Hónapokkal azután, hogy Jay a boltban kezdett dolgozni, kialakult egy rendszer. Hana kiment cigizni, Jay pedig utána, vigyázva, hogy ne vegye észre a másik. Koncertre járt, így hívta magában a dolgot, amikor Hanat hallgatta énekelni. Az utóbbi időben már minden alkalommal, amikor dolgoztak így tett. Ha szerencséje volt akár öt dalt is elénekelt, de általában maximum háromra volt idő. Ilyenkor Jay teljesen átadta magát Hana hangjának, nagyon szerette hallgatni, mindegy volt, mit énekelt, bár arra rájött, hogy elég hasonló az ízlésük, ami megint csak meglepte őt. Sokszor eszébe jutott, hogy anélkül ítélte meg, és írta le Hanát, hogy bármit is tudna róla, de amúgy különösebben nem mozgatta meg a felismerés. Jó volt ez így. Hana tette a dolgát, meg az övét is jórészt. Néha már-már kedves volt Hanával, nehogy sztrájkolni kezdjen, és neki dolgoznia kelljen. Tulajdonképpen rájött, hogy nem esett nehezére a dolog, hogy kedves legyen, de igazán nem fért bele az imázsába, hogy Hanával barátkozzon. Nyilvánosan semmiképp. Kiváltképp, hogy egyáltalán nem szálltak le róla, folyamatos volt még mindig a zaklatás.

Hana egy nehéz dobozzal küzdött egyedül, mikor Jay befordult a sorba. Nem sietett oda, de azért elvette Hanától a dobozt és a helyére tette. Hana kifújta magát és megtörölte a homlokát. Jay kinyújtotta a kezét, és feltolta a fiú szemüvegét az orrára. Hana hátrébb lépett és értetlen képpel nézett vissza Jayre. Hana alapból sem tudta megfejteni a fiút, mert néha kedves volt vele, máskor meg kifejezetten szemét. Jay végig nézett a fiún, valamiért másnak tűnt. Újra alaposabban megnézte, aztán rájött, hogy szokatlan módon sokkal szűkebb ruhák voltak rajta. Mindig lógott rajta minden, most azonban szépen követte minden az alakját. Nem passzosan, csak olyan természetesen. Most látta csak, hogy milyen karcsú a dereka, ahogy a kötény szalagját szorosabbra húzta. Vékony volt, de nem is nézett ki olyan rosszul, ha jobban megnézte az ember. Jay.

- Van még ebből négy a raktárban. Megfoghatnál párat – mondta Hana, mire Jay billentette a fejét. Persze neki is feladata volt ez, de azért még mindig piszkálta a csőrét, hogy Hana osztogatja a lapokat. Az utóbbi hetekben sokkal bátrabban, mint korábban. Jay úgy gondolta, hogy „túl kedves" volt vele, és Hana kissé felengedett a közelében, de még mindig inkább görcsös volt.

- Neked úgy is nehéz – vetette oda, mire Hana csípőre húzta a kezeit és Jayt nézte.

- Az – ismerte el. – Nem lehet mindenki olyan jó kondiban, mint te.

- Szedhetnél magadra némi izmot, vagy legalább pár kilót. Így sose lesz csajod. És lehet, hogy a srácokat is leállíthatnád.

- Mármint titeket? Egyedül nem állnék bele sosem a sleppedbe, nem vagyok hülye, még ha azt is hiszitek – mondta halkan, azért óvatosan szólt, általában átgondolta, mit mond neki. – Különben, mi közöd a külsőmhöz, vagy a magánéletemhez? – rázta a fejét Hana. – Nem mintha ez rád tartozna.

Jay felnevetett, mikor meghallotta, hogy Hana a magánéletéről beszél, szó szerint azt gondolta, hogy Hana azt sem tudja, a szó mit jelent.

- Ó, nem is érdekel, hogy van-e csajod, vagy nincs, csak megállapítást tettem - nevette.

- Törődj a saját dolgoddal – fordított hátat Hana, mire Jay mosolyogni kezdett inkább a nevetés helyett.

Hana végre visszaszólt, már nagyon unalmas volt, hogy mindig csak némán tűrt. Jay tényleg úgy gondolta, hogy Hana sokat változott, vagy inkább megnyílt felé kicsit, így pontosabb volt. Ahhoz eléggé, hogy bátrabban szóljon hozzá. Könnyebb volt így együtt dolgozni is. Időnként még mindig idegesítette az az izzadós kis görcs, aki akkor volt, mikor belépett a boltba, merthogy az még nem tűnt el teljesen.

- Van csajod? – kérdezte Jay, bár biztosra vette, hogy nincs.

- Van – mondta Hana, mire Jay kezéből kiesett egy konzerv, amit a polcra készült tenni. A zajra hátra fordult Hana és Jayre nézett, majd nevetni kezdett. Jay sosem hallotta még nevetni Hanát, de még mosolyogni se nagyon látta. El is időzött a dolgon egy pillanatra. – Azért nem gondoltam, hogy ennyire sokkolna, ha lenne. ...Nincs, persze, hogy nincs. Úgy nézek én ki? – kérdezte, majd visszafordult a polc felé.

- Nem, de ettől még akár lehetne.

- A lányoknak te kellesz, nem én. Az olyanok, mint te.

- Van, aki tetszik?

- Nincs. Nem foglalkoztat a téma. Ha nincs esélyem, miért pazaroljak energiát a témára? De miért is beszélünk erről? Újabb támadási felületet keresel? Ne felejtsd el átadni az infót a barátaidnak, hátha új dolgok jutnak majd eszükbe – tette hozzá, magát is meglepve a bátorságával.

- Lenne, ha akarnád. Barátnőd – mondta Jay, figyelmen kívül hagyva Hana tanácsát.

- Hogyan? – nevette.

- Nem is sejted?

- ...Nem – fordult lassan Jay felé. Nem értette, mit akar ezzel Jay.

- Ha nem a sötétben énekelnél a kuka mellett, azt gondolom, hogy igenis lenne esélyed.

Hana vállai jól láthatóan megereszkedtek, az arca megnyúlt, talán meg is ingott, ahogy ezt meghallotta. Van valaki, aki hallotta őt énekelni. És ráadásul az Jay volt. Hana egészen elsápadt, nehezen vette rá a lábait, hogy elinduljon, de mikor sikerült nyomban a bolt mögé sietett és rágyújtott. Persze Jay is ment utána.

- Hé, mi bajod? – kérdezte a fiút, miközben a vállát is megfogta, mert Hana elég pocsékul nézett ki.

- Nem tudtam, hogy bárki hallja a kornyikálásom – mondta, közben lerázta magáról Jay kezét, és nagy kortyokban nyelte a levegőt.

- Annál sokkal jobb. Kijárok utánad, hogy halljam. Nagyon tetszik a hangod. És a zenék is bejönnek, amikert énekelsz. Ezzel a hanggal letudnál énekelni pár bugyit, az biztos.

- Mi van? – ingatta a fejét. – Jó ég, eszembe sem jutna ilyesmi.

- Azt gondoltam – mondta, majd a falnak vetette a hátát és rágyújtott. – Nem találkoztam még ennyire szűz sráccal a te korodban. Hány éves is vagy? 18?

- ...Már mondtam, hogy nem én kellek a lányoknak. És hidd el, nem én vagyok az egyetlen ilyen srác.

Jay erre megvonta a vállát, igaza volt Hanának, de nem mondta ki. A mondta pontosabban úgy szólt volna, hogy az ő köreiben nincsenek ennyire tapasztalatlan emberek.

- Hát, lehet pasit előbb találnál, ez igaz – gondolkodott el egy pillanatra.

- Nem hinném – ingatta a fejét, Hana, nem is gondolkozott, mielőtt kimondta, amire gondolt. El volt foglalva azzal, hogy a titkára fény derült. Jay felé fordította a fejét. Szippantott a cigarettán, majd újra végig engedte a tekintetét Hanán.

- Meleg vagy? – kérdezte Jay.

Hana köhögni kezdett a félre nyelt füsttől, jól láthatóan megtántorodott a kérdést hallva, ekkorra már csak el akart innen tűnni minél messzebb Jay közeléből.

- Hm, nem baj – folytatta Jay.

- Nem mondtam, hogy az vagyok!

- Ez igaz. De az vagy?

Hana elfordult és a fal mentén leguggolt, majd leült, a térdeit átkarolta és a fejét rájuk hajtotta. Jay nem gondolta komolyan a kérdést, vagyis nem teljesen, de a reakció több volt, mint válasz. Odalépett Hana mellé, majd leült ő is. Jay a szemközti falat bámulta, amin semmi érdekes nem volt, csak egy igen béna graffiti.

- ...Hónapokig minden este sírtam, miután beismertem magamnak – kezdte Jay, mire Hana felemelte a fejét. Nem értette, hogyan is jutottak el idáig onnan, hogy Jay hallotta énekleni. – Ja, elég kemény időszak volt. Te túl vagy rajta?

Hana bizonytalanul ingatta a fejét, nem jött ki hang a száján, mintha megbénult volna a hangszála. Jay bólogatott, majd a cigijét Hana szájába tolta, az két ujja közé fogta és beleszívott.

- Elég szar helyzet, nehéz volt nagyon. Szóval, tudom, min mész keresztül. Bár nem gondoltam komolyan a kérdést. Nem gondoltam, hogy beletenyerelek. Ne haragudj.

Jay elnézést kért, Hana pedig őt nézte, komolynak tűnt. Hana úgy érezte, ezúttal nem akarja szívatni, nem akar rajta nevetni, csak beszélgetni.

- ...Én reagálok rosszul, nem a te hibád – mondta végül.

- Mit szólnál, ha ezt nem itt beszélnénk meg?

- Hát hol? – kérdezte megint csak értetlenül.

- Nálad?

- Te nálam...? – Hana szétnézett, mintha kandikamerát keresne, mert ez már kezdett átcsapni valami abszurd baráti csevejbe. – ...Egy percre se hagynának békén, ha veled állítanék haza. Egy-két barátom van, aki otthon megfordul, de az egy sem olyan, mint te.

- Milyen vagyok? – kérdezte a fejét billentve. Minek után kiderült, hogy Hana a fiúkat szereti, biztos volt benne, hogy ezzel a kérdéssel ismét zavarba hozza majd, de szórakoztatta, hogy a másik kínlódik.

- Miről is akarsz beszélni? – terelte Hana a témát.

- Gondoltam, könnyebb lenne neked ez a helyzet.

- Mióta vagyunk ilyen jóban? – vakkantotta, majd megint elfordította a fejét.

- Mióta bevallottad, hogy meleg vagy. Bennem is van jó érzés – vetette oda, majd felállt és felhúzta Hanát is. Megigazította a szemüvegét, a haját is kicsit, aztán hátat fordított és elsétált, közben odalökte, hogy műszak után nála folytatják.

Hana a haját érintette ott, ahol az imént Jay. Nem tudta, mikor lett az ő viszonyuk ilyen baráti, de sokkal jobb volt így, mit korábban, amikor még szivatta naphosszat. Most is megteszi, de már nem olyan utálatos módon, mint az elején. Ezt Hana is észrevette, de betudta annak, hogy kezdenek ráunni, Jay mindenképp, ami a móka végét jelezte, mert akarva-akaratlanul Jay volt slepp feje.

Hana visszament a boltba és ezután már csak azon gondolkozott, hogy elmenjen-e Jayhez, vagy sem.

A műszak végén további unszolásra, de Hana elfogadta a meghívást és elment Jayhez. Nem kellett olyan sokat buszozni, de ezért nem lakott túl közel sem. Még sétálni kellett néhány rövid utcányit, mire elértek a házhoz. Takaros kis háznak tűnt, de furcsának találta Hana, hogy tök sötét. Sehol egy lámpa, ami égne. Nincs otthon senki, azaz csak ők ketten lesznek a házban. Senki sem várta otthon Jayt. Hana Jay hátát figyelte, ahogy az előtte lépked, és arra gondolt, hogy ha ez mindennapos, akkor Jay magányos lehet és kicsit kezdte érteni a felé irányuló rosszindulatot. Gyakori, hogy az elhanyagolt kölykök másokkal gonoszkodnak, hogy a frusztráltságukon enyhítsenek. Hana már csak ilyen volt, kereste a jót mindenben és mindenkiben. Jayben is, aki annyit bántotta. Hana kicsit bepánikolt, a sötét ház ajtaja felé közeledve, már nem akart bemenni, de nem volt mit tenni, itt volt. Jay után lépkedett, óvatosan nézelődött. Fehér és szürke színek mindenütt, amolyan elegánsan, nem unalmasan. Hanának tetszett összességében. Jay szobája sem volt különb, alig-alig volt benne szín. Ez sem volt unalmas, inkább menőnek mondta volna. Görcsösen állt az ajtóban, nem tudta, mit is csináljon. Jay zenét kapcsolt, majd letette a táskáját az asztala mellé, és azonnal kibújt a felsőjéből. Hana nagy szemekkel nézte, a kezei szorították a táskája pántját, egyet hátrébb lépett, mikor Jay a nadrágját is megbontotta.

- Mit csinálsz?! – kiáltotta megint olyan szirénaszerű hangon, ami egyszer már nagyon bántotta Jay fülét.

- Átöltözöm? – kérdezett vissza értetlenül. – Vagy te másra gondolsz? – mosolyogta, még lépett is Hana felé, aki újra hátrált, falnak ütközött, de hevesen ingatta a fejét. – Tedd le a táskád és lazulj be. Ha tudod, hogy kell.

- Mit keresek én itt? – motyogta maga elé Hana, közben a táskáját ledobta és nézelődött, majd leült a szőnyegre. Jay nem szólt érte, jó helyen volt ott.

Annyi időre hagyta magára, míg hozott két üveg innivalót. Azt nem osztotta meg Hanával, hogy némi alkohol is volt benne, biztos volt abban, hogy sosem inná meg, ha tudná, mi van benne. Hana szomjas volt, majdnem egy húzásra megitta, amit kapott. Jay két korty között figyelte, ahogy az üveg tartalma csaknem eltűnik egy pillanat alatt. Nem gondolta, hogy ez fog történni, így egy párnát dobott Hana mellé, mert volt egy tippje arra nézve, hogy hamarosan kidől tőle a fiú, aki bizonyára sosem ivott még alkoholt. Bár, ha cigizik, akár ihat is – morfondírozott Jay.

- Szóval, meleg vagy? – kezdte Jay.

- ...Azt hiszem, igen – húzta a vállát Hana, közben az üveget forgatta a kezében. Jó formán életidegen jelenet volt ez most, de úgy érezte, hogy jól esik erről beszélni, még akkor is, ha az talán néhány szó lesz végül, és majd tényleg ellene fordítja. Most kellett a lelkének, hogy szóljon erről.

- Honnan tudod? Vagy miből gondolod?

- A barátaim mindig valami újságot forgatnak, ami tele van csajjal, de semmit nem vált ki belőlem, az ég-világon semmit – mondta, közben letette a szemüvegét maga mellé és megdörzsölte az arcát. – Ezek már igen – mutatott egy cd-re, aminek a borítóján történetesen egy rakás helyes srác nézett vissza rá.

- Hát ezt megértem – bólintotta Jay. – Izgatóak?

- Némelyik. A performanszaik elég... gondolatébresztőek – vallotta be, majd megitta a maradék innivalóját. Jay elfojtott egy kacajt a szóhasználat miatt, ő egészen máshogy fogalmazott volna. – Ez finom, kérek még – Jay azonnal a kezébe nyomta a sajátját. A világért sem hagyta volna, hogy Hana újra begubózzon, beszéltetni akarta. Kíváncsi volt arra, hogy mi jár a fejében egy ilyen szürke kis egérnek.

- Nekem is bejönnek. Főleg az a szőke. Hát, lennének rá ötleteim – nevette, közben elnyúlt az ágyán.

- Ezt nem értem – mondta Hana teljesen komolyan, Jay pedig a fejét támasztva figyelte a fiút, akinek az arca kezdett kipirosodni. Ez a fiú előtte olyan naiv volt, amilyennel ritkán találkozik.

- Gondolatébresztőek, ha így érted – mondta, mire Hana aprót emelt a fején, majd mikor feldolgozta a dolgot elfordította a fejét. – Csókolóztál már? – kérdezte Jay.

- Nem...

- Persze, hogy nem – mondta halkan. – Akkor talán előbb ezt kéne letudni, utána jöhet a többi.

- Miről is beszélsz? – kérdezte bátortalanul Hana, nem volt biztos abban, hogy érti-e, amit Jay mond. Remélte, hogy csak úgy általában beszélt most erről, és nem akart valami furcsaságot csinálni.

- Nehéz veled beszélgetni – sóhajtotta Jay, és a hátára fordult. – De szórakoztató. Az elején szándékosan voltam veled szemét, próbáltam rájönni, hogy hol a határ, ahol már sok lesz, de nálad nem nagyon van. Miért hagyod, hogy beléd töröljék a lábukat az emberek?

- Nem vagyok az a típus, aki szembeszáll másokkal.

- Nem is kell, csak azt mondom, hogy sokat engedsz meg másoknak. Te sem vagy kevesebb, mint ők.

- Dehogynem – nyúlt el a padlón. – Tudod... inkább hagyjuk. Ilyen vagyok, nem nagyon fog ez változni. De jó ez így. Halmozottan hátrányos helyzetű vagyok. Egy arakatgyenge kis buzi, akin átnéznek, vagy megtapossák – súgta maga elé a szőnyeget bámulva.

- Nem, nem jó ez így – mondta Jay és a hasára fordult.

Először fordult elő, hogy ilyen lazának látta Hanát, ugyanakkor nem érezte magát attól jól, ahogy beszél magáról. Valamiért zavarta a magáról alkotott véleménye. Hana egészen másként festett. Az arcvonásai ellazultak, nem is tűnt fel eddig Jaynek, hogy tulajdonképpen egész helyes fiú. A szemüvege nagyon béna, azt legjobb volna kukába tenni, de így nélküle nem is rossz. Mikor Hana hosszú, vékony ujjait belecsúsztatta a hajába, a másik kezével pedig a felsője alatt a hasára simított, Jay kicsit előre mozdult. – ...Jól vagy? – kérdezte óvatosan, mire Hana nevetni kezdett, ekkor Jay tudta, hogy leért a pia, és Hana becsicsentett, gyorsan ivott és nem is lehetett nagyon hozzászokva az italhoz.

- Nem tudom – nevette tovább, majd az arcára húzta a kezeit és sírni kezdett. Nem hangosan, de az ágyról is jól látta Jay, hogy fájdalmasan.

Jay úgy gondolta, most jött el a pillanat, amikor Hana kiadja azt, amit eddig gondosan magába zárt mindenről. Jay nemigen volt hozzászokva az ilyen jelenetekhez, nem is rémlett neki, hogy lett volna hasonló helyzetben korábban, ahol valakit esetleg vigasztalni kellett volna. Esetlennek érezte magát, ami idegen érzés volt. Lecsúszott az ágyról és leült Hana mellé, majd a bizonytalanul mozdította a kezét, végül belesimított a fiú hajába és próbálta nyugtatni, vagy legalább vele lenni. Hana nem utasította el, de nem is tett semmit, csak sírt tovább még egy darabig, aztán észrevétlenül elaludt. Jay kinyitotta az ablakot és rágyújtott, közben a telefonját nyomkodta, néhány üzenetre válaszolt. Többen hívták ide-oda, volt, aki át akart hozzá menni, de mindenkit lepattintott. Hagyta, hogy Hana most itt legyen.