Másnap reggel bejött Daniel a szobámba, még kómás voltam, jó későn feküdhettem le, mert Jess hajnalban ment haza.

- Szia Joy. - huppant le az ágyamra.

- Szia Dan, hogy-hogy itthon vagy? - hunyorítottam rá, túl világos volt a hirtelen fény a szememnek.

- Mert te is hazajöttél. - húzta szét a sötétítőm.

- Képzeld el June a régi barátnőm terhes. - jutott eszembe a tegnapi nap, be akartam számolni Dannek a hallottakról.

- Akivel együtt szoktatok játszani kiskorodban? - lepődött meg. - Baszki, de megy az idő. - kapott a homlokához. - Még arra is emlékszem, amikor én vittelek titeket óvodába. - emlékezett vissza Daniel.

- Hát igen, és már várandós és nyáron házasodnak a vőlegényével. - én is alig tudtam elhinni, amit mondok.

- Remélem te nem tervezem ilyen hamar. - nevetett a bátyám. - Még nem akarok nagybácsi lenni.

- Nem leszel. - csaptam meg. - Nem vicces! - próbáltam csillapítani Daniel humorosságát.

- Tudom, na. Nyugi. - ölelt át, amennyire tudott. - Jessnek amilyen labilis nem hiszem, hogy jót tenne egy gyerek.

- Mostanában teljesen megváltozott. Rám koncentrál, tényleg úgy érzem, hogy szeret. - mosolyodtam el, ahogy a barátomra gondoltam.

- Maradjon is így. - ráncolta össze a homlokát. - Tudod az elején bevallom, idegesített, hogy pont vele vagy jóba, de most már megváltozott a véleményem.

- Köszönöm Dan. - mosolyodtam el. - Fontos a véleményed.

- Amúgy azért jöttem be, mert itt van Aaron a ház előtt, csak elfelejtettem mondani.

Felpattantam az ágyból, kapkodni kezdtem. - Miért nem mondtad? Most megváratom szegényt! - idegesített fel Dan. - Megyünk kávézni.

- Tud várni. Szinte sosem vagy velem, majd elmehetnénk mi is valahova. - nézett rám kiskutyaszemeivel.

- Jó, rendben Daniel, csak ne legyél ilyen jó kedvedben, mert így csak lehúzol. - nevettem el magam. Túl hiperaktív volt a tesóm.

- Nem leszek, csak már úgy hiányzol húgi. - kapta el a karom és magához húzott. - Rossz, hogy nem vagy mindig itt velem.

- Te is nekem, de most akkor engedj had menjek! - próbáltam kivergődni karjai körül.

- Jó szórakozást! - engedett el, leszaladtam a lépcsőn, ki az udvarra, ahol tényleg ott várt rám Aaron.

Szemeivel végigmért, majd átölelt. - Mi a helyzet Joy? - kérdezte örömmel teli hangján. - Jó a szetted. - követte végig vonásaim újra a szemével.

- Köszi. - mosolyodtam el. - Indulhatunk? - vettem elő a kocsim kulcsát. - De nem úgy volt, hogy én megyek érted? - vakargattam kínosan a fejem.

- De igen, csak gondoltam átjövök, mert a megbeszélt időpont már elmúlt. - kuncogott. - Mindegy kibírom. - rántotta meg a vállát.

- Bocsáss meg, csak Jess nálam volt az éjszaka és nem aludtam el időben. - vallottam be neki az esti programom elnyúlását.

- Ooh. - kerekedtek ki izgatottan a szemei. - Tényleg lefeküdtetek Joy? Jézusom mesélj el mindent! - sipított fel, mert olyan kíváncsivá vált.

- Psszt Aaron! - tettem ujjaim az ajka elé. - Ne ordíts a végén még valaki meghallja! - ültem be az autóba, minél hamarabb el akartam hagyni a házunk területét.

Nem tudtam melyik kávézóba indultunk, Aaron mondta merre menjek. Már éhes is voltam, gondoltam majd bekapok valami laza reggelit is, ha már eljöttünk. Mindent részletesen elmeséltem Aaronnak, hogy mi minden történt velem az elmúlt hetekben, amíg nem találkoztunk.

- Itt vagyunk. - mutatott a teraszos hely felé. - Mögötte van a parkoló.

Szép napsütéses idő volt, úgy gondoltam semmi sem ronthatja el a kedvem. Kiszálltunk az autóból, nem voltam kiöltözve egy fekete Adidas melegítő volt rajtam, egy fehér feszülős toppal. Csak a megszokott hétvégi szettem vettem fel.

- Mit kérsz? - kérdeztem Aaront, amikor a kezembe vettem az itallapot. - Én egy Cappuccinot, meg valami sütit. - nézegettem a desszerteket is, nagyon kívántam az édeset.

- Én Tiramisu szeletet eszem. - szemelte ki magának a kávés finomságot. - Nem tudom a kávé még milyen legyen. - rántotta meg a vállát.

Mikor a pincér felénk igyekezett megállt bennem az ütő. A legrosszabb rémálmomban sem gondoltam, hogy újra találkozni fogunk.

Jason volt.

Nem akartam, hogy felismerjen, de úgy látszik már elkéstem vele.

Fájó bűntudat hasított a szívembe, hiszem őt is megtévesztettem és akkor csókoltam meg, miközben Jesst szerettem, e-miatt is magamat okoltam. Szörnyű volt, visszagondolni arra a rettentő éjszakára. igazából nem az volt a legkellemetlenebb, inkább a bűntudat utána.

- Szia Joy. - mosolyodott el, amikor megállt az asztalunk mellett, hogy felvegye a rendelést. - Azt hittem már sosem látlak. - próbált elmélyedni tekintetemben, de megszakítottam az érzelgősséget.

- Szia Jason, én is azt hittem. - forgattam meg kínosan a szemem, nem is foglalkozott azzal, hogy Aaron mellettem ült.

Sajnos képzelegni kezdtem, féltem, hogy megint keresni fog a mai találkánk miatt, és csalódást okozom neki, de ami főbb Jessnek. Ki akartam verni a fejemből azt a csókot Jasonnel. Hiszen egy idegen, akire még féltékeny is Jess. Nem akartam szítani a tüzet.

- Mondhatjuk, hogy mit kérünk? - kérdeztem, és Aaronra pillantottam.

Értetlen fejjel illetett, nem tudta ki Jason, ő már rég eltűnt a buliban, amikor vele találkoztam. Nem akartam bevallani Aaronnak a történteket, szégyelltem, hogy egy vad idegennek hagytam, hogy hazavigyen és még le is smároltam őt. Szóval nagyon gáznak éreztem az egészet.

- Persze. - boldognak látszott Jason, hogy újra összefutottunk. Én kevésbé voltam az.

Felsoroltuk az ételeket, amit szerettünk volna.

- Más nem lesz? - fordult felém, nagyon rám volt kattanva.

- Nem köszi. - komolyodtam el, nem akartam, hogy azt higgye akarok tőle valamit.

Mikor elment, Aaron egyből kikérdezett.

- Ő ki? - mutatott Jason felé.

- Jason. - sütöttem le a szemem. - Lilly buliján ő vitt haza. - mondtam halkan, nem akartam nagy dobra verni a dolgot.

- Akkor nem Jessel voltál? - kezdett mosolyogni. - De büszke vagyok rád csajszi! - mondta vékony hangon. - Két pasit egy este alatt. Ah bárcsak nekem is ilyen jól menne. - kacsintott.

- Aaron! Ne! Jason egy félreértés. Tudod, hogy aznap nagyon szomorú voltam Jess miatt. - magyaráztam, közben Jasonra pillantva, aki a szeme sarkából folyton figyelt engem.

- Tudom, de hisz ez a Jason is nagyon szexi pasi. - stírölte Aaron.

- Beszélgettünk a buliban, és pár pohár pia után úgy éreztem, mintha Jess lenne velem. Talán azért volt szimpatikus, mert hasonlít egy kicsit Jessre. - húztam félre a szám, nagyon rossznak éreztem magam, hogy becsaptam Jasont, aki ,mint most is látszik még mindig oda van értem, de nem tudtam mit tenni. Csak tartózkodni és semleges maradni.

- Tényleg a vonásai kicsit olyanok, mint Jessnek. - jegyezte meg. - Elhiszem nekem is volt már ilyen. Azt akartad, hogy Jess legyen veled és odaképzelted más helyébe őt. - együtt érzett velem, tudtam, hogy Aaron meg fog érteni engem.

- Mit tegyek? Hiszen én Jessbe vagyok szerelmes, de őt sem szeretném megbántani. - sóhajtottam egy nagyot.

- Jess tud róla?

- Igen már meséltem neki és megértő volt. Csak nagyon féltékeny típus és nem akarom, hogy megint konfliktusba keveredjen. - féltem az újabb dührohamaitól.

- Szerintem az elég, ha nem írsz Jasonnek vissza és nem reagálsz az üzeneteire. - rántotta meg a vállát. - Az rosszabb, ha Jess háta mögött beszélsz vele. Én is féltékeny típus vagyok, tudom milyen.

- Köszönöm Aaron, szerintem is. Sosem tudnék titkolózni előtte. - néztem a pult felé, amikor észre vettem, hogy Jason hozza a rendelésünket.

- Én mindig itt vagyok neked Joy. - húzta végig a kezemen az ujjait.

Jason felváltva nézett minket, amikor letette a tálcát. kicsit olyan volt, mintha zavarná, hogy fiúval vagyok. Ahj Istenem, miért kellett összeismerkednem vele? Most azt hiszi, hogy köze van hozzám.

- Köszönjük. - mondta erőteljes hangon Aaron.

Szembe nézett velem Jason és megérintette a kezem. - Bocsáss meg Joy, beszélhetnénk? - reményteli arca kínzott engem.

Ennél kellemetlenebb helyzetben még szerintem nem is voltam. Mit mondjak neki? Bocsi, van pasim veled, meg nem gondoltam komolyan. Ribancnak nézne, pedig nem így ismert meg.

- Nem szeretnék beszélni. - tartózkodtam.

Viszont akkor Aaron felállt. - Elmegyek a mosdóba, addig dumáljátok meg, amit kell. - mutatott a vécé felé.

Talán még is jobb volt tisztáznom Jasonnel.

- Sajnálom, hogy nem kerestelek Joy, csak nem tudtam örülnél-e. De reméltem, hogy eljössz ide. - mosolyodott el. - Olyan furcsa vagy.

- Véletlenül vagyok itt. - motyogtam. - Tudod Jason én ittam azon az estén, nem voltam magamnál. - kezdtem, de belevágott a szavamba.

- Persze megértem, nem akarsz tőlem semmit. - hajtotta le a fejét. - Semmi baj Joy. - sóhajtott. - Csak azt hittem tényleg megkedveltél.

- Jó fej vagy, csak én valaki mást szeretek. - vallottam be várva, hogy mit szól.

- Ooh. - húzta szét a száját. - Az más, de azért lehetnénk barátok? - ajánlotta fel, megfogta a személyiségem úgy látszik.

- Igen, barátok. - bólintottam rá.

Visszaért Aaron, leült a helyére és Jasonre nézett. - Sikerült? - kérdezte és a kávéjába szürcsölt.

- Igen, köszi haver. - mondta a srác. - Jó étvágyat! - visszament a pulthoz.

Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem kellett ezt a terhet is cipelnem. Most már tiszta volt a lelkiismeretem.

- Azt mondta legyünk csak barátok. - meséltem Aaronnak.

- De ugye nem egyeztél bele? - szegezte rám tekintetét Aaron. - Joy, ha egy fiú ilyet mond neked, akivel más smároltál, az nem jelent jót. - kapott a homlokához.

- Miért? - estem kétségbe, nem értettem mi ezzel a baj.

- Te csókoltad meg őt. Ő most bizakodni fog, hogy egyszer többet fogsz érezni és azért akar a barátod lenni, hogy a közeledben lehessen. - rázta meg a fejét Aaron. - Jaj, Joy.

- Megmondtam neki, hogy mást szeretek. - aggódtam egyre jobban. - Akkor nem hiszem, hogy próbálkozna.

- A fiúk nem úgy gondolkodnak, mint a lányok. Ők általában első látásra beleszeretnek egy lányba, nem hiszem, hogy hamar le tudod majd vakarni magadról.

- Mindegy megkérdezem majd Jesst. Csak nem akarom ezzel cseszegetni. - ettem meg a reggelit. - Indulhatunk? - kérdeztem, mert láttam, hogy ő is befejezte már.

- Menjünk. - állt fel az asztaltól, köszöntünk és kimentünk az ajtón. - Jobb, ha beszélsz Jessel.

- Persze, mindenképp. - helyeseltem. Nekem fontos volt, hogy tudjon mindenről a barátom, hisz így tud kiépülni a kellő bizalom köztünk.

Aaronnak haza kellett mennie, de nem is bántam, mert nekem meg készülnöm kellett az ebédre, amire Jesst is meghívtuk.

Felhívtam.

"Szia Jess." - szóltam bele a telefonba, ahogy felvette. "Mikor tudsz jönni?" - kérdeztem, még volt három óra a terítésig.

"Szia Szerelmem." - hallottam rekedt hangját. "Összeszedem magam és megyek jó?" - lágy szavai örömmel töltöttek el.

" Most keltél Bébi?" - mosolyodtam el, annyira aranyos volt.

"Igen." - mormolta.

"Bocsáss meg, nem akartalak felébreszteni!"

"Semm baj Joy, írok, ha indulok. Szeretlek." - ásított a telefonba.

"Rendben Kicsim." - mondtam. "Én is szeretlek. Puszi." - tettem le.

Hazaértem, felfutottam a lépcsőn be a szobámba. Csak anyukám volt itthon, apám még dolgozott, ebédre vártuk haza.

Felvettem egy piros hosszú csőszoknyát, ami oldalt felvágott volt. Imádtam a piros cuccokat, ez a kedvenc színem. Egy fekete toppot kaptam magamra mellé.

Agyaltam, hogy vajon mi lesz apám véleménye Jess ötletéről és a költözésről.

Semmi kedvem nem volt a veszekedéshez, vagy apám kiakadására. Lefeküdtem az ágyamra és próbáltam ellazulni, legalább az ebédig ne ezen kelljen agyalnom.

Kaptam egy üzenetet.

Jess Madson

"Joy kicsit késni fogok. El kell intéznem valamit." - olvastam.

"Jess, megígérted, hogy itt leszel! Nagyon fontos ez nekem." - írtam, annyira csalódtam volna, ha újra találkoztam volna a régi önmagával.

"Tudom Joy, nyugi ott leszek. Csak anyám hisztizik."

Feldúlt lettem, ledobtam a telefonom az ágyra és kimentem az erkélyemre. Kicsit egyedül akartam lenni, át kellett gondolnom a káoszt az életemben, ami mostanában van.

Annyi srác volt az elmúlt időszakban az életemben, olyan furcsán hatott ez rám. Teljesen elhagytam magam.

Nem ismertem Jess anyukáját, de kíváncsi voltam milyen nő lehet. Zavart még mindig, hogy olyan keveset tudok Jess magánéletéről. Se az anyukáját, se a nevelőapját nem ismerem, ahogy a testvérét sem. Ő már az egész családommal találkozott, már ideje lett volna nekem is.

Eltelt az idő, lementem az étkezőbe, ahol anyám a kezembe nyomta a tányérokat és az evőeszközöket.

- Azt hittem itt lesz Jess is. - jegyezte meg, persze jogosan. Az én hibám volt, hogy meghívtam, ha nem tud eljönni.

- Azt mondta kicsit késik, családi dolog miatt. - próbáltam szépíteni a helyzetet, bár nem gondoltam, hogy ideér. - De itt lesz!

- Jól van Kincsem. Tényleg együtt szeretnétek lakni? Mármint az nagy felelősség és lehet úgy idegesítőbb szokásairól is meg ismered Jesst. Én is amikor apáddal közös albérletben éltünk, még anno akkor sok helyzetben volt nézeteltérésünk. - emlékezett vissza anya a régi időkre.

- Biztos szokatlan lenne először, de szeretjük egymást. Megtudjuk beszélni.

- Beszéltem apáddal, kicsit mintha engedékenyebbnek tűnt volna a kollégiummal kapcsolatban is. Bízom benne, hogy támogatni fogja ezt. Hiszen én is korán költöztem vele össze. Ezt fogom felhozni, ha tiltakozik. - gondolkodott hangosan anyukám.

- Miért ti mikor? - nem is mesélt erről még, kíváncsi voltam.

- Mi is az egyetemen találkoztunk, apád egy évvel járt fölöttem, aztán már abban az évben béreltünk egy lakást és odaköltöztünk. - le esett az állam mennyi mindent nem tudok a szüleimről. - Aztán én még be sem fejeztem az egyetemet, meg is született Daniel. - kuncogott.

- Erről miért nem beszéltetek nekem soha? Nem is tudtam. - néztem még mindig elámulva.

- Nem került szóba. - tárta szét kezeit. - Apád is csajozós volt előtte, aztán le kellett csillapítanom.

Magamat és Jesst láttam anyám szavaiban.

Hirtelen bejött apám a bejárati ajtón és üdvözölt minket.

- Joy, szia Kincsem! - adott egy puszit. - Szia Édesem. - csókolta meg anyám ajkát.

- Bryan öltözz át, tíz perc múlva ehetünk rendben? - akarta anyám húzni az időt, hátha befut Jess.

- Rendben, Daniel ugye itthon lesz? Jön Jess is? - ráncolta össze homlokát apám, igazából ez volt az alap nézése.

Nem tudom miért volt felém annyi elvárása és miért volt velem ilyen szigorú, pedig régen ő is olyan fiú volt, mint a barátom Jess.

- Daniel fent van az emeleten mindjárt jön. Jess is hamarosan érkezik. - vágtam rá.

Kimentem a kapuhoz, felhívtam Jesst merre van.

"Szia Kicsim. Öt perc és ott vagyok!" - mondta gyorsan és le is tette a telefont.

Huh pont időben, nem akartam, hogy ebből is ügyet csináljon apám.

Hamar el is telt az a kis idő.

Befordult az utcába, kiszaladtam hozzá a járdára.

- Szia Jess. - adtam neki sietve egy csókot.

- Szia Bébi. - mosolyodott el. - Menjünk akkor! - húzott magával.

Sötét ing volt rajta szokásos fekete farmerjával. Olyan szexi stílusa volt, nagyon tetszett, ha elegánsan öltözik.

Bementünk az étkezőben, leültünk az asztalhoz, közben Daniel is lejött már. Kezet fogott Jessel. Danielt is beavattam, hogy mi lesz a mai ebéd témája és reméltem, hogy ha tud segít apám győzködésében.

Megérkezett apám.

- Sziasztok. - mondta, nem hallottam indulatot a hangjában.

Elmondtuk az imát. - Jó étvágyat! - mondtuk egyszerre.

Nem beszéltünk csak szedtük az ételt és figyeltünk egymás cselekvésére.

- Nagyon finom lett. - jegyezte meg Jess.

- Szerintem is. - vágta rá apa.

- Joy arról szerettem volna beszélni veled, hogy a kollégium nem elég biztonságos, szóval el kell onnan jönnöd. Anyád azt mondta bérelhetnénk neked egy albérletet. - magyarázta. - Vagy másik kollégiumba szeretnél inkább? - nézett rám, nem bírtam megszólalni a gombóctól a torkomban.

- Bryan tudod, hogy Joy és Jess már jó régóta együtt vannak. - szólalt meg anyám, bár ez nem éppen volt igaz. De talán hatásos.

- Igen? - vonta föl a szemöldökét.

- Apa csak annyit szeretnék kérdezni, hogy nem költözhetnénk-e össze Jessel. - néztem rá kiskutyaszemekkel.

- A barátoddal? - mutatott Jessre.

- Igen, Jessel. - sóhajozottam egyet, az asztal alatt megszorítottam Jess kezét.

- Pár hete láttuk először, most meg már bízzalak is rá? - fontolgatta a dolgot. - Szoktatok együtt aludni? - a tegnapi napra gondolhatott, amikor nem vallottam be neki, hogy nálunk volt Jess.

- Igen Uram. - mondta Jess. - Vigyázok Joyra, nálam jobban senki sem óvná őt a városban. - sugallt magabiztosságot Jess.

- Bryan! Tudod, hogy mi is milyen hamar együtt laktunk az egyetem alatt. - nézett anyám szigorúan apámra.

- Tudom, de nem akarom, hogy megbánják. - korrekt volt apám.

Sosem láttam ilyen nyugodtan őt. Mintha kicserélték volna, nem idegeskedett.

- És mi van ha összevesztek? - nézett rám és Jessre kérdően. - Akkor kidobnád Joyt? Vagy mit tennél?

Biztos apa és anya életében is voltak ilyenek, azért jutott eszébe ez.

- Megbeszélnénk, maximum a kanapén aludnék, amíg haragszunk egymásra. - felelte Jess, annyira imádtam, hogy ilyen optimista.

- Szerintem ez még túl korai. - mondta apám, tudtam, hogy nem fogja engedni, meg sem lepődtem. - Egy hét múlva visszatérünk erre rendben? - nézett rám.

Bólintottam.

- Addig meglátjuk mi lesz a kolidban Kislányom, ha nem javul a helyzet akkor újrabeszéljük ezt. - zárta le a témát.

Még láttam esélyt a dologban.

- Hallottam orvos akarsz lenni Jess, milyen szakterületre gondoltál? - fordult Jess felé apám.

- Mindenképp idegsebész szeretnék lenni. - válaszolta, gondolom az apja miatt..

Sajnáltam, hogy így alakult az élete, de ki tudja milyen lenne, ha maradt volna az apja. Lehet nem tisztelné így a dolgokat és nem érdekelné ez a szakma sem.

- Érdekes. - lepődött meg apám. - Szülői nyomás, vagy magadtól? - tért rá apám a gyenge pontra.

Egy pillanatra megállt a levegő a szobában, síri csönd lett.

Jessre néztem, akiben már akkor forrt a düh az apja miatt.

- Ha nem akarsz róla beszélni Jess nem kell. - mondtam és megsimogattam a vállát.

Egy nagy levegővétel után folytatta. - Apám is az, ahogy az ő apja is az volt. - éreztem a fájdalmat a hangjában, de nem akart nyámnyilának tűnni, hogy még erre sem válaszol.

- Hogy hívják az apádat? - gondolkodott el édesapám.

- Craig Madson. - ahogy kimondta a nevét megszorította a csuklóm.

- Komolyan Craig fia vagy? Akkor azért voltál szimpatikus. Olyan rég hallottam róla, jó barátom volt az egyetemi éveim alatt. - mosolyodott el, ahogy felidézte apám a régi emlékeit. - Nem tudtam, hogy ilyen nagy fia van.

- Európába költözött, itt hagyott bennünket. A gyerekeit, az eddigi életét már jó pár éve. - sütötte le idegesen a szemét.

Apám elhallgatott egy időre. - Bocsáss meg Jess, nem akartam olyanról beszélni, ami nehéz neked. - érezte apa is, hogy pont a közepébe beletalált.

- Semmi baj. - rántotta meg a vállát.

Ez után nem volt szó az iskoláról a magánéletről, csak semleges dolgokról. Sajnáltam Jesst, hogy ezekről a kemény témákról kellett nyíltan beszélnie.

Nekem sosem volt ilyen az életemben, mindig itt voltak velem a szüleim, el sem tudtam milyen fájdalmat érezhet, amikor arról a személyről kérdezik, aki elhagyta őket. A saját családját, ez egy életre szóló trauma volt Jess életében, ami magával kíséri őt.

Jess az ebéd után is szótlan volt, mikor felmentünk a szobámba már minden életkedve elveszett.

- Jól vagy Bébi? - érintettem meg az arcát és a szemébe néztem.

- Persze. - hajtotta le a fejét. - Csak tudod annyira igazságtalan az élet. - nem tartotta velem a szemkontaktust.

- Ne haragudj apádra e-miatt! Gondold át, ha nem ment volna el milyen más lenne az életed. Lehet ez tett olyanná, amilyen most vagy. - öleltem át.

- Csak tudod akkor is fáj, hogy a szakmája fontosabb a családjánál. Mi szerettük őt, és mindig ott voltunk neki ha szüksége volt ránk. Róla ez kevésbé mondható el, de tudod mit nem is érdekel. Én nélküle is el tudom érni, amit akarok. - hadarta, de tudtam, hogy belül őrlődik.

- Sok mindenben érzékelhető rajtad ez. Ez a fájdalom. - ültem le az ágyamra, ő is így tett.

- Miben? - kérdezte. - Abban, hogy zárkózott vagyok? Vagy, hogy azért nem foglalkozom mások érzéseivel nehogy áskálódjanak az enyémben?

- Például. - mondtam, de láttam rajta, hogy most veszekedős kedvében van. Nem akartam, hogy velem is összekapjon. - De vannak, akik így fogadnak el. Akik így szeretnek, mint, ahogy én is.

- Tudom Joy. És bocsáss meg, ha néha flegma vagyok veled. - sóhajtott. - Sokszor téged is úgy féltelek, nem akarom, hogy téged is elveszítselek. - bújt oda hozzám, könnyezni kezdett.

- Szeretlek Jess! - adtam egy csókot a szájára.

- Én is szeretlek. - tette a vállamra a fejét.