A következő, amire emlékszek, hogy emberek üvöltöznek, valami lóg ki a kezemből, és minden homályos. Valahol a távolban meghallom Anyát. Talán... Sír? Nem tudom rendesen kivenni, mert abban a pillantaban visszazuhanok a rémisztő sötétbe.
Álmomban elsős vagyok. A suli előtt Apu szorongatja a kezem. Első nap van, nem merek bemenni az iskolába. Elbúcsúzok Apától, Anya pedig bekísér. Amikor az osztályteremhez érünk, szorosan megölelem, éd belépek az osztályba. Visszanézve látom Anya könnyes tekintetét, ahogy engem fürkész. Aztán egyszer csak elmosódil, és már hatodikban, egy matekórán ülök a padba. Ally mellettem buzgón csinálja az összes feladatot, én még neki se álltam. Megbököm az oldalát, hogy segítsen, mire ő elém tolja a füzetét. A betűk elmosódnak, az utcánkban esik a hó. Todd áll előttem, látom, hogy a szája mozog, azonban nem értek belőle semmit. Az ajkaimra hajol és... Aaron ajkait érzem a számon, meleg van és mindketten sírunk. Kinyitom a szemem és már a szülinapomon vagyunk. Az álmok elkúsznak éd megint csak a sötétség marad.
Halk pittyogást hallok, szerintem a jobb oldalról. Lassan felnyitom a szemem és egy hófehér szobában találom magam. Elfordítom balra a fejem, mire hirtelen fájdalom hasít belé. Visszafordítom a fejem, és észreveszem, hogy valaki mellettem ül a széken. Lehajtja a fejét, és mélyeket lélegez. Ahogy látom, arra következtetek, hogy Aaron az. Megpróbálom megemelni a bal kezem, de nem tudom. A jobbat, azonban sikerül. A mozgolódásomra Aaron felkapja a fejét és az ágyam mellé áll.
- Szia cuki. Hogy érzed magad? - az ő arcán volt egy sebtapasz, a szemöldökénél.
- Fáj - suttogtam, szinte alig hallhatóan.
- Hívok egy orvost - mondta, azzal kiviharzott a kórteremből. Pár perc múlva egy orvossal tér vissza.
- Örülök, hogy rendben felébredt, Lois. Dr. Marshall vagyok, az orvosa. Tegnap előtt balesetet szenvedett. Szerencsére senki nem halt meg, magán kívül mindenki könnyebb sérülésekkel megúszta. Önnek eltört két bordája és a bal keze. Hamarosan rendben lesz - mondta Dr. Marshall.
- A... a szüleim? - kérdeztem nagyon halkan, mert a szám teljesen ki volt száradva. Aaron a kezembe adott egy pohár vizet, mire én egy húzással kiittam a tartalmát. Dr. Marshall mosolyogva nézett. Azt monta, hogy jövő héten már kiemgednek, addig megfigyelés miatt benntartanak.
- A többiek? Rendben vannak? - kérdeztem Aarontól aggódva.
- Igazából szinte csak minket kapott telibe a kamion. Apáék megúszták pár karcolással, Stevennek pedig az egyik karja törött el. Nicolenak semmi különösebb baja nem lett, egy enyhe agyrászkódása volt - sorolta.
- És te?
- Nekem a lábam, kificamodott a bokám. Neked lettek a legnagyobb sérüléseid. Amikor behoztak, nagyon féltem. Azt hittem, elveszítelek. Lois, én nem tudok nélküled élni. Szükségem van rád. Nem veszíthetlek el - mondta, és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Közelebb jött hozzám, és nyengéden adotg egy puszit a homlokomra.
Délután bejöttek Anyáék. Mint várható volt, nagyon aggódtak. Spenc is teljesen kész volt, ahogy belépett az ajtón már futott is az ágyam felé és bekucorodott mellém. Este a csajok jöttek be, aztán megint Aaron. Amikor már mindenki elment végre volt időm körbenézni a szobában. Mindenhol virágok és Gyógyul meg hamar feliratú lufik voltak. Egy kicsi TV is volt a szobában, a távirányító az éjjeliszekrényemen pihent. Benyomtam, és az egyik csatornán éppen a híradó ment. Kicsit hangosítottam rajta. Éppen a balesetet mutatták. Láttam az autómat egy pillanatra, és osszeszorult a szívem. Biztosan totálkáros lett. Tudom, hülyeség az autón gondolkozni ilyenkor de atért mégiscsak a saját autóm volt. Kinyomtam a TV-t és abban a pillanatban elnyomott az álom.