Mosolygok

Valójában félem ezt megírni,
Mert régen minden más volt.
Mert régen jobb volt felejteni
Nem figyelni és csönd volt.

Bár kinek akarok hazudni – akkor már nem volt csönd.
Jobban szólt a hangos szó.
Pedig jobban tetszett a néma fenyő
És a diófánk.

A drága diófa még most is a helyén áll.
Emlékszem rajta láttam a mamám házát,
Kertjét, udvarát.
Órákat töltöttem odaát.

Hiányzik a diófánk.
Gondok és bajok- nem voltak, eltűntek onnan!
De a diófánk, már nem a mi diófánk.
El is kellett menni onnan.

Furcsa volt, hogy bővült a család,
háromból aztán öten lettünk.
A hangos szó már fájdalmasabb.
Üvöltés, mért ne üvöltsünk együtt?

Máshol sem volt minden rendben.
Csend- zaj- csend- zaj- aztán vége.
Majd egyik itt, másik ott lett.
És kezdődött az új kezdett.

Itt már minden rendben.
Csend- szeretem a csendet.
Téged is szeretlek.
És te engem?

Éveken át ezt lestem:
Nem vagyok jó neked?
Mért nem akarsz minket?
Apa, hiszen szeretlek!

Egyszer azt mondtad - szükségünk van egymásra.
Mi hárman összetartozunk!
Akkor mért látok mást?
Mért nem láthatunk?

Ezeket gondoltam, így éreztem.
Megmutattam egy képben.
Emlékszel? El is felejtetted.
Nálam dekkol azóta – neked készítettem.

Bátyám akkor nem volt ott.
Nem hallhatta: „Idegesítő a lányod"
„Épp ezért fog holnap elmenni" mondtad.
Emlékszel? És elszaladtam.

Ezek még mindig fájnak, égetnek.
De elengedtem a fojtogató érzéseket.
Másképp látom a dolgokat.
Már jobban látlak.

A kérdés még az, mit csináljak veled.
Mondjam el? Hallgassak örökre?
Ugyanez van veletek, Üvöltések!
Mit szóltok majd? Ki vet majd meg?

Tervben van mind - Aztán boldog vagyok.
A sok rossz ellenére megnyugszom.
Szeretem az életem, így most nem alszom.
Mert végül mindig, mindig csak mosolygok.

2021. május 14.