Tartalma: Min Sugát, a BTS egyik meghatározó tagját egy csúnya influenza sajnos az ágynak nyomja, ami nem engedi, hogy a fiúkkal együtt tovább dolgozzon, ameddig az egészsége nem lesz a legmegfelelőbb. Ez az alkalom pedig nagyszerű lehetőséget ad a BTS többi tagjának, hogy "kényszer szabadságra" menjenek - mert hát, a nagypapit nem hagyhatják felügyelet nélkül. Taehyung pedig a kis furfangos eszével ezt a kis szabadidőt meg is szerzi magának...
Figyelmeztetések: yaoi, trágár beszéd, idegen nyelvi elemek, férfiak közti szerelem
Hossz: 1/5
Nyerte: k_lianna4
Szerepek:
Kuti: Yoongi
Aoi: Taehyung

Taehyung:

Erősen fűrkészem Namjoon kezében tartott kis fapálcákat. Hatan állunk éppen a nappali közepén, körbevéve a leadert. Szerencsétlen, immunrendszer nélküli Yoongi hyung lebetegedett, így itthon kell maradnia a dormban, amíg minket a cégnél még az ág is húz. Ám minden rosszban van valami jó: a PD megengedte, hogy valamelyikünk itthon maradjon ápolgatni a pici kis hyungunkat, így hát most sorsoljuk ki ezt. Erről persze a morgómedve semmit nem tud, ami talán nem is baj, mert magára venné és nem fogadna el semmiféle segítséget. Nagyon makacs, annyi szent. Egyszerre lépünk Rapmon felé, kihúzva egy-egy pálcát a markából. Kíváncsian nézem meg az alját, majd amikor konstálom, hogy ki van feste vörösre, felsikítok.

- Nyerteeeem! Csesztétek, ott fog lerohadni a lábatok, hahahahaha - mutatom fel a pálcikámat bűszkén, kigúnyolva őket. Mindenki kétségbeesetten nézi a sajátját, majd szomorúan nyugtázzák, hogy bizony igazam van. Hahaha.

- Én ezt nem fogadom el! - ellenkezik Jungkook. - Visszavágót követelek!

- Egyetértek! Ez meg volt bundázva - csapja fel a kezét Jimin is. Nem hiszem el: az embereim fellázadtak ellenem.

- Ám legyen - adom meg magamat. - Húzzunk újat, de ha ismét nyerek, egész héten itthon maradok - vigyorgok gonoszan, eldöntve, hogy én bizony nyerni fogok. Azonnal beleegyeznek, majd Namjoon markába visszatesszük. Ismét odalépünk, és mivel egyszerűen megjegyeztem, hogy hyung hová helyezte a tenyerébe, így ugyanazt választottam ki. Szimpla megfigyelés.

- Hahahahaha! - pillantom meg a vörös festéket pálcám alján. A tagok egy emberként törnek össze, beletörődve nyomorúságos sorsukba. Igen, azt hiszem, ezt megérdemlem. A sok munka, amit eddig tettem, ideje lenne pihennem is. Yoongi pedig nem kis gyerek, ellátja magát. Vagy esetleg néha-néha viszek neki valami kaját és teát, abba nem fáradok el, sőt még dob a közérzetemen is, mivel jótékonykodom. Amint a fiúk elmennek a menedzser hyunggal, én azonnal Yoongi szobájába szaladok, hogy bejelentsem, hogy szolgálatára állok. Ám amikor benyitok elmegy az élettől is a kedvem: valami megmagyarázhatatlan bűz csapja meg az orromat: rengeteg papírzsepkendő a földön, amik ráadásul használtak is, kottáslapok összevissza heverve itt-ott, szennyesek lógnak mindenhonnan, Yoongi pedig félig leesve az ágyról szundizik. Márha az az ágy.
Megingatva a fejem kimegyek egy szemetes zacskóért, majd befogva az orromat nekilátok összeszedni a szemetet. Aztán rájövök, hogy kéne friss levegő is meg némi napfény, így elhúzva a sötétítőt és a függönyt kinyitom az ablakot.

Yoongi:

Aprányi, de annál erősebb fénysúgarak gyötrik már egy ideje szemem. Hiába harcolok ellene, piros fényként nem hagy aludni. Pedig olyan jó lenne még legalább öt percet dögleni. Morgolódva elfordulok a másik oldalamra, itt legalább nincs fény. Hihetetlen, hyung nem húzta volna vissza a sötétítőt? Mindegy. Visszaalszom. Vagyis csak tenném... A hátam mögül mozgások hangját hallom. Ez nem Jin hyung. Olyan rég óta osztozkodom egy szobán vele, hogy felismerem a lépéseit. Ez valamelyik maknae. De melyik? Kiváncsian visszafordulok és meg is pillantom. Vörös haja csapzottan áll össze vissza a padló felé, görnyed egy szemetes zsákkal a kezében. Mit csinál? A zsepijeim szedi össze?

- Hé! - szólalok meg, hangomban még érezhető az álmosság ezért egy kicsit még rekedt. Megköszörülőm a torkom és folytatom. - Mit keresel itt? Miért takarítasz?

- Neked is jó reggelt! - vigyorog akár egy tejbe tök. - Jöttem téged presztrálni, másrészt meg azért takarítok mert ha te a takonytól nem is érzed, de én igen. Büdös van, szinte már rohad. Ilyen környezetben sose fogsz meggyógyúlni.

- Nem vagyok annyira beteg, hogy vigyáznod kéne rám. Menj innen, hagyd abba, amit teszel és hívd ide Jin hyungot!

- Nincs senki itthon rajtam és rajtad kívül! - mondja folytatva cselekedetét.

Nem akarom, hogy itt legyen. Az csak rossz. Nem vagyunk mi ilyen jó kapcsolatban, hogy ápólgasson engem. Még ha Hoseok vagy hyung jött volna, még Namjoont is elfogadom, de őt nem. Haragszom rá, sose kedves velem. Egyrészt emiatt egy kicsit furcsa is, ahogy most viselkedik. Másrészt ne anyáskodjon felettem. Eddig hidegen hagytam, sőt mikor kiderült, hogy ágynak leszek kényszerítve ő volt az első, aki beszólt. Szerinte gyenge az immunrendszerem, pedig nem. Csak épp rosszkor voltam rossz helyen.

- Akkor menj ki a szobámból, nincs kedvem nézni a hülye fejed! - takarózom be jobban. Fázom. Annyira hideg van.

Taehyung:

- Nem! - húzom ki magam durcásan. Nem hiszem el, hogy nem képes legalább most nyugton maradni és megköszönni a segítségemet. Nem, ilyenkor is bunkóznia kell, pedig most minden erőmmel azon vagyok, hogy jobban legyen. Vagy minimum hogy ne legyen ennyire büdös. Erre a gondolatra azonnal befogom az orromat és az ablakot sarkig tárom. Hadd jöjjön csak a friss levegő, az eddig nem ártott az ég világon senkinek.

- Miért nem hagysz egyedül szenvedni?! - bújik a takarója alá. Ilyenkor olyan mint egy kis macska, kis édes. Azonban mégis idegesítő. Amikor egészséges akkor is borzalmasan tapló, de ilyenkor... mint egy hisztis, utálatos picsa. Lehet ez az igazi éne.

- Mert nem! Fogadd el, vigyáznom kell rád, mert most labilis vagy, nem vagy beszámítható. Gyengébb vagy a kelleténél, és ezért vagyok most itt, hogy ebben segítsek. Tudod mit? - mosolygok rá. - Hozom a lázmérőt meg valami kaját - mondom, majd meg sem várom a reakcióját, szaladok ki a konyhába.

Yoongi:

Nem vagyok éhes, de mielőtt bármit is mondhatnék, eltűnik, remélhetőleg jó hosszú időre, tőlem távol. Annyira hideg van... miatta. Olyan nagyon segíteni akar meg minden hülyeség, hogy fel sem fogja, hogy megfagyaszt. Mondtam már neki, hogy menjen a fenébe? Még hogy labilis és nem beszámítható. Chh. Tudja egyáltalán milyen szavak hagyják el a száját? Nem hiszem. Nem vagyok én egy őrült, aki nem beszámítható. Megnyugodhat, nem fogom megölni magam. Nem adom meg senkinek sem azt az örömöt. Egy szerencséje van, mégpedig hogy nem bírok felkelni. Rendesen ég a testem, szinte lángol. A lábam a többi testrészemmel együtt szörnyen hasogat, miközben rettenetesen fázom.

- Itt is vagyok! - tör be nagy lendülettel a szobába. Egyik kezében a tálca közepén egy tállal, míg másik kezével lassan visszacsukja az ajtót. Gondolom azt hiszi, hogy alszom, ugyanis hallom, lépteit is csendesebbre veszi. Majd kezét érzem meg vállamon, simogat.

- Hyung, kelj fel, hoztam kaját! - ráncigál egy aprót meg, mire morgok kicsit és feléfordulok.

- Nem vagyok éhes, tedd csak le az éjjelire! - húzom még jobban magamra a takarót.

- De enned kell! - erősködik tovább, lerántva rólam a meleg paplanom.

- Ne már! - ülök fel a hirtelen jött jeges levegőtől. - Megfagyok, basszus Tae, add vissza és fogd fel, hogy nem vagyok éhes!

Taehyung:

- Inkább te fogd fel, hogy muszáj enned, aztán pedig mérd meg a lázadat! - parancsolom meg neki, de mivel látom, hogy reménytelen az eset, csak sóhajtok egyet. - Akkor csak mérd meg... - adom oda neki a lázmérőt. Erre mint egy gyerek, aki legyőzte az egyik szülőjét, elveszi, majd bedugja a honalja alá. Jól odaszorítja, közben magára is húzza a takarót. Talán lassan be kéne csuknom az ablakot, elég lesz a szellőztetésből. Úgyis már kiment az a megfejthetetlen szag, a szennyest kivittem, szemetet összeszedtem. Jut eszembe, mosógépet kell indítanom a koszmók után. Hallom, ahogyan csipog a mérő: kiveszi, rápillant, majd ki is kapcsolja.

- Nem vagyok lázas, most pedig hagyj! - fekszik vissza, a fejére húzva a paplant.

- Visszaadod a lázmérőt? - vonom fel a szemöldököm. Nem fáradozik azzal, hogy kinyújtsa a kezét, csupán a kis fehér tárgyat dugja ki a takaró alól. Elkapom tőle, benyomom a gombot, amely azonnal kiírja az utoljára mért hőfokot: 39.3 °C! Te Atya Isten!

- Hyung! Neked nagyon magas lázad van - esek teljesen kétségbe és hirtelen azt sem tudom, mi tévő legyek. Lehet mégsem nekem kellett volna itthon maradnom, nem tudom, mit kell tenni, amikor ilyen súlyos az eset. Baszki! Ám a szerencsétlenségben a szerencse, hogy van bennem annyi emberség, hogy nem csak ülök és tévézem hanem törődöm vele.

Yoongi:

- Nem érdekel - válaszolom neki, majd hogy végre békén hagyjon ismét hazugságra kényszerítem magam -, Jin Hyung mielőtt elment adott gyógyszert, ne aggódj, nemsokára le fog menni. De most hagyj aludni, rendben?

- De biztos? Mi van, ha feljebb megy és belehalsz?

- Akkor megengedem, hogy beszédet mondj! - kacagok fel. - Na menj, aludni szeretnék.

Muszáj lesz kialudnom ezt az egészet, mert igaza van, nagyon magas a lázam. Harminc kilenc egész három, kitudja miért. Jó, igaz, nem vettem be a gyógyszert, de miért tettem volna? Keserű íze van. Azt meg ugye nem akarjuk, hogy meghaljanak az izlelőbimbóim. Elment, a léptei egyre halkabbak. Remélem, végre békén hagy és soha többé nem jön vissza. Ha már itt tartunk, fel kell hívnom Namjoont.

- Igen? Mit szeretnél? - szól bele a telefonba lihegve. Gyakoroltak, haha. Elfáradt.

- Azt, hogy többször kérlek ne hagyd, hogy Tae maradjon itthon velem.

- Mit csinált? - hallom meg Hyung kíváncsiskodó hangját. - Ugye rendesen vigyáz rád?

- Igen... - sóhajtok meggyűrve arcomon a bőrt. - Túlságosan is, olyan, mintha az anyám lenne, képzeljétek kinyitotta az ablakot és kitakarított!

- Az miért baj? Legalább nem nekem kell! - kuncog Jin, azzal a furcsa nevetésével...

- Majd ha a te alsónadrágjaidat hajtogatja őket, akkor majd megnézem, mit mondasz. Hyung, kérlek, gyere haza te!

- Nem tudok, gyakorolnom kell, tudod milyen rosszul megy a tánc, majd rádnézek ha hazaértem, addig fogadj V-nek szót.

- Jó, szia - szakítom meg a vonalat durcázva. Miért kéne szót fogadnom egy nálam fiatalabbnak? Ne már. Kösz nem, inkább alszom.

Taehyung:

Gyorsan elindítom hyungom szennyeseit a sajátjaimmal együtt, majd lemosogatok és összesöprök. Szerencsétlenségemre Jin hyung kitakarított kb mindent, így most nem tudok mit kezdeni magammal. Aggódom Yoongi miatt. Nagyon magas láza van, és valamiért nem emlékszem, hogy Jin veszekedett volna vele, hogy vegye be a gyógyszert: mivel igen, Sugával emiatt is veszekedni kell. Várok fél órát, addig a fürdőben lemosom a tükröket, majd óvatosan benyitok a szobába: alszik. Ilyenkor olyan mint egy angyal. Ha nem Yoongi lenne még zavarba is jönnék a látványtól. Beosonok a szobába, majd megpróbálom bedugni a hona alá a lázmérőt, de nem megy. Ah... A nátha miatt ajkait elnyitja, azon keresztül lélegzik. Odahelyezem be, úgy, nehogy felkeljen erre. Minden jól megy, mindaddig, amíg meg nem mozdul,mivel akkor megijedek, és hátraugrok.
Szerencsére nem ébredt fel, csak mocorog. Visszateszem a gyönyörű párnák közé a mérőt, ami nem sokkal később hangosan csipogni kezd, ezzel felkeltve a beteget. Ne már!

- Venned kell be gyógyszert! - ugrok hátra, megnézve a hőfokot. Semmit nem csillapodott. - Hyung, kérlek... Nem akarom, hogy meghalj.

Yoongi:

- Mondtam már, hogy nem fogok! - csapok magam mellé. Feleslegesen aggódik, miért halnék meg? Jajj már, túlzásba esik.

- De igen! - dobbant egyet a lábával. - Most pedig megyek és hozok neked gyógyszert!

Nem veszekszem, hagyom had tegye, amit. Majd őt is kicselezem, pont mint Jin hyungot. Ő sem szokott ezzel békén hagyni, állandóan papol nekem. " Márpedig be kell venned, különben sose gyógyulsz meg. Yoongi, kérlek ez nem játék. Blabla..."
Taehyung hamar vissza is tér, látszólag boldog. Azt hiszi, nyert. Na persze, álmodik a nyomor. Egy mosolyt villantva felé veszem el tőle a lázcsillapítót. Széttárom a szám ezzel együtt tenyeremet, amin a gyógyszer van a számhoz emelem és mielőtt beleejteném, elemelem és úgy csinálok, mintha lenyelném. Mert igen, nekem vízre sincs szükségem, de ez nem tűnt fel neki. Hála Isten, magyarázkodhatnék.

- Örülsz? - vonom fel szemöldököm mosolyogva. Kapok egy bólintást és egy megkönnyebbült sóhajt. Tényleg ennyire aggódott volna értem? Miért? Én tényleg azt hittem eddig, hogy nem kedvel.

- Igen! Akkor most hagylak is! - nyúl takaróm széléhez. Betakargat, az egész testem. Alul a lábamnál és oldalt még alám is tűri. Hernyó lettem. - Vagyis... - nevet fel kínosan -, mindjárt békén hagylak ígérem, csak még hozok neked valamit.

- Mit?

Nem válaszol, gyorsan elsprintel, rá pár másodperecére vissza is tér, rongyszerüséggel a kezében. Mit akar? Újra felemeli a paplanom, kezem megemeli. Az éjjelire letett rongyért nyúl, amit ha jobban megnézek egy párnahúzat két kis darabkája. Mert igen kettő, nem egy. Egyenként köti csuklóm köré. Ez tényleg kedves. Na meg hideg is... Aranyos tőle.

- Köszönöm! - mondom alig hallhatóan.

Taehyung:

- Nagyon szívesen - mosolygok rá őszintén, majd egy puszit lehelek a homlokára. Mintha a fiam lenne. - Most hagylak, addig is pihenj. Majd jövök, hogy ellenőrizzem jól vagy- e, oké? - Erre nem válaszol, csak jobban a takaró alá bújik. Sóhajtok egyet, majd kimegyek.
A konyhába menve csinálok magamnak egy szendvicset - amiből végül három lett -, és leülök, hogy nézzek valamit a tévében. Természetesen tökéletes az időzítésem és egy nagyon jó dorama ismétlést adnak éppen, amit vagy már százszor láttam, de sosem lehet megunni. Túl aranyos. Majszolgatva az utolsó adagomat gondolkodni kezdek, hogy vajon hyungom él- e még, hiszen egy ideje még csak morcorgásának hangját sem hallom. Jó, igaz, nem tudom, miért hallanám, amikor a szobában van, de akkor is. Benyomom a végső falatot, majd bemegyek hozzá: békésen szunyókál. Lágyan a homlokára helyezem a tenyeremet, amit azonnal megéget, olyan forró. Istenem...nem hat a gyógyszer, amit adtam neki. Lehet erősebb kéne - húzom ki a mellettem lévő fiókját, amelyben rögvest "megcsörrennek" a tabletták. Tányér nagyságú szemekkel nézek a kisebb illegális gyógyszertárra, lehajolok és megszagolom: tényleg gyógyszer. Kiveszek egyet, hunyorogva olvasni kezdem a rajta lévő vésést. Ez az, amit az előbb adtam.

- Yoongi! - csapom fel róla a paplant.