- Jézusom Kincsem jól vagy? - kérdezte anyum az ágyamhoz sietve. - Hallottam mi történt. - simogatta meg kócos hajam és folyamatosan a szememet követte tekintetével.

- Nagyon rosszul vagyok anya. - sírtam el magam. - Fogalmam sincs, hogy mi történt.. - magyaráztam neki, de belevágott a mondandómba.

- Elhiszem Kincsem. Jessy hozott téged haza, elmondta, hogy elájultál és leestél a lépcsőn. Aztán nagyon megijedt, de tudta, hogy nincs nagy baj, ezért hazahozott.

- Nagyon fáj a fejem. - hasított a fájdalom bele.

- Most feküdnöd kell sokat, ápolgatni foglak Joy. - puszilta meg a homlokom. - Hozom a reggelid.

- Nem vagyok éhes.. - biggyesztettem le a szám.

- Enned kell, azt mondta Jess, hogy hánytál is, de amit tudott megtett. Örülhetsz, hogy tudta mit kell csinálni. Nagyobb bajod is történhetett volna.

- Igen, sajnálom. - szomorodtam el. - Félek, hogy nem fog velem beszélni.

- Miért ne beszélne veled Kincsem? - kuncogott anya. - Hisz nem tettél semmi rosszat.

Nem akartam elmondani anyának, hogy miért is ájultam el. Arra az egy dologra emlékeztem, de ezt nem szabadott.

- Na hozom a kaját. - sietett ki a szobából, és hamar vissza is tért.

Visszajött a kezében egy tál müzlivel. Lassacskán letuszkoltam kiszáradt torkomon, és bekapcsoltam a Bakelitem. Nagyon szerettem a régi stílusú holmikat. Sokkal nagyobb értéket hordoztak magával az akkori feltalálások. Érdekelt az analóg fotográfia is. Nem sokan tudják ezeket rólam, nem híreszteltem soha.

Vajon haragszik-e rám Jason miatt? Vagy csak szimplán nem tud most írni, úgy éreztem erre hamar választ kapok. Próbáltam azt a tudatod magamban tartani, hogy bizonyára elfoglalt. Folyton rajta kattogtam.

Az a helyzet, hogy már ott elrontottam mindent, hogy lefeküdtem vele, ezzel a "már megvolt" kategóriába estem, ami mindegy selejtként funkcionál a fiúknál. Ha valaki megvolt már akkor egy eldobható ronggyá válik. Csak bízni tudtam abban, hogy Jess nem ilyen, bár, ahogy a közéletben mutatta magát, ennél sokkal nagyobb paraszt. Mindenkit csak kihasznált. Féltem, hogy amit felépítettem köztünk, az lassacskán leomlik.

Kisebb gondolatmezőkbe keveredtem, amikor őt láttam meg képzeletemben, talpig meztelenül. Nagyon kívántam, hihetetlen szexi volt ruha nélkül. Legszívesebben ott helyben ráugrottam volna, amikor észhez tértem. Sajnos tudatosult bennem a valóság. Nem is érdeklem... Mély fájdalom járt át, szörnyű volt. Magamba fordultam, valahogy nem bírtam elhagyni ezeket az eszméket vele kapcsolatban.

Kezembe kaptam a telefonom, írtam Jessnek, egy méteres szöveget, amikor eszembe jutott, hogy hoppá hoppá, azért ennyire nem szabad lealacsonyodnom, azért mégis csak én vagyok Joy! Azért hello! Attól még, hogy Jessről van szó meg kell tartanom a formám.

Kitöröltem a neki szánt üzenetet, és elhatároztam, hogy én nem fogom őt keresni. Majd keres, ha akar.

Mikor már jobban éreztem magam kimentem anyáékhoz ebédelni, de nem volt olyan jó ötlet, mint amilyennek terveztem. Apám végig úgy nézett rám, mint a véres rongyra, beszélni sem volt hajlandó velem a tegnapi miatt. Ilyen téren nagyon szigorú, ezek után még háromszor ennyire az lesz, mert nem fogadtam szót neki. Tudom bután hangzik, mint ha óvodába lennék, de igaza van. Nagyon félthettek.

Az ebéd után xboxozni kezdtem, hogy elüssem az időt. Pár óra után eszembe jutott, hogy elmegyek fürdeni. Befeküdtem a jó meleg vizű kádamba. Ittam egy zöldteát előtte, az volt a kedvencem.

- Szia Joy. - jött be Dan az ajtón.

- Mi az Dan? - kérdeztem csukott szemekkel.

- Csak gondoltam bejövök, hallottam leestél a lépcsőn. - simogatta meg a buksim és leült a kád szélére.

- Igen, de már jobban vagyok. Nem keresett Jess? - sóhajtottam egy kicsit.

- Nem, ömm miért? Történt valami? - ráncolta össze a homlokát és kérdően bámult.

- Náluk estem le a lépcsőn. - szomorodtam el. - - Ahj Dan én olyan rosszul érzem magam. - dugtam a fejem a habok alá.

- Mi a baj?

- Jess biztos haragszik rám... pedig én bocsánatot kértem tőle.

- De miért, nem értem miről beszélsz Joy..- nézett rám kérdően.

- Tudod Lillynél a házibuliba hazahozott egy fiú.

- Tudom Jason. Ahj most az a baj, hogy haza vitt Jess bátyja? - simogatott meg. - Szerintem ennek még örült is Jess, hogy nem lett bajod.

- De én akkor épp mérges voltam Jessre én ezért megcsókoltam Jasont.. - sírtam el magam.

- Mindenki hibázik Joy, hidd el ha szeret téged Jess akkor nem akad fenn ilyenen.

- Gondolod? - sóhajtottam.

- Nem is voltatok együtt akkor nem?

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Azt hittem többet nem is beszélek vele.

- Akkor meg ne aggódj, igazából bele se szólhatna. Joy nyugodj meg. - terelgette hajszálaimat ide-oda.

- Na felöltözöm. - küldtem ki Dant a fürdőből, kiszálltam a kádból.

És akkor tudatosult bellen, hogy Daniel tudta, hogy Jason, Jess bátyja. Kisiettem az ajtón vissza a szobába, ahol Danielt várt. Az ágyamon ült.

- Szellemet láttál Joy? - nézett rám, fal fehér lettem és ijedt arcomról ezt olvasta le.

- Te honnan tudod, hogy Jason a bátyja? - hadartam, hamar tudni akartam a választ.

- Én? Hiszen ezt mindenki tudja. - nevetett, de hirtelen elakadt a szava. - Várj, te nem? - kerekedett ki a szeme.

- Nem. Fogalmam sem volt. - ráztam meg a fejem idegesen. - Istenem, hogy baszhattam el ennyire? - sírtam el magam.

- Joy, baszki. Ne magadat okold ezért! - simogatta meg a vállam. - Jess egy fasz, ha egy ilyen pici dolog miatt nem beszél veled.

- De mégis csak a bátyja. - ziháltam.

Másnap reggel, mikor felébredtem ránéztem a telefonomra, hogy jött-e esetleg üzenetem, de csak jelentékteleneket jelzett a képernyőm.

Ebből le lehet szűrni, hogyan gondolta köztünk a továbbiakat Jess. Sehogy. Nem akar beszélni többet velem.

Még mindig fájt a fejem, de muszáj volt vissza mennem a koliba.

Sajnos a szüleim is elmentek dolgozni, egyedül voltam otthon. Lassacskán összekészültem, futottam egyet és elmentem zuhanyozni. Le kellett vezetnem a feszültséget, borzalmasan éreztem magam, de nem szabadott elhagynom magam.

Hiszen én vagyok a lány, nem futhatok egy fiú iránt akkor sem, ha az lenne a legjobb megoldás.

Csörgött a telefonom.

Ismeretlen szám volt, nem akartam felvenni, de mégis megtettem. Féltem, hogy Jess az, hogy valami baj történt vele.

"Haló?" - szóltam bele.

"Joy?" - hallottam egy ismerős hangot, de nem Jess volt az.

"Ki vagy?" - kérdeztem vissza, nem voltam valami kedves. Nem is terveztem.

"Dylen." - suttogott. "Itt van nálam Jess, úgy be van baszva azt se tudja hol van, és csak a te nevedet emlegeti. Azt mondja, hogy utál téged, de veled akar lenni." - hadarta gyorsan Dylen.

Nem is érettem mit kerek nála Jess, amikor összevesztek.

"Jézusom." - kezdtem egyre jobban aggódni. "Mit csináljak?"

"Azt mondta nem akar látni, de szólni akartam. Nem merem egyedül hagyni, így is tiszta vér. A kezeit szétütötte és a karján is van egy hatalmas vágás." - sóhajtott gondterhelten.

"Én szeretem őt, de nem tudok akkor mit csinálni. Ha nem akar látni, akkor kár lenne odamennem. De bármit megteszek, csak legyen újra a barátom." - hulltak a könnyeim, már remegett a hangom a mondatom végére.

"Nem tudom miről van szó, de biztos meg tudjátok beszélni." - próbált nyugtatni.

"Renden, elindulok."

Megadta a címet Dylen, föl-alá rohangáltam a házban, összeszedtem a cuccaimat és kocsiba pattantam. Minél hamarabb magam mellett akartam tudni őt.

Szeretem, és nem hagyhatom, hogy egy ilyen dolog miatt elveszítsem.

A megadott ház előtt megálltam, kiszálltam az autómból, és gyorsan befutottam a bejárati ajtóig.

Kopogtattam.

Jess jött ki rajta, tényleg kibaszott részeg volt.

Ahogy meglátott, azzal a lendülettel vissza is csukta.

- Menj innen! - ordította ki. - Mi a faszt keresel itt te? - hallottam a hangjában, hogy meg akar alázni.

De nem vettem magamra, nem tudom mit mondhatott neki Jason, de féltem, hogy nem az igazságot a kettőnk ügyéről.

Egy csók volt semmi más, nem hiszem, hogy azért így kiakadna Jess. Másról lehetett szó. Szerintem olyat hazudott neki, ami kiborította őt.

- Jess, kérlek beszéljük meg! - nyitottam ki újból az ajtót és utána eredtem. - Meg kell ezt beszélnünk!

- Mit beszéljünk ezen? De komolyan. Mi vagyok én neked? Azt hittem te tényleg az vagy, akinek hiszlek! - mondta spiccesen és elsírta magát.

- Te miről beszélsz Jess? - nem érettem semmit. - Én nem tettem azon kívül semmit, amit mondtam neked.

- Persze. - nevette el gúnyosan magát. - Te nem tettél. - harapta el a szavak végét.

- Most miért mondod ezt? - könnyeztem egyre többet. - Én nem hazudnék neked Jess.

- Már rég ezt csinálod. Nem kell a duma Joy. - fogott meg egy Whiskys üveget és belekortyolt. - Jason mindent elmondott.

- Mit? - széttörtem, borzasztó volt így látni a barátomat, vagy nem is tudom minek szólítsam őt ezek után...

- Még hogy mit. - esett el, mert elvesztette az egyensúlyát és a földre rogyott.

Lehajoltam hozzá, de nem tudtam mit kell ilyenkor csinálni.

- Dylen? - szólítottam a srácot. - Dylen? - kiáltoztam egyre hangosabban.

- Itt vagyok! - jött oda, amint megláttam Jesst egyre idegesebb lett. - Baszki! - látta meg, hogy folyik Jess orrából a vér. - Baszki Joy, ez nem jó. - rázta a fejét.

- Miért mi van? - ziháltam, nem érettem mi történik. - Miért vérzik az orra? - törölgettem róla, de egyre jobban jött a vér.

- Túl sokat szívott. - emelte föl, és a fürdőbe vitte. - Gyere segíts! - hívott oda, megnyitottam a zuhanyt.

- Hideget engedj az arcára Joy! - figyelmeztetett Dylen. - Reméljük jobban lesz.

- Honnan szedett cuccot? - eresztettem az arcába a jéghideg folyadékot.

- Nekem mindig van itthon, de nem láttam mennyit használt. - fogta a fejét. - Joy, ha ez kitudódik, akkor lőttek az orvosinak. - Jess jövőjéről volt szó.

Jézusom.. miattam kockáztatott mindent.

- Jess! Jess! Kelj fel! - szólítgatta Dylen, közben csapkodta az arcát.

Megmozdult, de a beszédre nem reagált.

- Haver légyszi! Ne viccelődj! - rángatta Dylen.

- Hagyj békén! - kiáltott egy hatalmasat Jess.

- Legalább észhez tért. - karolta át Jesst, visszavitte a nappaliba. - Le tudod venni róla a vizes ruhákat? Adok másikat, amire átcserélgetnéd neki.

- Persze. - nem tudtam másra gondolni, csak, hogy ne legyen nagyobb baja. - Most már nem lesz ilyen szarul ugye?

- Nem tudom, reménykedjünk. - rántotta meg a vállát. - Velem is gyakran volt ilyen, viszont Jesst még sosem láttam ilyen csatton. - szívta be a levegőt hangosan. - Miattad ilyen. - nézett rám.

- Tudom, de mit mondott még rólam? - kérdeztem Dylen hátha mondott még neki valamit.

- Biztos tudni akarod? - forgatta kínosan a szemét.

- Igen. - bólintottam. Felkészültem a legrosszabbra is.

- Valami olyasmit mondott, hogy neki fél évig kellett hajtania rád, bezzeg a bátyjával egy éjszaka is elég volt neked. Meg, hogy összetörted őt. - húzta félre a száját. - Szerintem csak ennyi.

- Amikor összevesztünk Jessel igaz, hazavitt Jason és adtam neki egy csókot ez miden. - sírtam el magam magyarázkodva Dylennek. - De ez minden. Én sosem tudtam volna vele lefeküdni bosszúból.

- Ezt vele kell majd megbeszélned. - mutatott Jessre.

Letöröltem a maradék vért is Jess arcáról.

- Tudod Joy, az elején azt akartam, hogy az én bigém legyél. De rájöttem, hogy én nem várok ennyit egy lányra. Jess viszont nem szalasztott el, Joy hidd el, hogy ő tényleg szeret téged. Meg fogjátok beszélni. - biztatott.

Nem válaszoltam erre, csak hallgattam őt.

Jess, annyira ártatlanul feküdt a kanapén, magamat hibáztattam, de tudtam, hogy apám a végső esetben segített volna, ha nagy a baj.

- Haza kéne vinnünk nem? - néztem az órámra, már este volt.

- Kocsival vagy? - kérdezte Dylen. - Csak mert Jess is azzal jött. - vakargatta a fejét, tudta, hogy kiakadnom ezen.

- Hogy mi? Képes volt ilyen állapotba idejönni? - hihetetlen mérges lettem.

- Akkor még csak be volt baszva. - próbálta menteni a helyzetet.

- Nem értem, hogy mer úgy inni, hogy vezet is. - csoda, hogy mindig féltem őt, ha ilyet csinál.

- Nem tudom miért csinálta, de jó lenne, ha te vinnéd haza Joy.

Mikor kicsit jobban lett Jess, elvittük Dylennel a kocsijáig, beültettük az anyósülésre, én vezettem. Már jobban volt, de még mindig nem beszélt. Csak nyitogatta a szemét és törölgette az orrát. Siettem, ahogy csak tudtam, minél hamarabb le akartam fektetni, nem szerettem volna, ha ideges lett volna, hogy én vittem haza.

Meg kellett beszélnünk a tegnapit, de nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom.

- Mit csinálsz te itt? - hallottam mormogó hangját, amikor mentünk felfelé a lépcsőn.

- Hazahozlak. Nagyon kiütötted magad. - suttogtam.

- Nincs semmi bajom. Eressz el! - zaklatott lett, nem engedte, hogy tovább tartsam.

- Jess, ez nem jó ötlet! - aggódtam, hisz már egyszer elájult .

- Megismétlődik a tegnap este, csak most te hozol engem. - röhögött.

Érdekes volt, most nem tűnt haragosnak.

Felértünk a lakásba, kinyitottam az ajtót. Lefektettem a kanapéra. - Jobban vagy? - simogattam meg a haját, de lerántotta magáról a kezem.

- Hagyj! - mondta. - Nem akarom, hogy megérints!

- Jess, kérlek ne csináld ezt! Nem történt semmi. - vettem egyre gyorsabban a levegőt, féltem, hogy nem hisz nekem.

- Jason hazudna? A testvérem? - vonta föl a szemöldökét.

- Ezt nem tudhatom. Nem tudom mit mondott neked. De én sosem tenném. Az biztos. - ültem le mellé.

A póló, amit Dylen adott neki is véres volt.

- Kérlek menj el Joy. - hunyta le a szemét. Látszott rajta, hogy nem bízik bennem.

Tehettem volna mást? Azt tettem, amit kért.

- Elmegyek. De csak annyit kérek, gondold át ezt Jess, és higgy nekem. - nagyon fájt, ott kellett hagynom, nem maradhattam vele.

Visszagyalogoltam Dylen házához, és a kolihoz mentem. Mivel Jessel is szarban voltunk és a kollégiumból is egy héten belül elköltözök, találnom kellett magamnak valami opciót, ahol lakhatom.

Jennifer. Csak ő jöhet szóba. Vele kell összeköltöznöm, így még tudom is fizetni majd a lakhatásom.

- Sziasztok. - léptem be a szobába, mindannyian bent voltak.

- Rég láttunk Joy. - jegyezte meg Laila, de nem tudtam mit válaszoljak.

Ezért csak bólogattam egyet.

- Jól vagy? - kérdezte Jenn, látta, hogy van valami.

- Persze. - kamuztam, de Laila és Ava előtt nem akartam beszélni erről.

Kipakoltam a cuccaimat, elmentem fürödni, közben végig Jessen járt az agyam. Nem hagyhattam volna ott. Annyira féltettem, hogy megint ömleni fog az orrából a vér.

Megbántam, hogy egyedül hagytam, de azt sem akartam, hogy még jobban megutáljon.

A tisztálkodás után beszéltem Jennel.

- Akkor össze tudunk költözni? - tértem egyből a lényegre.

- Igen, mikor is gondoltad? - mentünk ki a vécébe. - Mi a baj Joy? Megint Jessel van valami?

- Jövő héten legkésőbb. Igen.. - hajtottam le a fejem. - Megharagudott rám olyan dolog miatt, amit el sem követtem. - biggyesztettem le a számat.

- Majd elmondod ha gondolod, most biztos nehéz erről beszélni. - érintette meg a vállam.

Nagyon megkedveltem Jennifert, mindig számíthattam rá.

- Köszönöm. - öleltem át.

Átgondoltam mindent Jessel kapcsolatban. Úgy voltam vele, ha nem ad nekem esélyt arra, hogy megmagyarázzam neki, hogy mi az igazság, akkor nem bízik bennem. Én nem szeretnék olyan emberrel együtt lenni, aki nem hisz nekem, még akkor se ha a tesójáról van szó. Én is figyeltem rá akkor is, amikor abban a buliban azt hittem, hogy vége köztünk mindennek. Meghallgattam utána, ha ő ezt nem teszi meg értem, akkor nem érdemel meg engem.

Nagyon szomorú voltam, annyira fájt, hogy nem vagyok vele. Mindennél jobban hiányzott a vele töltött idő, de nem tehettem semmit.

Reggel, mikor bementem az egyetemre, sokszor láttam őt, de került engem.

Én Jenniferrel voltam, szinte egész nap, szükségem volt valakire, aki mellettem van egész nap.

- Azt hallottam Joy, hogy már nem jár élettanra Jess. - utalt arra, hogy a közös óránkról kilépett.

- Nem hiszem, el komolyan. - bőgtem újra, már a szemem fájt és piros volt a folytonos sírástól.

- Nyugodj meg szívem. - ölelt át Jenn. - Most nehéz, de ha nem is oldódna meg könnyebb lesz. - nem volt jó a biztatásban Jennifer. Viszont igaza volt.

- Annyira szeretem őt.

- Tudom szívem. - szorított magához.

Eltelt egy nap, még egy. Nem keresett. Már kezdtem feladni a dolgot, és a tanulásra próbáltam összpontosítani.

Apám beleegyezett, hogy Jenniferrel közös albérletbe költözzünk.

Pakoltam ki a koliból, Jenn talált egy lakást itt a közelben, már beszélt is a bérbeadóval is. Én nem tudtam, hogy hol van, nem is érdekelt, csak legyen már vége ennek a hontalanságnak. Már nem éreztem sehol, hogy biztonságban lennék. Csak otthon, de oda nem mehettem. Messze lett volna minden nap az út.

- Indulhatunk? - kérdezte Jenn, amikor az utolsó táskákat is bepakoltunk a kocsiba.

- Igen. - bólintottam rá. - Ez aztán jól tele lett. - a teljes csomagtartó és a hátsó tér tele volt a cuccainkkal.

- Kár, hogy a bátyádék nem jöttek segíteni. - harapta be Jenn az ajkát.

- Jenn! Van barátnője! - kuncogtam, hogy lehet ennyire nimfamániás.

- De annyira helyes. - forgatta meg viccesen a szemét. - Mindegy nem akarok ám ribancnak tűnni. Csak már rég óta bejön a bátyád. - nevetett fel. - Még a középsuliban ismertem meg, jóval fölöttem járt, de ahw bele voltam esve.

- Majd eljön meglátogatni, akkor találkozhatsz vele. - legyintettem, reménytelen eset volt Jenn a pasizás terén. Minden helyes pasira rányomult volna, ha tehette volna.

- Itt is vagyunk. - parkolt le, de valami nem stimmelt.

- Melyik házban van a lakás? - ráncoltam a homlokom, ahogy a tömbökre néztem.

- Abban. - mutatott ugyan arra az emeletes házra, ahol Jess lakott.

- Az nem lehet Jenn. Nem hiszem el. - ráztam a fejem. Megint eszembe jutott, hogy nem beszélt velem Jess. Szorongani kezdtem, semmiképp se szerettem volna ugyan abban a házban lakni, ahol ő.

Már kínomban olyanokra gondoltam, hogy ha itt élnénk, akkor ha vinne föl magához új csajt akkor nekem azt kéne néznem.

- Mi a baj? - nézett rám értetlenül. - Ugyan olyan, mint a többi. - szállt ki az autóból. - Van hozzá garázsunk is, kettő. - mosolygott a lány.

- Nem érted Jenn, ugyan ebben lakik Jess. - gondterhelt arckifejezésem mindent elárult.

- Mi? Komolyan? - kerekedtek ki a szemei Jennifernek. - Ú, baszki. Ezt nem tudtam. És hányadikon? - menteni akarta a helyzetet.

- A legfelsőn. - vágtam rá.

- Ez pont a harmadikon van. - vakargatta a fejét. - Bocsi, Joy. Nem lesz baj, szerintem. Nem fogunk vele találkozni. - legyintett. - Hiszen mi is tanulunk, ő is. Nem hiszen, hogy összefutnánk. - vigyorgott magabiztosan Jenn.

- Remélem igazad lesz. - felhurcoltuk a cuccokat, egy bő óra alatt meg is voltunk.

Szép bútorok voltak a lakásban, ugyan olyan erkéllyel, mint ami Jessnél is van. Kettő szoba volt, egy fürdőszoba, külön vécé, nyitott konyha és nappali. Körülbelül ugyan annyi négyzetméter lehetett, mint Jess lakása.

Ekkora pechem nem is lehetett volna, hogy pont Jess alatt veszünk ki lakást.

- Kaptunk kedvezményt is, apám haverja adta ki nekünk. - magyarázta Jenn. - De nagyon szép nem? - feküdt le a szőnyegre a nappaliban Jenn.

- Olyan, mint Jessé. Csak a bútorok mások. - motyogtam. - De jól berendezhetnénk. - terveztem, hogy át kellene alakítani a bútorok elhelyezését.

- Én benne vagyok! - sipítozott Jenn. - Imádok variálni! - nevette el magát. - Szabadulj fel Joy! Itthon vagy!

- Kimegyünk rágyújtani? - stresszeltem egyre jobban.

- Persze. - vette elő a farmerkabárjából Jennifer a cigis dobozt.

Amióta nem beszélünk Jessel, egyre többet dohányzom. Mivel Jennifer már több éve cigizik, így mindig ki megyek vele. Már lassan közös programunkká vált, hogy elszívunk egy szálat.

Nagy erkély volt, szintúgy, mint Jessnél.

- Szerinted, ha ő kint lenne az erkélyén akkor hallana minket? - kérdezte Jenn.

- Elég közel van. - néztem a fejem fölé. - Szerintem igen.

Minél hamarabb el akartam felejteni Jesst, azt hogy mit érzek iránta, de egyszerűen nem ment. Mindig visszahúzott hozzá a sors.