Rávett, hogy maradjak, legalább amíg Zserbó el nem fárad. Teljesen úgy viselkedett velem, mintha már ezer éve a pasim lenne, pedig nem is voltunk együtt. Belegondoltam, hogy milyen jó lenne, ha akkor csókolhatnám meg, ahányszor csak akarom.

- Joy, én nagyon éhes vagyok. - ment be a konyhába készíteni vacsorát. - Te is biztosan az vagy, hisz egész délután nem ettél.

Tényleg az voltam, már korgott a hasam az éhségtől.

- Jó, köszi. - mondtam és a kezembe vettem Zserbót. - Hol szokott aludni?

- Velem, az ágyamban. - nyomott egy puszit Zserbó buksijára. - Ugye Zserbó? - adott a szájába egy kis sajtot. - Olyan jó lenne, ha ma este te is velem aludnál. - hozta fel megint a témát.

- Nem fogok Jess.- azt akartam, hogy megértse, döntésem.

- Rendben. - hajtotta le a fejét. - Tessék. - adta a kezembe a szendvicset, amit csinált.

- Jess, te mindig ezt eszel? - kuncogtam, azt hittem szegény semmi mást nem tud készíteni.

- Dehogyis. - mosolyodott el, sértődött arccal. - Csak nem jutott eszembe semmi. - harapott az övébe.

- Indulok, jó? - mondtam miután befejeztük.

- Zavarna, ha elkísérnélek? - kedves arca volt, nem volt benne rosszindulat.

- Gyere, ha szeretnél. - nevettem halkan. Törődött velem és fontos volt neki, hogy mi van velem.

Tökéletesnek éreztem őt. Sosem szerettem az olyan srácokat, akiknek a lány egy kellék. Én az ilyen személyiséget kedveltem. A gondoskodó, fiút, aki boldoggá tesz és mindent megtesz értem, hogy nekem jó legyen.

- Akkor már leviszem Zserbót is, had pisiljen vagy kakiljon. - állt fel az asztaltól, elment a pórázért.

- Csak ne lásson meg senki. - ingerült lettem, nem számított, de még is azt éreztem, hogy baj lenne. Jess nem akárki hiszen bárki megtudná, hogy vele sétálok és egy a kutyusával, az egyből azt szűrné le, hogy én titokban Jess Madsonnel vagyok. 

- Ennyire szégyellsz? - hajtotta le a fejét, szerintem az eddigi kalandjai miatt szomorodott el, hogy az nekem mennyire fájhat.

Bántott tényleg a tudat, hogy sok lány megfordult a kiszemeltjei közt, de mégsem zavart annyira, mintha most szúrna hátba. Elfogadtam azt a tényt, hogy régen milyen volt.  A múltat amúgy sem tudom megváltoztatni. De velem más volt. Az elején bunkó volt velem is, de az utóbbi időben megbecsül. Talán egyre fontosabb vagyok neki, és már érdeklik az én érzéseim is.

- Nem, dehogy csak még korainak érzem ezt. - mondtam az első mondatot, ami az eszembe jutott.

Szerettem Jess meg minden, de mi lesz ha pár nap múlva megint olyan lesz, mint régen? Mind szép, amit mostanában átélek vele, de aggódtam, hogy ez is csak egy időszak nála.

- Joy, én komolyan gondolom veled. - nézett a szemembe, igazat mondott. Tudtam, hogy nem hazudna nekem. - Csak tudod, sosem volt még komolyabb kapcsolatom. - vallotta be kínosan, bár látszott is rajta.

- Tudom Jess. - simogattam meg az arcát. - Menjünk, gyere. - tartottam felé a kezem, összekulcsoltam ujjaival az enyém.

Zserbó előttünk szaladgált és szimatolgatott, tőle pár méterrel hátrébb sétáltunk.

Úgy gondoltuk Jessel, hogy nem teregetjük ki a magánéletünket senki előtt. Ugyan úgy viselkedünk, mint eddig az egyetemen és minden ember előtt. Ne tartozzon másra, hogy mi együtt vagyunk-e vagy, hogy mennyit találkozunk.

Mikor már majdnem a kolinál voltunk összefutottunk Dylennel és a többi haverjával.

Már csak ők hiányoztak. Reménykedtem, hogy Jess nem lesz flegma és nagyképű, de hiába.

Eleresztette a kezem és odament hozzájuk.

- Bocs haver a múltkoriért. - ölelte át Jess, látszott Dylenen, hogy még elég szarul van miatta, de próbálta előttem leplezni.

- Semmi baj haver. - legyintett, majd felém pillantott. - Awh már megint Joy. - mért végig, de Jess egyből kiakadt rá.

- Mizu veletek? - kérdezte az egyik srác. - Mostanában nem jössz bulizni Mad. - jegyezte meg, aminek és nagyon örültem.

- Nem, nincs időm. - mondta röhögve. - De majd bepótoljuk! - alig akartam hinni a fülemnek. Hisz minden buli csak a dugásról szólt neki.. miért lenne ezek után másképp? Megharagudtam rá, de nem mondtam semmit.

- Na és lefeküdtetek már? - kérdezte egy neveletlen pöcs, aki nem tudja, hogy ilyen nem szokás kérdezni a lány jelenlétében. Meg amúgy sem, ha nem áll szándékunkban a magánéletünkről beszélni.

- Hát.. - röhögött Madson, amivel kiverte a biztosítékot nálam.

Rá néztem, hogy mi ez az egész, de csak mutogatta, hogy majd megbeszéljük.

Nem volt ezen mit beszélni. Miért kell hazudni? A haverjai ugyan olyan pletykásak, mint Laila és Jennifer.

- Nem feküdtünk le. - mondtam idegesen. - Mi a faszért kell kamuzni Madson? - forgatta meg  a szemem.

Megint a barátai befolyásolják őt. Miért kell előttük játszania a fejét?

- Tényleg nem? - röhögött Zachery. - Hiszen azt mondtad már rég meghúztad. 

- Kussolsz! - mutatott felé Jess a mutató ujjával. - Nem is mondtam ilyet!

- Értek mindent. -szegtem le a szemem. - Akkor én megyek is. - indultam el a kollégium felé, mert nem bírtam tovább ezt hallgatni.

Nem akartam elhinni, hogy ilyen hamar kell csalódnom újra Jessben. Az imént beszéltem arról, hogy megváltozott miattam, úgy tűnik nem képes senki miatt erre.

- Joy, ne menj kérlek! - futott oda hozzám és megérintette a kezem, de elrántottam tőle.

- Hagyj békén! - mondtam kiábrándultam. - Látom ennyit jelentettem neked. Egy kihívást a barátaid előtt. - rántottam meg a vállam. - Szánalmas vagy Madson.

- Joy, nem úgy értettem. - mondta szomorúan. Szegény Zserbó azt se tudta mi van, nem figyelt rá Jess.

- Nem akarok találkozni veled. - fordultam háttal neki. - Megyek.

- Joy, én sosem mondtam ilyet Zacherynek. - emelte fel a hangját, mert egyre jobban bántotta, hogy nem érdekel, amit mond. - Én sosem mondanék ilyet rólad.

- Akkor miért nem verted be a pofáját, hogy mit hazudozik rólunk? Miért nem védtél meg? Csak helyeseltél. - rántottam meg a vállam. - Szóval erről ennyit.

- Nem voltam még ilyen helyzetben. - lett egyre dühösebb. - Nem tudtam, hogyan reagáljak. Joy, higgy nekem!

- Bocs, nincs kedvem hozzá. - hagytam ott.

Bementem az ajtón, felmentem a szobába és lefeküdtem az ágyra.  

Magamra voltam dühös legfőképp, hogyan dőlhettem be neki. De már késő, mert az érzéseim is beleszóltak döntésembe. Sosem fájt még ennyire semmi, az eddigi dolgai ehhez képest nem is számítottak. 

Csörgött a telefonom, de kinyomtam és lenémított. Jess hívott. Hagyjon békén! Ezek után semmi kedvem nem volt hozzá. Én nem egy vagyok az akárki közül, legalábbis azt mondta, de úgy látszik hazudott ebben is. Ahogy minden másban is.  

Másnap reggel nem kellett sietnem, ezért volt időm inni egy kávét a büfében. Ava, Jenn és Laila nem tudták miért vagyok ilyen letört, de jobb is volt. Nem volt szükségem arra, hogy mindenki erről beszéljen. Joy is egy a sok közül, akit átbaszott a híres Jess Madson. Köszönöm nem kérek ebből a szóbeszédből. 

Nem voltam beszélgetős hangulatomban.

Az egyetemen kerültem Madsont, hiányzott, de ezek után ne akarjon velem lenni.

- Kérlek beszélj velem Joy. - ült mögém az előadóteremben. - Olyan buta voltam, te vagy nekem a legfontosabb. - tette a vállamra állát, de elhúzódtam tőle.

- Nem kell magyarázkodni Madson. - rossz volt az a fájó érzés a mellkasomban, ami a közelségétől kialakult bennem.- Ott kellett volna tisztáznod. Akkor most nem lenne ez.

- Sosem beszéltem senkinek rólunk Dylenen kívül. - suttogta. - De Dylen a legjobb haverom, nem hazudna.

- Elég nehéz elhinni ezt. - mondtam semlegesen, nem voltam kíváncsi a meséjére. Ilyenkor már könnyű magyarázkodni. - Főleg, hogy te mindig ilyen voltál, egy nagyképű pöcs, aki nem gondol másokra.

- Joy, senki nem ismer annyira, mint te. - nézett a szemembe.  

- Ms. Wellington. - szólított meg a tanár a feszült helyzet közben. - Hallották a feladatot? - mosolyodott el, mikor látta, hogy nem vagyunk képben. - Páros tanulmányt kell készíteniük az emberi pszichológiáról. - mutatott kettőnkre.

- Elnézést, nem választhatnék mást? - néztem körbe.

- Már mindenkinek van partnere. Tudná, ha figyelt volna rám. - figyelmeztetett.

Jess boldoggá vált, tudta, hogy így muszáj lesz beszélnem vele. Ő és az ő pszichológiája, vicces feladat állt előttem.

Az óra végén meg kellett beszélnünk a felkészülésünk módját és idejét.

- Találkozzunk ötkor. - mondtam ridegen.

- Jól van Bébi. - mondta szomorúan. - Megyek érted.

- Joy. - javítottam ki.

Egész délután nem tudtam a tanulásra koncentrálni, csak Jessen járt az eszem, azok ellenére, hogy már megint hogy viselkedett velem. Túl könnyelmű vagyok, nem tudtam rá igazán haragudni. Még ezek ellenére is tudat alatt hittem neki, biztos voltam benne, hogy nekem nem hazudna, főleg nem ilyen komoly témáról. Viszont ezt a gondolatomat felülírta a dühöm.

A koli parkolóban várt rám. Meglepődtem. Elegáns volt. Sötét szürke ing, a szokásos fekete farmerrel.

- Szia. - mondta. - Tudod Joy, engem nem érdekel ki lát meg minket vagy ki mit gondol rólunk, de rájöttem, hogy én nem bírnám ki nélküled. - húzott elő egy szál rózsát a háta mögül.

Örültem nagyon is az ajándékának, de nem mutattam ki. E helyett csak továbbra is érzelemmentes arccal pillantottam rá és kivettem a kezéből. 

- Akkor nem kellett volna úgy viselkedni. - mondtam lényegre törően. - De már mindegy.

Látszott rajta, hogy nagyon sajnálja, amit tett, de nem fogok egy ilyen után megbocsájtani. Legalábbis nem terveztem.

- Jól van, gyere induljunk. - mondta és az kocsiajtóra mutatott. - Szállj be Bébi. - hajtotta le a fejét.

Szégyellje is magát. Végre valaki igazán szerette, de azt is hátba támadja.

- Neked Joy vagyok. - javítottam ki.

- Ne legyél már ilyen Joy. - biggyesztette le a száját, de nem hatott meg.

Elindultunk.

Nem tudtam merre tartunk, egy idő után már nem volt ismerős a környék.

- Hova megyünk? - kezdtem ideges lenni, miért komplikál megint? Nem értettem, de kétségbe voltam esve. - Nem úgy volt, hogy nálad tanulunk?

- Majd meglátod, ne legyél kíváncsi. - rágózott, haja az izzadságtól az égnek állt. Nagyon bejött, amikor vezetett. Csuklóján levő óra felett volt egy kisebb tetoválás. - Nem beszéltük meg, hogy hol tanulunk.

Észre vette, hogy nézem.

- De kis cuki vagy. - mosolygott rám. - Annyira gyönyörű vagy Édes.

- Jess. Nem kell ez a duma.

- De azt szeretném, hogy megbocsáss nekem.. - húzta össze dús ajkát szomorúan. - Bármi áron.

- Hidd el Jess az ilyen kamu kedveskedéssel csak rontasz a helyzeten.

Nem szólalt meg. Vagy igazat adott nekem, vagy okosabbnak tartotta ha most nem beszél.

Egy étteremhez értünk, ami a tengertől nem messze volt, egy magasabb domborzatú részen. Nagyon hangulatos régebbi stílusú építmény volt, aminek ablakai a vízre néztek. Kiszálltam az autóból, körbe néztem.

Mérges lettem rá, megint mást talált ki, mint amit megbeszéltünk.

- Miért vagyunk itt? - vontam föl a szemöldököm. - Itt fogunk tanulni?

- Ide szoktunk járni a szüleimmel néha. - mondta és felém nyújtotta a kezét, hogy fogjam meg, de elutasítottam. - Már rég tervezem, hogy elhozlak ide. Ez a hely nagyon közel áll hozzám és tudtam, hogy te értékelnéd. Kérlek bocsáss meg nekem. - sóhajtott egy nagyot mondandója után.

Nem kívántam az érintését.

- Nem akarom, bocs. - húztam félre a szám. - Az időzítésed sem igazán jó, boldogan jobb az étvágyam. - mondtam rejtett humorommal.

- Jó, mindegy. - rántotta meg a vállát, de tudtam, hogy mennyire fájnak a szavaim neki.

Nagyon keménynek mutatta magát akkor. Nem tetszett főleg azok után, hogy az engedélyem nélkül hozott el ide, meg persze a tegnapi alakítása után velem ne erősködjön.

Leszámítva az eseményeket belülről is csodálatos volt a helyiség. Régi bútorok, gyönyörű tölgyfaasztalok helyezkedtek el egymás mellett. Tetszett a hangulatos világítás is, az asztalokon gyertyák sorakoztak.
Jess beszélt a pincérrel, akit megkért, hogy vezessen az asztalunkhoz minket.

- Jöjjenek! - mosolygott a pincérnő, aki elindult a kert felé. Kimentünk egy hatalmas erkélyre, amin egyetlen egy asztal volt. A sok fa mellől szűrődő naplemente fénye tökéletesen látszott.
A pincér az asztalunkhoz sietett.

- Már vártuk Önöket Mr. Madson. - nyújtotta át nagy alázattal az étlapot.
Teljesen elképedtem, leesett az állam csak hebegni-habogni tudtam.
Különös volt, hogy Jess ilyen ismert ezen a helyen. Meg kellett tudnom a dolog hátterét.

- Honnan tudják, hogy ki vagy Madson? - vontam föl a szemöldököm.

- Mondtam, sokat járunk ide a szüleimmel. - terelte a témát. - Beszéljünk inkább arról, hogy lehetsz ilyen gyönyörű. - harapta be alsó ajkát. Maga a látvány jó volt, de mellé ez a gusztustalan duma, ez a "dicsérlek aztán duglak is" miatt taszított el magától Jess.

- Hagyd már abba! Ne akarj magadra haragítani még itt is. - bosszankodtam. - Nem érted, hogy gáz ha ilyen vagy?

- Akkor milyen legyek? - kerekedtek ki a szemei.
Nem hiszem el, hogy volt olyan lány, aki azt mondta volna, hogy ő szereti, ha ilyen közhely szövegekkel jön neki Jess, jól megfekteti, aztán heló szia többet rá se néz a kis királyfi.

- Értelmes, érdekes, kedves, és olyan, akire egy lány kíváncsi, mint amilyen pár napig voltál, amíg a barátaid a képbe nem kerültek. - mondtam. - Nem beszélgettél még úgy lányokkal, hogy nem dugtad meg?

- Hát, de.. Veled. - nézett rám. - Tényleg. - érintette meg ijedten a homlokát. - Eddig te voltál az egyetlen lány, akivel csak beszéltem.

- Büszke lehetsz magadra Madson... - feleltem hektikusan. - Gondolkozz el ezen picit.

- Joy, te annyira belém látsz. - mosolyodott el. - Tudok olyan is lenni, ha akarok.

- Nem tudsz. - ráztam meg a fejem. - Túl gyerekes vagy Madson. Bocs. Egy ideig azt hittem menni fog, de nem. - rántottam meg szánakozva a vállam.

- Nekem csak te számítasz, bármit megteszek érted. - halkult el.

- Rendben. Megnézem.

Ezzel a mondatommal adtam neki egy esélyt. Egy utolsót. Bár tudtam, hogy nem bírnám ki nélküle, szóval hiábavalóság előre megmondani, hogy ez az utolsó csepp a pohárban. Úgyis visszahúz hozzá a szívem bármit tesz.

Megérintette a kézfejem, majd egy kisebb forró csókot nyomott rá.

- Bocsáss meg Édes. - nézett a szemembe. - Na, választottál?

- Igen, azt hiszem Bolognait eszem húsgolyókkal. - mutattam a lapra.

- Én is azt eszem. - választott. - Tudom, hogy az a kedvenced Bébi.

Megfogta a kezem és a körmöm kezdte birizgálni, komoly arccal tanulmányozta, ilyenkor oda voltam érte. Végül is nem rossz ember, csak meg kell tanítani, hogy hogy illik viselkedni a lányokkal, szegény ennyi év alatt sem volt képes rá, de ez van.

Tudtam, hogy megint levesz a lábamról és nem tudok rá haragudni.

Hamar eltelt a délután. Megettük, de még egy sütit is muszáj volt kérnem, annyira kívántam.

- Annyira aranyos vagy ahogy majszolsz Bébi. - simogatta meg az arcom, amitől kirázott a hideg. 

Észre vette, kuncogni kezdett.

- Miért borsózol Édesem? - kezdett csikizni.

Hangosan felnevettem. - Jess hagyd abba nem otthon vagyunk! - próbáltam lerángatni a kezét az oldalamról.

- Jójó. - rakta a hüvelykujját a szám elé. - Psszt Joy!

Úgy nézett rám, elmondani sem tudom. Annyira szerelmes tekintete volt, egyszerűen nem tudtam a rossz pillanatainkra gondolni.

Csak a vele töltött este járt az eszemben. Olyan gyengéd volt velem, meg is dughatott volna, de nem tette. Hittem, hogy azért mert megbecsült.

- Nem zavar, ha későn érsz haza? - kérdezte, kimentünk az étterem erkélyére és néztük a tengert. - Még tanulnunk is kéne. - ölelt át karjával.

- Már megszoktam, hogy miattad mindig éjszaka érek haza. - kuncogtam, de még éreztettem vele, hogy fáj, ami történt.

Szerényen mosolygott. - Bocsi. - mondta és meg akart csókolni, de nem engedtem neki.

- Már ideje mennünk. - kínos volt a szituáció, de nem akartam könnyen adni magam.

Kimentünk a parkolóba, beszálltunk az autóba. 

- Tudod, miután elmentél visszamentem és megütöttem Zacheryt. - vallotta be, amit eddig nem említett.

- Tényleg? - lepődtem meg. - Miért?

- Előtted nem akartam verekedni, de megérdemelte. - mondta bosszúsan. - Én igazat mondok Joy. Sosem mondtam nekik semmit. Vele amúgy sem vagyok jóba. - éreztem, hogy tiszták a szavai.

- Ez kedves tőled. - mondtam halványan elmosolyodva. - Pedig nekem nagyon bejött volna, ha előttem vered be a képét. - haraptam be ajkam.

- Tetszett volna? - halkult el, szája narancs illata és ez a helyzet köztünk nagyon felizgatott.  - Nekem te tetszel, de kibaszottul. - csókolt meg lassan, engedtem neki.

Túl akartam lőni a célon, hogy meglássam, tényleg nem akar-e kihasználni. Tényleg szívből szóltak-e szavai hozzám.

Megfogtam a férfiasságát, majd masszírozni kezdtem azt. Kő keményen állt, ez is volt a lényeg. Magamra akartam gerjeszteni, hogy kiderüljön tényleg nem csak a szex miatt akart kibékülni velem.

- Ahw Bébi, de vad vagy. - mondta a mellembe markolva, amitől kisebb nyögés hagyta el a számat.

Nem szóltam semmit csak ki gomboltam a gatyáját, amit picit furcsállt is.

- Ide sokan szoktak járni este. - nézett körbe.

- Akkor menjünk el hozzád! - csókoltam meg.

Megőrjítette, amit mondtam. - Nálam alszol? - kérdezte két csók közt. - Annyira szükségem lenne rád. Hogy átölelhesselek éjszaka. - annyira édes volt. - Még tanulnunk is kéne.

- Azt akarom, hogy megdugj! - mondtam lényegre törően. - Bármi más ráér most.

- De Joy, a tegnapi után nem akarom, hogy azt hidd, hogy csak ezért szeretnék veled lenni.

Mintha a gondolataimban olvasott volna.

- Akkor nem akarod? - kérdeztem sértődötten.

- Dehogynem. Mindennél jobban, csak tudd, hogy nekem nem ettől leszel fontos. - mondta és egy szenvedélyes csókot nyomott a számra.