Úgy döntöttem, szülinapom alkalmából kicsit kicsípem magam a Körre. Felvettem egy rószaszí-sötetkék-fehér mintás ruhát, ami deréktól bővült, hozzá pedig az egyik magas talpú, barna szandálomat. A hajamat egy kis gumival hátrakötöttem. A sminkem a szokásos volt, egyedül annyi extrával, hogy húztam egy tusvonalat, és a rúzsom kicsit sötétebb árnyalatot öltött ajkaimon. Azért mégia csak szülinapom van, meg kell adni a módját. Háromnegyed hatkor bepattantam az Audimba és elindultam a Kör 'székháza felé'. Amikor beértem, csak Mr. Falls volt ott, aki egy öleléssel fogadott. Szülinapomra kaptam tőle egy karkötőt, amin egy kör alakú medál lógott, (milyen kis vicces, Mr. Falls) benne a monnogrammom. Nagyon tetszett, egyből fel is raktam a kezemre. Szépen lassan mindenki szállíngózott befele az ajtón. Mindenkitől kaptam valami apróságot, kivéve Patriciatól. Mondjuk, ezen annyira nem is lepődtem meg. A témánk most a Szerelem/Szeretet volt. Beszélgettünk a szeretetről, itt felsoroltuk, hogy sima szeretetet érzünk a családunk, barátaink, testvéreink iránt. Aztán Mr. Falls áttért a szerelemre.
- A szerelem merőben eltér a szeretettől. A szerelem sokkal mélyebbről fakad. A szerelem akár egy életen át tarthat, és szerencsére vannak olyan mázlisták, akikl már most, ilyen fiatal korban megtalálálták az igaz társukat. Azonban ezt senki nem ússza meg. A szerelem nem olyan dolog, amit az ember irányítani tud. Mindig ott van az életünkben, csak a partner változik - ennél a résznél mindenki felnevetett. - A szerelemnek túlnyomó része a boldogság, a törődés és a féltés. Ezalatt nem a féltékenységet értem, tapasztalatom szerint a mai fiatalok eléggé féltékenyek, néha értelmetlen okok miatt, és ebből adódnak szakítások, de mindegy is. Ez mind szép és jó. Remélem itt mindenki olyan szerencsés, hogy már 18-20 évesen megtapasztaltátok a szerelem ezen, boldog és csodás oldalát. De sajnos van a másik oldal, a szenvedés. Szerintem ebbe is mindannyiótoknak van tapasztalata. Itt arra gondolok, amikor mind a két fél érez, de félnek az elutasítástól, ezért szenvednek, ahelyett, hogy valamelyikük a másik elé állna, és közölné az érzéseit. Szerintem ez a leglogikusabb módja, és igen, tudom, ti nem így gondolkoztok. De időközben lehet, hogy a két fél éjszakánként telesírja a párnáját a szeretett személy miatt. Ez szörnyű, de állításom szerint van ennél rosszab is. Most elmesélek nektek egy történetet. Volt egy veletek egyidős srác és lány. Rengeteg időt együtt töltöttek, szépen lassan egymásba szerettek. Egy együtt töltött éjszaka után, kérlek ne gondoljatok rosszra, a lány úgy gondolta, hogy bevallja az érzéseit a fiúnak, mert biztos volt benne, hogy a válasz nem lehet nemleges. Sajnos tévedett. Azt azért tudni kell, hogy a fiúnak kevesebb mint egy éve volt egy eléggé kisiklott kapcsolata, ezért most úgymond fél a kapcsolatoktól. Elutasította a lányt, elökkte magától, amitől a lány teljesen kifordult magából. Azonban mindenki csak a lány szemszögét ismeri - itt Mr. Falls sokatmondó tekintetét rám emelte, mire a szemem megtelt könnyekkel. - A fiú a nemleges válsza után majdnem olyan összetört volt mint a lány. Rengeteget sírt, nem mozdult ki otthonról. Nem akarta felhívni a lányt, mert félt egy kapcsolat kialakulásától. Egyik nap, pár hete találkozott vele az iskola háta mögött, amikor látta a lányon, hogy teljesen túl van rajta. Azért nem is próbálkozott tovább. Feladta. - fejezte be Mr. Falls a történetet. - Köszönöm szépen a maj alkalmat is, hogy veletek tölthettem, Lois neked pedig kégegyszer nagyon boldog szülinapot! - mondta Mr. Falls, körbeölelt mindenkit, azza eltűnt az emeleten. Mindenki sokkos állapotban ült a helyén. Aztán egyszerre álltunk fel és elkezdtünk beszélgetni. Kiszaladtam a mosdóba, mert nem akartam mindneki előtt sírni. Amikor éppen lerogytam a mosdó padlójára, Ally és Amanda rontott be a mosdóba. Először nem vettek észre, ezért szóltam nekik, hogy hol vagyok.
- Jóég, Lo. Honnan tudta Mr. Falls? Te mondtad neki? - kezdett faggatni Am.
- Dehogyis. Én egy szót sem szóltam - ráztam meg a fejem könnyeimet törölgetve. Ennyit arról, hogy nem hullatok több könnyet Aaron Sullivan miatt.
- Csajok... Én voltam... Beszéltem Aaronnal egyik nap, és mondta, hogy mennyire kész van. De Mr. Fallsnak nem én mondtam - vallotta be Ally az ujjait tördelve. - Neharagudj, Lo, hogy nem mondtam. Csak nem akartam, hogy fájjon.
- Semmi baj, Ally. De mindegy is. Nem akarok a szülinapomon sírni - könnyeimet letörölve az arcomról felálltam a földröl. Megigazítottam a ruhámat. Megigazgattam a sminkemet, csináltunk egy képet a csajokkal, mert miért is ne, aztán kiléptünk a mosdóból. Kilépve éppen elkaptam egy beszélgetésfoszlányt, amit Patricia mondott a lányoknak.
- Atyám, Lois mit parádézik már! Mindenkinek vannak az életében elcseszett kapcsolatok, de ezt Miss. Tökéletes és Gazdag nem tudja elfogadni. Ott volt neki Todd, aki egy eszméletlen pasi, de őt inkább eldobta magától. És csodálkozik, hogy nem kell Aaronnak. Most őszintén, kinek kéne egy ilyen kis fruska? - kérdezte Patricia, de ahogy láttam egyik lány sem figyelt rá igazán. Ebből is látszik, hogy engem jobban kedvelnek a Körben, mint Patriciát. Ökölbeszorított kézzel indultam meg felé, amikor Am és Ally visszahúztak a kezemnél fogva. Kirántottam kezem a szorításból és megindultam a nem igazán kedvelt lány irányába. Amikor odaértem nemegyszer megfordult a fejemben, hogy behúzok neki, hogy az a 'szép kis arcocskája' ne legyen olyan szép. De visszafogtam magam, amiért szerintem külön díjat kéne kapnom. Mégis melyik lány viseli el, ha a szülinapján csesztetik a szerelmi életével?
- Na figyelj Patricia. Tudom, nem zökkenőmentes a kapcsolatunk már a kezdetektől fogva, de legalább ne szó szerint a hátam mögött beszélj ki a barátaimnak. Igen, ők az én barátaim is, hoppá hoppá. Tedd magadban otthon, vagy a legjobb barátodnak, ahogyan én is szoktam. Úgyhogy szépen kérlek a továbbiakban ne akkor beszélj ki, amikor esélyes, hogy én is hallom, rendben? - a lány köpni nyelni nem tudott. - Szerintem is - azzal kisétáltam a ház elé Allyvel és Amandával. Leültünk a lépcsőre, amikor Am így szólt:
- Ejha, Lois, ez azért nem volt semmi! - és mellé eslismerően füttyentett egyet. Nem bírtam, elnevettem magam. Éppen jókor hagytam abba a nevetést, mert abban a pillanatban leparkolt egy fekete Ford a parkolóba, és kipattant belőle valaki. Messze volt, ezért nem láttam rendesen. Felálltam, és az ajtó elé sétáltam, hátha onnan jobban látom. Igazam lett, mert hamarosan megláttam, hogy a felém rohanó alak... Aaron. Amikor felért a lépcsőn, se szó, se beszéd letámadta az ajkaimat. Először nem tudtam mit kéne csinálnom, de amikor lágyan nyelvével végig simított az alsó ajkamon, bejutást kérve, kinyitottam a számat, és hagytam neki, higy elmélyítse a csókot. A torkábol egy megkönnyebbült sóhajtás tört fel és derekmanál fogva közelebb húzott magához. Beletúrtam selymes hajába, és elsírtam magam. Egy idő után megéreztem, hogy Aaron is sír. Kicsit elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szeméb tudjak nézni. Gyönyörű barna szemei könnyektől csillogtak, és arcát is áztatták. Abban a pillantaban nem érdekelt, hogy a szempillafestékem valószínűleg teljesen elkenődött. Hüvelykujjammal letöröltem egy könnyceppet, mire ő tenyerembe hajtotta fejét. Lábujjhegyre álltam, és átöleltem a nyakát. Egy ideig így álltunk, osszeborulva és sírv, amikor elhúzódott tőlem. Arcomat két kezébe fogta, és mélyen a szemembe nézett, majd így szólt.
- Lois Margaret Beverly. Visszavinhatatlanul és megsemmisíthetetlenül szerelmes vagyok beléd - erre annyira meglepődtem, hogy a szám elé kaptam a kezem és mégjobban elkezdtek folyni a könnyek a szememből. Nem tudtam, hogy mit mondjak, ezért megcsókoltam. A csók alatt megfogalmazódott bennem a tökéletes válasz:
- Szeretlek, Aaron. Mindennél jobban szeretlek.