Tartalom: Taehyungot az éjféli misén elbűvöli az egyik iskolás társa; Jungkook. Egy igazi angyalnak tartja, akit minden áron meg szeretne védeni mindentől, persze csak gondolatban. Ugyanis beszélni már nem mer vele. És persze ne is feledkezzünk meg arról a tényről, hogyha valaki angyali külsővel rendelkezik, nem biztos, hogy az is valójában. Ki tudja mi rejtőzik a külső mögött?
Hossz: 5/6
Figyelmeztetések: trágár beszéd, yaoi, Isten káromlás
Szerepek:
Aoi - Jungkook
Kuti - Taehyung

Jungkook:

Teljesen meglep, hogy tudja, hol lakom, de inkább úgy teszek, mintha ez a dolog meg sem történt volna. Heh, kis idióta. Fülig érő vigyorral az arcomon megyek be a házba, majd fel is futok a szobámba, hogy holnapra kipihent legyek. Nem tudom, miért, de valahogy elmondhatatlanul nagy önbizalmat ad az, hogy tetszem neki. Egy fiúnak. Heh! Még nem nagyon jöttem be senkinek, így boldognak érzem magam most ettől. Ám... Bánt is egy kicsit. Én nem szeretem viszont. Most ismertem meg! Egyáltalán nem értem, hogyan várhatta el, hogy most a nyakába fogok ugrani és puszilgatni fogom a nagy hírért. Ahj, TaeTae... Idióta! - hunyom le a szemem, később pedig ilyen gondolatokkal alszom is el.

" - Hé, figyelsz te rám?! - kezd el kiabálni velem Taehyung. Arca vörös, orrlyukai a dühtől kitágulnak, keze ökölbe szorítva remeg. Egyáltalán nem értem, most mi baja.

- Mi bajod van? - kelek fel az ágyból, nyújtózkodom egyet, akár egy macska, és csak ekkor tűnik fel, hogy nincs rajtam semmi ruha. Magam mellé pillantok, egy lány fekszik az ágyamba, ugyanúgy meztelenül, békésen szunyókálva.

- Mi bajom lenne? - csap egyet idegesen a levegőbe, két kezével. - Állítólag szeretsz, mégis mással fekszel össze éjszakánként. Szerinted ez nekem hogyan esik? - Felvonom a fél szemöldökömet, érdekes nézve rá.

- Soha nem mondtam, hogy szeretlek. Te vallottál nekem szerelmet, szóval légyszíves, ne csinálj felesleges jeleneteket. Bahh, micsoda nyűg... - kezdem el nyomkodni ujjaimmal két oldalt a fejemet, ezzel is jelezve, hogy semmi szükségem plusz stresszforrásra.

- Nem szeretsz, mi? Akkor mégis miért vagy velem mindig kedves? Miért csókolsz meg? Miért feküdtél le velem is?! - akad ki, mire akár egy film, úgy vetülnek elém azok a képkockák, amikről beszélt. A csókok, az érintések, a nyögéseink..."

Ébresztőm hangjára úgy pattannak ki a szemeim, ahogy eddig még soha, és zihálva nyúlok telefonomért, hogy kikapcsoljam a zajt. Micsoda álom!

***

Az iskolába beérve észre kell vennem, hogy korábban érkeztem, mint ahogyan azt szoktam - ennek köszönhetően pedig sok szabad hely van még az aulában arra, hogy üldögéljek. Odasétálok az egyik padhoz, a telefonomat előhalászom, és csak úgy random nyomkodni kezdem. A gondolataim csakis az álmom körül forognak, hogy mennyire valóságos volt, és hogy... Én mi a halálért álmodom Taehyunggal?!

Taehyung:

Kicsit megkésve érkezem a suliba: elaludtam. Sajnos, az est legnagyobb részét ébren töltöttem. Nem tudtam másra gondolni, mint rá. Azt hiszem, elcsesztem mindent, a szó szoros értelmében. Talán nem kellett volna ennyire sietetnem, vagy bevallanom. Csak hát annyira boldog voltam a tudattól, hogy jóban vagyunk... De a hülye leptyes szám miatt most perverznek gondolhat. Ahj már!

- Taehyung! - siet hozzám Jimin, szinte már fut. Oldalról még látom, ahogy Sehun elhúza a száját, majd már csak egy test nehezedését érzem, a nyakamra csimpaszkodva. Komolyan Jimin, komolyan? Kezdem megérteni, miért mondják rá, hogy lányos.

- Khmm. Ha kiélvezted magad, akkor talán le is szállhatnál a barátomról - szedi le rólam Sehun. Erőlteti a mosolyát, de legalább már nem morog, ha itt van.

- Ő az én barátom már! - tolja ki rá a nyelvét. Alsó ajkam elharapva figyelem a további történéseket. Mármint figyelném, ha Jungkook hirtelen meg ne jelenne és nem takarná ki a figyelmem. Édesen mosolyog, miközben érdeklődve néz, azokkal a nagy, barna, kíváncsi szemeivel. Már nem is érdekel, hogy mellettem ez a kettő min kezd el veszekedni. Zavartan biccentek. Talán nem néz perverznek, a viselkedése alapján.

- Jól aludtál?

Jungkook:

Kérdésen meglepődöm: miért érdekli? Miért? Mit tud?! Szinte paranoiásan kezdek el nevetni, megvakarom a tarkómat, majd teljesen égő fejjel felnézek rá. Nagy szemekkel méreget, biztosan nem érti, mi bajom. Vagy tudja... Úristen, tudja!

- Nagyon rosszul - válaszolom, kis idő után. -Rosszat álmodtam. Tudod hogy megy ez, hehe. Valami olyasmiről álmodsz, amit nem szeretnél. Érted! Amire nem vágysz! - kezdek el hevesen magyarázkodni, megerősítve a hangom, hogy hitelesebb legyek.

- Mit álmodtál? - néz rám nagy, boci szemekkel Jimin hyung, abbahagyva a vitatkozást Taehyung barátjával. Ennek köszönhetően ő is rám néz, ami csak jobban elősegíti nekem a zavartságomat.

- Nem tudom! - vágom rá azonnal. Nem tudom? Miért hazudok ennyire átlátszóan?! - Vagyis... Izé... - kezdek motyogni, közben a cipőm orrát szemlélem. Annyira kínos az egész szituáció: olyan, mintha mindenki tudná, mikről álmodtam. Pedig én nem is akartam! Miért büntetsz?!

- Nem kell elmondanod, ha nem akarod - szólal meg Taehyung is, hála istennek. Egy megkönnyebbült sóhajt eresztek ki ajkaim közül, majd egy halvány mosollyal az arcomon bólintok. Örülök, hogy ennyire elfogadó, és nem erőlteti rám a dolgokat. Mondjuk azért is haragudhatna, mert "játszadozom" vele. Mert igen: akárhonnan is nézzük a dolgokat, én szórakozom Tae-vel. Pontosan... Tudom, mit érez irántam mégis kedves vagyok hozzá, meg a hasonlók. Tévhitekbe kergetem!

***

Iskola után rutinosan bemegyek a templomba - pedig tudom, hogy ma nincs is próba. De akkor is: valami minden nap behív ide, hogy csak pár percre is, de leüljek, nézelődjek, talán nyomkodjam keveset az orgonát és énekelgessek. Egyedül. Ma a szokásosabbnál hidegebb van bent, így jól összehúzva magamat foglalom el a helyemet az első sorban, ahol elmondom a szokásos imámat Isten felé.

Taehyung

A mai nap nem kicsit volt furcsa, kezdve Jungkook érdekes viselkedésétől, a nap végéig. Jimin egész nap rajtam lógott! Én igazán kedvelem őt, meg minden, de az Istenért is! Sokkal jobb volt mikor csak órák alatt, vagy esetleg pár szünetbe beszélgettünk. Így túl sok nekem. Ne is beszéljünk az állandó veszekedéshullámról, amit ma éltem át, akárhányszor csak egy helyen volt Sehun és Jimin. Márpedig ma kivételesen egyik sem tántorodott el mellőlem. Sajnos.

De most, hogy vége a sulinak talán írhatnék Kookienak. Persze csak a kis "randim" után. Harmadik szünetben a törpe árnyékom kitalálta, hogy elvisz egy randevúra. Védekezni akartam, de nem nagyon tudtam. Kész érvek elé állított. Szerinte, ha majd Kook meglát minket kettesben, akkor rájön, hogy szeret.

Ez mind szép és jó, de az egyetlen baj vele az, hogy hülyeség. Ha meg is lát minket, akkor sem fog semmit sem érezni, különben tegnap elmondta volna. Meg aztán magam sem értem, mit hittem... Hogy majd pár napos ismertség után belém zúg? Ugyan. Lehetek én bármilyen helyes, ez akkor sem lehetséges.

- Akkor mehetünk? - karol belém Chim. A nap folyamán rám parancsolt, hogy így hívjam. Mi több, egy bizonyos illető előtt becézgetnem is kell, édes mázosan. És hogy én miért megyek bele? Ki tudja. Bólintok, mire újra kérdez. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk abba az új kajáldába, ott készítik a legfinomabb rament. Hmm...

- Rendben van. Tudsz várni, amíg ide tolom a biciglim?

Bólint, aztán el is indulok a tárolók felé. Értem én, hogy kitervelt valamit, de akkor a terve további pontjait is megoszthatná velem. Nagyon jól tudom, hogy nem a ramen miatt megyünk. Jungkookék házához pont útba esik, és megfigyeléseim szerint sokszor be is tér.

Jungkook:

Most nem tartózkodom sokáig a templomba, túl hideg van, nekem a kabátom pedig bent maradt a szekrénybe, az iskolába. Hogy lehettem ilyen idióta? - kezdek el dideregni, miközben el kezdek hazafelé sétálni. Nagyon hideg vaaan! Pláne egy vékony pulcsiba, mint ami nekem van... Ahj! Dideregve cammogok az úton, miközben a pulcsim ujját gyürögetem, ezzel is melegítve a kezemet. A lépteimet felgyorsítom, éppen elhaladnék a kis kajálda mellett, kivételesen kihagyva, hogy megegyek egy jó kis rament, de szerencsétlenségemre neki megyek a nagy siettségeben a napi menü táblának, sikeresen fel is borítva azt.

- Úristen, jól vagy? - siet ki a bolt vezetője, az a kedves néni, aki sokszor ad nekem ajándékpálcikákat.

- Igen, persze, ne aggódjon. Megoldom - erőltetek magamra egy halvány mosolyt, közben megpróbálom felállítani a táblát, de nem: a gravitáció győzedelmeskedik felettem és orra esek.

- Jaj, te! - segít fel a néni, leporolja a ruhámat, és fel is állítja a táblát. Nos, igen. Kicsit vigyázhatnék jobban a dolgokra. - Nem elég, hogy meg akarod ölni magadat, de ilyen rettentő hidegben nincs is rajtad kabát! Normális vagy?! Takarodj be, adok egy kis forró levest, aztán a fiam majd hazavisz - fog meg a kezemtől fogva, és nem várva meg semmiféle beleegyezésem, szó szerint belök az ajtón. Lehet, hogy kedves a néni, de erőszakos is!

Taehyung:

Egy ideje nevetek ezen a hülyén magam előtt. Két pálcáját fogába akasztotta, mint egy rozmár. Emiatt magam is ezt csinálom. Hiszen ha valamit csinál a barátod, csatlakozni kell.

- Mit szólná hozzá, ha ezután megmutatnám a házam? - néz rám komolyan, amin ismét fel kellett nevetnem. Rozmárnak kinéző Jimin komolynak próbál tűnni.

Azonban mielőtt elkapna egy jó adag nevető görcs olyan dologtól, ami nem vicces, leállok. A kajálda automatikusan nyitó ajtaján lép be Jungkook. Jó, számoltam vele, hogy találkozni fogunk. Nem mondom, hogy nem gondoltam rá, de ez a helyzet, akkor is kínos számomra. Még ha nem is vet eddig észre. Mit csináljak? Most akkor intsek, odakiáltjak vagy simán hagyjam úgy a dolgokat, ahogy vannak. Talán az, hogy nem tudja hogy itt vagyok, jó dolog lehet.

- Hé, Kookie! - kiált fel Jimin, ezzel nem csak engem, de a többi vendéget is megijesztve. Az illető hallgatva tulajdon nevére pillant felénk. Elmosolyodik, mond valamit annak az öreg hölgynek maga mellett és elindul felénk. Nagyszerű. Kösz szépen Jimin, pedig meg akartam lesni.

Szóval felénk igyekszik. Ez talán nem is olyan rossz. Végülis, mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Megnémulok. De nem fogok, eddig is beszélgettem vele, ettől nem kell félnem, de mi van ha Jimin beéget valamivel?

- Sz... Szia - nyelek egy nagyot, miközben ő leül barátja mellé. Átkarolja a vállát és vigyorog. Még csak fel sem tűnik neki, hogy itt vagyok! - Mo.. Mo... Mondom, szia!

Végre megvan az a határozott hang! Csak így tovább. Azt hiszem el is értem vele valamit. Furcsálva néz rám, majd felhúzva a szemöldökét hozzám vág egy sziát.

Jungkook:

Nem tudom, mi baja van Taehyungnak most velem, de nem szeretem ezt a bunkó stílust. "Mondom szia."  Mintha kikérné őnagysága, hogy csakis vele foglalkozzak. Pff!

— Mi járatban vagytok itt? — támasztom ki a fejemet a kezemen, úgy pillantva hol Chimre, hol Taere. Az utóbbi csak habogni kezd, egyetlen értelmes szó sem jön a szájából, így inkább megvárom Jimin válaszát.

— Randizunk! — vigyorog, ujjaival hátra fésülve szőke tincseit, másik kezével pedig TaeTae asztalon pihenő kezére simít. Erre persze azonnal kikerekedik a szemem: randiznak?! Hogy mi?!

— Ti ketten?! Egymással? — értetlenkedem, felvonva a szemöldökömet.

— Igen, mi ketten. Mégis szerinted kik? - nevet fel barátom, viccelődve a vállamba bokszolva. Ránézek arra a személyre, aki tegnap még halálosan szerelmes volt belém, és úgy nézek rá, mint aki valamiféle magyarázatot vár. Csakhogy én sem tudom, hogy milyent... Mit vagyok úgy oda? Hát randizzanak, legyenek boldogok, vegye el! Kit érdekel?! Hiszen csak tegnap vallotta be, hogy szeret, hiszen csak emiatt volt baszott szar éjszakába, és csak miatta éreztem magam egy rohadt szemétládának, de persze, szúrj először szíven, aztán hátba! Szerencsétlen!

- Jól van, jó szórakozást - komolyodik meg a hangom, majd felkelek mellőlük, és inkább odasétálok a pulthoz, és helyet is foglalok. A kedves nénike azonnal le is teszi elém a forró levest, amit falatozni is kezdek. Kis gerlepár hadd legyen kettesben... 

Taehyung:

Össze húzott szemöldökkel figyelem a fejleményeket.  Most miért kellett azt mondani,  hogy randizunk?  Nem igaz, mi csak barátok vagyunk. 

— Nem is randizunk — suttogom magam elé nézve, de olyan hangnemben, hogy azt az előttem lévő is meghallja,  amin csak felnevet. Egy biztos,  őrülten sokat tud mosolyogni. 

— Mintha én ezt nem tudnám — cirógatja meg ismételten az ujjam —, butus. - Látom,  ahogy lassan Jungkook irányába fordítja a fejét. 

— Szeretem ezt a kis hülyét idegesíteni, ő is mindig ezt teszi. 

— Miért idegesítenéd ezzel?  — húzom el a kezem apró ujjai alól. Puha a bőre, mégis úgy érzem, mintha ezzel elárulnám Kookot. Lehet,  hogy visszautasította az érzelmeim. És hogy egy ideig fel is adtam, még ha csak egy kis ideig is. De úgy gondolom, hogy mostanra jobban szeretem, mint eddig valaha.  Régebben ha megláttam rajongtam érte,  egyszerre az jutott eszembe róla milyen jóképű, most meg,  ahogyan nevet,  a beszólásai és az a cseppnyi gonoszság az ártatlan testébe. 

— Nem tudom, de az biztos,  hogy nem veszi jó néven, hogy randizunk.

— Mert nem is azt tesszük!  Figyelj, örülök, hogy segíteni próbálsz vagy mi...  De nem kell.  Most oda megyek. Ha mást nem is,  de a barátja akarok lenni.

Nem akartam bunkónak tűnni, csupán minél előbb oda akarok menni Jungkookhoz.  Aki éppen a pult felett görnyedve eszi a forró levesét.  Azt hiszem, itt lenne az idő lezárni a félreértéseket. Elmondom neki,  hogy csakis őt szeretem, és ha neki ez nem jó, akkor legyünk barátok.

— Szia — ülök le mellé. Észlelem,  ahogyan rám pillant,  de mintsem törődve velem folytatja az étkezést. Most kéne beszélnem, igaz...?  Ahj,  Istenem!  Miért van az,  hogy ilyen nehéz beszélnem, de magamba meg megy? Nem ér, mindig zavarba jövök. Összeszorítom szemem,  erőt veszek magamon, és megszólalok. — Mi igazából nem randizunk. 

Jungkook:

Erre a mondatra megáll a kezemben a pálcikám: szóval nem randiznak. De akkor az a gonosz kis törpe miért hazudott?! Komolyan mondom, felpofozom egyszer. 

- Nem igazán érdekel, mit csináltok - morgom bajszom alatt, kicsit flegma hangnemben. Chh, nehogy azt higgye, hogy egy pillanatig is érdekelt. A-a, én szimplán a levesemet akartam megenni. 

- Jungkook! - szól rám. - Tudom, hogy nem érdekel, azt is tudom, hogy pontosabban én nem érdekellek. De kérlek, akkor se beszélj így velem! - néz rám nagy, szinte könyörgő szemekkel, mire nyelnem kell egyet. Azokba a csodás, barna szemekbe tükröződik az, hogy rosszul esnek neki a szavaim - amit én önző módon élvezek. Szóval ez mégis csak azt jelenti, hogy irántam érez valamit, és nem pedig Jimin után. Hehehe! 

- Bocsánat! - szürcsölöm meg a levesemet. - Nem akartam bunkó lenni. Kérsz? - nyújtom felé az ételem, mire elmosolyodik azzal kis édes naivitásával, és megingatja a fejét. 

- Nem kell, köszi. Már ettem. 

- Értem. Akkor most, hogy nem tudom, miért de idejöttél, vissza is mehetnél Jimin hyunghoz. Bizonyára hiányzol neki - pillantok arra, ahol eddig a szőkeség ült, ám mint aki kámforrá vált, eltűnt. - Hová tűnt?! - fordulok egész testemmel oda. Szellem! Taehyung is ugyanúgy cselekszik, ahogyan én, majd megvonja a vállát.

- Minden bizonnyal hazament - válaszolja. Ekkor beáll elénk egy magas, mogorva fiú, aki körülbelül két évvel idősebb lehet nálam. Ismerem őt, a néni fia! 

- Jungkook-ah, akkor hazavigyelek? - kérdi azzal a szokványos monoton hangján, amin mindig nevetnem kell. Annyira vicces! Szinte sose rezdül semmire az arca, olyan akár egy biztonsági őr. 

- Igen, megköszönném! - bólintok, gyorsan megeszem a kajámat, és már állnék is fel, de Tae erősen kap a kezemre, úgy húz vissza. 

- Majd én hazaviszem! - mondja határozottan, összeszűkített szemekkel nézve a srácra. Hmpfh! Most már komolyan, mit gondol magáról?! 

- Oké - egyezik bele a sofőröm, és el is tűnik az étteremajtóban. Nagyszerű, ahelyett, hogy a meleg kocsiban utazhatnék fagyoskodhatok Taehyung bicóján...