Jess Madson

Izgultam, és folyamatos feszült voltam, hogy mi lesz, ha Joy akár mit is megtud ebből. Annak örültem, hogy legalább az én titkom fedett marad, még jó, hogy Jenn sokszor nem emlékszik arra, amit tesz.

Szegény Daniel, viszont nyakig benne volt a pácban.

Rámírt Jennifer

"Na mi legyen?" - írta. "Talázunk? Vagy jó lesz, ha kikotyogom?"

"Hánykor?" - féltem, hogy ebből az egészből én fogok rosszul kijönni.

"Egy óra múlva nálad." - a szüleim házára gondolt, mivel a külvárosban voltunk.

"Ott leszek." - tettem le az asztalra a telefonom.

Még nem tudtam, hogy fogom kivitelezni, hogy Joy ebből smemit se vegyen észre. Nem mondhattam neki, hogy jön hozzám Jennifer 'neszélgetni'.

Joy még aludt, de fel kellett keltenem. Nem lehettem olyan aljas, hogy szó néllkül itt hagyjam. Hoztam neki egy kis reggelit, amit az édesanyja csinált.

- Jó reggelt. Nem vagy éhes? - raktam elé az amerikai palacsintát.

Csak mosolygott egyet, ahogy a szemembe nézett. - De aranyos vagy. - adott egy puszit az arcomra és felült az ágyon.

Rekedtes, most ébredtem hangja volt, amit imádtam. Nagyon felizgatott. Imádok reggel szexelni, jó lett volna most is, csak nem hiszem, hogy lett volna rá időnk.

- Hogy-hogy ilyen korán keltél Jess? - kérdezte furcsán, általában én alszom tovább.

- Haza kell mennem. - forgattam meg a szemem.

Imádkoztam, hogy ne kérdezze meg, miért. Nem akartam neki hazudni.

- Ja, anyudnak segítesz? Vagy mit csinálsz? - kulcsolta össze ujjait az enyémmel.

Magamban örlödtem picit. Annyira nem akartam kamuzni, de muszáj volt.

- Aha, mert a mamámnál le kell vágni a sövényeket. - bólintottam.

- Uuuh még nem is vittél el soha a mamidhoz. - nézett kiskutya szemeivel. - Nem mehetek el veled? - mosolygott rám gyönyörű fogaival.

Baszki.. hogy húzzam ki magam ebből. Jól elintéztem ezt is.

- Majd ha nem lesz munkám elviszlek, ígérem. Jó?

- Jó. - adott egy puszit az arcomra. - Úh Bébi úgy tetszel ebben az alsóban. - harapott az ajkába, minden össze jön mondhatom.

Pont ilyenkor van kedve hozzám', amikor nem maradhatok.

- Bébike, ebéd után folytatjuk jó? - lejtettem fölötte, közben simogattam az arcát.

- Ahj, pedig most olyan jó lenne. Olyan szívesen eljátszanék veled. - nyúlt a nadrágomhoz, ami alól már domborodott a férfiasságom.

Uralkodnom kellett volna magamon, de nem tudtam. Elragadott Joy, elvesztettem a fejem és el is feledkeztem Jennről.

Rezgőre volt állítva a telefonom, nem vettem volna észre, ha keresnek, de ez is csak utólag jutott eszembe.

Bő egy óra múlva, mikor már otthon kellett volna lennem eszembe jutott, Jenn. Csak feküdtünk az ágyon Joy és én, és akkor hirtelen bumm!

- Mennem kell Joy. - ugrottam fel, gyorsan felkapva a gatyám.

Zavartan nézett, de nem szólalt meg.

- Délután találkozunk rendben? - adtam egy puszit a homlokára, miután a pólóm is felvettem.

- Persze. - bólintott. - Majd délután.

Kimentem az ajtón, sietve, gyorsan írtam Jennifernek, hogy várjon picit, mert késni fogok. Öt nem fogadott hívásom volt tőle.

Basszus biztos voltam benne, hogy már ott vár az ajtónál.

Felhívtam.

- Szia Jenn, bocsi, kicsit kések. Meg tudnál várni?

- Szia Jessy mennyi idő? - hallottam ideges hangját.

- Tíz perc kb. - kapkodtam, gyorsan beszálltam a kocsimba és elindultam.

Joy Wellington

Nyugtalanított Jess, sosem szokott titkolózni, de az utóbbi időben nagyon megváltozott. Úgy éreztem, hogy én már nem a régi Jessel vagyok együtt, akit megismertem. Annyira megváltozott, hogy már csak annyi volt a tudatomban, hogy én nem is ismerem ezt az embert.

Rossz érzés volt, ez az egész, de nem szóltam. Inkább mindent magamban tartottam, ami nem egy jó taktika, én tudom. A szüleim és a testvérem is mindig ilyenek voltak. Daniel is itt ronthatta el Lillyvel. Attól még, hogy nem mondanak el nekem semmit, én külső szemmel is értem az ábrát.

Viszont Jesst nem értettem. Mi történik vele, és még egy nagy hibám. Mindig a legrosszabra gondolok.

Az volt bennem, hogy biztos van másik lány az életben.

Nem voltunk már olyanok, mint eddig, elhidegültünk egymástól és fájt ez nekem. Mindig próbáltuk egymás előtt a legjobb látszatot kelteni, de már sajnos nem éreztem azt, amit eddig.

Utána kellett mennem, megtudni, hogy igazat mondott-e.

Tudom, hogy mikor hazudik, és most olyan volt.

Követtem, őt. A házuk felé ment, de ami ott fogadott, arra nem számítottam.

Jennifer állt az ajtó előtt, toporogva. Én messzebb parkoltam le, úgy hogy még véletlenül se vegyenek észre.

Megdöbbentem.

Nem hittem a szememnek, hogy komolyan Jennifer az a lány akivel titkoban találkozik Jess.

Pont a lakótársam az, akivel...

Megcsalna engem?

Akkor lehet, hogy eddig is megcsalt Jenniferrel, csak nem tudtam róla?

Sírni keztem. Ilyenkor az ember a saját képzeleteire és gondolataira hagyatkozik. Én is ezt tettem. Tovább gondoltam a dolgokat és már az a kép zajlott a szemem előtt, ahogy Jess és Jenn...

Jess kiszállt a kocsiból, és megölelte Jennt.

Ott már biztos voltam benne, hogy ezek közt van valami.

Megvártam, amíg bemennek a házba. Öt perc után utánuk mentem.

Bementem a bejárati ajtón, találkoztam Jess anyukájával.

- Szia Joy! - hökkent meg, mert tudta, hogy itt van Jenn is. Ki volt sírva a szemem, tudta, hogy gáz van.

- Szia, felmegyek Jesshez! - indultam el gyorsan az emelet felé, ahol próbáltam összeszedni minden bátorságom.

- Joy, ne menj fel! - meg akart állítani az anyukája, de nem hallgattam rá.

Benyitottam Jess szobájába. Ott álltak az ágy előtt, Jenn keze Jess nyakában volt, mikor már majdnem megcsókolta őt.

Ledobtam a táskám, amivel érkeztem kihullott a tartalma, de semmi másra nem tudtam figyelni, csak a zokogásra, ami ez után kezdődött. Egy világ dőlt össze bennem, a lakótársamba vetett bizalmam iránt és a barátom iránt, akivel már jó ideje egy pár voltunk.

Ahogy leestek a holmik Jess rámpillantott. Az a fájdalom, ami a szeméből áradt, felfoghatatlan volt, de mindent láttam. Ennél nem kellett több.

- Joy! Ne! Joy megmagyarázom! - sírta el magát egyből Jess, arrébb lökte Jennt és futott hozzám, de én undorral az arcomon csak annyit mondtam.

- Ne keress soha többé! Gyülöllek Jess Madson. - ott hagytam mindent a földön. Majd feladja postán, de nem bírtam eltölteni vele és Jenniferrel egy percet sem.

Kiértem a házból, és elindultam kocsival, de nem haza mentem, hanem a lakásba, kipakolni a cuccom, minél előbb. Dőlt a szememből a könny, de nem álltam meg. Egy ilyen emberrel voltam együtt, egy ilyen emberben bíztam meg egészen idáig.

Mikor beértem a városba, már azt sem tudtam mit tegyek. Remegtek a kezeim a lábaim. Szörnyen csalódott voltam, Jess összetörte a szívem. Ezek után már soha senkiben nem tudok megbízni.

Gondolkodtam.

Amikor...

Jess Madson

Joy félreértett mindent, rohantam hozzájuk, hogy megmagyarázhassam neki, de nem találtam otthon. Vagy ezerszer hívtam, írtam neki, de nem válaszolt.

Daniel hívott.

- Úr Isten, de jó, hogy hívsz tesó, nem tudod hol van Joy? - kapkodtam levegő után.

- Karambolozott!Kórházban te faszfej! Mi a fasz történt köztetek? Azt mondta a nővér, hogy a nevedet mondogatta. - ordibált a telefonba Daniel.

Óriási fájdalom hasított a szívembe.

- Kórházban? Az nem lehet, de ugye nincs semmi baja?- kaptam pánik rohamot, nem bírtam levegőt venni, ami hallatszott a beszédemen.

- Kritikus állapotban van! Azonnal gyere ide! - mondta el a címét a városi kórháznak.

Én tehettem az egészről. Sírva tapostam bele a gázba, nem tudtam mi fog ezek után történni, de mi lesz most. Borzalmasan éreztem magam, nem hittem el ami történt. Elképzelni sem mertem milyen lenne elveszíteni azt, aki a legjobban szeretek.