Tartalom: Min Yoongi és Park Jimin már fél éve remek párkapcsolatban élnek, mindenféle testi kontaktus nélkül – a csókot kivéve. Ez mind egyiküket sem zavarta addig, amíg nem lettek egy idióta játéknak az áldozatai, aminek hatására talán megváltozik a kapcsolatukról kialakult érték-rendszerük.
Figyelmeztetések: 18+(!), yaoi, erotikus tartalom, trágár beszéd
Hossz: 1/10
Szerepek:
Kuti - Jimin
Yoongi - Aoi

Yoongi:

Úgy mozdul felém, akár egy szaharai ragadozó, sötét, vágyakozó tekintettel, amikkel szinte már napok óta felfal. Az asztalom mögött ülök, éppen a diákelnöki dolgaimat probálnám intézni, de ő nem hagyja: hozzám ér, rátámaszkodik a papírjaimra és mélyen néz a lélektükreimbe.

– Akarlak! – suttogja elég erotikus hangon, amibe akarva-akaratlanul is bele borzongok.

– Hoseok, fejezd már be! Menj vissza órára! – tolom fel az orromon a szemüvegemet, visszavezetve a tekintetem a dolgaimra, ámde nem tudok rájuk különösebb figyelmet szentelni: továbbra is érzem magamon azokat a perzselő pillantásokat, amik szinte lyukat égetnek rám. Jung Hoseok maga a démon. Egy kéjdémon.

– Figyelj, hyung – kerüli meg íróasztalom, egyenesen elém sétál. Megragadja a székem karfáját, úgy fordítja maga felé a gurulós székemet, lehajolva egészen az arcomig. – Hogy hagynálak, amikor ilyen kívánatos vagy? – ragadja meg az állam, egészen közel kerülve hozzám. Szemeimet a szokottnál nagyobbra tárom, úgy nézek az övéibe. Egyszerűen nem tudok tőlük szakadni, és elborzaszt a tudat, hogy azt akarom, hogy tényleg tegyen már valamit. De nem lehet... Ott van nekem Jimin, a kisebbik életem, akit jobban szeretek bárkinél. Mégis... most, ebben a pillanatban én vagyok az, aki ráhajol az ajkaira, hogy bekebelezze őket, és végre megízlelhesse. Erre azonnal fenekem alá nyúl, felemel és felnyom az asztalomra. Átkarolom a nyakát, közelebb vonva magamhoz, mitöbb... Szét is tárom neki a lábamat, hogy beférjen közéjük.

– Na? – vigyorog perverzen ajkaimra. – Nem úgy volt, hogy hagyjalak?

– Az istenit, csak csináld! – vetem hátra a fejemet, ezzel is felkínálva neki az érzékeny bőrömet.  Annyira rám fér egy kis dugás már...

Jimin:

A kávét kivéve az autómatából sietek Yoongi "irodája " felé. Valójában nem egy iroda, egy diáknak nem lehet olyanja, mégha ő a dökelnök, akkor sem. Egy régi, nem használt felújításra szorult - festésre - tantermet foglalt le magának, mondván, hogy elintézhesse a dolgait. Nem tudom, hogy intézte el, hogy övé legyen úgymond a terem, de ügyes volt. Sajnos én csak tavaly ismertem meg beiratkozásnál. Segített a tanároknak.  Már akkoriban nagyon megkedveltem, sok helyre elhívott, kajáltunk, sétáltunk, moziztunk, de volt mikor csak úgy a semmin el tudtunk beszélgetni egy ülő helyzetbe, akár órákon át. Emlékszem, alig vártam már, hogy rákérdezzen, hogy járunk e. És szerencsémre hat hónappal ezelőtt megtette, igent mondtam és azóta is boldogan élünk, míg meg meg nem halunk. Ez a tervem vele. Nemsokára oda érek hozzá, szokáshoz illően megreggelizünk, majd ha marad egy kis időnk beszélgetünk.  Beszélgetnék én közbe is, de Yoongi utálja jártatni éves közben a száját.

– Jiminie! – rakadja meg hirtelen a vállam, ha jól hallom Taehyung és fordít magával szemben. Remek, most aztán nehezen fogom lerázni magamról. – Hogy vagy? Képzeld...  — kezd bele ismételten a mesélésen. Már megint azt regéli, hogy vágott hanyat egy nőt.

– Ez azt jelenti, hogy húztatok megint? – Van egyfajta játék az iskolában, ami egyre népszerű a fiúk körében. Egy-egy cetlire mindegyikük felír valakit, akit majd meg kell hágnia. És ez így megy sorba, ha te következel, akkor rajtad múlik, mikor van az új húzás. Megfektetted? Akkor lehet, de ha nem, akkor nem. Szerencsére mostanra márcsak öten játszák a suliból, én is azért tudok róla, mert a legjobb barátom, nevezetesen Kim Taehyung az eddig legnagyobb nyerésre álló versenyző az öt közül.

– Aha! – vigyorodik el kaján – Sajnos nem téged húztalak – mondja, amiért a vállába öklözöm –, de ismered a harmadikas nemrég narancsosra festett hajú csajt? Tudod, aki olyan nagyon gebe.

– Nem tudom, de sok szerencsét!  – fordulok vissza célom felé, ezzel is egyfajta végszót küldve. 

Nem várom meg, míg újra lekötne valami témával, éhes vagyok és enni akarok, mégpedig Yoongival. A terem elé érve lassan kezdek kopogásba a falapon.

– Ki az? – hallom meg szerelmem hangját.

– Én, bemegyek! – Benyitok és a kávét egyesenes az üres asztalára teszem. Hol vannak a papírjai?  – Öhm... – pillantok az előtte ülő Hopi hyungra. – Ne haragudj, neked nem hoztam kávét.

– Nem gáz! – ránt vállat egy sejtelmes mosoly kíséretében, majd egy pillantást vet Yoongira. Akaratlanul is közelebb állok hyunghoz, nem szeretném, ha így néznének rá. Már nem azért, tudom, hogy azért van a szeme...  De Hoseok miért bámulja kéjes tekintettel az én barátom?!

Yoongi:

Hoseok még egy utolsót lök rajtam, mire mind a ketten elélvezünk. Kicsit elhúzom a szám arra, hogy a szemét belém engedte az ondóját, de nem teszem szóvá; én is az ő szép hasfalát bekoszítottam.

– Ahw,  ez igen jó volt! – száll le rólam, amíg én még mindig ernyedten fekszem az íróasztalomon. Jó volt? Az nem kifejezés! Eszméletlen volt! Főleg, hogy ez volt az első: kicsit szégyellem is magam, hogy nem Jiminnel tettem ezt meg legelőször.

– Aham... – motyogom, lassan felülve, figyelve, ahogyan egy nedves kendővel letisztítja magát. Még ez is erotikusan fest neki. Csessze meg! Túl szexi! – Olyant... izé...

– Nyugi, segítek letörölni – mosolyog rám, miközben felveszi magára a ruháit. Erre persze rögvest elpirulok, és beharapom az alsó ajkamat. Hát  persze, még mit nem! Mindjárt meg fogom neki engedi, hogy kitörölje a seggem! Ez undorító!

– Álmaidban, Királyfi! – prüszkölök felé, elvéve tőle a törlőkendőket. – Elfordulsz? – halkul el a hangom. Micsoda kínos helyzet. Én vagyok a diákelnök, nem is értem, hogy tettem ilyet az iskola területén, amikor világos, hogy TILOS. De ahj! Mind Hoseok hibája, túlságosan is csábító.

– Nem, ez az én piszkom, fel is takarítom – lép mögém, bele csókolva a nyakamba. Szemét láda...

***

Végtére is mire kicsengettek az óráról sikerült magunkat rendbe szedni – vagyis csak nagyából. Amint felöltöztünk Hoseok lenyomott a székembe, majd kigombolva az ingem a mellbimbóm kezdte csókolgatni.

– Hallod, ne. Nemsokára... – nyögöm jólesően, de sajnos el kell löknöm magamtól, mert tudom, hogy Jimin bármikor beléphet.

– Jól van na! – nevet, elengedve, leülve elém. Gyorsan begombolom magamat, és pont ekkor érkezik meg az én szerelmem: Park Jimin. Kicsit meglep a hirtelen jött féltékenysége Hoseok felé, de nem szólok inkább semmit. Elveszem a kávém, amit hozott nekem, majd óvatosan szürcsölgetni kezdem, hagyva, hogy Chim szinte rám másszon, ezzel is megmutatva a Kéjdémonnak, hogy én kié is vagyok. Ezt ő is észreveszi, emiatt fogja is magát, valami húzásra hivatkozva, és elmegy.

– Milyen húzás? – vonom fel a szemöldököm, ChimChim felé fordulva. Ő, mint jó kis fiú csak nagyokat pislog rám.

– Hátööö... Tudoood... Tombola! Igen, tombola-húzás! – csillan fel a szeme, amikor eszébe jut valami hazugság. Aham, persze. Sajnos Jimin barátai... hogy is mondjam szép szóval? Deviánsok! Állandóan lógnak, verekednek, meg rongálják az iskola területét: és ha ez mind nem volna elég, nemrég elkezdtek valami idióta játékot, miszerint akit kihúzol meg kell fektetned.

– Ja, persze, pont a fiúk fognak tombolázni – forgatom meg a szemem, ellökve magamtól, hogy meginduljak kifelé, elkapni a grabancukat. Kis játékmesterek! Főleg Hoseok, tudom, hogy játszik! De... nem... ez nem lehet igaz. ENGEM HÚZOTT?!?!?!

– Ne már, hyung! – kap utánam. – Hová mész? – próbál visszatartani, hogy ne bántsam a barátait. Nem is értem, hogy került közéjük.

– Kinyírni Jungot – sziszegem a fogaim közt, hiszen eszméletlenül böki a csőröm, hogy csupán kihasznált a nyomi. Meg fogom verni!

– Mi? – lepődik meg. – Miért pont őt? – értetlenkedik, jogosan. Elszóltam magam egy kicsit. Ahj! Hogy voltam képes megcsalni szegény Chimet? A drágámat! Hiszen mindennél jobban szeretem, erre meg... Igazságtalanság!
– Mindenkit, na! – rántom ki a kezemet az ő kezei közül, kiszáguldva a folyosóra. Hallom, ahogy utánam ered, pont, amikor becsengetnek. Erre a barátai - vagy látványomra - futásnak erednek, Jiminemmel együtt, "órára". Suhancok!

– Hé, te! – veszem észre a cipőjét kötő Hoseokot a már kihalt folyosón. Odatrappolok mellé, ingzsebemből kivéve a tollam, majd leguggolva elé egyenesen felé szegezem, mint egy kést.

– Hm? – hökköl meg egy kicsit, körbe nézve. – Mikor mentek el a többiek?

– Mindegy! Mesélj csak, mi ez a húzosdi! – meresztek rá nagy, ijesztő szemeket.

– Nem tudom, miről beszélsz – nevet fel, felállva. – De ha nem haragszol, akkor most mennem kell. Taehyunggal csavargunk egy kicsit – mutat az ajtó elé, elhadarva ezt az egészet, engem szóhoz sem engedve jutni, mitöbb, itt is hagy döbbenten.

– Hoshii... – nézek utána kissé csalódottan, mire mint aki meghallotta volna, visszafordul.

– Ne aggódj már – kuncog, visszajödve hozzám, egy nyelves csókot adva. – Holnap reggel talizunk – kacsint rám csábosan, majd felpattanva kiszalad a folyosóról. Utálom... – állok fel, égő arccal.

Jimin:

Amilyen gyorsan csak tudok, most kivételesen sietek órára, nehogy elkéssek. Már csak az hiányzik, hogy a mi kis diákelnökünk rám  is eresszen a haragjából. Olyankor olyan ijesztő. Nagy sajnálatomra, Tae nem jön be órára, nem tudom, hol van, de jó lenne, ha megérrkezne már. Biológia van, amit az ő  hülyeségei nélkül nem lehet kibírni. 

"Hol vagy? Biosz van... gyere minnél előbb, előrébb akar ültetni a szipirtyó, mondván, túl kicsi vagyok én a középső soron lévő padba. " – lepötyögöm telefonomba panaszkodásom, majd el is küldöm neki.

" Csavargunk Hopival, megéheztünk 😁😁😁valami kaját kérsz? De csak óra végére érek oda. "

"Nem köszi : )"

Ahj, legalább ők el vannak, nem úgy mint én. Ez az óra a szokványosnál is unalmasabb, mi több:  dög unalmas. Lassan, de biztosan eltelik. Egyetlen örömforrásom, hogy dugiba tudok telefonozni. Szerencsére tudom a suli wifi jelszóját. Ám mégsem tudom, mit csináljak, akarva-akaratlanul Hopi jut eszembe, ahogy a barátomra nézett. Ismerem őt, nagyon. Tudom, mikor néz úgy valakire, mikor bejön neki. Adok én neki tetszést csak kapjam rajta. Vagy talán figyelmeztetnem kéne Yoongit, lehet az lenne a legjobb megoldás.

****

Miután az előző szünetben nem találtam meg a mi kis diákelnökünk, ezért most próbálom meg megint. Az irodája elé érve egy mély levegőt veszek. Biológia után magyar volt, ahová már Tae is beugrott... na és azóta elkapott egyfajta nevetőgörcs, túl idióta az a gyerek. Még egyszer beszívom a levegőt, majd ki, a megnyugvás érdekében. Azonban nem akar elmúlni. 

– Gyere! – hallom meg hangját,  azonnal be is nyitok, az asztalánál ül, idegesen szorongatva valamit. Remélem azért eszünk.

– Szió – sietek elé teli száj vigyorral, nem bírom levakarni az arcomról –, azért jöttem, hogy befejezzük a kajálást.

– Először is nézd csak meg ezt! – fordítja felém az előtte lévő naplót, ahogy jobban megnézem ez a miénk.

– Napló? 

– Igen, láttad már a jegyeid? – vonja fel a szemöldökét.

Bólintva hajolok közelebb, látni láttam már, de így egybe megnézni őket, szörnyűnek tűnik.

– Olvasd! – utasít.

– Kettő, kettő, kettő, három, kettő, kettő, kettő...

– Egy! – mutat az egyetlen egyesemre, nem foglalkozna vele, sajnos még mindig mosolyogva folytatom az olvasást. 

– Három, három, három, négy...

– Puskáztál?

– De legalább sikerült! – kuncogok fel az igazságon, majd a kedvéért folytatom — kettő, kettő és egy hármas.

– Szörnyű!  – akad ki talán egy kicsit túlzottan is – Tanulnod kéne, mond mit csinálsz te tanulás helyett?

– Én szoktam tanulni! – védem meg magam – Igenis neki szoktam állni, csakhogy a telefonom mindig ilyenkor jelez, hogy írtak Sns -en.

– Miért nem kapcsolód ki?

— Mert akkor felhív – sóhajtok fel Taehyungra gondolva, majd emiatt azonnal el is nevetem magam –, volt mikor át is jött. 

Talán nem érti kiről beszélek, de nem is érdekli, egyedül a nevem mellett lévő beirásaimom dobol az ujjaival. Na igen, azokat el is felejtettem.

– Ezt azért kaptam mert nevettem – nevetek fel ezen is, mint egy idióta.

– Jimin! – szól rám idegesen – Elég legyen már!  Nem szeretem, ha nem vesznek komolyan, azt meg pláne nem ha valaki tiszteletlen, nem akarok több ilyet látni. 

– De az a tanár idegesít, és nem bírok jó lenni nála! 

– Most menj ki egy kicsit!  – simit a felkaromra, majd int az ajtó felé.

*****************

Délután egy kávézóba dolgozom Yoongival együtt, míg én pincér, addig ő a pultos szerepét tölti be. Nem rossz dolog, főleg, hogy csak négy órát kell dolgoznunk, de azért ha a nap olyan, mint a mai, az fárasztó. Nem is kicsit. Kezdjük azzal, hogy Hopi csak úgy megjelent, mint a jókisfiú, aki véletlen folytán lépett be pont ebbe a helyiségbe. Majd mikor megláttam, azonnal kérdőre vontam szándékát Yoongi felé – állítása szerint nem akar semmit, nem hiszek neki –, majd leültem beszélgetni vele. Amit persze Yoongi nem nézett jó szemmel, utálja, ha előbb veszem ki a szünetem, mint kéne. 

Most pedig végre valahára otthon vagyunk, nálam. Azt tervezzük, hogy filmet nézünk, ezért gyorsan készítek pár szenyát, rágcsát és üdítőt öntök. Miután végzek a  tévét bekapcsolva fordulok hátra, Yoongi felé,  aki már egy ideje várja, hogy elkezdődjön a filmezés. Öléből kikapva az egyik tálkát helyezkedem az ölére. Szeretnék azért egy kicsit romantikázni, és hogy ez a kaja mániás is elégedett legyen magam elé teszem. Egy akció filmet nézünk, valójában nagyon izgalmas meg minden, minden van benn, ami általában szokott lenni, egy jóképű hős, ártatlan szende lányka és persze a kifelejthetetlen gonosz. Az egész filmezős, romantikázos est mindaddig rendben megy, míg nem érkezünk a tizennyolc pluszos részhez. Sajnos Yoongi nem bírja az ilyesfajta dolgokat és hát... khmm... Kemény lett.

– Szer...Szeretnéd ha segítenék? – kérdezem meg félve, miközben leszállok róla.

– Miben? – arca vörös tengerben fürdik kérdésemre. Nyelek egyet, majd mivel nem akarom kimondani, ezért csak ránézek a kérdéses dologra... elég nagynak látszik a nadrág.  – Nem kell... Elintézem magam! Ha nem haragszol elfoglalom a fürdőszobát!

— Miért nem segíthetek? – bevallom, kicsit nyugodtabb vagyok, hogy nemet mondott, ugyanakkor kicsit rosszul esett.

– Túl ártatlanok ezek a kezek... – néz kezemre. Vitáznék rajt, de inkabb nem teszem, hagyom, hadd intézze el saját maga.