- Csss... Nyugodj meg... Nincs semmi baj - próbált nyugtatni Aaron, nem túl sok sikerrel. Arcomat a vállába fúrva sírtam.
- Nem tudom elhinni, hogy ezt tette! Miért csinálta ezt velem? - ismételtem már ezredszerre.
Egy ideig így, összeölelkezve álltunk, aztán egy kicsit eltolt magától, pont annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Letörölgette a könnyeimet és a hajamat simogatta.
- Én itt leszek neked. Rám mindig számíthatsz, ezt tartsd észben. Rendben? - kérdezte a szemembe nézve. Ahogy kimondta ezeket a szavakat, melegség futott át az egész testemen.
- Köszönöm. Mennyi az idő? - ekkor tudatosult bennem, hogy hétfő van, azaz iskola.
Aaron az órájára pillantva elekerekedett szemekell nézett vissza rám.
- Hát, úgy látszik, ma nem megyünk iskolába - mondta és halványan elmosolyodott.
- Jajj... És miattam nem megy se Ally se te suliba. Igazolatlanotok lesz már a második héten. És mindezt miattam. Én nagyon sajnálom, hogy... - kezdtem bele a bocsántkérésbe, mire Aaron ajkát az ajkaimra tapasztotta. Nem tudtam mit reagálni, ezért csak álltam ott.
Nem volt ez több szimpla szájra puszinál, de valahogy ez nekem többet jelentett, mint az összes eddigi csókunk Toddal.
- Ne sajnáld. Megéri - mondta végigsimítva sz arcomon. - Viszont most mennem kell.
Otthagyva vegyes érzelmekkel elindult az utcán. Én meg csak álltam ott mint egy hülye, nem tudtam, mit is kéne most csinálnom. Egy ideig mozdulatlanul álltam ott, amikor Kelsey autója kanyarodott be a ház elé. Mepillantva engem egyből odajött és átölelt. Viszonoztam az ölelését.
- Mi a baj, Lo? - kérdezte aggodalommal teli hangon.
- Todd... - neve hallatán már nem tudtam sírni. Elfogott a düh. Hihetetlen mértékben mérges voltam Todd Griffinre. Kelsey szemébe néztem, és úgy válszoltam. - Todd megcsalt Charlotte Parkerrel - mondtam ki és elindultam vissza a házba. Kelsey szerintem nem nagyon értette ezt az egész szitut, ezért csak utánam futott és beléptünk legjobb barátnőm behemót házába.