Ezt a részt @NarumiYamazaki-nak köszönhetjük..

Lassan megérkeztünk a hálószobához. Az elnök a falhoz nyomott, és elkezdett csókolgatni. Fürge nyelve számba furakodott. Próbáltam leállítani, mert nekem ez túl gyors volt-

 -Abraham... Ne, még ne ez nekem túl gyors-mondtam zihálva, a vágyakozó szemekbe-

 -Igazad van, túl vad voltam. Bocsánat-kért bocsánatot. Láttam rajta, hogy nemessége éledezik.  

 Most mindent elszúrtam. Valahogy megpróbálom kiengesztelni. Soha nem csináltam ilyet, de Abraham miatt megcsinálom.Ruhám miatt, nehezen térdre ereszkedtem. Felnéztem a férfira, aki tágra nyílt szemekkel nézett.-Cordelia, ne csináld...Még alig ismerjük egymást. Az előbb csak a vágy miatt másztam rád-mondta szaggatottan, mert miközben beszélt, ékességét izgattam-

 -Attól,hogy még nem nagyon ismerjük egymást, nem lehet egy jó kalandunk? - kérdeztem kajánul. Nadrágjától megszabadítottam és cirógatni kezdtem. Halk sóhajok törtek ki belőle. Lassan nyelvemmel is közeledtem felé. Tetejét megnyaltam, végül bekaptam. A férfi megfogta fejemet, és nyögéseit próbálta elfojtani. Mikor megszoktam méretét a számban, ütemesen kezdtem mozgatni a fejem. Cselekedetem közben felnéztem a férfira, aki már a határán van. Mielőtt elérte  volna a végső határt, elhúzódott tőlem-

 -Most te jössz-mondta perverz vigyorral  -az ágyra lökött és ruhámmal babrált. Nagy nehezen levette rólam, addig finom ajkai találkozott az enyémmel. Fehérneműmmel elidőzött egy kicsit,de az is lekerült rólam. Ő is szájával dolgozott rajtam, ugyanúgy mint én. Először egy kicsit megugrottam, de ezután megszoktam, és sóhajtva biztattam a folytatásra. Pár perccel később gyorsabban mozgott nyelve, mint ezelőtt-

 -Abraham elég.. - kértem az elnököt sóhajtva. Nem hallgatott rám folytatta tovább. Nem sokkal később zihálva bújtam az elnök úrhoz...- Szeretlek.. -mondtam fátyolos tekintettel-

INNENTŐL MÁR NEM LESZ 16+-OS!

 Még aznap délelőtt, össze szedtük magunkat és próbáltunk úgy tenni, mintha mi 'sem történt volna. A könyvtárban sétálgattunk, majd az ujjaimat végig húztam néhány könyv gerincén. Találomra kihúztam egy könyvet a sok közül és egy véletlenszerű oldalon kinyitottam, és olvasni kezdtem. A szemem sarkából láttam, hogy neki támaszkodik a könyvespolcnak és halványan mosolyogva engem néz. Hát igen.. Ezek után elmondhatom magamról, hogy volt egy kis kalandom Amerika elnökével. 

 Egyszer csak megérintette az arcomat, én pedig ijedten fölkaptam a fejem-

-Mi a baj? -kérdeztem, miközben össze fogta az arccsontomat, és ennek következtében pedig csücsöríteni kezdtem. Közelebb hajolt hozzám, majd lágy hangnemben megszólalt-

-Ezek után nem tudom, hogyan fogom kitisztítani az agyam... -suttogta, én pedig egy kicsit (már amennyire tudtam) elmosolyodtam. A könyvtárban végeztünk és kimentünk a kertbe. Ott leültünk a verandán és az egyik szobalány kijött. Sápadt volt, Abraham pedig fölpattant- Valami probléma van, kisasszony? -kérdezte, majd a leány sandítva rám nézett és remegő hangon megszólalt-

-Mr. Lincoln.. -kezdte- Nyögéseket hallottam az egyik szobából és azt hittem baj van... -ismerte be, majd Abraham megmasszírozta az orrnyergét, és megpróbálta nem elnevetni magát, én pedig vöröslő arccal lesütöttem a szemeimet- Nem lehet, hogy csak a.. -kezdte a lány- A kísértetek voltak? -kérdezte még jobban lesápadva. Itt nekem is figyelnem kellett, hogy ne nevessek föl hangosan-

-Gyanítom kisasszony.. -kezdte Abraham némi gúnnyal a hangjában- Csak is azok lehettek, semmi mást! -mondta szarkasztikusan, majd bekísérte a lányt és vissza jött hozzám. Amint megbizonyosodtunk arról, hogy senki nem hall minket, hangosan kipukkant belőlünk a nevetés-

-Méghogy a kísértetek! -nevettem. Miután ezen túltettük magunkat, föltápászkodtunk és sétálni kezdtünk. Egyszer csak Abraham kutyája, Fido odaloholt hozzánk. A férfi arcára egy széles vigyor ült, majd lehajolt a kutyához és a fejét kezdte simogatni-

-Simogasd meg Cordelia! -mondta- Nyugodj meg, nem harap! -tette hozzá, én pedig szépen-lassan térdre ereszkedtem. Miután a kutyája "megbarátkozott" velem, én is valamivel oldottabbá váltam. Ezután tovább sétálgattunk a kutya társaságában. A mélyen tisztelt elnök úr, egészen kiváló humorérzékkel rendelkezik! De néha úgy éreztem magam, mintha birtokolna engem... Természetesen, nem szó szerint, hanem inkább lélekben. Mintha az apám lett volna, és valahol úgy is kezelt engem.. A gesztusaiból, is ezt vettem észre. Amikor egy kicsit előtte haladtam, akkor alig érezhetően megérintette a tarkómat, én pedig minden egyes ilyentől megborzongtam. Amint eljött a búcsú ideje, mind a ketten kedvtelenül sétáltunk a kapuhoz. Előtte megálltunk, és szembe fordított magával. Sokáig néztünk egymás szemébe, majd megsimította az arcomat és megszólalt- Hadd csókoljalak meg, Delia... -mondta, nekem pedig a hideg kezdett futkosni a hátamon. Nem azért, mert nem akartam, hanem talán azért, mert túlságosan is akartam... Elkomorodtam, és lágyan megcsókoltam. Amikor elváltunk egymásról megszólaltam-

-Nem szeretném, ha erről akárki is tudna... -kezdtem, ő pedig heves bólogatásba kezdett-

-Rendben Delia! Nem fog senki! -ígérte meg, én pedig szorosan megfogtam mindkét kezét és a könnyeimmel küszködve megszólaltam-

-Abraham, ennél többet egyikünk sem várhat.. Szeretném, ha itt megállnánk, és többet ilyen nem fordulna elő! -mondtam, de még nem fejeztem be- Ennél tovább ne menjünk, mert annak rossz vége lesz! -kötöttem a lelkére, majd komótosan elengedtem a kezeit, fölfogtam a szoknyámat, és kimentem a kapun-

-Szeretlek Cordelia! -kiáltotta utánam, én pedig a fejemmel vissza fordultam. Nem szóltam semmit, csak rámosolyogtam. Fölültem egy konflisra, majd amikor elindult még integettünk egymásnak