Yoongi:

Nem tudom, mennyit aludhattam, de csendes pihenőmet egy elég éles hang zavarta meg. Csörömpölések, jajgatások és szitkozódások. Na jó – kelek ki az ágyból, hogy elhagyjam a szobám –, bárki is az, kinyírom. Bár a káromkodások alapján V az. Mit csinálhat? Kilépve a nappaliba nem látok senkit, de nem foglalkozva vele folytatom utam. A konyhában van. Nem tétóvázom, szinte felrántom az ajtót. Ott áll a gáztűzhely előtt, mutató ujját hevesen harapdálva, kétségbeesett tekintettel. Istenem már!

– A francba! – kiáltja el magát ismét, mikorra az olaj ráfröccsen kezére.

– A többiek?  – lépek közelebb, hogy meg nézzem, mit alkot.

– Nem tudom! – dobbant egyet hisztisen a lábával. – Bementem duzzogni a szobába, elkezdtem nézni egy sorozatot, és mire visszajöttem senki sehol.  Gondolom boltba vannak vagy tudom is én!  Egy nap kilencvenszer mennek el itthonról.

– Értem – bólintok arrébb tessékelve őt a gáz elől. Idióta, komolyan mondom már. Megingatva fejem veszem lejjebb a lángot. Nem csoda, ha ugrált az olaj, ilyen nagy lángnál nekem is azt tette volna. Húst süt, Jin hyung kaja nélkül hagyta volna szegényt? 

– Éhes vagyok, kérlek csináld meg nekem!  – hajtsa le a fejét könnyes szemekkel. Vissza kell fognom a kitörni készülő mosolyom. Ilyenkor olyan gyerekes, bár eddig csak a többiekkel volt ilyen, de most hogy megtapasztalom, igazat kell nekik adnom. Eszméletlen édes.

A húsvilláért nyúlva forgatom meg a kinézetre elég sötét húst. Azt hiszem, leégett. Magamba kuncogva veszek le egy tányért a szekrényből és szedem ki a szénné égett ételt.

– Van még itt hús?

– Itt van! – nyújt felém egy tányért, amin egymásra pakolgatva helyezkedik el az a finom husi. – A hűtőbe találtam, gondolom hyung ezt akarja vacsira, de csak nem haragszik meg, ha egy kettőt megeszünk, igaz? — néz rám választ várva azokkal a nagy szemeivel. Nem bírom tovább kuncogásom utat tör magának, így megingatva fejem kapok le a tányérról négy szeletet, egyesével belehelyezve a serpenyőbe.

Az első adag hamar kész is lesz, gyorsan szedek neki és magamnak, majd mivel úgy gondolom, miért ne süthetném meg a többit - legalább Jin pihenhet –, ezért újabb adagba kezdek. Míg mindketten esszük azt a finom, omlós ételt egy-egy kenyérrel, figyeljük az éppen sülő húsokat. Oldalra nézve megpillantom csillogó szemeit és amilyen jó kedvvel majszolja ételét. Biztos nagyon éhes volt már. Tekintetem végül azokra az éppen mozgó ajkaira téved: akaratlanul a"csókunk " jut eszembe. Miért van az, hogy azt kívánom, bárcsak ismét megtenné? Mármint ebben a pillanatban bármit megtennék, hogy hozzám érjen. Ez normális?! Nem, ezt bizonyítja, hogy hazugságon kapom magam.

– Nagyon fázom!

– Lázas vagy? – ijed meg azonnal, a homlokomra ejtve kezét.

– Dehogy, ne hülyéskedj – korholom meg –, inkább gyere, ölelj meg!

Magam sem hiszem el, mit csinálok. Nekem tényleg valami bajom van.

Taehyung: 

Magam is meglepődöm kérésén, majd kicsit pironkodva, de mögé sétálok, és jó szorosan hozzábújok. Érzem, ahogy megfeszül érintésemre, de nem lök el. Nem is tudom, miért tartottam tőle, amikor őmaga kért meg erre. Annyira aranyos, nem bírom. A vékony teste forró az ölelésembe, szerintem biztos, hogy lázas. De lehet olyan, mint a gyerekek; amikor beteg jól esik neki a testi kapcsolat. A gondolatra csak jobban zavarba jövök, és beléfúrom a fejemet.

– TaeTae... még mindig fázom – didereg. – Ölelj meg inkább előről – fog a csuklómra. Éget az érintése: megint magas lehet a hőmérséklete, de nagyon.

– Forró vagy – motyogom, de azért teljesítem a kérését. Elengedve elé sétálok, úgy ölelem meg, ő pedig rögvest a mellkasomhoz bújik, akár egy kis macska. Aaaa – olvadok el aranyosságán, és szorosabbra fogom a fogásom, de csak olyannyira  hogy ne fájjon neki,  mégis érezze, hogy soha-soha-soha nem fogom elengedni. A-a, arról ne is álmodjon nagyságosúraság. Itt marad nálam, akár egy kulcstartó.

– Hülye... – dünnyögi mellizmomnak  amit be kell valljak, csikis, de kibírom nevetés nélkül. Pláne úgy, hogy nem akarom, hogy elmenjen karjaim közül.

Yoongi:

Annyira jó érzés a karjai közt, mi több a mellkasa közelében lenni, hogy az leírhatatlan. Számomra még mindig értetlenül cselekszem, eddig orroltam rá, de mióta lebetegedtem, és megláttam kedvesebb énjét, egyre jobban érzem, ha ez így folytatódik tovább, egy vissza nem fordítható dolog fog bennem lezajlani. Szerelmes leszek belé... Hiszen már a teste melege elegendő energiával tölt el annyira, hogy elmosolyodjak rajta. Annyira, de annyira meleg. Még, hogy én forró?  Ugyan kérlek, neki biztos többet mutatna a lázmérő. Orrommal jobban mellkasába bújtatva fejem karolom át. Bármennyire is ellenséges voltam vele mindezidáig, bármennyire haragudtam rá olykor-olykor, veszekedtünk sokat és a különböző sértésekről nem is beszélve, nem akarom elengedni. Nem. Itt akarok maradni a kezei közt.

– Nem érdekel a törpék véleménye!  – csapódik ki hirtelen az ajtó maknaeval az élén, mögötte közvetlenül Jimin. Mindkettejük kezében egy-egy szatyor van. Szóval tényleg boltban voltak. Szemeik tányérméretűvé válnak. Ekkor jövök csak rá, hogy milyen félreérthető pózban is állhatunk mi itt. De mielőtt eltolhatnám magamtól, elenged. Most már őszintén fázom, vissza akarom kapni azt a meleget. 

– Ööö...  Zavarunk? – szólal meg négyünk közül Jimin, s vele együtt hallattszik mögöttünk az olaj vad sercegése, remek. Leégett.

– Nem! – ingatom meg fejem zavartan, megfordulok, elzárom a gázt, majd otthagyom a három legfiatalabbat. Meg kell emésztenem, miket is gondoltam az imént.

Taehyung: 

Nagy szemekkel figyelem a helyszínről távozó Sugát. Ennyit erről, mindig magamra hagy a pácban. Én voltam olyan rendes és felmelegítettem, ennek ellenére ő amikor ezt meg kéne magyarázni, lazán lelép. Biztos azt gondolja magában, hogy micsoda jó így neki, hiszen az idióta donsengje úgyis kimagyarázza a dolgot. Így vagy úgy, de ki.

– Csak fázott – kezdek magyarázkodni az engem fűrkésző, mindenttudó tekinteteknek.

– És te felmelegítetted, milyen édes vagy – játssza túl a szerepét Kookie. Pff. Ha azt tudná, hogy pont ő melegített fel engem...

– Pontosan – bólintok, mire mindketten perverzen felnevetnek. Idióták!  – De nem! – ingatom meg gyorsan a fejemet. — Nem úgy! Félreértetek!

– Dehogy is. TaeTae, valld már be, hogy szerelmes vagy – mondja Jimin.

– De ez nem igaz! – csattanok fel, közben ők elkezdenek kipakolni a szatyrokból. – Csak rám bíztátok, én meg tettem, amit kellett. Nincs itt semmiféle szerelem – vonok vállat, játszva a nem törődömet. Nem vagyok szerelmes, még véletlenül sem. Nem lehetek az. Isten szerelmére, idol vagyok! Egy kibaszott idol! Az én szívem az A.R.M.Y.-ké!

– Hát persze – forgatja meg a szemét hyungom. – Azért van meg tőle minden dal, és egy csomó kép. Ja, és esténként nem is arról szoktál nyáladzani, hogy mennyire menő. Aha, te nem vagy szerelmes.

Erre megrökönyödve hátrálok egy lépést. Ezzel szíven szúrt: rájött arra,  amit még én sem tudtam, ez pedig gáz. Nagyon is.

Yoongi:

Amilyen gyorsan csak tudok a biztonságot nyújtó szobába sietek. Kínos. De még mennyire, hogy az. Nem elég, amikre gondoltam, de még ránk is nyitottak. Pont akkor, mint egy hülye sorozatba. Én tényleg kedvelném őt?  Mármint úgy?!  Egy ideig még bent tartózkodóm. Muszáj a vörös arcom lehűteni, különben ha így megyek ki, lesz mit magyaráznom. Azt pedig végképp nem akarom.

***
Mindezek ellenére nem szólt be tegnap este senki sem. Pedig vártam, főleg attól az idiótától: Hopitól. De így jobb. Legalább nem kellett különösképp értelmetlen hazugságokat kitalálnom számukra. Persze, nem egyszer hallottam, ahogy Jungkook piszkálta Taet, azzal a hülye dalával. " Két szerelmes pár, mindig össze jár..."  Ahj, és ami a legrosszabb, hogy Jiminnel tovább is fejlesztve együttesen szekálták, amire rendszerint visszavágott nekik. Nem tudtam, hogy ilyen talpraesett.

– Meghoztam a reggeli gyógyszert! – nyit be a szobába Taehyung mosolyogva. Igaz is, megint ő marad velem, csak ne anyáskodjon  felettem.

– Add ide! – intek, jöjjön közelebb. A kezembe adja, és én, pont úgy mint tegnap, nem nyelem le, annyi különbséggel, hogy nyelvem alá rejtem ezt a keserűséget.

– Nyisd ki a szád!  – parancsol rám egy apró kulcstartó lámpát bekapcsolva. Most komolyan leellenőriz?

Taehyung:

Mosolyognom kell, amikor meglátom, hogy ismét valami gyerekes trükkel próbált átverni. Talán elfelejtette, hogy van két kis testvérem? Mitöbb, nálam rafináltabb gyerek talán nem is létezett – ennek ellenére apa és anya mégis nagyon szeretnek.

– Hyung – ingatom meg a fejemet –, nyeld le, az Isten szerelmére. Szerintem te sem akarod, hogy ugyanaz legyen, mint tegnap. Sőt szerintem egyikünk sem – mondom, és mielőtt bármit is mondana kiveszem a szájából a gyógyszert, majd jól a nyelve végére helyezem. Igen, belenyúltam a szájába. Ezek a mi testi érintkezéseink. Makacskodva összezárja a száját, ám mivel látja szigorú tekintetem, lenyeli.

– Ügyes vagy – borzolom össze a haját mosolyogva. – Most pedig mérd meg a lázadat.

– Nincs lázam – bújik a takaró alá.

– Ne kezdd, légysziiii – kezdek el nyafogni. Ha megint olyan lesz, mint tegnap én biztos, hogy meg fogok őrülni.

Yoongi:

– Az igazat mondom, te tökkel ütött! Mielőtt Jinék elmentek volna, akkor mértem meg – nyúlok a lázmérőhőz, hogy megbizonyosodhasson igazamról. Meg is teszi, és örömmel nyugtázom, hisz nekem. Hahaha, tudtam én, hogy túl tudok érni az agyán. Harminchetet mutat kereken, ugyanis mielőtt tovább mérhetet volna, kikapcsoltam. Nem akarok már beteg lenni! Dolgozni akarok, amit meg is tehetnék, de hála Taehyung takarításának egy kottámat sem találom.

– Örülök, hogy jobban vagy!  – emeli meg takaróm, majd be is fekszik mellém. Normális ez?!

– Ki engedte, hogy ide feküdj?  – vonom fel a szemöldököm, ha megint idegesítő akar lenni, én megölöm, mielőtt bárki is haza érhetne... Vagy még jobb, bezárom a saját szobájába.

– Ne izélj már, hyung, kérlek engedd meg, hogy maradjak!

– Jólvan – megyek bele ebbe a hülyeségbe, olyan gyerekes –, amúgy meg van valami, amit már egy ideje meg akartam tőled kérdezni.

– Hallgatlak – érzem meg keze érintését derekamon. Miért kell fogdoznia is?!

– Hogyhogy ilyen kedves vagy most velem? Sajnálsz, amiért influenzás lettem?

— Dehogy is! – kacag fel tovább cirogatva fedetlen bőrőm, hol a póló felcsuszott. Most ő kezdeményez? Vagy mit akar? – Amúgy meg, kikérem magamnak! Igenis kedves vagyok, mindig, te vagy az, aki belémköt.

– Ugyan Tae, mindketten tudjuk, hogy te kezdted még a legelején ezt a háborút.

Taehyung: 

Megörülve annak, hogy végre igazat mondott nekem spontán befekszem mellé, természetesen hátsó szándékkal. Eleinte az a tervem, hogy magamhoz öleljem, hiszen tegnap is megengedte, de most valahogy nem merem. Túl gyors lenne és követlen, amit talán rossz néven venne, elkergetve a búsba. Ezért a kezemet csak a derekán hagyva nyugtatom, néha-néha megcirogatva.

– Nem kezdtem én az égvilágon semmit – ingatom meg a fejemet, elmosolyodva a háború szón. – Te kezdted az egészet, amikor először találkoztunk a gyakornoki évek alatt. Azt mondtad, nem érted, hogy ilyen szerencsétlenek, mint én, mit is keresünk egy lemezkiadónál. Aztán kezen ragadtál egy csávót, és elmentél – emlékszem vissza a valódi esetre. És még igaz is. Az ég adta világon nem tettem semmit, egyszerűen többet kérdeztem, mint a többiek, mert érdekelt a téma, és erre mondta. Elkönyvelt magába egy debilnek azóta is.

– Aha, ez mind szép és jó, de nem is tudom azelőtt ki hitte azt, hogy nő vagyok. Ühüüümmm – néz rám vádlón, mire értetlen arcot vágok. Ha valaha nőnek is néztem, miért kötöttem volna az orrára? - próbálok visszaemlékezni, majd beugrik egy kép. Yoongi áll a bejáratnál a maga bájával és szépségével ugyanazzal a sráccal, kézen fogva, egymást csókolva. Igen, emlékszem, akkor egy fiúnak, aki szintén gyakornok volt (végül feladta, nem debütált pedig aztán tehetséges volt) mondtam, hogy micsoda szép lány. Talán meghallotta volna?

– Nem tudom, miről beszélsz – bújok a takaró alá, szégyenkezve.

Yoongi:

– Nem -e? – kuncogok fel, lerántva róla a paplant. – Nőnek neveztél, te istenverte!

– Hát csak azért, mert csókoloztál azzal a sráccal! 

Itt dermedek meg, ahogy ez a mondat elhagyja száját, és ahogy elnézem, ő is kezd rájönni, mit is mondott másodpercekkel ezelőtt. Miért is viselkedtem akkoriban olyan hülyén? Koreába nem nagyon elfogadott a két férfi közti szerelem, de nekem muszáj volt az egész külvilág tudtára adnom akkoriban. Istenem. 

– Várjunk csak! – töri meg a csendet. – Yoongi, te jártál azzal a fiúval?  Meleg vagy?

– Igen! – dőlök a hátamra szégyenkezve. Miért nem bírja egyszer elfojtani a kíváncsiságát?

– És mi történt vele?  – kérdezi kíváncsiskodva. Furcsa, még csak egy aprócska elítélés sincs a tekintetében.

– Szakítottunk! – rántom meg a vállam. – Egyre több lett a dolgom, nem volt rá időm, elhidegültünk és végül arra a döntésre jutottunk, hogy fejezzük be a kapcsolatot.

Nem szeretek erről beszélni, nem azért, mert még mindig éreznék valamit, csupán kellemetlen. Tudom, hogy én rontottam el. És nem is akarom rendbe hozni, megmenthettem volna a kapcsolatunk, csak nem akartam.

– És ő most mit csinál?  – érdeklődik tovább.

– Honnan tudjam? Ott a telefonom, még meg van a száma, ha annyira érdekel, hívd fel! 

– Ó, meg van még mindig a száma?

– Igen, miért?

— Akkor te még mindig szereted?

– Nem – nézek rá unottan. Nem szeretem mikor elméleteket gyárt. – De ha felhívom, akkor végre befejezed a kíváncsiskodást?

– Igen!

-----

Bocsi, hogy ennyit késett! :) reméljük, tetszeni fog. ^^
Ui: kinek milyen a suli? XD