Tartalma: Kim Taehyung egy kém ügynökségnél dolgozik, és éppen egy megbízatást hajt végre az iskolájában. Azt állítják, az egyik osztálytársa, Minho, a maffia fia, akire már évek óta vadásznak. De egyedül valahogy nem képes egyről a kettőre jutni, főleg úgy, hogy a közeledő iskolabálra nem mehet be kísérő nélkül. Őt pedig valamiért elkerülik a nők, ezért kérvényez egy női bajtársat, akit meg is kap YoonJi formájában.
Figyelmeztetés: Idegen nyelvi elemek, yaoi, trágár beszéd, erotikus tartalom
Hossz: 5/9
Szerepek: Taehyung - Aoi, Yoongi - Kuti

Yoongi:

Megvárom, míg leállnak, messze tőlünk, én is leállítom az autót. Várnom kell, míg bemennek. Ahogy ezt megteszik, kiugrok a kocsiból, utánuk menve. Amilyen gyorsan csak tudok az ablakhoz sétálok. A zakó azon részét, melyen a kamera található feljebb emelem, hogy Tae is kellőképpen láthassa, amit én. A helyiség első részében foglalnak helyet, talán ha tippelnem kéne, akkor nappaliban.

- Megjöttem! - teszi a vállamra a kezét, amit azonnal leseprek magamról. Ne érjen hozzám! Nem felejtettem el neki a mait. Nem foglalkozva azzal, amit tettem feljebb emeli lassacskán az ablakot - szerencsére nem nyikorog -, zsebéből kivesz egy hosszú, vékony mikrofont, aminek a hegyét bedugja a házba.

- Sss! Hallgass egy kicsit - csitít le, szájához emelve mutatóujját.

Bólintva fordulok az ablak felé. Különféle dolgokról kezdenek beszélni másik két emberrel, akit nem ismerek. Pontosabban valami hulláról beszélnek, azt hiszem, ez a lényeg. A hulla a Han folyóba van dobva, oda rejtették, amiért Minho apja alaposan leszidja őket. Ezt kihasználva veszem elő gyorsan a mobilom.

"Az északi erdőben vagyunk, gyertek ti is. Itt van a maffia, na meg egy hulla van a Han folyóban, küldj egy alakulatott, akik megkeresik. Ide meg egy kis erősítést" - írom meg a főnöknek. Remélem, nemsokára itt lesznek.

- Kik azok az ablakban? - hallom meg az egyik ismeretlen férfi hangját, majd csapódik ki az ajtó, mind a hárman azonnal rohannak ki fegyverrel a kezükben.

Ijedten nézek Taehyungra, aki csak maga mögé húzva nyújt át nekem egy pisztolyt. Gyorsan megtöltöm és a harcdíszben állt bajtársam mellé állok.

- Adják meg megukat! - kattintom meg a biztosítékot, hogy minél hamarabb lőhessek, ha szükséges.

Taehyung:

- Nézzenek oda, a kis hölgyemény bekeményített - gúnyolja ki Minho apja drága bajtársamat. - Inkább ti adjátok meg magatokat. Többen vagyunk - helyezi az ujját a ravaszra.

- Komolyan? - vigyorodom el mindenttudóan. Ezzel egyidőben érkezik meg három helikopter, amelyből az egyik leszáll. A maffia alakulat azonnal afelé fordul, a pisztolyt arra szegezve.

- Szervusztok - lép ki a helikopterből a mi kis drága főnökünk. Én már lépnék is a többi emberkéhez, hogy a halentékához helyezzem a fegyverem, de pont hogy fordítva sül el az egész. Francba. Persze, hogy nem ilyen kiképezetlenek. - Ugyan, uraim, tegyék le a fegyvert. Maguk is tisztában vannak azzal, hogy semmi esélyük ellenem - mondja beképzelten, és éppen ekkor érkezik meg több ezer autó, a mi cégünk lógójával ellátva. Mindegyikből minimum öt ember száll ki, puskákat, különböző fegyvereket szegezve a három emberre.

- Engedje el - lép Yoongi a fogvatartómhoz, a fejéhez szegezve a fegyverét. A maffia vezér lassan helyezi le a lába elé a pisztolyt, magasba emelve a kezét; az emberei pedig követik a tettét.

- Heh - vigyorodik el a főnökünk, a vezér mögé lépve. Lehúzza a karjait, majd bilincsbe rakja őket. - Tudtam, hogy egyszer elkaplak!

- Tudtam, hogy egyszer megtalálsz - néz rá az a gyökér vigyorogva, majd szépen felmennek a helikopterre, és felszállnak. A többit is bilincselnénk le, ha hirtelen nem csapódna ki a ház ajtaja, több száz emberrel kirohanva.

- Vigyázz! - húzom le a földre Yoongit, magam aláteperve, hogy ne essen semmi bántódása.

Yoongi:

- Kösz vagy mi, de most álljunk fel! - biccentek fejemmel az ellenség felé. Megérti, amit mondok és már egymás hátához simulva tartsuk a fegyvert, túl sokan vannak. Nem biztos, hogy sikerülni fog nyernünk. A gond azzal van, ha én most lövök, akkor azon nyomban lő le egy másik. Zsák utcába kerültünk. Talán túlságosan is elbíztam magam. De legalább a főnök végre elkapta a régi legjobb barátját -akibe személy szerint szerelmes -, sokat mesélt nekünk róla, azoknak a gyerekeknek, akiket ő maga nevelt. Azt hiszem, tartozom neki annyival, hogy hagyom őket kettesben, próbálva az ellenséget legyőzni. Mindent vagy semmi alapon húzom meg a ravaszt az egyik igencsak vigyorgó srácra, ám ekkor minden elhomályosodik, füst bomba lett bedobva közénk. Körbe nézek, csapkodok, hátha megtalálom Taehyungot, csakhogy nem az ő érintését, hanem egy teljesen más személyét érzem meg, aki kihurcol onnan egy tiszta helyre, pontosan egy autóba, ahol meglátom Taet.

Taehyung:

- Yoongi, hol maradtál eddig? - nézek rá rosszallón, de magamhoz is ölelem, örülve annak, hogy él.

- Téged kerestelek, idióta! - üt meg, eleresztve engem. Minek keresett? Ezt már egyik edzésen megbeszéltünk: ha a füst bomba érkezik mindenkinek nyúlcipő, lelépünk a terepről, nem a másik után tapogatózunk.

- Milyen kis szép vagy, Yoongi - néz bele a visszapillantóba Namjoon, kitolva rá a nyelvét.

- Fogd be, nyomi - morogja, kicsit lejebb húzva a szoknyáját, elpirulva. Nem hiszem már el, egy-pár kedves szó, és ő már pirul is. Rosszabb mint egy útszéli, rossz ribanc. Vagyis bocsánat, még azok sem művelik ezt.

- Hé, fiúk! - néz fel a telefonjából a mellettem ülő Jungkook, kétségbeesve. - Most kaptam a hírt: a helikopter, amin a főnök utazott, lezuhant... - halkítja el a hangját. Nekem azonnal kitágulnak a puppilláim, hol Yoongira, hol pedig az elől ülő Namjoonra nézve. Semmi érzelmet nem mutatnak, csak csendben, figyelik az utat. Mik ezek, gépek?!

- Él, ne aggódj - mondja Namjoon, látván a reakcióm.

- Ha meg is halt, nem számít. Nem sírathatjuk meg, nem akarná - mondja Yoongi.

Yoongi:

Megingatom fejem, ezzel is jelezve, hogy teljes mértékben igazam van. Meg amúgy is az élet megy tovább - kellett volna hozzá raknom, szerette volna, ha ilyen érzelem mentesen tudnék róla beszélni, azonban nem megy. Ahogy a többieknek sem, mégsem mutatják ki, hogy fáj nekik, így én sem tehetem. A maradék utat az ügynökségig némán tesszük meg, talán ezzel is tiszteletet adunk az emlékének, legalább is nálam így van.

Beérve a céghez látjuk meg a főnököt, reagálni sincs időnk, Tae már rohan is felé, ráugrik. Kis idióta. Úgy tudtam, hogy él.

- Kim Taehyung! - tolja el magától kemény hangon. - Miről is szól az első szabályzat?

- Nincsenek érzések, tudom - biggyeszti le ajkait, majd huncutan egy puszit lejt az arcán. Mindig kekeckedik.

- Mindegy - rázza meg a fejét. - Yoongi, meddig akarsz még nő lenni? Nem szeretnél átöltözni? Vannak itt páran, akik nem társként néznek így rád! - intézi felém szavait indulatosan. Remek.

- Már megyek is! - indulok meg. Tudom, hogy Taehyungra célzott és talán Monra. A csapatból ők ketten a legperverzebbek.

Taehyung:

Rosszallóan nézek a távolodó alakjára, és nyugtázom magamban, hogy rohadt szexin tekeri azt a seggét. Vajon mi lenne, ha rajtam tekerné? Ahw! - eresztek el egy apró sóhajt a gondolatra.

- Szexuállis vágyait intézze el a négy fal között! - csap fejen a főnök, mire csak dünnyögve tisztelgek neki. Oké, boldog vagyok, hogy él, de ne folytassa a bántalmazásom.

- Igenis, uram! - adom meg a tiszteletet, mire bólint, és távozik. Chh, mennyi gőg van ebben az emberben. Megvárom, amíg kifordul a folyosóról, aztán úgy görnyedek össze, mint egy papír.

- Mondtam, hogy él - von vállat Namjoon.

- Hogyne tudtad volna? Hiszen te vagy a kedvence. Mindjárt féltékeny is leszek - kezdi cukkolni Hoseok szegény Jooniet.

- Én vagyok? Miről beszélsz? Yoongit védelmezi állandóan, ő a kedvenc kisfia, még csak azt sem hagyja, hogy megerőltesse magát! Amikor boltba is megy, akkor mennie kell valakinek, hogy az őnagysága ne cipekedjen! - Itt érdeklődve kezdek már figyelni. Nem értem, miért veszekednek ezen, hiszen nem mindegy, ki a kedvence? Szerintem én, hehehe.

- Jaj, megszólalt az, akire fogja hagyni ezt az egész kócerájt - jön vissza Yoongi, egy gúnyos mosollyal az arcán.

Yoongi:

- Fogd be, te nő - igyekszik felém nevetve, amitől nekem is szintúgy fel kell nevetnem -, mondd csak, ha én leszek a főnök, hozzám jössz? - fordít magához úgy, hogy hátulról tudjon átölelni.

- Hát, persze, hogy nem - könyökölök bele, feljajdul, de nem enged. Tudom, hogy csak viccel, ezért sem akadok ki. Mindenki tudja itt, hogy ő Jin hyunggal van együtt, kivéve a főnök. Ő csupán csak perverz, akit így kell elfogadni, komolyan, a barátaim közül talán Hoseok a legnormálisabb.

- Na, de miért? - pihenteti meg állát vállamon. - Te is főnök lehetnél, és én is, együtt uralhatnánk ezt a helyet.

- Jó ötlet - nézek rá mosolyogva -, de akkor szereznünk kell egy trón széket. Az az egyetlen feltételem az uralkodáshoz! - jelentem ki halál komolyan.

- Ugyan kérlek! - legyint le minket Hope. - Ha valaha is ti lesztek a csúcson, puccsot fogtok véghez vinni! Hahahaha! - kacag fel gonoszkásan, amit már nem bírunk, muszáj mindannyiunknak felnevetni. Érzem, ahogy Namjoon keze levándorol a derekamra, ezért csak még jobban ellazulok. Észre vettem már, ha ők ketten együtt vannak, mindig jól érzem magam. Bár hogy ne érezném? Ők a legjobb barátaim és talán a testvéreim is.

Ám mielőtt folytathattam volna a hülyésgedésüket Taehyung kézen ragad azzal a cím szóval, hogy mennünk kéne. Holnap iskola. Öhm... Oké, de most hogy elkaptuk a maffia vezért, továbbra is mennem kell?

Taehyung:

El sem hiszem; ha nem húzom el onnan, akkor Namjoonnal el kezd ott enyelegni, meg a többiekkel. Ch, nem tudom, mit gondolt. Oké, elkaptuk a maffia vezért, de még közel sem rendeztük le Minhot, vagy a csoportot, amit örökölt a drága. De erre minden bizonnyal hyung nem gondolt, csak arra, hogy végre-valahára megszabadulhasson a szoknyától, ezzel együtt tőlem is. Nagyon jól tudom, hogy nem bír engem, sőt egy idióta, perverznek tart. Tudom, de... De akkor is! Lehet, hogy gyerekes, mégis így érzek: azt akarom, hogy adjon több időt, hogy be tudjam bizonyítani, hogy normális vagyok, kedves és törődő. Mert valóban: arra kértem, hogy segítsen elkapni a maffiát, és ő ezt rendkívül gyorsan teljesítette is, azonban ha csak arra gondolok, hogy holnap úgy kell iskolába lépnem, hogy nincs valamilyen formában mellettem, elszomorodom: összeszorul a szívem.

Egész úton el sem eresztem, szorosan, szinte görcsösen fogom a kezét, így vonszolva magam után, attól félve, hogyha esetleg eresztek rajta, akkor eltűnik. Mint egy porszem, elszáll a szélben, és ki tudja, hogy esetleg újra látom- e. Úgy hallottam, sokszor szokott külföldi akciókat elvállani, mint például legutoljára Szerbiában volt, egy teljes hónapot. Most, ha ennek vége - ha hagyom, hogy vége legyen -, akkor lehet ismét országhatáron kívülre megy, és akkor nem fogom látni. Soha többet.

Yoongi:

Megállás nélkül hurcol maga után, amit nem tudok mire vélni. Értem én, hogy suli lesz holnap, meg ilyenek, de akkor se kellett volna ezt tennie. Hosszú idők óta most volt egy kis időnk egymásra a többiekkel. Ők sose érnek rá. De nem teszem szóvá neki. A szobájába felérve elengedi kezem. Némán néz előre, mintha valami baja lenne.

- Nincs még vége az akciónak - ingatja meg a fejét elbambulva -, szóval ne is álmodj róla, hogy megszabadulsz tőlem!

- Hogy álmodhatnék arról? - ülök le az ágyra.- Hiszen azután is be fogsz jönni az ügynökséghez, és ahogy eddig megismertelek, biztos vagyok benne, hogy oda fogsz jönni hozzám. Ahj - sóhajtok fel, majd hirtelen eszembe jut egy fontos dolog. - A női ruhám a szobámba maradt!

- Majd szólunk valakinek, aki elhozza neked, addig is menjünk le enni.

Kérését teljesítve kajálunk meg, bevallom, örülök, hogy nincs még vége. Nincs kedvem visszazökkeni az unalmas hétköznapjaimhoz, küldetést meg nem fogok elfogadni. Az kéne még, most elfogadtam egyet, ezután minimum hármat elutasíthatok!

Taehyung:

Kajálásunk után megbeszéljük, hogy elmegyünk neki vásárolni: szegényemnek nincs a bálra női ruhája, hehehee.

- Szerintem valami kis szexit vegyél - mondom, amikor már a boltban nézegetünk a női részlegen. Nos, egy kicsit kínos, hogy a nöstények figyelnek minket - minden bizonnyal társam szépsége miatt -, de elviselem, mert legalább így is vele vagyok.

- Még mit nem! Szerintem egy zsákot veszek fel! - fújja fel az arcát, édesen, akár egy medve.

- Úgyis biztos gyönyörű lennél - csúszik ki a számon. Ezt észrevéve azonnal a szám elé kapok, lesütve a szemem. Állandóan beégetem magam előtte. - Megyek körülnézek - nevetek fel zavartan, és inkább odébb állok a fehérnemű sorra. Jézusom, mekkora melltartó! - akasztok le egy igencsak nagy méretűt, aminek az egyik kosara talán nagyobb, mint a fejem. Ez rohadt jó! - kuncogom el magam, majd mielőtt az itteni nők is lepervezeznének, visszaakasztom. Kicsivel arrébb állok, ahol az alsónemük vannak kitéve. Nézegetni kezdem őket, szándékosan az olcsókat: őszerinte ezekre vannak írva mocskos szövegek. Ó, ez mi? - látok meg egy piros szőrmét, amit ki is húzok, ezzel egy csilingelő hangot kiadva. Igen, a bugyi csilingelt: a két oldalára csengők vannak felfüggesztve.

Yoongi:

A sorok közt sétálgatok már egy ideje, nem találok ruhát. Mind feszülős vackok. Az kéne még, hogy ilyet vegyek fel, látszódna a férfias mellkasom és akkor lebuknánk. De hiába keresek bőbb szoknyát, nem találok. Ahj már! Én szeretek vásárolni, de a férfi részlegen, most is ahogy jöttünk olyan jó kis dzsekit láttam, amit Taehyung is kinézett magának. Nem értem, miért nem veszi meg. Biztos jól állna neki, az ára meg nem lenne indok, ugyanis megnéztem, ki tudná fizetni. Amennyi fizetést kapunk simán ki tudná. Egyszer kíváncsi lennék rá, hogy ő hova költi a pénzét. Nemtörődve tovább a női ruhadarabokkal megyek oda gondolatom tárgyához, kezembe veszem, megsimítom. Az is lehet, hogy sajnálja magára. Sőt, biztos. Pedig megnézném benne. Levéve az akasztóról próbálom fel. Egy valamit megtanultam, mióta vele társultam, mégpedig hogy nem nagyban különbözik a méretünk, így simán meg merem neki ezt venni. Úgy sincs most a közelben - nézek körbe és ezt kihasználva szaladok a pénztárhoz, gyorsan kifizetni, majd egy színes táskába tuszkolom. Ezután megkeresem az egyik boltos hölgyet, aki bár furcsán nézve rám, de segít keresni ruhát. Azt mondtam neki, hogy olyan ruhát keresek, amiben nem látszik, hogy lapos vagyok, nos igen. Én ilyet is merek mondani férfiként.

Hamar találunk is egy lila bő térd feletti szoknyát, amit a derekam vonalában kell megkötni. Bár kissé furcsán festek így, paróka nélkül -inkább hasonlítok valami köcsögre, mint nőre-, de azért ide hívom Taet. Remélem tetszeni fog neki.

- Na had nézzem drága! - húzza el vigyorogva a függönyt. - Hmm. Ehj ha. Szép vagy! - bólint közelebb lépve, jó alaposan végig mér, majd csak úgy folytassa. - Mindenki féltékeny lesz, hogy velem jössz, várj itt hozok cipőt is.

Meg sem várja válaszom, rohan. Mint egy buzgómocsing. Szégyellve húzom vissza a fülke függönyét. Nem akarom, hogy más is így lásson. Taehyungnak is csak azért mutatom meg, mert hallani akarom a bókjait.

Taehyung:

A cipős részleghez érve azonnal gondolkodóba esek. Vajon melyik cipő illene a ruhához? Nem szeretném szegényt még azzal is frusztrálni, hogy magassarkút hordjon, hiszen abban nem olyan könnyű akciózni, de akkor mégis mit?!

- Jaj, nézd de aranyos! - hallok meg pár fiatalabbnak kinéző lány hangját.

- Igen! Biztosan a barátnőjének veszi! - mondja a másik, mire elvigyorodom. Yoongi, mint az én barátnőm, hehehehe. Mosolyogva hátra nézek a lányokra, és pont ekkor szúrja ki a szemem a tökéletes cipő: egy fekete topánka, az elején egy masnis, ezüstös csatdísszel. Olyan kis szelíd, pont mint Yoongi.
Elveszem a megfelelő méretet, majd futva, mint edzésen, az akadály-pályán, mindenkit kikerülök, hogy odaérjek a célomhoz.

- Itt van! - megyek be a próbafülkébe. Éppen magát nézegeti a tükörbe, oldalról. - Ne aggódj, eszméletlen szexin áll ez a ruha - mosolygok rá. Leguggolok elé, kivéve a cipőket a dobozból, a lábára adva azokat. - Direkt lapos, hogy ne utálj.