Tartalom: Min Yoongi és Park Jimin már fél éve remek párkapcsolatban élnek, mindenféle testi kontaktus nélkül - a csókot kivéve. Ez mind egyiküket sem zavarta addig, amíg nem lettek egy idióta játéknak az áldozatai, aminek hatására talán megváltozik a kapcsolatukról kialakult érték-rendszerük.
Figyelmeztetések: 18+(!), yaoi, erotikus tartalom, trágár beszéd
Hossz: 9/10
Szerepek:
Kuti - Jimin
Yoongi - Aoi

Jimin:

Ma reggel, mint mostanába szokásomá vált, Yoonginak vittem az ebédet. De sajnos nem találtam bent. Hol lehet?  Az irodája ajtaját becsukva nézek körül hátha megpillantom, de csak nem. Ezek szerint később jön, ami annyit jelent, hogy Hoseokkal volt az este, vele aludt, szerelmeskedtek és vele is jön iskolába. Vagyis egész nap cipelnem kell a bentóját. Pedig ma reggel direkt előbb felkeltem, hogy elkészítsem neki. Amíg haragudtam rá, a boltba vettem, de most hogy kezdek megbékélni a helyzettel már újra képes vagyok készíteni neki kaját.

– Jiminieeee! – kiált TaeTae, majd rögvest azután futásnak is ered, hogy elérjen. Igazából nagyon kis cuki, nem fogok elmenni, nem kell futnia.

– Hát te? – szalad fel a szemöldököm. – Nem szoktál ilyen hamar bejönni.

– Jungkooknak nulladik órája van! – ránt vállán. — Elkísértem.

— Mi lenne vele nélküled – paskolom meg felkarját mosolyogva.

Kookie mesélte, hogy még nem kezdtek el járni, de már randizgatnak meg ilyenek. A baj az, hogy Taehyung nem akarja elismerni, hogy kedveli Jungkookot. Még mindig azt állítja, hogy engem szeret. Nem hiszem, akkor még mindig próbálkozgatna.

– Meghalna – nevet fel, leülve egy közeli padra. Követem a példáját.

– Taehyung... – kezdek bele a kifaggatásába kapcsolatuk terén, mikor lepisszeg és a folyosó közepére mutat két külföldi egyénre.

Jobban megnézve őket nagyon magasnak tűnnek. Ikrek is. Aranyos, míg az egyikük szőke hajú, a másikuk barna. Az arcuk férfiasnak tűnik. Kik ők?  Még sose láttam őket.

— Kik ők? – kérdem meg barátom, hátha ő tudja. Ő mindent tud.

– Külföldi diákok — dőnti hátát a hideg falnak, miközben magyaráz, annyira tudtam, hogy tudja —, azt hiszem, pár hónapot töltenek itt, amolyan cserediák-program.

– Nem is tudtam, hogy a suliba is van ilyen.

— Nem is volt eddig. Ettől az évtől van. De ha ennyire érdekel, miért nem mész oda és barátkozol? Tudom, hogy imádod a külföldieket.

– Annyira nem érdekel, hogy oda is menjek!

– Pedig rád férne egy kis ismerkedés! Na, sipirc! – kacsint rám. Ahj, tudom jól, hogy nem fog addig békén hagyni, amíg meg nem teszem, amit mond.
Sóhajtva indulok meg a két férfi felé, akik egymással beszélgetnek. Angolul. Remek.

— Hello – köszönök nekik, oda érve hozzájuk, így közelebbről látva őket, be kell ismernem, hogy lélegzetelállítóan jóképűek. — I'm Jimin.

Nem tudok angolul beszélni, de a hangyányi tudásomat azért előkaparom.

– Hi! – mosolyog a barna hajú, közelebb hajolva hozzám. – You're beautiful girl.

Furán nézve rájuk próbálom magamba realizálni a hallottakat, de csak nem tudom megérteni. Mi van?

– Dominic vagyok! – nevet fel a szőkeség, koreai nyelvet használva. Lenyűgöző, mi több édes, főleg az akcentusa. – Ne haragudj rá, ő is tud koreaiul, csak szereti szívatni az embereket.

— Ez nem igaz! – vigyorodik el a másik. — Én csak azt gondoltam, minek beszéljek más nyelven, ha az a személy is tud angolul, akivel beszélgetek?

— Mindegy — intem le őket, és azért a biztonság kedvéért a szokottnál jóval lassabban próbálok beszélni, hogy megértsék. – Azért jöttem ide, hogy ismerkedjünk.

Szeretek ismerkedni, ez nálam egyfajta hobbi. Barátkozni jó dolog.

– Miért is ne? – néz a barna hajú, testvérére. – Tony vagyok – hajol még közelebb.

Szép szeme van, szép barna. Már ajánlanám fel, hogyha akarják körbe vezetem őket a városba suli után, mikor arcom kezei közé veszi. Nem kicsit ijedek meg, főleg  mikor ajkaival izlelgetni kezdi sajátom.

Yoongi: 

Éjszakára ott maradtam Hopinál, amit természetesen végig szeretkeztük. Jó keményen, kíméletlenül csinálta, nuku érzelem nélkül. De jó volt, azt hiszem... Legalábbis élveztem, mégis most így visszagondolva, olyan rossz. Miután végeztünk még csak hozzá se bújhattam, mondván, ő nem szeret összebújni. Oké, én mindent megértek...

– Na, gyere! – mondja, amikor kiérünk a házukból. Zsebéből elővesz egy cigaretta szálat és lazán rágyújt. Nem is tudtam, hogy dohányzik. Mitöbb, semmit sem tudok róla. Csupán annyit, hogy Hoseok a neve, nagy farka van és jó a szexben. Ennyi. Soha nem beszélgetünk, nem mesélünk magunkról vagy valami, csak csupán a feltétlen állandó szex.

– Megyek... – motyogom, mellé sietve. – Hogy vagy? – kezdeményezek beszélgetést, hátha jobb lesz.

– Álmos vagyok – veszi ki a szájából a bűzrúdat, majd ásít egyet. – Meg kanos is – vigyorog rám. Visszatértünk a főtémához. Nagyszerű!

– Jól van, majd a suliban – forgatom meg a szememet. Majd gyorsan kiverem neki, aztán hagyjon békén a mai napra.

– Kérsz? – nyújtja felém a cigit. Ránézek, majd vissza a bűzrúdra. Egyszer kipróbálhatom, gondolom, amikor már beérünk a suli dohányzó részlegére.

– Aha — bólintok, magamat is meglepve ezzel. Elveszem tőle, ajkaim közé helyezem, és jól megszívom. Azonnal valami fojtó érzés lesz úrrá rajtam, amitől köhögni és fulladni kezdek. Ez borzalmas!

– Jól vagy? – nevet fel, megütögetve a hátam. Visszaveszi tőlem a szálat, beleszív, majd magához húzva, egy csók kíséretében a számba jutatja a füstöt.

– Ez sem jobb! – lököm el magamtól, köhögve, a számat törölgetve. Hoseok csak tovább vihog, mint egy retardált fóka. Szúrósan nézek rá, szinte ölöm a tekintetemmel, ami nemigen zavarja. Gyorsan elszívja a mérgét, aztán felkapva a vállára(!) nevetve cipel az egyik vécébe.

– Tudod, bébi, ígértél valamit – csap a fenekemre, mielőtt letenne.

– Köcsögök semmit se kapnak – öltök rá nyelvet, mérgesen nézve rá.

– Igen?! – ránt magához, miközben keményen belemarkol a fenekembe. – Még ezt se?

– Azt se! – válaszolom határozottan. Látom az arcán, ahogy ismét ingerültté válik, ezért inkább egy nagyot lökve rajta kiszaladok a mosdóból. Ijesztő!

Jimin:

Még soha életemben nem kaptak le ilyen hevesen, mint most. Főleg nem ilyen rövid ismertség után. Miután ajkamat elengedi rá nézek döbbenten, de nincs időm kérdőre vonni, ugyanis Dominic a testvérét utánozva teszi ugyan azt velem. Megcsókol. Ez nem tart olyan sokáig, mégis mikorra eltávolódik olyannyira zavarba vagyok, hogy alig bírok megszólalni.

— Mi...Miért csókoltatok meg?  – hangszínem erőtlen. Még jó, hogy a szemükbe alig merek nézni. 

– Ne haragudj!  – borzolja össze hajam Tony. – Túl szép vagy, még soha életemben nem láttam ilyen gyönyörű lányt, mint te.

Lány...?! Mégis, hogy lennék lány, jó a hajam rózsaszín és talán egy kis sminket használok, de akkor is. Eléggé férfias testfelépítéssel rendelkezem. Sehogy se látom, hogy nézhetett lánynak.

– Én nem vagyok lány!  Fiú vagyok! – mutogatok hevesen magamra, majd jobb ötlet híján ismételten a rémes angol tudásom használom. – I'm not girl, I'm boy!

Remélem, megértik. Furcsán néznek rám, el is nevetik magukat, mint aki nem hisz a szemének. Pedig de, én férfi vagyok, nem nő.

— Csá! – megy el mellettem Namjoon, az utolsó reménységem. Még jó, hogy jött, az Isten küldte, hogy segítsen a bajba jutottakon. Azaz rajtam.

– Hyung, kérlek segíts! – ragadom meg a kezét. — Azt hiszik csaj vagyok!

— Dolgom van, ne haragudj!  – siet el gyorsan. Kis szemét. Rendesen látom a távolodó alakján, hogy rászkodik válla. Nevet. Most biztos megy a fiúknak elmondani. Hülye pletykás!

– Fiú vagyok!  — jelentem ki megint, de mostmár sokkal határozottabban, mint eddig.

– Fiú vagy? Viccelsz? – nevet fel továbbra is Tony. Bólintással jelzem válaszom, mire megdermed, majd egy vállrándítás következtében magához húz. – Attól még gyönyörű! 

– Köszönöm!  – pirulok fülig. Annyira furcsa más kezei közt lenni, mégis egyfajta jóleső érzés tölt el.

***

Mint kiderült Tony és Domi – Dominic megengedte hogy így becézzem – nagyon jó fejek. Eddig minden szünetben megkerestek és végig beszéltünk. A humoruk is páratlan, sőt ahhoz képest, hogy ikrek, mindketten teljesen különálló személyiség. Nem tudom, lehet e ilyet mondani, de nagyon megkedveltem őket. Még angolul is elkezdtek tanítani. Nagyon bénán megy, de sebaj, mert pár darab puszival vígasztalgatnak. Sose hittem volna, hogy csak úgy hagyni fogom, hogy csókolgassanak, de úgy látszik, mégis. Így talán el tudom felejteni Yoongit. És ha már Yoonginál tartunk, itt az ideje az ebédnek.

Yoongi; 

Természetesen miután ott hagytam a mosdóba egyedül, utánam eredt, egészen az irodámig, ahova belökve teljesítettem neki a vágyát. Egy szóval hagytam, hogy  dugjon. Mert amit ő csinál annak semmi köze a szeretkezéshez már. Most is még mindig itt ülök a székembe, kigombolt inggel, és írom a jegyzeteket. A tetűláda szét szakította az ingem, így egy gomb sem maradt rajta. És még nevetett is! De persze normális reggelit nem volt hajlandó letenni elém. Megint valami idióta péksütemény, amiktől már szinte hánynom kell. Ahj! – veszem le magamról szemüvegem, megdörzsölve orrnyergemet. Nagyon mérges vagyok rá, szinte már a sírás szélén vagyok, a baromja meg csak itt hagyott. Még hogy Napsugár! Hol éltem, amikor ezt gondoltam róla?! Hiányzik Jimin... – gondolom, magamat is meglepve ezzel. Hiányzik?

– Szia! – nyit be, szokásához híven kopogás nélkül. Vagy kopogott és a túl buzgó gondolataimtól nem hallottam egy kukkot sem.

– Szia – nézek fel rá, egy erőltetett mosoly kíséretében. Olyan szép ezzel a rózsaszín hajjal.

– Hoztam ebédet! – teszi le elém a bentót, és már menne is ki, amikor kétségbeesetten kapok a keze után.

– Maradj... – nyöszörgöm, fojtott hangon, lehajtott fejjel. Szánjon meg egy kicsit, vagy csak legyen itt mellettem. Ne menjen el, ahogyan Hoseok is tette.

– Mi a baj? – Hallom a hangjában az aggódást, de igazából nem nagyon akarom az én borzasztó párkapcsolati életemmel fárasztani. Neki is meg vannak a saját gondjai, mitöbb már szakítottunk. Nem is kéne velem foglalkoznia.

– Hosszú. Nagyon hosszú – motyogom, összehúzva magamon az inget.

– Azzal mi történt? – mutat a ruhadarabomra, eltátott szájjal, miközben helyet foglal előttem. Megingatom a fejem.

– Semmi... Csak volt egy kis baleset. Beakadtam valahová, így ez lett belőle – mutatom a szinte már rongyot magamon. Szerencsém, hogy otthon van egy pót. Addig kell csak kitalálnom, hogyan jutok oda. Mert, hogy így nem fogok közlekedni, az is biztos.

Jimin:

Szájtátva figyelem, az agyongyűrt inget, amin több helyen is le van szakadva a gomb. Baleset, mi? És hogy hívják ezt a balesetet? Jung Hoseoknak? Rosszallóan ingatom meg a fejem,  nem hiszem el, miért kell ilyen durvának lennie? Mindenki tudja, hogy nem a szelídségéről híres, de azért na. A szerelmemmel csak gyengéd vagyok. Szegényem – nézek végig rajta. Zavarban van, mintha tudná, hogy tudom, mi történhetett, és ezért szégyellné magát.

– Így hogy fogsz kimenni a folyosóra? – érdeklődöm, megsímitva kézfejét. Ki fogom nyírni Hopit!

– Majd kitalálok valamit! – ránt vállat. A gáz az, hogy ahogy körbe nézek, sehol sem látom a zakóját. Nem abba jött.

Megkaparva a torkom veszem le a zakóm. Még szerencse, hogy az egyenruha nem csak ingből áll. Nagy szemekkel nézi mit csinálok. Egyem meg, mindig olyan későn kapcsol. Odanyújtom neki a ruhadarabot, mely takarni fogja. Tudom, hogy jó rá, szinte egy a méretünk. Mikor jártunk sokszor hordtam az ő cuccait és fordítva. Azok voltak a szép napok.

– Köszi! – kapcsol hirtelen, magára húzza a kiskabátot, majd felállva mellém lép. – Hiányzol!

Karját átlendíti felettem és megölel. Szegényem, annyira sajnálom. Yoongi jó ember, nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele. Beszélnem kell Hoseokkal. Szorosan magamhoz ölelve hagyom had legyen jobban, majd mielőtt becsengetne elköszönök tőle. El kell kapnom Hoseokot mielőtt órára menne.
A folyosón végig szaladva kiabálgatom a nevét, de csak nem találom, ezért eggyel feljebb megyek egy szinttel, ahol szerencsémre meglátom. Taevel beszélget.

– Hoseok! – pihegek párat, térdemre támasztkodva. – Beszédem van veled!

– Miről?

– Yoongiról! – egyenesedek ki.

– Mi van vele?  Ugye nem hívat megint valami hiányzás miatt?

– Nem – rázom meg a fejem –, én csak meg szeretnélek kérni, hogy légy vele gyengéd, normális, szerethető.

Yoongi: 

Mosolyogva gombolom magamon össze a zakót. Jimin zakóját! Igaz, egy kicsit kilátszik belőle a mellkasom, de ennyi baj legyen. Akkor sem az egész. Kedves volt tőle, hogy odaadta. Ahogyan én bántam vele azt is megérdemeltem volna, hogy nevetve itt hagy, mindenkinek kikűrtölve a szégyenemet.
Boldogan kezdem el eszegetni a bentót, de sokat nem tudok elfogyasztani belőle, mert becsengetnek. Semmi kedvem órára menni, de muszáj - nincs olyan dolgom, amire foghatnám a hiányzásomat. Megigazítva a hajam, beszippantva Jimin jellegzetes, édes illatát indulok meg a terem felé. Elkések - realizálom, hogy üresek a folyosók. Gyorsabbra veszem a tempómat, majd bekopogok a termünkbe. Tanárnő nem szól ki, de nem is csodálom: szerintem ekkora hangzavarban örül, hogy a saját hangját hallja, nem az én lepke kopogásomat.

– Elnézést a késésért! – mondom, amikor belépek, de észre sem vesz. Mindenki mindenkivel beszélget, a tanárnő pedig a tábla felé fordulva írja rá az anyagot az értelmesebbeknek. Mondjuk nekem. De jegyzetelni lusta vagyok, ezért majd óra végén lefotózom Hoseok füzetét. Márha ő írja - keresem gyorsan a szememmel, mivel az előttem lévő pad üres. A másik padsorban ül egy lány mellett, odahúzta a székét, hogy róla tudja írni az anyagot. Oké, akkor jó. A padra lehajtom a fejemet, lehunyom a szemem és elképzelem, hogy Chim a hajam birizgálja, ahogyan régen tette. Az olyan kellemes volt. El is aludnék így, ha a többi barom nem kiabálna ennyire. Szólhatnék nekik, hogy legyenek halkabbak, de felesleges. Akkor megint én lennék a rossz. Régebben nem egyszer próbáltam meg őket fegyelmezni, de nem sikerült. Mindig nekem támadtak, hogy nem vagyok senkijük, hogy rám hallgassanak. Pontosabban egy hullára...

***

Szünetbe már araszolnék is barátomhoz, hogy elkérjem tőle a jegyzeteket, de az igazgatónő feltartoztat.

– Tudja Yoongi, az iskolánk belépett cserediák-programba – magyarázza a folyosó közepén. Én csak sürgetően bólintok, szememmel a füzet tulajdonosát keresve. – Így érkezett hozzánk két amerikai fiú, Antony és Domonic. Ne aggódjon, törik a koreai nyelvet, de szeretném, hogyha elintézné velük a szükséges papírokat. Megkérhetem erre?

– Persze — bólintok, elsietve mellette. Hoseok ott áll a büfé sorában, én pedig nem törödve a rosszalló pillantásokkal, beállok mögé. Én vagyok a diákelnök, oda állok, ahová kedvem tartja.

– Hopi! – bököm meg a vállát.

– Hm? – fordul hátra, felvont szemöldökkel, majd amikor eljut az agyáig hogy én vagyok az, ad egy puszit.

– Kéne a füzeted — térek a lényegre, amin látszólag meglepődik.

– Minek? – értetlenkedik.

– Jaj, vajon minek? Hogy megegyem!

– Ennyire bélpoklos már tényleg nem lehetsz – nevet fel, beletúrva a táskájába, majd  átnyújtja a füzetét és egy szendvicset. Hm, ez tuti finom.

– Köszi – mosolygok rá, közelebb araszolva hozzá. – Tudnál segíteni? Két amcsi gyereket keresek. Tudod, kóla meg hamburger – magyarázom, kicsit incselkedőn nézve fel rá, hogy megessen rajtam a szíve.

– Igen, tudom kik ők – lesz sejtelmes a vigyora.

Jimin:

– Ne már, csikis vagyok! – nevetek fel, miközben Domi kezét próbálom leszedni hasam tájékáról. Megsértődtek, hogy nem velük töltöttem az előző szünetet, ezért ez az ő személyes kis bosszúja.

– Hagyd már békén!  – húz oda magához Tony. Egy nyertes mosollyal tekintek az előttem álló srácra, miközbe hátamat odanyomom Tony mellkasának. De fölényességem nem tart sokáig, ugyanis ez az iker sem hagyja annyiban a dolgot és fogdozni kezdi az izmaim. Sajnos mindenhol csikis vagyok, így rögvest felkacagok.

— Öhm... Hello! – hallom meg nem messze tőlünk Yoongi hangját, közvetlen mögötte pedig Hoseok lépdel. Kibékültek? Remélem, elvégre Hopi megígérte nekem.

Ezután Yoongi bemutatkozott a két külföldi diákunknak, mondván, hogy ő a diákelnök, majd el is kellett vele menniük az irodájába.
Mosolyogva nézek utánuk, lehet, hogy beszélik a koreait, de ennek ellenére teljesen bizonytalanok a történéssel kapcsolatban.

– Jiminie, Jiminie, Jiminieee – énekelgeti nevem Hope.

— Mit szeretnél? – fonom össze karjaim testem előtt, ezzel is egyfajta tiltakozást mutatva felé.

— Kérdezni. Mondd csak, melyik tetszik? 

— Mi az, hogy melyik tetszik? – vörösödök bele a kérdésbe. – Tonyék közül? 

– Ja.

— Egyik sem! – tiltakozom elég feltűnően. Na jó, talán kezdenek bejönni, és akkor mi van?  Én is ember vagyok, nekem is kijár, hogy tetszen valaki!

— Hát persze!  – borzolja össze a hajam, továbbra is kacagva. – De tudod, egyszer választanod kell.

– Ne szólj bele az ügyeimbe! — morranok rá dühösen. – Inkább foglalkoznál a barátoddal, különben, ha továbbra is ilyen utálatos maradsz, kidob.

– Jól van Jiminie, ezt már megbeszéltük – néz körbe. – Nézd, már jönnek is.

Mosolyogva jönnek ki a teremből, ami nagy csoda, Yoongi nem szokott ilyen jól elleni az idegenekkel. Idefele menet is cseverésznek, mint akik valami jó barátságot kötettek volna.

Yoongi: 

Bemenve az irodámba elkezdik lőni angolul a poénjaikat, amiket sajnos nem nagyon értettem, mert hát na. Az angoltudásom nuku, de mivel ők valamin igen nevetnek végig, amíg a papírokat írják alá, ezért nekem is nevetnem kell. Bár nem tudom, min, mindegy.

– You're very cute boy – borzolja össze a hajamat a szőke, mire csak bólintok egyet. Aham, ja. Cukika.

– Készen vagyunk – válaszolom, felállva, átadva nekik az iratokat. – Köszönöm.

Ismét csak mondanak valamit, amit nem értek, de megint nevetnek, ezért amikor kilépünk az irodámból nekem is muszáj minimum mosolyognom. Főleg, hogy ez a kettő Jiminnek a "barátja". Vagy mi. Nagyon gyanúsak ezek ketten. Olyan, mintha meg akarnák szerezni maguknak az én Chimemet. De még mit nem! Ő nem fog holmi amcsikkal kikezdeni!

– Ó, ChimChim!! – karolják át őt egyszerre. Eh...

– Akkor mi megyünk is! – kulcsolja össze  kezünket Hoseok, úgy húzva el onnan. Esküszöm a magasságos Jó Istenre, hogyha ezt igen hamar nem fejezi be, akkor lekaszabolom a kezét, a vállánál fogva. Most megint csak hagyom magamat, nem foglalkozva már vele, csak visszafelé tekintgetek, hogy Jiminnel mit művelnek azok a szemetek. A szőke hajú hátulról ölelve csókolgatja a nyakát, míg a másik a bordáinál kezdi el csikizni. Ne érjenek már hozzá! Hahó, nem az övéjük! Ráadásul Jimin fiú, ne kezeljék úgy, mintha a csajuk lenne. Vagy minimum a ribancuk.

Jimin:

– Esküszöm, hogy visszacsikizlek! – fenyegetem meg Tonyt felfújva az arcom.

– Ó, igen? Hajrá!  – tárja szét a karjait. Nevetve bújok ki Domi karjai közül, és kezdem csikizni testvérét. Mint mondtam, visszakapja. Szerencsémre pont jó helyen csikizem, ami miatt az egész nevetésbe torkolódik.

— Jó-jó, elég! — tol el magától. – Inkább azt mondd, mit csinálsz suli után? 

— Hát van még két órám – esek gondolkozóba, magamban végigpörgetve a mai napi teendőim –, egy kávézóba dolgozom délutánonként, négy órában.

– Mikor végzel?  – simít arcomra gyengéden.

– Fél hét körül – mosolyodom el.

Úgy érzem, hogy jó döntés volt idejönni hozzájuk. Ők annyira lazán vesznek mindent. Annyira életre valóak, hogy nem bírom ki, hogy ne nevessek a közelükben. Pedig ma ismertem meg őket, mégis úgy gondolom, hogy ők kellenek most nekem. Bevallom, eléggé imponáló, hogy mindkettőnek tetszem, az sem érdekli őket, hogy férfi vagyok, ráadásul gyönyörűnek gondolnak. Nekem ennyi épp elég, hogy kellemesnek gondoljam más társaságát.

Megfordulva a szőkeséghez veszem elő a telefonom. Muszáj lesz megadnom nekik a számom. Ezentúl, ha unatkozom, nem kell már zavarkolodnom senkinél. Se Yoongiéknál, akiknél egy kisebb vita folyik, sem Taehyungéknál: nem akarok közéjük állni. Sem harmadik kérek lenni, egyiknél sem. 

– Megadom a számom! – görgetem lefelé a névjegyzékeket. Nem tehetek róla, olyan rossz memóriával rendelkezem, hogy a saját telefonszámom sem tudom kívülről. Ezért is írtam be a mobilba "saját" névjegyzék címmel. 

Ahogy ujjammal görgetem a neveket megakad az ujjam Yoongién. Úgy van beírva, hogy: Sugi muki❤
Már el is felejtettem, hogy ő a nagy Min Sugi, a cukorka, az imádnivaló kismanó. Rákantittva nevére látom meg a képet, mely hozzá van csatolva: nálunk készült, egy szürke kissé nagyobb pulóvert viselt, haja mint általában fekete színű, de ez a kép nem emiatt különleges, hanem a mosolya. Ez a mosoly, mikor odaadtam neki a hónapfordulónkra az ajándékot. Hülyeségnek tartotta az ilyesfajta dolgokat, mégis úgy tudott neki örülni, mint egy kisgyerek a cukorkának. Vajon mit rontottunk  el?

— ChimChim – hallom meg Tony hangját –, minden rendben van?

– Persze – sütöm le szemem másodpercekre. Sóhajtva lépek vissza az eredeti célom megkeresve. – Akkor diktálom!

Yoongi: 

– Nézd! – mutatja Hoseok a telefonjába a képeket. Én vagyok rajta, kócos, álmos fejjel, ahogyan a takaróba bújok.

– Töröld ki – ingatom meg a fejem. Iskola után van, és szerencsémre ma nem kellett dolgozni menni, így nálunk tölthetünk egy kis időt.

– Nem fogom, túl cuki – mosolyog rám, közben egy csókot hint az ajkaimra. Én azonnal viszonzom gesztusát, mire sikerül beindítanom: a kanapéra teper, édesen kezdi el csókolgatni a nyakamon a bőrt.

– Ho-Hopi... – nyöszörgöm, átkarolva a hátát, az egyik kezemmel a fejét jobban a nyakamhoz nyomva. Az a legérzékenyebb pontom; ha valaki odaér bármit megtehet velem, mert elvesztem az eszemet.

– Ez az, Baba, nyögj csak! – Hallom hangján, ahogyan vigyorog, és már szedi is le rólam a nadrágomat, elszakadva a nyakamtól. Nyaaah~ Hol marad a többi előjáték?
Alsó ruházataimtól egy szempillantás alatt megszabadít, és már nyúlna is oda, hogy tágítson, de lefogom a kezét. Vagy rendesen csinálja, vagy sehogy.

– Nem! – mondom a szemébe nézve, határozott hanglejtéssel. Látom,ahogyan erre tikkel egyet a bal szeme, de pont hogy nem érdekel. Ellökve magamtól veszem vissza a ruhám, végig tisztes távolságot tartva tőle.

– Na, most mi bajod? Te is akarod, akkor meg? – méltatlankodik, utánam nyúlva, ám én egyet hátrébb lépek, hogy ne érjen el.

– Nem. Nincs szex, minim egy hétig. Oké? – vonom fel a szemöldököm, csipőre tett kézzel.

– Egy teljes hétig?! Te megvesztél?! Úgy büntetsz, mintha gyilkoltam volna! – esik teljesen kétségbe, a fejét fogva. Erre egy főlényeskedő mosoly kúszik az arcomra.

– Hát gyilkolsz is. Éppen a kapcsolatunk előrehaladtát – magyarázom, megigazítva magamon a pólót. Már ezt is leszabadta volna!

– Lázas vagy? – értetlenkedik, felállva, megközelítve engem. – Ne csináld már! Dugjuuunk! – vált könyörgőre, mire csak fintorodva hátrébb lépdelek. Szánalmas, amit művel.

– Nem. Fogadd el a tényt. Inkább tegyél annak érdekében, hogy visszavonjam a bűntit. Mondjuuuuk – kezdek el gondolkodni, az államat vakargatva. – Vigyél el valahová randizni.

– Aham. Aztán kérjem is meg a kezed? – lesz unott az arcra, majd felkapva magára a pulcsiját megvonja a vállát. – Egye fene, menjünk akkor fodrászhoz.

Jimin:

— Itt is volnánk! – lépek be a kávézóba, nem csukom be magam után az ajtót, ugyanis Tony és Domi mögöttem sétálnak. Azt mondták, hogy elkísérnek, majd meg is fognak várni. Nagyszerű, én tényleg bírom őket, de ez azért már túlzás, főleg hogy egy napja se ismerem őket. – Üljetek le! – mutatok egy üres asztalhoz.

Végrehajtva kéresem hagynak magamra, végre. Gyorsan az öltöző felé veszem az irányt, nem kell mást felvennem, mint egy kötényt. Meg ha nagyon szeretném a görkorit, de azt nem szoktam. Olyankor általában mindig eltörök valamit – túl gyorsan megyek vele –, ezért is viselek rendes cipőt. 

Felvéve kötényem dugom jegyzetfüzetem és tollam az oldalamon lévő nagy zsebbe. Itt az idő kezdeni. Yoongi hol lehet, vagy ma van szabadnapja? Pontosan nem tudom. Elfelejtettem megkérdezni, hogy ezen a héten melyik napokat választotta.  Mindegy, inkább megnézem. Kifelé indulva bebizonyosodik gondolatom, a helyettesítője van ma: Sehun. Ő tipikusan az a srác, aki ellopja minden hölgy vendég szívét. Kis bájgúnár, de a maga módján cuki.

– Üdvözlöm Önöket! Mit kérnek? – halászom ki tollam és a hozzá illő jegyzetfüzetet, az ikrek előtt állva. Mindig is furcsa volt ilyen fiatalokat magáznom, de őket különösebben, ugyan is tudom, hogy egy évvel fiatalabbak. Meg aztán, kötelező, mégha nincs is a közelbe a főnök, a kollégák igen. Főleg azok a munkatársak, akik nem nézik jó szemmel, hogy inkább egy diák dolgozik itt, mint az egyik legközelebbi rokona, kinek munkára van szüksége. Hát sajnálom, aki kapja marja.

— Két pohár kólát szeretnénk!  – vigyorog Tony. A nap folyamán arra is rájöttem, hogy hiába ikrek, a mosolyuk más. Dominicé helyes, lélegzetelállító, míg ikréé cuki, kisfiús. Két szemfoga egy aprót hosszabb az átlagnál. Mint egy kisróka.

Yoongi: 

Másnap reggel félve ballagok az iskola felé. Tegnap Hoseok tényleg elvitt egy fodrászhoz, akinek sugott valamit, így meglepetésként ért az új frizurám. Fazonra lett vágva, meg minden egyéb, de ami a legújabb lett talán az az, hogy fekete helyett szőke lett a hajszínem. Első reakcióm az volt, hogy megölöm Hoseokot, de miután láttam, mennyire tetszik neki, megnyugodtam. Tényleg nem olyan rossz. De most mit fognak szólni a suliba?! Benne van a házirendbe, hogy tilos a hajfestés, erre én, mint DÖK elnök beállítok szőke tincsekkel. Nagyszerű!

– Félek... – motyogom Hopinak,  megállva a kapu előtt.

– Nem kell. Szexi vagy – húz magához egy puszira. Remélem, nem csak szerinte.

– Oké... – egyezek bele, majd amikor belemarkol a fenekembe, felsikkantok.

– Menj már! – nevet fel, mire bólintok és be is lépek. Összekulcsolja velem az ujjait, a haverjai felé kezd vonszolni. Nem akaroook!

– Hűha, Yoongi hyung szőke lett! – kiáltja el magát Taehyung. Erre az egész folyosó felém kapja a tekintetét, eltátott szájjal.

– Ennyire gáz?! – kapok a hajamhoz, kétségbeesetten.

– Dehogy – vigyorodik el a hülye gyerek. – Rohadt jól áll! – dicsér meg. Kicsit zavarba jödve köszönöm meg, Hoseok ölébe leülve.

– Mondtam – csókol nyakamba, mire az összes haverja az kezdi taglalni, hogy hamarabb kellett volna hajszínt váltani. Nem is olyan rossz fejek.

***

A nagy szünetben úgy döntök, elmegyek sétálni egyet az iskolába. Igazából reggel óta Hopi hozzám se szólt, ez pedig nagyon rosszul esik. Csak a többiek előtt tud foglalkozni velem. De mindegy! – sóhajtom, kimenve az udvarra. Ott leülök egy üres padra, ahonnan pont rálátok a kosárpályára. A két amcsi kölyök játszik ott, egymás ellen. Hm, elég ügyesek. Mondjuk nem tudom, miért lepődök meg; amerikaiak, szinte ott mindenki tudja ezt a sportot.
Érdeklődve figyelem, ahogy a barna hajú dob egy laza kosarat, majd odaszalad egy rózsaszín hajkoronához, hogy egy csókot nyomjon ajkaira. Hogy miii?!

Jimin:

– Menj már!  – tolom el magamtól nevetve Tonyt. Még egy utolsó szájra puszit nyom az ajkamra, és visszafut a pályára.

– Szurkolj nekem, drágám! – kacsint rám, majd a labdát pattogatva áll a testvére elé.

– Nekem is szurkolj!  – bigyeszti le ajkát kényesen a kis szőkeség. Kimondottan aranyos, ő az a típus, aki inkább gyerekes, mint férfias.

– Fighting!  – emelem magasba a kezemet.

Én tényleg bírom őket, nem úgy mint pasi jelölteket, hanem mint barátok. Szívesen vagyok a barátuk, sőt elűzik az unalmam és a fiúknak sem hiányzom. A csókokat is azért engedem, mert jólesik, hogy törődnek velem. Meg aztán igazándiból csak Tony szokott csókolgatni, a másiktól csak arcra puszit kapok.

– Beszállhatok? – hallom meg mögülem  Yoongi hangját, majd nem sokkal később ő magát is meglátom... Furcsa. Először azt hittem, nem látok jól, de miután kipislogtam magam rá kell jönnöm:  szőke lett. Eddig miért nem festette be a haját?  Fehér bőrét még szebbé, selymesebbé teszi ez a hajszín, a frizura amire le lett nyírva áll neki a világon a legjobban. Ajkam száradásnak indul. Hogy lehet valaki ennyire jóképű?  Ez az új haj férfiasabbá teszi. Sokkal, de sokkal jobban!

– Yoongi!  – sietek oda hozzá, figyelmen kívül hagyva a többieket. Fürkészni kezdem és nem bírok magammal, oda húzom magamhoz és beletúrok hajába. Puha. Mosolyogva nézek a szemébe, és kezdem simogatni a tincseit.

– Chimchim, hagyd had játszon velünk! – húz el onnan Tony. Pedig még sokáig fogdozni akartam azt a hajkoronát.

Nyűszitve hagyom had álljanak egymás elé, míg Dominic feldobja nekik a labdát. Nagy szemekkel figyelem, ahogy Yoongi elüti a labdát, végigvezeti a pályán. Kis termete miatt gyors. Izgatottan figyelem a mérkőzést. Drága volt barátom lassan a palánk közelébe kerül, ám Tony ezt a pillanatot választja, hogy labdát szerezve zsákoljon egyet.

– Kettő null!  – kiált fel,  látom ahogy rámkapja tekintetét, aztán szedi lábát felém. Behúzva nyakam próbálom kikerülni a várhatót, ám nem lehet. Megcsókol.

Yoongi: 

Érzem, ahogyan egy izmom megrándul a csók látványára. Felnyársalom ezt a rohadékot a palánkra! Dobnom kell egy kosarat, hogy megtudja, kié is Jimin. Amikor végre hajlandó visszatérni, testvére ismét feldobja a labdát, amit ismételten sikerül nekem leütni. Gyors mozdulatokkal cselezem ki, pattogtatva a labdát, csak a palánkot látva a szemem előtt és Chimem édes ajkait. Kell nekem, ráadásul most.
A palánktól vagyok pár lépésre, ami szar, mert túl közel kerültem hozzá, Tony meg itt van a seggembe. Chhh! Átdobom a feje felett, én pedig átbújok bőszme lábai alatt, majd onnan elkapom a labdát és a palánk felé dobom, de sajnos egyik csápját a levegőbe nyújtva elkapja a labdát és ő zsákol egy nagyon jót.

– Yeah! – pacsizik le ikrével, majd ismételten lop egy csókot exemtől. Ez nem fog menni, túl magas.
Ezután még játszunk egy csomót, de egy darab kosarat sem sikerül dobnom, ami azt jelenti, hogy... Hogy Jimin az övé! – I'm winner! – emeli fel Chimet az ellenfelem, megpörgetve őt, egy mély csókot adva neki a végén.

– Jimin! – trappolok oda, elhúzva Tonytól, aki értetlenül néz rám. – He's mine! So kopi – mondom félig angolul, félig koreaiul, amin elsőre felnevet, de leesik neki, mit mondtam.

– Really? – pillant exemre, aki azt sem érti, mi van.

Jimin:

– Really? – kérdem vissza, na jól van, azért annyira nem rossz az angolom, hogy ilyen alap mondatokat ne értsek. Beszédem lesz Yoongival. – Ne higyj neki — ingatom meg a fejem rosszallóan pillantva exemre. Méghogy az övé!  Huh! Csak voltam...

– Ne higyjen nekem?! – háborodik fel mellettünk Yoongi. – Most elmegyünk!  – kezd el maga után húzni. Nem tudom, mit képzel magáról, ezért a bejárat előtt meg is állítom. Nehogy azt gondolja, hogyha ő azt mondja, hogy az övé vagyok, akkor az úgy is van! Ha már egyszer nem kellettem neki, mikor tényleg az övé voltam, és mást választott, akkor ne is akadjon ki. Mert esküszöm, leütöm, mostmár elég legyen!

– Én nem megyek be, megvárom őket!  – dobbantok hisztisen a lábammal. Ő nem az apám, én igazán bírom a fejüket, és egy kis kalandba csak nem fogok belehalni, nem?

– Jiminie! – ragadja meg a kezem ismét és hurcol el egészen az irodájáig, ahol aztán leültetve a székébe elém áll. – Te teljesen megőrültél?! Szerinted az a legnagyobb álmuk, hogy veled járogassanak és legyenek szerelmesek? Huh?! Ne higyj nekik, Jimin! Ők nem szeretnek. Csak játszadozni akarnak.

– Na, most már tényleg elég legyen!  – ütöm el simogató kezét. Bármennyire is jólesik az érintése, ez nem a legmegfelelőbb pillanat. –  Szerinted én ezeket nem tudom? Nagyon jól tudom! Alig egy hónap múlva visszautaznak. Na és akkor mi van...? Legalább elszórakoztatnak, figyelnek rám, törődnek velem. Mégis mi kéne még? 

– Nem – ingatja meg fejét ismét elkezdve simogatni a hajam –, nem teheted ezt. Nem engedem. Te nem ilyen vagy!

– Nem tudod, milyen vagyok! – hunyom le szemem, feladom. Hiába mondok én neki bármit, nem enged a szavából. – Nem vagyok olyan kis ártatlan szüzike, mint hiszed.

– Tudom.

– Akkor jó!  – nézek félre a mellettem lévő falat nézegetve. – Tudod, ha jársz valakivel, ő a tiéd és neki is te!  Ami azt jelenti, hogyha te nem jársz egy bizonyos személlyel, akkor nem is a tied. Érted? 

– Értem! – sóhajt egyet. – De akkor sem hagyom, hogy az övéjük légy. Jimin, én tényleg sajnálom. Rájöttem, hogy te túlon-túl értékes vagy számomra. Sajnos  későn. 

Nem tudok mit mondani. Most akkor burkoltan arra akar célozni, hogy bánja, hogy szakítottunk? Nem tudom. El akarom hitetni magammal, hogy nem is érdekel, hogy magasról teszek rá, azt csinál és azzal, amit csak akar. Mégis a szívem ütemesen dobban, hol lassabban, hol gyorsabban. Ámde még mindig ott van az a opció, mi van ha csak féltékeny? Mert eddig vele voltam. Talán ha Hoseok is kavargatna valakivel, ugyan ezt tenné. Nem tudni. Neki dőlve mellkasának hunyom le a szemem, aprókat pihegve.

– A kapcsolatodat ápold, kérlek! Ha így folytatod szakítani fogtok! – mondom ki végül. Yoongi az a férfi, aki sose tudja mit akar. Mikor piros labda van nála, a kék kell, de ha a  kék van nála, akkor a piros.

Yoongi: 

– De nem akarom! – ingatom meg a fejemet, szorosan megölelve Jimint. Nem... Elegem van ezekből a kétes érzelmekből. Mindezidáig is Chimembe voltam szerelmes, akkor az is maradok!

– Yoongi! Neked ott van Hoseok... – mondja kétségbeesetten, látszik rajta, hogy küzd ellenem. De ne tegye, nem akarom...

– Hé, Szívem, te mit csinálsz? – hallom meg Hopi hangját, mire azonnal elugrom Jimintől. Időzítő bomba.

– Semmit. Az ég világon semmit – sóhajtok, megfogva a kezét. Itt van nekem ő? Komolyan? És mégis mikor? Nem emlékszem olyanra, hogy valaha olyan kedves lett volna velem, mint Jimin. Vagy csak hasonló! Állandóan a szex, meg a szex jár a fejébe, amivel már az őrületbe kerget.

– Megbetegedett a tanárunk, szóval hazaengedték az osztályunkat. Jössz? – vonja fel a szemöldökét. Kétségbeesetten nézek vissza a még mindig a székemben ülő Jiminre, aki hasonló érzelemmel az arcán figyel minket. Nem szeret már engem, hogy enné meg a fene. Mindent csak elszúrni tudok!

– Megyek – bólintok. – Szia, ChimChim!

– Szia, hyung... – motyogja, lesütött szemekkel. Minden bizonnyal ő szégyelli magát amiatt, amiket mondtam neki. Hogy még mindig szeretem, mégis Erőszakos Sugárral vagyok.

Hazafelé az útat elég csendesen tesszük meg, de még a kezem sem fogja most. Nadrágom zsebébe dugom a kezem, úgy pillantok fel rá: komoly arccal mered maga elé, olyan, mintha valamin erősen gondolkodna. A kezei neki is a kabát zsebébe vannak csúsztatva, gondolom, fázik. Annyira nincs helyén ez az egész dolog. Én nem szeretem őt és ő sem tűnik boldognak mellettem. Akkor miért erőltetjük azt, ami nem megy? Teljesen felesleges...

– Bejössz? – kérdem, amikor odaérünk a házunk elé. Felpillant rá, aztán kicsit vontatottan ugyan, de bólint. Én előhalászva a kulcsaimat beengedem magunkat, majd le is dobom az egyik sarokba a cuccaimat. Ilyenkor szerencsére még senki nincs itthon.
Ő is levetkőzik, így ülünk le a kanapéra, a tévé elé, amit valami idióta csatornára kapcsolok. Átkarolja a vállamat, én pedig így bújok közelebb hozzá. Ahj... Miért ilyen kellemetlen minden?

– Van kedved csinálni? – szólal meg hirtelen, miközben a derekamra simít. Megint ez a téma...

– Nincs! – válaszolom erélyesen.

– Jaj, Yoongi, ne csináld már! Dugjunk! – néz rám szinte kérlelő tekintettel, de én csak megingatom a fejemet, a kanapé másik oldalára kúszva.

– Hagyj már! – ráncolom a szemöldököm. – Nem hiszem el, hogy neked nem jár máson az eszed, csakis ezen. Idióta vagy?! Éppen tévézünk!

– Ja, mint az öregek – forgatja meg a szemét, közelebb jödve hozzám. Mitöbb, egyetlen perc alatt nyom le a kanapéra, a kezeimet a fejem fölé szorítva. – Legyünk fiatalok!

– HAGYJ MÁR! – kiáltok rá, lábamat úgy emelve meg, hogy tökön tudjam rúgni. Erre az arca fájdalmasan eltorzul és legurul a kanapé mellé.

– Szemét vagy! De tudod... lehet jobb is így – lesz hirtelen komoly a hangja.

– Szerintem is... – ülök török ülésbe, zavartan összefonva a kezeimet a mellkasom előtt. Szakítanom kéne vele.

– Tudod Yoongi, gondolkoztam – figyeli sejtelmes nézéssel a csillárt. – Mindig nyavalyogsz, hogy én csak szexelni tudok veled. Talán azért mert veled csak az jó. Talán sokkal jobbak voltunk, amikor barátok voltunk  – motyogja, rám se nézve. Eltátott szájjal meredek magam elé, és próbálom feldolgozni a hallottakat. Csak a szex, mi? Na meg, milyen barátok? Soha sem voltunk azok! Nevetséges! Még ő dob engem! Hogy is van ez most?!

– Menj haza. Most! – emelem meg kicsit hisztisen a hangomat. Nem ellenkezik, csak szánakozó pillantásokkal feláll, és elmegy. Remélem, örökre. Még hogy ő szakít velem...