Namjoon;

Összevont szemöldökkel figyelem barátom: lehet, hogy beképzelem, de ő flörtölget egy fiúval. EGY FIÚVAL! Atya úr isten! Ha megyünk hazafelé eskü kiszedem belőle, hogy mi van köztük. Mondjuk... még aranyosak is volnának együtt. Ránézek Jinre, aki ugyanúgy a gerlepárt figyeli. Olyan szép arca van. Gyönyörű, nem csodálom, hogy ő az iskolahercege... nekem pedig kellett ma ide jönnöm hozzá, ennek az lesz a kövezkezménye, hogy egész éjjel verhetem a faszomat, mert nem fog elmúlni a már most keletkező merevedésem. És ha már képes velem ilyet tenni, akkor legyen olyan kedves, hogy szopjon le azzal a szép ajkaival vagy tárja szét a lábát hogy jó alaposan megdughassam. Ahw, igen, nagyon jó lenne.
Hamar megesszük az ételt, én pedig segítek elmosogatni Jinnek, nehogy úgy érezze, kihasználjuk őt.

– Köszönjük a kaját, nagyon finom volt. Ja, és mégegyszer ne haragudj a kellemetlenség miatt – mondom, amikor már az utolsó edényt törlöm el.

– Nem gáz, és köszönöm.

Jin:

Miután elmennek azonnal Tae felé fordulok, aki az étkező asztal letörlésével van elfoglalva.

– Mi volt ez az egész?  – Karba fonom a kezem felé lépkedve, próbálom a hangom mélyebbre vinni, hogy tudja, nekem nem hazudhat. Mindenről tudok.

– Micsoda?  – rázza meg maga előtt a konyharuház értetlenkedve.

– Taehyung, ne játszd nekem itt a tudatlant! – kapom ki a kezéből  a rongyot – Láttam, hogy viszonyultál ma Yoongihoz. Ha ennyire bejön neked, akkor mért nem hivtad egy olyan helyre, ahol ketten lehettek. Vagy még jobb, sehová!

— Te ezt nem értheted! — kiáltja rám – Ő ajánlotta fel, hogy átjön. És ha egyszer neki is bejövök akkor miért ne tehetném amit akarok?

Jaj Istenem!  Megcsóválva a fejem fogom kézen és ültetem le az egyik székre.

– Figyelj, Yoongi egy csajozógép, nem tetszhetsz neki... Sajnálom, de legfeljebb játszadozna veled!

Namjoon;

Hazafelé menet rákérdezek Yoonginál, hogy mi van ezzel a Taehyung gyerekkel, de annyival leráz, hogy majd egyszer elmondja. Egyszer. Jól van, ha nem akarja, nem kell velem megosztania mindent, hiszen mindenesetre nem vagyunk csajok, akik azt is megbeszélik, milyen tampont vesznek. Nem, mi azt mondjuk el egymásnak, ami tényleg rátartozik: csakhogy ez igenis rám tartozik!

– Suga...

– Nem.

– Légyszi – veszem könyörgőre a figurát, de nem törődik velem, csak megy tovább előre. – Meg fogok sértődni! – próbálom befenyíteni egy igen csak gyökér dumával.

– Hűha – forgatja meg a szemét, majd elmosolyodik. – Legyen neked annyi elég, hogy kedves srácnak tartom.

Az állam hangosan koppan a földön, annyira meglepődöm. Jó, nyugi, Nam, biztos nem úgy gondolta. Yoongi hetero - és ebből nem tágítok. Nem tetszhet neki egy fiú, semmiképpen sem. Megtiltom neki.

– Szóval ő az új csajod? – kezdek viccelődni, mire tőle kapok egy szúrós pillantást, majd a sálát a szája elé húzva válaszol.

– A pasim.

Jin:

El sem hiszem, hogy mindez megtörtént. Taehyung egy ideje magába gubbasztva ül a nappali sarkába. Igazából rám haragszik, nem hiszi el, hogy nekem lesz igazam. Márpedig biztos vagyok benne, az a gyerek csak játszadozni fog vele. De hát ha neki ez jó, majd rájön. De akkor ne jöjjön hozzám sírva! Leülök tőle nem messze a kanapéra olvasni az egyik kedvenc könyvem,  de hiába is olvasom a mondatokat egymás után, nem tudom értelmezni őket. Más nem jár a gondolataim közt, mint az imént történtek, azon belül is az a pillanat mikor össze ért a kezünk. Lehet neki jelenléktelennek tűnt, de én ott helyben meghalhattam volna. Chh, nem hiszem el, hogy a családba mindenki a rossz fiúkra bukik. Röhejes.

– Megjöttem! – tipeg be az ajtón anya apával az oldalán – Mi folyik itt? Veszekedtetek? – Néz körbe értetlenül, gondolom érzi a légkörön, hogy olyan feszes, talán a legélesebb penge vághatná el.

– Igen, sajnálom, én kezdtem! — hajolok meg egy aprót, majd mielőtt rákérdezne az okára, témát váltok – Vettél nekünk valamit?

– Táblacsokit!

Namjoon;

– A pasid?! – kerekednek ki a szemeim. Ő csak elpirulva feljebb húzza a sálát, véltelenül sem nézve rám.

– Igen, és ha nem tetszik, akkor el lehet menni. És nem, nem lettem egy mocskos kis buzi, akiben minden másnap fasz jár. Nekem csak Tae tetszik. – Ahogy elmondja a kis szerelmi monológját késztetést érzek arra, hogy akkora pofont lekeverjek magamnak, hogy a padlón kössek ki. Aranyosak, meg minden, de tudom, hogy amit most érez, az nem a valóság. Nem tudom, mivel etette be az a hülye gyerek,de Yoongi most nem ura a saját érzelmeinek.

– Komolyan? De eddig a csajokra hajtottál – értetlenkedem továbbra is. Megtorpan, gyilkosan pillant rám.

– Nem mindegy az neked?! Elmondtam, amire kíváncsi voltál, most pedig hagyj lógva! Innen a harmadik kocsmában lévő részegeknek mondd el a véleményedet erről, azokat talán érdekli! – doppant egyet a lábával felém, akár egy hisztis kislány.

– Most miért akadsz ki? Nem mondtam semmi olyat. Ha vele akarsz lenni, legyél! De szerintem te is tudod, hogy te neked ezek nem a valódi érzéseid – mondom meg neki az igazat.

– Azt sem tudod, miket beszélsz – ingatja meg a fejét hitetlenkedve, majd zsebébe dugva a kézfejét, elmegy, Isten tudja, merre.

Jin:

Másnap, mint minden reggel ugyan az a pecudura zajlik le, annyi különbséggel, hogy mikor meglátom, azt a személyt, aki az álmomban is szerepelt, megtorpanok bámulva rá. Ő is észre vesz.  Oldalra egy kicsit megdöntve fejét figyel továbbra is. A lelkemig lát, talán ő az egyetlen aki ellát odáig. Nyelnem kell egyet, mikor kezét felemelve int egy aprót, ezzel megdöbbentve a többieket. Úgy gondolom, illene visszaköszönnöm, ezért bicentek neki. A reakciója aranyos,  apró mosoly jelenik meg ajkán. Szőke hajába beletúr, megrázza tincseit és kacsint.

Nem bírom ki, hogy ne kuncogjak fel egy aprót. Nem történt tegnap köztünk semmi, mégis úgy érzem, jobban megismertem. Bár még mindig ugyan az a véleményem róla, de már nem félek tőle. Az is lehet, hogy a többi embert is meg kéne hívnom magamhoz, hogy beszélgetni tudjak velük.

– Mi a helyzet hyung? – közeledik felém. 

Reménykedem benne, hogy érdeklődés szempontjából kezdeményez beszélgetést. Szóra nyitom a szám, válaszolni akarok neki. Beszélgetni vele, együtt nevetni, kacagni. Az iskolában. De ismételten nem jön ki egy árva hang sem a torkomból. Mi a fene? Miért?  Pedig aztán most tényleg akartam... Fejem megingatom, jelezve neki, hogy semmi új sincs, majd mielőtt rákérdezhetne bármire is, lelépek.

Namjoon;

Teljesen ledöbbenve állok ott, ahol hagyott, próbálva feldolgozni a történteket. Mi a fene volt ez az egész? Nem elég, hogy Yoongi sem szól hozzám, de ezek után még Jin sem. Pedig a tegnapi után azt hittem, hogy beszélgetni fog velem, hogy én leszek az a különleges ember, akiben megbízik.

Sóhajtva megyek be a terembe, ahol az egyik lány azonnal odapattan hozzám, a haját tekergetve.

– Oppa! Oda tudod adni a matek füzetedet? Te olyan okos vagy és szorgalmas, biztosan nem hiányzik belőle semmi – tekergeti magát, eléggé ribancosan.

– Te miért nem írtad le? – kérdezem unottan, leülve a szép hercegem mögé, aki soha nem lesz az enyém. Francba is már, pedig a tegnap esti képzelgéseim olyan valósak voltak!

– Mert beteg voltam – biggyeszti le a száját. – Kérlek, Oppa!

– Tessék – hajolok le a táskámhoz, kiveszem belőle a spirál füzetem, majd átnyújtom felé.

– Juuujci, köszi – öleli magához a füzetet, és ezzel a lendülettel visszaszalad a barátnőihez elújságolni milyen jó fej voltam.

Jin:

Kedves volt... Ezalatt a négy év alatt, mióta ide járunk iskolába, még nem láttam kedvesen viselkedni. Na tessék, még ő is képes egy picit változtatni magát. Csak én nem. Jogosan mondják rám, hogy jégherceg.

Az igazság az, hogy nem értem magam, tegnap délelőtt még egy bunkó szánalmas gyereknek gondoltam, aki mindig is piszkált, de délutánra megváltozott minden. Bármennyire is tagadom, megkedveltem, mi sem bizonyítja az álmom. Az ember nem álmodja azt, hogy egy pár egy olyan személlyel, akit ki nem állhat. Lehunyom a szemem, gondolkodom, mihez kéne kezdenem. Talán, el kéne kezdenem neki udvarolni? De ha félreértem az érzelmeim? Ráadásul mi a biztosíték hogy pozitív választ kapok rá? 

Mindezek ellenére megfordulok, egyenesen a szemeibe nézve. Nem érdekel, ha kihasznál, átver, szekál, de azt hiszem talán el kéne neki mondanom, elvégre róla van szó. Vagy mi. Nem, inkább nem teszek semmit. A plátoi szerelem nekem bőven elég.

– Szünetben lejönnél a szekrényekhez? – csúszik ki a számon. Persze, ilyen helyzetekben bírok beszélni! 

Namjoon; 

– Persze  – válaszolok egy kicsit megilletődve, de boldogan. Ezek szerint mégsem utál, vagy... Lehet, hogy éppen azt szeretné velem közölni, hogy hagyjam békén őt a fenébe. Sóhajtva fordulok hátra Yoongi felé, aki csak a padon fekszik, fülessel a fülében és tudomást sem vesz rólam. Remek, majd ezt a gyereket is elintézhetem délután.
Az óra vészesen lassan telik, ami talán nem is olyan nagy baj, addig sem kapom meg azt Jintől, amit nem akarok, de előbb-utóbb úgyis meg fog történni. Én és a tapló természetem!

Amikor kicsengetnek én vagyok az első, aki kimegy a teremből. Jó, nem szerénykedem, kiszaladtam, egészen a szekrényekig, kb mindenkit fellökve magam előtt. Nyugodj meg, Nam, ha esetleg tényleg azt mondja, amire gondolsz, az sem a világ vége, hiszen nem mindenki kedvelhet téged - Jinről pedig relí, hogy gyülöl.

A vér is megfagy bennem, amikor meglátom a herceget a folyosón közeledni. Mély levegőt, ki és be, pfu...

– Szia!

Jin:

Én és az a fura szám. Egyszer beszél, egyszer nem. Sajnos már nincs visszaút. Erőt véve magamon határozottan elé állok. Egy nagy levegőt veszek, lehunyom a szemem, de csak pár másodperc erejéig. Ha már egyszer elszóltam magam, akkor már vállaljam a felelősséget.

– Kedvelek!  – mondom ki a kelleténél is magasabb hangom, mélyen meghajolok előtte, nem törődve a többi diák vizslató tekintetével.

– Kérlek néz rám!  – érzem meg hajamon kezét, össze borzolja azt, majd felkuncog – Én is kedvelek! 

Kedvel?  De úgy kedvel, mint én? Ez biztos? Mármint lehet, hogy álmodom, lehet megint az lesz, mint reggel? Hirtelen felébredek? Felnézek rá, miközben kiegyenesedem. Nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik.

– Gratulálok haver – vágja hátba a mögötte lévő Yoongi –, most pedig menj gyorsan farkald meg. Legalább már nem csak rá vered minden nap, vagyis de rá, pontosabban az arcára.

Namjoon; 

– Fogd be, hülyegyerek! – vágom tarkón szerencsétlent, aki csak gúnyosan vihog. Jó, értem, bosszú, amiért azt mondtam neki, de ez azért durva volt.

– Most miért? Csak az igazat mondom – ölt rám nyelvet, amit kedvem támad kitépni a helyéről. A kis mitugrász.

– Attól még nem kell hangoztatni! – nézek rá szúrósan, majd Jin felé fordulok, aki teljesen meg van illetődve. Nem csodálom, Yoongi alpári stílusához érteni kell. – Ne is hallgass rá, nem úgy értette – kezdek mentegetőzni.

– Öhm... aha... – motyogja, és olyan gyorsan tűnik el szemem elől, hogy észre sem veszem. Remek, ezt is megcsináltam. Már éppen beadta volna a derekát nekema drága, amikor ennek a fasznak meg kellett jelennie.

– Most örülsz a fejednek, mi? – fordulok Suga felé, mérgesen.

– El sem tudod képzelni, mennyire – válaszolja pimaszul, úgy ahogyan azt a kis pasikája tenné. Eh, egyem a szívét. Szememet forgatva otthagyom, nem vagyok kíváncsi rá. Inkább megyek Jinhez, hogy kimagyarázzam magam. A baj az, hogy tényleg ez az igazság, szóval igazából nem tudom, mit kéne mondanom neki. "Jaj, Jinie, tudod nem rád verem, hanem csak arra, hogy milyen szép vagy, de ettől függetlenül szexi is, meeg cuki meg minden... ja, meg jó fej is. Járunk?" Aha, persze - reménytelen vagyok.

Jin:

El sem hiszem... Pár perce még boldog voltam. Most meg? Most meg szomorú?  Egy hülye naiv gyerek vagyok, akivel ha egy kicsit is kedves az ember már szerelmes. És még én papoltam Taehyungnak. Bocsánatot kell tőle kérnem.  Azt hiszem, jobb lesz legközelebb jobban odafigyelnem, kiben bízok meg. A folyosón lévő diákok lesnek, meg vannak ijedve. Na, de mért?  Örülniük kéne! Amit persze páran meg is tesznek, azonnal pletykálásba kezdenek. Fogadni merek, hogy mire visszaérek a terembe, már az egész suli tudni fog róla. Szerencsétlen barom vagyok. Beérve az osztályba mindenki elhalkul. Lottóznom kéne, szánakozó, néhol boldog tekinteteket látok. Én ezt nem fogom kibírni!  Megfogom a táskám és kisétálok. Nem maradok benn a suliba. Életemben először lógni fogok, menekülni a szégyen elől.

Haza megyek, szerencsétlenségemben szerencse, hogy nincsenek otthon a szüleim. Felmegyek a szobámba és ott már végre eleresztem a gőzt. A párnámba túrva fejem áztatni kezdem az alattam lévő húzatot. Mért történik ez?  Talán ha nem tudom az igazat és azután dob ki miután megtörténne az a dolog, nem fájna ennyire. Vagy még ennél is jobban?

Namjoon;

A terembe visszaérve szembesülnöm kell azzal, hogy Jin eltűnt: egyesek szerint hazament. Azta. Azt hittem, ő sosem lógna. De úgy tűnik, tévedtem. Talán egyenesnek kéne lennem vele. Megmondani kerek perec, hogy már hónapok óta az ő arca jelenik meg, amikor kielégítem magam, de most, hogy közelebb engedett magához, már kezdem megkedvelni. Ha ezt nem érti meg, akkor sajnálom. Főleg, hogy én igazán aranyosnak találom.
Az iskola hamar eltelik, Yoongi szívatásával együtt, majd onnan egyenesen nem hazamegyek, hanem hozzá. Meg akarom neki magyarázni, nem hagyhatom, hogy ekkora perverznek nézzen - még ha igaz is.

– Te is Jinékhez mész? – ér be Suga, az oldalán Taehyunggal. Fogják egymás kezét, úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Aranyosak, és minden tiszteletem az övéjük, amiért felmerik ezt vállani. Mondjuk nem meglepő, hiszen Yoongiról van szó, ő semmit nem szégyell, ami vele kapcsolatos. Talán nekem is ilyennek kéne lennem.

– Igen, gondolom, ti is – motyogom.

Jin:

Muszáj volt lefürödnöm. Le kellett mosnom magamról minden mocskot, bár tudom, hogy Namjoon nem tett velem semmi olyat, de már az szégyenbevissz, hogy rámgondolva igen... Talán szende kis szűznek tűnök, de nem bánom. Én nem gondoltam rá olyan értelemben. Tudom is, hogy mért. Én őt kedveltem meg, míg ő a testem. El fordítom fejem egyenesen a mellettem lévő tükörbe pillantva. Megéri ilyen jóképűnek lenni? Senki nem akar mást, csak kihasználni adottságaim, néha komolyan úgy gondolom, jobb lenne rút kiskacsaként élni. Akkor legalább nem történne velem ilyen.

Sóhajtok egyet, majd lejjebb csúszva a kádban, figyelem ahogy felfelé szál a gőz, belépve vele az egész helységet. Szeretek forró vízben fürödni, ellazít. És most épp erre van szükségem, egy kis kikapcsolodásra, fel kell készülnöm. Felkészülni a holnapra, azokra a nézésekre, suttogásokra, kacajokra. Paranoiás lennék? Meglehet. De nem egyszer fordult már elő velem, hogy megbiztam emberekbe, akik hátbaszúrtak. Még az általánosban.

– Hyung! – hallok egy ajtónyítódást, azután öcsém gyermeki hangját – Hol vagy, minden oké? 

Szóval már hozzá is eljutott a hír. Jipi, az orrom alá fogja dörgölni.

– A fürdőben, minden rendben! – kiállítom vissza fejem hátravetve a hideg kád falának.

Furcsa, általában be szokott jönni beszélgetni, megvárja míg végzek és kaját készített magának. Cipő kopogások, nem nőé. Férfié, egy bakancs. Elmosolyodom, feleslegesen aggódom, már közeledik is.  A bejárat kivágodik helyéről, nem várt személy áll  Tae helyében. Namjoon. Mit keres itt? Egy ideig döbbenten figyelem, majd lehunyom szemem. Nem akarom látni, nem akarok vele beszélni, semmit.

Namjoon;

Rám sem néz, ami ha úgy nézzük érthető. Bár ő az, akit mindenki csak jéghercegnek nevez, mégis neki van a legtöbb érzelme. Intelligenciája. Hiába álapították meg, az IQ-m száznegyven, úgy gondolom, hogy okosabb nálam. Okosabb, mert ő sok emberrel ellentétben nem olyan dolgokra gondol, a belsőt nézi. Ártatlan. Szerény. Félős. És ennek a háromnak a keveréke maga Kim Seok Jin.
Rám se néz, szemét lecsukva pilláit pihenteti, még így is annyira gyönyörű.

– Sajnálom – szólalok meg egy idő után, talán azt hitte már elmentem mivel döbbenten pattannak ki szemhélyai –, Yoongi igazat mondott. A szent tiszta igazat.

– És még be is vallod! – sóhajt egyet szemeimbe pillantva – Mire jó ez neked?

– Semmire – értetlenkedem –, azért vallom be, mert jogosan haragszol érte.  Bocsánat! Tényleg nagyon sajnálom, de nem bírtam nap, mint nap másra gondolni, egyedül a gyönyörű szép arcodra, ajkaidra...

– Perverz! – fordítja el ismételten fejét durcázva – Te nem is kedvelsz igazán, csak meg akarsz fektetni.

– Az elején tényleg ez volt a cél – lépek felé párat előtte megállva legugolok elé –, vagyis azt hittem. Ahogy mondtam, nem bírtam másra gondolni, csak rád. Úgy gondoltam, ha megduglak elmúlnak ezek a gondolatok, de mostmár biztos vagyok benne, hogy tényleg kedvellek!

Mosolyogva megsimitom döbbent arcát, annyira, de annyira fájna ha örökre megutálna. Érzem, ahogy megremeg, pilláit lehunya megrebegtetve, amit már nem bírok tovább nézni, egy apró puszit lehelek ajkaira.

– Szerinted ezek után hinni fogok neked? – mondja, mihelyst elválok tőle.

Szemeibe nézek és látom a kétséget, nem hisz nekem. Talán már el is vesztettem a bizalmát. Úgy látszik, muszáj lesz újra építenem. Felállok és vetkőzni kezdek.

– Te meg mit csinálsz? – ijed meg kezeivel szemét takargatva – Öltözz fel te hülye perverz!

– Nem! – kuncogok fel beülve a kádba elé – Nyissd ki a szemed. Meztelen vagyok, te is, de ne aggdódj, nem fog történni semmi.

– Hagyd már abba! – kiált rám hirtelen. Ideges lett. – Szerinted ki hiszi el, hogy megszerettél? Mégis mit tudsz te rólam?  Azon kívül, hogy tudom főzni mást nem, az alapján meg nem lehet megkedvelni valakit.

– Egyetértek! – bólogatok helyeslően — De aznap nem csak azt láttam, hogy főzől, hanem, ahogy viselkedtél velem. Mellesleg régóta figyellek – veszem ki kezéből a fürdőszivacsot – , és ha tetszik ha nem. Kedvellek. Fogd fel. Mert ha nem, akkor muszáj lesz, minden egyes nap elmondanom neked! – emelkedem fel, hogy aztán arca előtt egy lágy csókba részesítjem a kis hercegnőmet.

💜The End💙