Reggel a nővérem visítására ébredtem-

-Ébresztőő! –kiáltotta, én pedig karikás szemekkel fölültem az ágyon. Nyújtózkodtam, megvakartam a szemeimet, majd ásítás után megszólaltam-

-Harriet, az Isten szerelmére! Hány óra van? –kérdeztem össze ráncolt szemöldökkel-

-Fél kilenc! –vágta rá-

-Agh! –mondtam, majd vissza dőltem az ágyba és az arcomat a párnába fúrtam-

-Cordelia kelj föl! –kiáltotta ismét a nővérem-

-Hagyj békén! –mondtam neki-

-Ne legyél már ilyen ünneprontó! –hisztizett be- Hisz' ma lesz a bál..

-Harriet, a bál csak este lesz és még reggel van! –beszédre nyitotta a száját de leállítottam- Meg se' forduljon a fejedben! –mondtam csukott szemekkel-

-Undok vagy! –állt föl, majd duzzogva kiment a szobámból.

Miután valóban kipihentem magam, fölültem az ágy szélén. Nyújtózkodtam egyet, majd föl álltam és az ablakomhoz botorkáltam. Kinyitottam az ablakot, de a szemeim elé kaptam a kezem, mivel nagyon sütött a Nap. Ezután oda sétáltam a szekrényemhez. Bele néztem a tükörbe, majd fintorogva arcot mostam. A fonatból szét szedtem a hajam és konstatáltam, hogy a barna, göndör hajammal úgy nézek ki, mint egy ápolatlan ló! Leültem a fésülködő asztalomhoz és kifésültem a bongyor hajamat-

-Fönt vagy? –lépett be a nővérem, én pedig lesajnálóan rá néztem-

-Nem! Még alszok! –vágtam rá, majd fésülködtem tovább. Elnevette magát és mögém lépett-

-Tetszik a hajad.. –dicsért meg mosolyogva- Bárcsak nekem is, ilyen hajam lenne! –tette hozzá-

-Neked is gyönyörű hajad van! –rivalltam rá-

-Megfésülhetem? –kérdezte, én pedig a kezébe nyomtam a fésűt. Az tárgy lágyan járt a nővérem kezében, miközben próbálta megszüntetni azt a hatalmas széna kazalt a fejem tetején-

-Bocsáss meg, hogy türelmetlen voltam.. -sóhajtottam, majd egy pillanatra megállt-

-Ugyan! Én voltam extázisban, és tudom, hogy a reggeli kelések nem a kedvenceid! -mosolygott. Ennyivel le is zártuk a témát-

-Egyébként a bálról tudsz valamit? Kik lesznek a vendégek? -kérdeztem, majd fölcsillantak a szemei-

-Hát.. -kezdett bele, majd egy kicsit, mintha elpirult volna- Itt lesz Grant tábornok, Mr. Johnson alelnök és.. -kezdte de itt elakadt-

-Naa, ki vele! -sürgettem, mert igazán felcsigázott. Közelebb hajolt a fülemhez, majd titkozatos hangnemben rákezdett-

-És Mr. Lincoln... -mondta, én pedig fénysebességgel megfordultam-

-Tessék?! -szaladt föl az egyik szemöldököm, ő pedig csak bólogatott- Egy emberről beszélünk, Hattie? -kérdeztem ismét-

-De még mennyire! 

-A jelenlegi amerikai elnökről? 

-Ne légy ilyen hitetlen, Delia! Igen, az elnökről! 

-És itt lesz a felesége is? 

-A két fiuk is! Hjaj, hogy az idősebb milyen helyes! -álmodozott a nővérem-

-Ne beszélj így! Nem illendő az elnöki család akármelyik tagjáról így beszélni! -oktattam ki-

-Maradj veszteg! -szólt rám- Gondolni azt gondolok, amit akarok, ehhez jogom van! -vágott vissza. Erre nem reagáltam semmit, mert igazat adtam neki. Kettőnk közül mindig is Harriet volt a nagyszájúbb-

-Mit szólnál, ha Mr. Lincoln lenne az apósod? -kezdtem kuncogni-

-Örülnék neki! -vágta rá- Lenne a Fehér Házba bejárásom, engedély nélkül! -tette hozzá-

-Hát az valóban jó lenne.. -csóváltam meg a fejem.

 A bálon egy barack színű ruha volt rajtam. A vállánál lejtett egy kicsit, adva egy sejtelmes dekoltázst az egésznek. Amikor fölpróbáltam a ruhát, nem tetszett a dekoltázs része, mert... Szép szavakkal fogalmazva: jócskán megáldott a természet! És ezzel nem is lenne baj, de néha a hátam ketté szakad, vagy amikor végig sétálok az utcán és a suhancok nem bírnak a tekintetükkel! A ruhára vissza térve, az elején nagyon tetszett a dísz! Piros, és fehér színű művirágok voltak. Nyakláncnak az egyik ezüst medállal ellátott darabot választottam, fülbevalónak pedig kölcsönöztem egy párat a nővéremtől. A hajam hátul pár különleges fonatban volt össze fogva, a többi rész pedig natúran omlott a vállamra. A fonatokba egy szép hajtű volt tűzve. A családommal éppen az alelnökkel társalogtunk, amikor az elnöki család megérkezett. A nővérem oldalba bökött, és fejével az elnök legidősebb fia felé bökött. Alig bírtam vissza tartani a nevetésemet, amikor Mr. Lincoln megállt előttünk-

-Jó estét, Mrs. McDaniel! -köszönt édesanyámnak, aki illedelmesen meghajolt. Ezután kezet rázott apámmal, majd tekintete felénk vándorolt- És itt is lennének a gyönyörű, McDaniel lányok! -mosolygott, majd a nővérem bemutatkozott neki. Hozzám lépett. Zavaromban fölnéztem rá, ő pedig tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Egy alig észrevehető félmosoly jelent meg az arcán, majd kezet csókolt. Közben végig tartottuk a szemkontaktust-

-Cordelia McDaniel! -mutatkoztam be, valamivel bátrabban-

-Szép név! -dicsért meg. Még egy utolsó mosolyt felém küldött és vissza ment a családjához. Olyan különös érzés fogott el, de én sem tudtam mi..

 Az elkövetkezendő pillanatokban Harriet-tel csak lézengtünk a teremben, miközben a kérésére a Lincoln család közelében maradtunk. A beszélgetéseinkből csak fél percre fordultam el, de mire vissza néztem a nővérem már az elnök fiával keringőzött a táncparketten. Halványan elmosolyodtam, majd megcsóváltam a fejem. Megfordultam, de akkor a vállamat megragadta egy férfi. Ijedten fölnéztem rá, de egy kicsit megnyugodtam, amint megláttam az elnököt fölém magasodni-

-Miss McDaniel.. -kezdte- Van kedve táncolni? -kérdezte, miközben megfogta a jobb kezemet.