaimat, de ez van. Vannak dolgok, amiért érdemes kockázatot vállalni. - rántotta meg a vállát.

- És az után kezdtél el a Pubban dolgozni? - vontam föl a szemöldököm.

- Igen, azóta csak dolgozok és edzek, bár most onnan is kirúgtak, szóval majd keresnem kell valami más melót. - mesélte.

Úgy sajnáltam őt. Nem tudtam, hogy tudnék neki segíteni.

- Végül is, az a lényeg, hogy boldog legyél, ha nehéz is néha a helyzet. - mondtam bíztatóan. - De, ha akarod szólhatok pár szót az érdekedben, hogy visszavegyenek.

- Nem kell köszi. - ellenkezett. - Nem szeretnék visszamenni. - mondta határozottan.

- De inkább beszéljünk rólad. Mióta vagytok együtt a barátoddal?

- Öt hónapja körülbelül. - gondolkodtam el. - Miért kérdezed?

- Csak érdekelt. - zavart volt, de nem értettem miért.

Viszont lassan indulnom kellett, hogy anyámnak ne legyen feltűnő, hogy milyen sokáig maradok.