Jay megsimította a tarkóján az angyalt, majd ásított és felült az ágyon. Elkészült már rég ez a tetoválás, meg a többi is, amit szeretett volna. Jól állt neki, ahogy a szemüveg is, amit egy sérülés után volt kénytelen rendszeresíteni. Maga mögé nézett, az alvó srácot nézte. Csettintett a nyelvével, és megállapította, hogy elég hülye volt előző este ahhoz, hogy az exével ágyba bújjon. Nem baj, a sok más baromsága mellett ez is elfért. Jay egy jól futó biztonsági cég alkalmazottja volt már hosszú évek óta, ahol kötelező volt a precizitás, az éles látás, abban jó volt, a munkájában. A magánéletét illetően ez már nem volt elmondható. Egyre másra hozta a rossz döntéseket, minek nyomán alig-alig volt hosszútávon élhető kapcsolata. Ez a trend már jó rég elkezdődött, akkor, amikor Hana otthagyta a pocsolyában, amikor nem mondott neki semmit, amikor hagyta elmenni anélkül, hogy legalább bocsánatot kért volna. Azóta Hana emléke szellemként követi. Miután Hana eltűnt, Jay hamar felismerte, hogy szerelmes volt belé, és igazán megszenvedte az egész sztorit, és soha azután nem bánt úgy semmit, mint azt a dolgot. Talán ezért futott mindig zátonyra minden kapcsolata, mert Hanára vágyott valójában.

Jay felállt átmozgatta a vállait és a magához vette a cigarettáját, kilépett a kis erkélyre, és rágyújtott. Kicsit elbambult, az új feladata járt az eszében. Már előre utálta, ugyanis nem szeretett hírességekre vigyázni, mindig valami beképzelt majmot sóztak rá, amit nehezen viselt. Most is hasonlóra készült. Egy szörnyen titokzatos alakot varrtak a nyakába, akit már most utált. Az a tulajdonsága, hogy előítélettel kezelt másokat, nem sokat változott az évek múlásával, így már most kiütéses volt a fickótól, akire felügyelnie kell majd. Nem sokat tudott róla, annyit nagyjából, hogy énekel a fazon és mindig maszkot visel, nem tudja biztosan senki, hogy ki is ő valójában. Konkrétan azt kérdezte a főnökétől, hogy mi francnak kell emellé testőr? Elég, ha nem teszi fel a maszkot és máris beleolvad a tömegbe. Meg se hallották a megjegyzését, már hozzászoktak az ilyesmihez tőle. Szerencsére kedvelték, és tényleg jól végezte a munkáját, így neki ilyesmit is szabad volt. Beütötte a telefonjába a srác nevét, akire most majd egy hétig vigyáznia kell. Never. Már a nevétől is forgatta a szemeit. Azt elismerte, hogy elég dögös portéka, a hangja pedig veszettül jó, de eldöntötte, hogy nem kedveli. Néhány videót is megnézett róla, újra megállapította, hogy piszok jól néz ki, és amit a színpadon művel, attól illetlen gondolatai támadnak. Legalább nem csúnya, legalábbis a teste rendben van – gondolta magában, majd eltette a telefont a zsebébe.

Jay felhúzta a nadrágját, tintakék szövetnadrágot történetesen, majd az ingébe is belebújt. A tükör elé állt, belemártotta két ujját a hajformázójába, majd összedörzsölte a tenyereit, végül mindkettővel beletúrt a hajába néhányszor. Jobbra, ballra fordította a fejét, tetszett neki az eredmény. Végig gombolta az ingét, befejezte az öltözködést. Belebújt a cipőjébe és a zsebébe tette a telefonját, a cigarettáját, és a bankkártyáját. Több dolgot sosem hordott magánál, ez épp nem volt sok a zsebeinek, amúgy se volt másra szüksége. Becsukta maga után az ajtót, majd elkezdte a napját.

Hana álmosan pislogott az ágyban, a beszűrődő fény bántotta a szemét, inkább hátat fordított az ablaknak. Nyakig húzta a takarót, majd kitapogatta a telefonját. Néhány üzenet már várta az ügynökétől, így kénytelen volt kimászni az ágyból és elkezdeni készülődni. Sok dolga volt erre a napra, pedig legszívesebben pihent volna. Az is igaz volt, hogy ezt a várost utálta, és nem akart itt lenni. Rossz érzéseket keltett benne, Jayt juttatta eszébe. Még ennyi évvel a dolog után is utálta az egészet. Azóta nem is halott róla, ő maga egészen egy idegen országig futott a történtek elől, megszakítva minden kapcsolatot azokkal, akiket itt ismert. Hana hosszú hónapokig nem tért magához a dologból, azután pedig évekig tartott, míg felépítette magát újra, egy új személyiséget formálva, egy olyat, akit sosem tiporhat el még egyszer senki. Soha. Never. Ez lett a neve, amivel befutott, amivel milliók imádott bálványa lett, egy olyan ember, aki a magasból nézi a többit, aki elérhetetlen, ismeretlen.

Hana megállt a tükör előtt, belesimított a hajába, aztán az arcát nézegette. Gyűrött volt, kicsit nyúzott, nem tetszett most magának. Kopogtattak, így a hang irányába fordult, majd rávette magát, hogy ajtót nyisson. Egy csapat ember sétált be, mind azért, hogy őt rendbe tegyék. Sminkes, fodrász, stylist egy gurulós ruha állvánnyal, meg az ügynöke, Kiki. Kiki harsány, pulzáló egyéniség volt, mindent megdumált mindenkivel, alig volt olyasmi, amit ő ne tudott volna elintézni. Imádta őt Hana a legjobb barátja volt, még akkoriban ismerte meg, mikor elmenekült. Nélküle minden máshogy alakult volna, ezt sokszor mondta ki hangosan is. Kiki mondta és mondta a napi programot, közben Hanat szépítették, bár alapból is helyes srác volt. Az évek jót tettek neki, és a szürke egérből, egy igazi szépséggé vált, akit sokan akartak maguknak, de Hana sosem engedett magához közel senkit. Soha. Senkit. Jay után senkiben nem bízott annyira sem, hogy megcsókolja, nemhogy mást csináljon vele. Utálta Jayt, nagyon utálta azért, hogy ilyenné tette. Próbálkozott, még orvosnál is járt ezzel, de eredménytelen volt. Aztán egy ponton feladta, elfogadta, hogy ez már így marad. Énekelt, az volt az élete. Erről is gyakran eszébe jutott Jay, ahogy sokszor mondta neki, hogy kezdjen valamit a tehetségével. Megtette. Igaza volt Jaynek. Ezért az egyért mondott volna köszönetet, máskülönben szembe köpte volna.

- Hallod, amit mondok, Hana? – kérdezte Kiki, mire Hana mosolygott és megrázta a fejét.

- Ne haragudj, elbambultam. Mit mondtál?

- Azt, hogy később találkozunk testőröddel.

- Minek? Nem ismer fel senki.

- Nem tudhatod, mikor bukkan fel egy elvakult rajongó, aki mindent tud rólad.

- Bízom abban, hogy elég kevés az infó rólam. És ha már erről van szó, ez a fotózás se tetszik annyira. Mi van, ha kikerül valahogy egy teljes arcos kép?

- Semmi – vonta a vállát. – Legfeljebb oda lesz a titokzatosságod. Olyan szép vagy, szexi, mindig mondom, hogy vállald magad!

- Nyugi, Kiki – nevette Hana és a tükörbe nézett.

Tényleg nem volt rossz, amit látott, leszámítva, hogy fáradtnak tűnt. Szürkésre volt épp festve a haja, a smink is finom volt, amit időközben felvarázsolt rá az ügyes kezű sminkese, épp a haja a tónusához illő, az ajkai most kifejezetten tetszettek neki, sápadtkás piros, de szerette. A fülében több függő, egyszerű ezüst, illett mindenhez, amit viselt. Hátrébb lépett, majd Kiki felé fordult.

- Tudod, hogy az nem én vagyok.

- Egy álarc mögé bújva, meg felizgatsz mindenkit a műsoroddal, aki lát. Nem is értem, hogy lehetsz ilyen más az álarc nélkül.

- Az emberek nem szeretik kiadni magukat. És sokszor mondtam neked, hogy a legnagyobb őrültség megbízni magadon kívül másban – mondta, bár Kiki tudta, hogy ő kivétel ezen nézet alól. – Azon kívül ott dolgozom, az más – mosolyogta finoman. – Na, menjünk, tényleg sok a dolgunk ma.

Hana elindult, fogta a telefonját, a cigarettáját és elindult, utána pedig sietve a többiek. A fotózásra mentek először, ez nem volt tőle idegen, de azért most több olyan kép készült, ahol a maszkot nem viselte, csak az árnyékokkal, fényekkel játszott a fotós, izgult a végeredmény miatt, főleg mivel Kiki és a kiadó fogja később kiválasztani a képeket. Különben kedvelte ezt a részét a dolgoknak, ez volt a munkája, azt pedig szerette. Szeretett énekelni, és mindent, ami hozzá tartozott. Azt pedig főleg, hogy a magánélete csak a sajátja volt, ott nem zavarta senki. Nagy ötlet volt tőle ez a maszk, azóta is áldja az eszét miatta.

Valahol a fotózás közepén jártak, mikor Jay is megérkezett. Innen már együtt kell menniük, pedig még nem is találkoztak, de a következő napirendipont egy sajtótájékoztató, amin már ott kell lennie neki is. Egy félreeső helyen állt meg, és figyelte a munkát. Kattogott a gép, villant a vaku, a munkája pedig ott hempergett egy fekete bársonnyal húzott szófán, szó mi szó, elég jól eső látványt nyújtott. Dögös volt, ha pontosan akarta kifejezni magát. Jay zsebre tett kézzel állt és a fickót nézte, majd bentebb sétált és körbe tekingetett, nem volt még ilyen stúdióban, felmérte a terepet is egy úttal. Valahol a fotós mögött állt meg. Hana pózolt gyanútlanul, a kamerába nézett, majd felült és levette a maszkot, a kezét húzta az arca elé. A fotós kérte, hogy engedje le a kezét és álljon fel. Hana tette, amit kért, ekkor nézett el mögé. Azonnal meglátta Jayt, a tekintetük nyílként fúródott egymáséba. Nem kellett gondolkoznia, ki lehet, azonnal felismerte őt ellenére az eltelt tíz évnek és Jay szemüvegének. Hana felemelte a kezét, és magához intette Kikit, aki nyomban odasietett.

- Hogy kerül ide az a pasas? – kérdezte fojtottan Hana.

- Azt hiszem, a testőröd. Ő kísér a sajtótájékoztatóra.

- Nem.

- De, őt rendelték melléd – magyarázta, miközben kereste a papírt, amin a testőr adatait küldték át korábban.

- Ő Jay – mondta halkan, mire Kiki nyomban a férfi felé fordult. Mesélt neki róla sokat Hana, néha azt érezte, ismeri is.

- Nem igaz – súgta Kiki. – Nagyon dögös.

- Kiki! – szólt rá Hana, mire az megrázta magát.

- Bocsánat, tarthatnánk egy kis szünetet? – szólt Kiki, aztán fogta Hanát és kivitte a teremből.

Jay utánuk nézett, sokáig nem gondolkodott azon, hogy mit is fog csinálni, így megindult kifelé ő is. Kell a fenének, hogy most essen baja a srácnak, mikor még el se kezdte a munkáját. Azon kívül arra gondolt, hogy vagy megőrült, vagy tényleg Hanat látta az imént. Ki kellett derítenie. Nem sokat kellett keresnie, épp csak kimentek a teremből Jay sietős léptei lelassultak, majd meg is álltak Hanatól kissé távolabb. Hana Kiki karjára simított, akinek nem kellett magyarázni semmit. Kiki Jayre pillantott, majd visszament a terembe. Jay utána nézett, majd vissza Hanára. Hana végig mérte Jayt, eszébe jutott most sok minden, de az jelentéktelen emlék mindenképp, amikor Jay a tetoválását látta és arról beszélt, hogy neki milyen és mennyi lesz. Meglettek, úgy nézte. Hana elfordította a fejét, még mindig fájt neki az egész, ami történt pedig nagyon régen volt már, akár el is felejthette volna. Jay valószerűtlennek látta Hanát, teljesen más volt, mint mikor utoljára látta. Magabiztosnak tűnt, erősnek, sugárzott. Gyönyörű volt, még mindig így gondolta. Régen is annak látta, utólag erre is rájött, ahogy sok minden másra is, miután Hana eltűnt.

- Könyörgöm, ne valami közhellyel nyiss – mondta Hana, azon a kissé érdessé vált hangján, amilyenné az évek és nyilván a sok cigaretta változtatta. Jay lehunyta a szemét, az ajkára nyalva mosolygott, majd újra Hanára nézett.

- Azt sem tudom, mit kéne mondanom, nem hogy közhelyekkel éljek.

- Ne mondj semmit. Végezd el a dolgod és felejtsd el, hogy találkoztunk. Én ezt fogom tenni – mondta és inkább elindult vissza a terembe.

- Sajnálom – mondta Jay, mikor Hana ellépett mellette.

Hana megállt, visszafordult és szó, vagy magyarázat nélkül behúzott egyet Jaynek, amitől az kibillent az egyensúlyából és kilépett oldalra. Az állára simított, kicsit megmozgatta az állkapcsát, közben a távolodó Hanát hátát nézte.

Hana összeroppantott egy poharat a kezében, mikor meghallotta, amit Kiki mondott. Szerencsére egy bőrkesztyű volt a kezén, így nem vágták meg az üveg darabok. Kiki azt közölte, hogy Jay beköltözik Hana szobájába, mivel kaptak egy levelet, amit nem gondolnak félvállról venni. Hana vadul tiltakozott, toporzékolt és ellenkezett, de semmi haszna nem volt. Jay ledobta a táskáját az egyik fotel mellé és kiment az erkélyre rágyújtani. Ő örült ennek a fordulatnak, bár nem adta jelét. Nagyon sok mindent akart mondani Hanának, úgy hitte most majd lesz rá lehetősége bőven. Hana dühös volt, egy percig sem akart egy helyen lenni Jayel, ezt többször, hangosan elmondta. Kiki állta tajtékzást, de végül otthagyta a két srácot bízva abban, hogy Hana majdcsak lehiggad.

Hana kiment, rágyújtott, de rá se nézett Jayre, kissé háttal is állt neki. Jay újabb cigarettára gyújtott, ő nagyon is figyelte a másikat. Annyira különbözött attól a fiútól, akit régen megbántott, de valahol mégis látta benne. Jay a korlátnak támaszkodott és szippantott a cigarettán.

- Megerősödtél – kezdte Jay, közben megbökte a saját szája sarkát, ahol az ütés után horzsolás maradt. – Nem hiszem, hogy képes lettél volna régen ilyesmire.

- Szerencsére tett róla valaki, hogy ma viszont igen.

- Még mindig haragszol?

Hana hirtelen felé fordult és felé mozdult egyet, aztán mégis visszalépett, próbálta magát visszafogni. Elnyomta a cigarettát és kifújta magát.

- Ezt komolyan megkérdezed?

- Igen. Bár, gondolom igen, miután behúztál egyet. Meghallgatnál?

- Nem, egyáltalán ne is szólj hozzám. Ez nem arról szól, hogy sértett vagyok, ez arról szól, hogy utállak. Ha lehet a kötelezőkön kívül ne beszélj velem. Hányingerem van tőled – mondta, közben visszament a szobába, Jay pedig követte.

- Tudom, hogy mit gondolsz, de nem arról van szó. Csak hadd mondjam el, mi történt!

- Nem vagyok rá kíváncsi. Megértettem, mi történt.

- Elmenekültél anélkül, hogy meghallgattál volna!

- Mégis mit csináltam volna, miután az egy egész iskola hallotta, ahogy arról beszélsz, milyen béna vagyok az ágyban, de azért egynek jó volt! El tudod képzelni, mit éreztem?! – kérdezte fojtottan, de nagyon dühös volt, az ökleit fehéredésig szorította.

- Csak azért mondtam olyasmit, mert egy éretlen kölyök voltam, és a haverjaim előtt muszáj volt játszanom.

- Dögölj meg! – köpte foghegyről.

- Szerelmes voltam beléd – szakadt ki Jayből, mire Hana megakadt, majd újra lendítette az öklét, de Jay ezúttal blokkolta az ütést. – Tényleg így volt. Azóta is gyakran gondolok rád, meg arra, hogy milyen hülye voltam. Emlékszel amikor majdnem csókolóztunk? Szerinted, ha csak szórakozok, akkor otthagylak, miközben felizgattál?

- Nagyon is el tudom képzelni, hogy így volt – mondta és elhúzta a kezét.

- ...Égen-földön kerestelek, de nem találtalak sehol. Senki nem tudott rólad semmit, a szüleid nem mondtak semmit senkinek. Azt sem tudtam, hogy tudják-e, miért húztál el. ...Sok mindenre rájöttem, miután elmentél. Arra először is, hogy szerelmes vagyok. Bele akartam pusztulni – nevette halkan. – Felismerni, hogy valaki, akit szeretek elmenekült előlem, elég megsemmisítő volt. Persze az én hibám volt, tudom jól. Egy kölyök voltam, aki azt sem tudja merre van arccal. Pedig milyen nagyon hittem, hogy mindent tudok. Ott rájöttem, hogy beképzelt vagyok és hülye. Nyilván ez már nem segített semmin, de... Nem tudom elmondani, hogy mennyire sajnálom.

- Ha te bele akartál pusztulni, akkor elárulom, hogy nekem sikerült. Az, akit most látsz, egy új ember. Újjá kellett építenem magam. Sosem voltam magabiztos, vagy erős személyiség, ha ennyire oda voltál, akkor ezt pontosan tudhatod. El tudod képzelni, mit éreztem, miután kibeszéltél az iskola közepén? – Jay becsukta a szemeit és az ajka belső felét harapva ingatta a fejét. Fájt hallgatnia Hanát, nem akartam hallani, hogy Hana szenvedett miatta. – És ne mondd még egyszer, hogy sajnálod.

- Kérlek, ne tűnj el újra – kérte Jay, mire Hana otthagyta és bevágta maga mögött a fürdő ajtót.