Hana az udvar közepén térdelt és szedte a holmiját, amit az imént szórt szét, mikor fellökték. Persze, hogy Jay sleppje volt az, valamiért kiszúrták maguknak, még hónapokkal ezelőtt , azóta időnként csinálnak ilyet. Meg mást is. Például szórtak sót az ebédjébe, vagy krétát áztattak az innivalójában. Lényegében bármi megtette, amíg azzal bántották. Jay tevőlegesen egy ideje már nem vett ezekben részt, csak ott volt. Ettől persze nem lett kisebb a bűne, vagy nem lett kevésbé nagyobb a káosz Hana fejében. Jóban voltak, haverkodtak, gyakran töltöttek időt együtt műszak után, vagy csak úgy spontán Jaynél, vagy Hanánál. Inkább Jaynél, mert ott általában sosem volt otthon senki. Nem mintha bármi titkos dolog folyt volna ilyenkor, de Hana jobbnak látta nem nagy dobra verni ezt a nagy barátkozást. Jay pedig nem tiltakozott, jó volt így neki, nagyon is.

Jay most sem tett semmit, ezúttal is csak állt valahol az események hátterében és figyelte, amint szekálják a többiek Hanát. Hana ilyenkor nem is vette észre őt, levegőnek nézte, kevésbé fájt neki, ez volt az igazság. Jay is így tett, mintha ott sem lenne.

Hana reccsenésre kapta fel a fejét, és amint felfogta, mi történt, a fenekére huppant majd a törött szemüvegét nézte. Az egyik srác rálépett, természetesen szándékosan. Hana felnézett rá, majd Jayre, aki elfordította a fejét. Ez már sok volt Hanának is. Szólni akart, de ekkor Jay félre lökte a fiút, és felvette a törött szemüveget, majd nyújtotta a kezét Hanának. Hana nem fogadta el, a táskájába tolta a holmiját, ami a földön hevert, majd felállt, és a vállára tette a táskáját. Jayt nézte. Dühös volt, amiért mindig hagyta, hogy bántsák, közben pedig már egész közel kerültek egymáshoz, már-már barátoknak is mondhatták volna egymást. Legalábbis Hana így gondolta.

- Veszek neked egy másikat – mondta Jay, miközben megfogta Hana kezét és beletette a törött szemüveget. Hana kicsit ijedten nézett Jayre, ugyanis az megsimította a kezét, hogy a többiek ne lássák. Elakarta rántani, de Jay nem hagyta. Hana idegesen körbenézett, majd mégis elrántotta a kezét a zsebébe tette a szemüveget.

- Nem kell, csak hagyjatok békén – mondta Hana, mire Jay háta mögött gúnyosan nevetni kezdtek. Jay a válla fölött nézett hátra, erre a nevetés kicsit csendesedett.

Jay levette a zakóját és Hana vállára akarta teríteni, ugyanis az övé vizes lett az események közben. Hana ellökte és hátrébb lépett. Sosem fordult még elő, hogy ilyesmit tett volna valakivel, sosem volt durva senkivel, magát lepte meg a legjobban, hogy meglökte Jayt, akinek nagyjából fel sem tűnt volna, ha nem tudta volna, miért reagált így valójában.

- Mi a fenét csinálsz? – morrant Hana, ami szintén szokatlan volt tőle.

- ...Vizes lett a tiéd, gondoltam, odaadom az enyém.

Hana tekintete nagyon beszédes volt, legszívesebben képen törölte volna, de ahhoz nem volt bátorsága. Jay kénytelen volt félre nézni, nem állta Hana pillantását. Nem akart itt magyarázkodni, vagy Hanával beszélni, de ezt mindenképp tisztázni akarta. Két srác megindult Hana felé, mire Jay emelte a kezét és azok megtorpantak.

- Elég, még ránk hívják a tanárokat – mondta Jay, ami ugyan igaz volt, de sokkal inkább akarta végre kimenekíteni Hanát a helyzetből, aki kapva kapott az alkalmon és hátat fordítva nekik sietve távozott.

Hana ezután hazament, nem találta értelmét benn maradni, ha nem lát semmit. Otthon elővette a zsebéből a szemüveget és a kukába dobta. Egy fiókból elővette a kontaktlencséjét, majd betette a helyükre. Egy pántot tolt a hajába, majd elnyúlt az ágyán. Jayre gondolt és arra, hogy miért is bánik így vele. Illetve tudta jól, hogy miért. Nem mutatna jól a köreiben. Nem is akart oda tartozni, csak remélte, hogy legalább normálisan viselkedik majd vele, miután barátkozni kezdtek. Tévedett. Hagyta magát elmerülni egy jól eső gondolatban, és az lett a vége, hogy megint ő sérült. Az arcára húzott egy párnát, és beleordított dühében. Haragudott leginkább magára, amiért kiadta magát Jaynek, aki most biztosan jókat nevet rajta a barátaival. Végtelenül hülyének érezte magát, amiért beavatta a legnagyobb titkába is. Az is eszébe jutott, hogy valószínűleg Jay nem meleg, csak úgy mondta, hogy ő beszélni kezdjen. Milyen hülye vagyok – mondta magának, majd eldobta a párnáját.

Ezen a napon Jay egyedül találta magát a boltban, meg sem lepődött, hogy Hana nem jött be dolgozni. Próbálta hívni soksor, de Hana nem fogadta a hívását, az üzenetekre sem válaszolt. Jay végül feladta ezt a vonalat. Úgy gondolta, hogy mindenképp beszélnie kell vele, de nem mehetett el hozzá, úgysem állt volna vele szóba. Az iskolában sem fog vele leállni, ezt biztosra vette, és Jay sem akart jelenetet ott. Az egyetlen lehetőséget itt a boltban látta, de ez sem volt a legjobb megoldás, pláne, hogy Hana itt sem volt. Végül mégis úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha Hanát otthon keresi fel. Műszak után elment Hana házához, megállt a túloldalon és rágyújtott. Figyelte a házat, mint egy besurranó tolvaj. Az emeleti ablakban meglátta Hanát. Mászhat fára, ahogy gondolta, mert nem tervezte, hogy a főbejáraton sétál be. Épp volt egy fa az ablakhoz közel. Megindult, hogy felmásszon rá, aztán ha szerencséje lesz, nem hívják rá a rendőrséget. Mint egy macska, úgy mászott a fára, mikor félúton járt azon gondolkozott, hogy mi a büdös francot csinál éppen? Fára mászik egy olyan srácért, aki... Aki milyen? Olyan, mint ő. Egy srác, nem több. Egy srác, akit kedvel, akit bántottak, ő pedig hagyta. Nem a jó szíve esett meg Hanán, annál prózaibb oka volt a dolognak, de egyelőre ráparancsolt magára, hogy haverként kedveli. Neki nem jönnek be a Hana-féle fiúk. Az ilyen nyápic nyúlbélák semmiképp. Neki cserfes, talpraesett, vagány srácok kellenek. Semmi esetre sem Hana. Közben elért az ablakhoz, ahol kopogott. Hana leesett az ágyról, ahogy meglátta Jayt a fán lógva. Felugrott és azonnal ablakot nyitott, majd berántotta a szobába, és gyorsan összehúzta a függönyöket.

- Mi a fenét csinálsz itt?! – kérdezte halkan kiabálva, miközben a szobaajtót is bezárta.

- Nem tudom – válaszolta halkan Jay, közben feltápászkodott a padlóról. – Csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e?

- Jól vagyok – morogta. – Mi jutott eszedbe? És, ha leesel? Ripityára töröd magad... Nézd, megvágott valami – mondta és finoman fordított Jay jobb karján.

- Észre sem vettem – mondta, közben felpillantott Hanára, aki a sebet figyelte. – Sajnálom. A mait. Is.

- ...Nem tudom, mit miért csinálsz. Nem tudom, miért barátkozol velem, ha közben pedig levegőnek nézel, ha valaki más is lát. Nem tudom, mit gondolsz, amikor a barátaid engem szekálnak és te nem teszel semmit. Nem értem, és ez fárasztó. Kimerítő mindig azon gondolkozni, hogy mit fogsz tenni a következő pillanatban, hogy fogsz velem bánni? Mosolyogsz rám, vagy levegőnek nézel. ...Azt hiszem, inkább távol kéne maradnunk egymástól. Mint korábban. Nem kell velem beszélned. Nem kell velem barátkoznod.

- De én akarok.

- Igazán? – kérdezte élesen. – Hol? A kuka mellett a bolt udvarán? Ott elég jó vagyok társaságnak?

- Ha jól emlékszem, nálam is szoktunk találkozni.

- Persze, szépítsd, ahogy akarod... Rosszul esik, amit csinálsz – mondta a fiúnak háttal, közben a szekrényből elővett egy dobozt, majd az ágyra mutatott, mire Jay leült. Mindig volt a szobájában kötszer, mert a gitárhúrok gyakran felsértették az amúgy is érzékeny bőrét.

Jay az ágyon ült, Hana mellé térdelt és a karján lévő sebet nézegette, majd tisztogatni kezdte. Jay le sem vette róla a szemét. Szerette, ha így láthatta. Se szemüveg, se a szemébe lógó formátlan haja nem zavarta abban, hogy az arcát nézze. Ha kicsit odafigyelne magára egész jóképű kölyök lenne, ezt gondolta Jay. Elfordította a fejét és nézelődött a szobában. Nem így képzelte ezt a helyet sosem, mikor először járt itt, azt hitte, hogy amolyan stréber-lak lesz, ahol minden az élére állítva, kockás ágyneművel meg mangahősökkel a falon. Nem ilyen volt. Kicsit kupis volt, épp annyira, hogy úgy tűnjön, lakják. Egy fiúéhoz képest, talán rendezettebb valóban, de amúgy tök átlagos. Néhány poszter tényleg volt a falon, de azok zenével kapcsolatosak voltak. A sarokban állt egy gitártok, a benne lévő hangszert csak egyszer mutatta meg neki Hana, de akkor sem érhetett hozzá, nagy becsben tartotta, ezt Jay azonnal megértette, amint Hana a kezébe vette. Jay sok mindent nem tartott tiszteletben, de ezt igen. Sosem nyaggatta, hogy vegye elő, bár igaz volt, hogy sokszor nem járt itt. Nem olyan volt ez a hely, amilyen Hana. Hana elveszett egy üres szobában is, olyan láthatatlan volt általában.

- Kész – mondta Hana, mire Jay a karjára pillantott. Szép kis kötést kapott rá.

- Köszönöm.

- Most már mehetsz – szólt Hana és rágyújtott. Jay kénytelen volt őt nézni, nem tudott másfelé figyelni.

Vonzotta a tekintetét Hana egész megjelenése. Most vonzó volt. Jay igazán nem értette, miért érez így, de ebben a pillanatban tetszett neki Hana. Ez máskor is eszébe jutott, és máskor is igyekezett ezt letagadni magában, de most úgy igazán bejött neki, amit látott. Hana annyira más volt a komfortzónájában, mint akár a boltban, vagy az iskolában, akár nála. Ahol biztonságban érezte magát, ott teljesen ellazult, kényelmesen viselkedett. A kisugárzása is megváltozott. Most ezt tapasztalta Jay. Hana lazán mozgott, nem volt görcsös. Ügyet sem vetve rá pakolászott, közben az ujjai közt füstölgött a cigarettája, a bő póló lecsúszott a válláról, felfedve egy tetoválás részletét. Jay még a száját is eltátotta a csodálkozástól, az utolsó dolog, ami eszébe jutott volna Hanáról, az a tetoválás. Egy pillangó volt rávarrva a bőrére. Biztos volt benne, hogy ez még nem volt ott, amikor a zuhanyozóban elvették a ruháját. Látta a víz alatt állni.

- Nincs egy ikertestvéred? Aki a tökéletes inverzed...

- Nincs, ne hülyéskedj – morrant maga elé Hana.

- Olyan más vagy...

- Haragszom – morogta.

- Nem erre gondoltam. Arra, hogy most nem az a gyógyegér vagy, aki szoktál lenni.

- Most hízelegsz? – kérdezte némi gúnyos éllel a hangjában.

- Nem tudom – nevette, mire Hana felé fordult. Utolsót szippantott, majd elnyomta a cigarettát. – Klassz a tetoválásod – mondta, mire Hana felhúzta a vállára a pólót és padlót kezdte fixírozni. Egy pillanat alatt húzódott vissza a csigaházába, amint Jay valami szépet mondott neki. – Nem gondoltam, hogy ilyesmit bevállalsz. Menő. Majd nekem is lesz, ha már egyetemre járok. Sokat szeretnék. Valami szárnyas dolgot a tarkómra. A nyakamat is ki akarom varratni. A hátamat... Tulajdonképpen rengeteg tetkót szeretnék – mosolyogta. – Fájt?

- Nem – motyogta.

- Miért nem nézel rám? Eddig megtetted. Zavarba hoztalak azzal, hogy megdicsértem valamit rajtad? – Hana húzta a vállát, még mindig lehajtott fejjel. Jay az ajkaira nyalt és úgy gondolta, hogy itt nem állhat meg. – Több dolog is van, ami tetszik. Most például az arcod. A hajad is jobb így. Le kéne vágatnod, mondtam már. A szemüvegedért sem kár, rettenetesen béna volt. Látsz most egyáltalán?

- Kontaktlencsém van – hadarta.

- Jó... Szépek a szemeid – mondta tovább kedves hangon, mire Hana felpillantott, pír is játszott az arcán. – Még mindig nem csókolóztál?

- Mi? – nézett fel nagy meglepetten Hana, miközben Jay egyre közelebb volt hozzá. – Hogy jön ez ide?

- Szeretnél? – kérdezte Jay mit sem törődve a kérdéssel. – Velem? Akarsz velem csókolózni?

- Mi? – hebegte, immár tetőtől talpig vörösödve.

- Akarsz velem csókolózni? Én akarok veled.

Hana hátat fordított, megtámaszkodott az asztalon, Jay pedig megsimította a nyakszirtjét, mire Hana megfordult és hátrálni kezdett, igyekezett kikerülni Jayt, de a szoba nem volt túl nagy, hogy esélye legyen sokáig menekülni. Végül megbotlott és hanyatt vágódott az ágyon. Egy villanással később Jay már fölé rendezte magát. Előre nyújtotta a kezét, a mutató ujja élével végigsimított Hana arcán. Még az arca is nyirkos volt, és forró a bőre, mintha menten fel akarna gyulladni. Ideges volt, izzadt, remegett. Jay nagyot nyelt, majd az ajkát nedvesítette. Valamiért nagyon, de nagyon megakarta csókolni ezt a kisegeret, aki épp meghalni készült alatta. Jay a hüvelykujjával Hana szájára simított, majd az ujjbegyével a dús alsó ajakra nyomott, hogy megnyissa Hana száját. Puha volt, nedves, meleg. Jay felnézett Hana szemeibe, amik párásak voltak, ijedtek és gyönyörűek. Jay halkan szinte felnyögött és a homlokát a fiú mellkasának nyomta.

- ...Baszd meg Hana – suttogta, miközben még a hangja is kissé remegett, majd feltérdelt.

Hana vadul pihegett a hátán fekve, meg sem mert mozdulni. Önkéntelenül engedte a tekintetét végig a másikon, majd mikor csípőtájon járt a pillantása a szája elé húzta mindkét kezét. A szemeiből vékony könnycsík futott le, nem bírta tovább elviselni ezt az egészet. Túl sok volt. Jay volt sok. Egy órája még békésen tett-vett a szobájában, most pedig a saját ágyában fekve éri egyik sokk a másik után. Jayt Hana felizgatta, amire ő maga sem számított. Nem időzött sokat ebben a helyzetben Hana fölött izgatottan, így leugrott az ágyról és köszönés nélkül mászott ki az ablakon. Hana maradt, ahol volt, a száját továbbra is szorította, és halkan sírt. Nem értette az egészet, csak azt tudta, hogy nem érezte jól magát. Sehogy sem fért a fejébe, ami történt, vagy egyáltalán, amit Jay csinál az utóbbi időben.