Steven és Nicole esküvőjére válogattam ruhát Janettel. Augusztus 12-e van, már majdnem egy hónapja együtt vagyunk Aaronnal. A kapcsolatunk nem indult eléggé zökkenőmentesen, de a lényeg az, hogy együtt vagyunk, és hogy szeretjük egymást.
Janet felém mutat egy rövid, világoskék fodros ruhát.
- Most komolyan, J? Mit ártottam én neked? - kérdeztem szememet ráemelve, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Oké, oké... Ehhez mit szólsz? - ezúttal egy fehér-fekete csíkos ruhát emelt meg, ami deréktól bővült.
- Háát... Nem is tudom. Annyira nem....
- Te ez a ruha - fejezte be Janet a mondatomat egy sóhaj kíséretében, és visszaaksztotta a ruhát.
- Uramatyám, megvan, szerelmes vagyok! - kiáltottam fel, mire az ötvenes éveiben járó eladónő eléggé furcsa szemekkel kezdett méregetni. - Elnézést, csak nagyon úgy tűnik, hogy megtaláltam a tökéletes ruhát - mondtam neki csillogó szemekkel.
- Már épp ideje volt - dünnyögte az orra alatt és lapozott egyet az újságában. Már éppen szóltam volna vissza neki, hogy én hagyok itt neki pénzt, nem keveset, ezért lehetne egy kicsit kedvesebb, de J ujjait ráfűzve a karomra berántott az egyik próbafülkébe.
- Azt akarod, hogy kidobjanak minket? Nem ezt a ruhát akarod? Dehogynem, Lois ezt akarod. Akkor magyon szépen kérlek fogd be és öltözködj - aztán mintha kicserélték volna így szólt egy mosoly kíséretében:
- Kint várlak.
Felrángattam magamra a halványszürke csodát és elhúztam a függönyt, hogy ki tudjak lépni.
- Na? Milyen? - kérdeztem Janettől, miközben össze vissza forogtam a ruhában.
- Hát ez Lo... Ez valami mesés - a ruha kicsivel a térdem fölé ért, nyakánál nem volt kivágás, egészen a kulcscsontomig húzódott a teteje, hátul pedig egészen a derekamig fűző díszítette a mesés ruhakölteményt. Miutá eldöntöttük, hogy ő lesz az a bizonyos Nagy Ő, visszavedlettem egy sima pólóba, rövidgatyába és a kedven Vansembe, és kifizettem a ruhámat. Janettel úgy döntöttünk, hogy beülünk a legközelebbi Starbucksba egy kávéra. Egy kinti asztalt válsztottunk, és letelepedtünk. Miközben Janet a Cappucinóját szürcsölte, végig beszélt Jacksonról, hogy lassan egy éve együtt vannak, és hogy milyen aranyos, hogy megy vele Detroiba és hogy közösen bérelnek majd egy albérletet. Azt is megtudtam, hogy fél az összeköltözéstől, amit én teljes mértékben megérettem, azonban kicsit irigyeltem is őket, mert Aaron még nem hozta fel, hogy esetleg velem jönne San Diegoba. Miután elfogyasztottuk koffeinadagunkat, beültünk az autómba, és hazavittem J-t. Egy öleléssel elköszöntem tőle, aztán hazahajtottam. Ahogy szálltam ki a kocsiból a cipőfűzőm sikeresen megakadt az ajtóba, ezért úgy estem ki az autóból, természetesen pofára. Ez még így rendben is lett volna, ha ki tudtam volna szabadítani a cipőfűzőt. De nem sikerütl. Hátra fordultam, és úgy kezdtem el rámcigálni. Annyira belemerültem a munkába, higy észre sem vettem, hogy valaki leparkol a ház elé. Aztán egyszer csak egy hang szólalt meg a fejem felett, amitől azt hittem, szívrohamot kapok.
- Tudod, nagyon szexi vagy ebben a pózban, de mégis mi a fenét csinálsz? - kérdezte Aaron visszafolytott röhögéssel.
- Kac kac, humorzsák, inkább segíts. Beakadt a cipőfűzőm, és nem tudom kiszedni - lehajolt, és két másodperc alatt előhúzta a cipőfűzőmet.
- Parancsolj, cuki - mondta, miközben segített feltápászkodni a földről.
- Köszönöm - mondtam és már hajoltam is egy csókért, amit meg is kaptam. A csókjairól mindig eszembe jut az a nap (a szülinapom), amikor összejöttünk. Kezemmel beletúrtam a hajába, mire ő derekamnál fogva csökkentette azt a kötük lévő apró tábolságot is.
- Bemehetünk? - kérdezte, miután elhajolt egy picit.
- Persze, csak kiveszem a ruhámat az ülésről - mondtam, mire eléggé zavarodott fejjel nézett rám.
- Milyen ruha?
- A batyád esküvőjére.
- Melyik bátyám melyik esküvőjére? - jogos.
- Steven esküvője. Tudod, jövőhéten.
- Öhm... Lois, nekem nincs Steven nevű bátyám - mondta, mire eléggé rémült fejet vághattam, mert szemközt röhögöt. Kezemet a mellkasom előtt összevonva és lábfejemmel dobolva vártam, hogy mikor hagyja abba. Egy idő után a könnyeit törölgetve rám nézett.
- Mondták már, hogy nem vagy vicces?
- Csak szerinted, cuki - mondta azzal az alsó ajkamba harapott. Tudja jól a kis mocsok, hogy ez a gyengém. Elhúzódott, kezét a kezemre kulcsolta és kézenfogva besétáltunk a házunkba.