Yoongi;

Másnap reggelre be is fejezem dalom. Sóhajtva dőlök karosszékembe, egy kis pihenésre várva, de nem kapom meg. Hoseok beront a helyiségbe én meg csak kérdőn pillantok fel rá.

- Mit akarsz? - nyűszítek fel fájdalmasan. - Nem akarok menni!

- Pedig fogsz! - közeledik felém egy cinkos mosoly kíséretében. Kezeim feltartom neki, jelezve, hogy csak akkor megyek, ha óhajt felvenni.

Nevetve, de teljesíti kívánságom, de mielőtt kivinne, megállítom. Visszavitetem magam a géphez és kinyomtatom a szöveget. A nyomtatóból kivéve a lapot érzem, hogy még friss meleg.

- Mi az? - kíváncsiskodik Hope, mire csak gonoszkásan felkuncogok. Nem fogja megtudni. Haha.

- Titok! - hajtom össze kicsire a fehér lapot, zsebem mélyére rejtem és már le is hunyom szemem.
Szokás szerint nem aludhatok többet pár percnél, ugyanis a többiek már mind fent vannak. J-hope-nak mutatom, hogy tegyen le, majd elballagok Jiminhez.

- Nézd, mit hozott neked hyung! - nyulok bele zsebembe kivéve lapot belőle és fél szemmel, de látom, hogy izgatottá tettem a törpét. Átnyújtom neki és várom, had olvassa el.

Meg is teszi, a végére, akár egy fangirl ugrik egyet és felsíkit. Zene füleimnek. Elmosolyodom lágyan ráhelyezve vállaira kezem.

- Tetszik?

- Mi az hogy! Ugye ezt felénekelhetem? - vigyorodik el és vele egy időben húzódik egy vonallá szeme.

Taehyung;

Nyöszörögve kelek fel a kanapéról. Egy percet nem aludtam az éjjel, csak az járt a fejemben, hogy lehet, a két hyungom összejön, az pedig több lenne, mint borzalmas! Megdörzsölöm a szemem, így kitisztul a látásom, és meglátom, ahogy Yoongi átadja a dalát Jiminnek. Az ő arca egyből derűs lesz, felsikít,szinte már azt hittem, ott helyben megcsókolja, de nem. Jimin félreérti az üzenetet, azt hiszi, azért adja neki, hogy felénekelje. Mintha látnám Suga szája kicsit lefelé görbülne erre pedig még én érzem magam rosszul. Kezdem sajnálni Yoongit. Lehet, tudta, hogy a szerelme nem talál viszonzásra, ezért volt ilyen bunkó mostanában.

- Mi az? - sétálok Jiminhez, a hülyét játszva. Tudni akarom, hogyan fejezte be a dalt. Tudnom kell! Hiszen ennek nem lehet így vége! Túl szépek Yoongi érzései ahhoz, hogy Jimin ezeket félreértse és ne visszonozza őket.

Yoongi;

Épp faggatnám Jimint, hogy mi tetszik neki a legjobban vagyhogy nem-e lett túl nyálas, de nem tudom, Taehyung megzavart minket.

- Mi az? - kérdezi érdeklődve a papírt olvasgatva.

Ilyenkor olyan komolynak tűnik, teljesen más. Mintha Tae ikre lenne, egy teljesen más személy. Akaratlanul is eszembe jut, hogy azokat a sorokat olvassa, ami titkon róla szólnak. Róla, rólam, rólunk. Azokról az időkről, mikor még gyakornokok voltunk; érzem, hogy arcom pirosodni kezd, ezért egy "A dal, amit tegnap mutattam" válasszal elhúzok tölük.

Csak magamban imádkozom, nehogy feltűnjön neki, nehogy rájöjjön. Nem hülye ő, kifejezetten okos teremtés. Ezért is gondolom, hogy ha valaki rájön, az csakis ő lehet.
Messze tőlük leülök a kanapéra és nézem őket, ahogy társalognak.

Taehyung;

Olvasom a gyönyörű sorokat, és érzem, ahogy a szemem megnedvesedik, közben mintha a szívemet megfacsarnák, úgy fáj. Ennyire szereti Jimint...? Visszapislogom a könnyeimet, majd mosolyogva adom vissza ChimChimnek a lapot.

- Nagyon szép - bólogatok.

- Szerintem is - mosolyog a papírra egy megfejthetetlen arckifejezéssel. Nem! Jiminie nem szeretheti Yoongit, az nem lenne helyénvaló... Hyung...hyung, túl édes hozzá. Ezután Sugát keresem a szememmel; ő a kanapén ül, valamit olvasva a telefonán. Leülök mellé, én is telefonomat nyomkodni, de közben néha-néha rápillantva. Szívem ismét vad verdesésbe kezd, a vér az arcomba szőkik. Hogy lehet valaki olyan gyönyörű, mint ő? Erre egyből a dal jut eszembe, amit írt Jiminnek. Teljesen elkápráztatnak a komoly, mély érzelmei.

Yoongi;

Taehyung ismételten bámulásommal foglalja el magát, ahj már. Olyan idegesítő, rendesen érzem, ahogy azokkal a nagy, fűrkésző szemeivel a lelkembe akarna látni. Telefonom elteszem a zsebembe és ránézek.

- Minden rendben van, TaeTae? - Belesüppedek a puha kanapéba, és mosolyogva, szinte már incselkedve pillantok rá. És mivel nem hajlandó válaszolni, folytatom piszkálásom. - Hozz virágot, drága, vörös rózsát és talán egy kis bort, igen, az jól esne. - Felemelem kezem egyik rakoncátlan tincset eltűrve szeméből. - Meghívlak éjszakára, jössz?

Hogy mi ütött belém, azt nem tudom. Egyszerűen jó kedvem van és ma a szokásosnál is ártatlanabban néz ki Tae, így nem bírok neki, nem ilyeneket mondani.

Taehyung;

A lélegzetem is elakad, közben a pulzusom az egekbe szőkik. Mosolyogva néz a szemembe, azzal az édes, incselkedeő mosolyával, amivel szívrohamot tud nekem okozni.

- Hyu...hyung - leszek pipacs vörös, és lesütöm a szemem. - Hogyan mehetnék, hiszen... hiszen - dadogok, amikor rá kell jönnöm, hogy ez az idióta bizonyára csak szórakozik velem. Hogy az a... - Hiszen tövist viszek neked rózsa helyett! Mást nem érdemelsz! - tolom ki rá a nyelvem, felnézve rá. De azonnal meg is bánom ezt, hiszen Yooongi arca még mindig olyan vészesen közel van. - Eeeehh... - hökkölök hátra zavaromban. Ez így nem lesz jó, tud velem szórakozni, azt pedig nem szeretem.
Eszelősen vigyorog rám, közeledve hozzám, mire én egy pillanatra leblokkolok. Elképzelem, ahogy hagyom, hogy Yoongi közelebb jön, hozzám simuljon majd megcsókol. Ahw, még az ajkaim is belebizseregnek! De persze észbe kapok, ezért felpattanok. Idióta!

Yoongi;

Mielőtt megpuszilhatnám, elrohan. Végre megtörténhetett volna a várva várt csókom, erre tessék. De még ez sem tudja elrontani kivételesen jó kedvem. Felnevetve veszem elő telefonom, de ismételten nem hagy egy tekintet békén, furcsálva felnézek és tekintetem találkozik Jungkookéval. Nem mond semmit, csupán egy lusta mosoly csücsül arcán, miközben mindentudón ingassa fejét. Mit tudhat? Vállat rántva folytatom cselekedetem, olyan unalmas. SNS-en sem ír most senki.

Másnap ismételten hajnalba kellett kelni, amire nem voltam felkészülve. Jin hyung kirángatva a szobából dobott le az ülőgarnitúrára.

- Akkor induljunk! - csapja össze kezeit Namjoon hirtelenjében pontosan előttem állva.

- Mégis hová? - kérdem döbbenten. A többiek mellette álltak, szóval biztos készülünk valahová. Rám várnak!

- A stúdióba! - nyújtsa felém kézet Jimin. - Tegnap megmutattam a PD-nek a dalod. És annyira tetszett neki, hogy ma fel is énekelhetem.

Bólintva elfogadom azt a segítő mancsot és már indulunk is. Beérve a stúdióba Jiminie nem tétlenkedik, kabátostul áll a mikrofon elé. Fejére felveszi a fejhallgatot, majd bele is kezd. De várjunk csak!

- Mióta van hozzá ritmus? - kérdezem Namjoont, de helyette Hope válaszol.

- Miután megírtad a szöveget annyira beindultam, hogy pár óra alatt alapot írtam hozzá! - vigyorog rám, aztán figyelmét Jiminre szenteli, ahogy a többiek is. Büszke vagyok a kis törpére, és ahogy körbenézek, a többiek tekintete is büszkeségről árulkodik, kivéve egyet: Taehyungét.

Taehyung;

Másnap reggel szinte zombi vagyok, mivel alig aludtam az éjjel; animéztem. Igen, megjelent egy új, és nem bírtam abbahagyni. Nem mintha akartam volna.
Most itt vagyunk a studioban, ahol azt hallgatjuk, ahogy Jiminie villogtatja a tökéletes hangját a tökéletes dalával, amit Yoongi írt neki. Ch! Méghogy neki! Nekem mikor ír bármit is?! Soha! Tehetségtelen idiótának gondolhat vagy tudom is én. Utál... figyelem, ahogy mindenki ámulattal figyeli, hogy ChimChim milyen természetességgel énekli ki a legmagasabb hangot is, bennem meg csak nő az a bizonyos gombóc, amit irigységnek hívnak. Egy ilyen idióta, basszus hangú gyökér, mint én nem is tudom milyen szólóról álmodozik.

- Milyen voltam? - veszi le a fejéről a fejhallgatót, és felénk fordul mosolyogva.

- Kirááááály! - kezd tapsikolni J-hope.

- Ügyes voltál - dicséri meg Yoongi, egy megfejthetetlen mosollyal az arcán.

- Szerintem néhol hamiskás voltál - szólal meg belőlem a gonosz Taehyung. Pedig nem szeretem bántani Jimint, de valahogy most nem tudtam ezt az egészet visszatartani.

- Mikor? Hol? - kapja elő a papírját, azt szemlélgetve. Én csak úgy random rábökök egy pontra, és otthagyom, hadd gondolkodjon ezen.

Yoongi;

- Ne is hallgass rá! - nézek őbunkósága felé.

Mitől lett már megint ilyen? Sóhajtok, majd egyik kezemmel átkarolom Jimint mielőtt elbőgné itt magát nekem. Túl érzékeny. A bandából ő az egyedüli, aki képes egy kis szidás miatt is sírni. Nem értem, mért mondott neki olyat. Személy szerint tökéletes volt, szöveg és a dallam is. Szóval vagy én vagyok botfülű vagy drága Taehyungnak megint ráment az agyára. Komolyan néha úgy gondolom, hogy valami nem földi lény irányíthassa belülről, aki azt teszteli, hogy az emberi lények, miként reagálnak különböző helyzetekre.

Mogorvaságát a nap további részére sem adja fel, pedig azt hittem legalább ma jó kedvem lesz! Persze, persze, sajnos nem egyeztettem előtte V-vel. Mit is vártam, ha neki rossz kedve van, mindenkinek annak kell lennie. Igazából, én pont, hogy leszarom, hogy ilyen, de a többiek nem. Főleg Jimin, egész napi beszólogatások miatt teljesen levert és úgy csinál, mint akinek egyetlen egy barátja sincs; mint akivel nemrég szakítottak.

Taehyung;

Legszívesebben addig verném magam, amíg bele nem ájulnék. Egy kibaszott, köcsög, szemétláda vagyok. Egész álló nap Jimint osztottam ki, hogy mit hogyan kellene csinálnia, mintha én olyan tökéletes vokálos lennék. Nem, sőt Jimin a vezérvokál, nem is értem, hogy van merszem kritizálni. Undorító, hogy ezt ki tudja belőlem hozni a féltékenység. Most ismét a cégnél vagyunk, éppen a táncunkat gyakoroljuk. Csak egy baj van: a magnó bedöglött, így nekünk kell énekelnünk, amíg a tanárunk vissza nem ér egy másikkal. Épp foglalnám el elől a helyemet, hogy majd rácsapjak Jimin fenekére, amikor is ő késik a ritmusba.

- Jimin, a világért nem akarlak bántani, de szedd már össze magad! - emelem meg a hangom dühösen, mire a többiek megállnak a táncolásban.
Remek, az én tánctehetségemmel oktatom ki Jimint, ez nevetséges.

- I-igenis, ne haragudj, hogy ma ilyen sok gond van velem! - mondja kétségbeesetten, és látom, hogy majdnem elsírja magát.

Yoongi;

Döbbenten figyelem az eseményeket, azért reméltem, nem fajul addig ez a nézeteltérés, hogy Jimin elsírja magát. Látszik rajta, hogy kétségbeesett, a maradék önbizalma is eltűnt. Mint egy elveszett kölyök a bevásárló központban. Meghajol Tae előtt és mikor felnéz mindannyian lássuk azt a könny buggyot a szemébe. A franc.

- Na jól van, tartsunk szünetet! - szólal meg a leader, mielőtt bármelyikünk is támadna a másikra. Megragadja a vita kezdeményezőjét és kihúzza a teremből.

Egyszerre szökik fel mindannyiunkból egy sóhaj, kivéve Chimből. Elindulok felé, de J-hope és Kook mindenkit megelőznek. Megölelik, eltört nála a mécses.

- Nem úgy gondolta! - sietett hozzájuk Jin hyung.

Már csak én állok ott a terem közepén, nézem, ahogy vígasztalják. Nem sokáig, torkomba lévő gombócot lenyelve elindulok én is feléjük. Szégyellem magam a barom helyett is, én sem vagyok valami angyal, de azért őt semmi pénzért nem bántanám. Nem csak azért mert olyan érzékeny, hanem ártatlan. Mindig próbálja a legjobbat kihozni magából és segíteni a másiknak. Szörnyen szégyellem, hogy mindezek ellenére Taehyungot szeretem.

Taehyung;

- Mit akarsz? - fonom össze a kezem a mellkasom előtt. Namjoon hyung egészen a dohányzó részlegig rángatott, ahol most éppen nincs senki. Pontosan tudom, hogy most egy alapos fejmosás következik, amit muszáj lesz végig hallgatnom. És ezek után csendben meghúznom magam.

- Taetae, szerinted mit? Te normális vagy?! - emeli meg a hangját, mire megrándulok. Namjoon, amikor lecsesz mindig úgy tud beszélni, hogy a lelkemig hatoljon. Ezt pedig nem jókor teszi.

- Tudom, túlzásba estem, ne haragudj - hajolok meg előtte mélyen, ezzel is kifejezve sajnálatomat. Szégyellem magam, ég a bőr a pofámon. Jiminie nem tett semmit, egyszerűen ő lett az áldozat azzal, hogy Yoongi szíve őt választotta, semmi más nem volt a bűne.

- Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem Jimintől! Nem tudom, mi bajod van, de azonnal fejezd be azt, hogy bunkóskodsz, mert ez rámegy a banda hangulatára, azzal pedig engem teszel tönkre. Kérlek, Taehyung, békélj meg. Ha akarod, mondd el, mi a gond, nekem vagy bárki másnak, de add ki magadból, jó? - Hálásan mosolygok rá, hogy most az egyszer nem kiabált velem, hanem megért és próbál segíteni. Ezért ő a leader, ha kell segít, ha kell leszid, ha kell támasz, ha kell testvér.

- Köszönöm - hajolok meg ismét. Bólint egyet, megpaskolja a hátam biztatóan, majd visszatérünk a terembe. Ott a fiúk a földön egy nagy körben ülnek, Jimin középen, aki sír, ők pedig vigasztalják.

- Elnézést, nem akartam tapintatlan lenni. Ne haragudj rám, hyungnim! - hajolok meg mélyen Jimin előtt is.

Yoongi;

- Nem! - tiltakozik hevesen abban a pillanatban Jimin, hogy V bocsánatot kért tőle - Ne kérj bocsánatot, jogosan mondtad, amit. Inkább én kérek elnézést, hogy megnehezítettem a dolgod! - áll fel, nyúlok kezéért, tudom, mire készül, de nem érem el. Olyan gyorsan és nagy léptekkel siet barátja felé, akár egy villám. Másodpercekkel később már a karjaiban is van, szorosan ölelve a másikat, szipogva a mellkasára.
Ismételten gombóc keletkezik a torkomban, amit hiába próbálok lenyomni a nyelőcsövömön, nem mozdul. Megmakacsolja magát, arra várva mikor tör ki az atomháború és csúszhat lejjebb testembe. Szerencsére nem következik be, minduntalan ölelik egymást, mozdulatlanul. Talán köztük tényleg létezik az a híres telepátia, amit Taehyung olyan nagyon emleget, ki tudja. Elvégre ők legjobb barátok, sokszor úgy hiszem lelkitársak, testvérek.

Eldőlve a földön dörzsölöm szemem, ha tovább nézném ezt a pillanatot, lehetséges, hogy magamat meghazutolva kezdenék pityergésbe. Azt meg ugye nem akarjuk, férfi vagyok. És egy férfi más férfi előtt nem sír. Természetesen Park Jimin és Kim Taehyung ezalatt kivétel, őket sose érdekelte ez a íratlan szabály.

Taehyung;

Megkönnyebbülve ölelem vissza hyungomat, majd egy nagy, cuppanós puszit nyomok arcára.

- Te soha nem nehezítesz meg semmit, Jimin - engedem el, letörölve könnyeit. Ö csak szipogva bólint, és Hope már el is kezd hülyéskedni vele. Én is nevetni kezdek, ahogy mindenki, kivéve Yoongit. Ő látszólag elaludt. Igen, ő az egyetlen aki képes ilyen feszültségben is elaludni. Mosolyogva figyelem az egyenletesen szuszogó egyént, majd meglátom magam mellett Kook mindenttudó mosolyát.

- Most mi az? - kapom el Yoongiról a tekintetem zavartan, mint akit rajta kaptak a leskelődésen. Valójában Kookie az egyetlen ember a bandában, akinek be mertem vallani azt, hogy meleg vagyok. Ő benne bíztam annyira, hogy tudtam, soha nem ítélne el emiatt, de a többieket már nem tudom ilyen biztosra. Ha nem is ítélnének el, de biztos, hogy megkapnám minden napi buzis beszólást, arra pedig nincs szükségem.

Ezután hamarosan megérkezett a tanárunk egy új magnóval, így neki is lódulhattunk az öt óras edzésnek.