*Két évvel később*

-Loiis! Merre vaagy? - kérdezte üvöltve Anya. Fent készülődtem az emeleten, a fodrászom Susan éppen a hajamat csinálta, ami mostanra megnőtt és a vállamig ér. Egy fonattal oldotta meg, hogy ne lógjon a szemembe.
-Itt vagyok - kiabáltam le én is. A kiabálós szokásunk nem veszett el. Anya betrappolt a szobába, a kezében egy koktélos poharat egyensúlyozva. Amikor meglátta a majdnem kész kinézetemet, könnycseppek csillogtak a szemében.
-Gyönyörű vagy, Kincsem. Mindig is erről a napról álmodtam - mondta elérzékenyülve.
-Anya, nem te mész férjhez, hanem én. Nyugodj le. A műsorod nélkül is elég ideges vagyok.
-Jó, jó, persze - lépett mögém Anya, és a hajamat birizgálva a tükörből figyelt. - Amikor terhes voltam engem is mindig majd szétvetett az ideg. Családi vonás. Később csak rosszabb lesz - mondta "megnyugtatás képpen". Hát, nem járt nagy sikerrel.
-Anya. Hányszor mondjam még, hogy Greg rohadtul nem csinált fel?
-Belőle bármit kinézek - morogta maga elé. Nem nagyon barátkozott még meg azzal a gondolattal, hogy ahhoz a férfihoz megyek feleségül, aki miatt elhagytam a pasimat, és többek között az sem szimpatikus neki, hogy az évek során szépen kivarratta magát. Nekem ettől talán még jobban bejött. Tavaly, a tizenkilencedik szülinapomon én is csináltattam magamnak tetkót: a bal csuklómra két időzejelet. Kicsi, szerény és nem nagyon látszik, de ha valaki megkérdezi, hogy van-e tetoválásom, nyugodt szívvel válszolhatok igennel. A későbbiekben tervezek egy egyen tetkó szerűséget Greggel.
-Nagyon rendes, és ami talán a legfontosabb, hogy szeret. Nem örülsz a boldogságomnak? Huszonnégy óra múlva az elsőszülött gyermeked férjhez megy. Hát nem örülsz? - kérdeztem Anyámra nézve kiskutya szemekkel.
-Jajj, Aranyom, dehogynem örülök. Nem ilyet szántam neked, de ha te vele vagy boldog, akkor jó - mondta elmerengve. Egy idő után feleszmélt, és lehalkítva a hangját megkérdezte: Ugye szedsz fogamzásgátlót?
- Menj és nézd meg Apát! Gyerünk! - amikor nem mozdult, mily' meglepő módón elordítottam magam: Kettes kód!
Mintha puskából lőtték volna ki, Ally viharzott be a szobába. Fekete koktélruhájának pántja lecsúszott a válláról a nagy siettségben. Kezében egy darab kekszet szorongatott.
- Ki hányta le a ruhádat? - kérdezte lihegve.
- Mi? Nem. Anya nem hagy békén. Az a kettes nem?
- Nem te hülye. Az a hetes - forgatta meg a szemét.
- Hetes kód! - ordítottam el magam legjobb barátnőmre vigyorogva.
- Jól van már Beverly. Viszem, ne ordibálj. Ha holnap nem mennél férjhez, úgy megcsapnálak, de még a végén azt hiszik, hogy ver Sullivan. Gyere Ann, megnézzük a konyhát - karolta át Ally Anyut.
- Allison Emmerson! Ne kezelj úgy, mint egy százéves nyanyát, mert elgáncsollak - hogy Anyám mikor lett ilyen kedves...
- Jól van akkor megnézzük a... - ekkor befutott egy kis szöszi a szobába és átölelte Ally lábát. - Szomjas Mami - dünnyögte Mary Kate, Ally két éves kislánya. Három hónapos volt, amikor örökbe fogadták Kelseyvel. Terveznek még egy lurkót, de csak pár év múlva.
- Gyere, Picim, lent van narancslé.
Miután eltűntek a konyhában és Susan is kiment, csak bámultam a tükörbe, és nem akartam elhinni, hogy egy nap múlva férjhez megyek. Sosem gondoltam volna, hogy húsz évesen már megtörténik ez velem. Főleg nem Greghez. Furcsán indult a kapcsolatunk, de megoldottuk. És szeretjük egymást. Csakis ez számít.