Liza:

Még mindig remegve az izgalomtól simultam Seb mellkasához.
Alig bírom elhinni,hogy ahoz képest,hogy azt hittem vége az egész kapcsolatunknak... az este elég.. khm... kellemes volt.
Végig simítottam Seb hasán.. aztán lejjebb csúsztattam a kezem.
Fesóhajtott,majd fölém kerekedett,lefogva a kezem.
-Hercegnőm.. ne akard,hogy elölről kezdjük.-suttogta,majd rámereszkedett. Felnyögtem,mire nevetve megcsókolta a nyakam.
-Jó.. rendben felfogtam.-mondtam akadozva. Lefordult rólam és két keze közé fogta az arcom.
-Amúgy... milyen volt?-kérdezte félig nevetve félig komolyan.
-Őszintén? Bámulatos.-suttogtam,mire lágyan megcsókolt.
Boldogan simultam a karjaiba.
Minden egyes pillanat felvillant előttem. A teste... ahogy franciául a fülembe súgott.
Kikászálódtam az ágyból. Hallottam,hogy Seb felmordul.
Magamra kaptam a felsőm és egy bugyit.
-Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Szerinted tudom így?-nevetett fel,majd felült. A tekintetem elidőzött a felsőtestén,majd egyre lejjebb és lejjebb siklott a tekintetem,végül ujra föl.
Sébastian észre vette ezt. Kaján vigyorral a képén a szemembe nézett.
Odasétált hozzám,majd szorosan átölelt. Szaggatott sóhaj tört fel a torkomból.
Lassan megcsókolt. Hevesebbé téve a csókunkat toltam hátrébb.
Lekapta rólam a pár másodperce felvett felsőm és elhajította.
Eldölt velem az ágyon.
Újra lekerült rólam minden. Főlém mászott.... és..
Ekkor egy hangot hallottunk. Mindketten megdermedve meredtünk egymásra.
-Lizzy! Megjöttünk!-kiabált Amy.
-Jaj Amy! Maradj csöndben,biztos alszik menj te is feküdj le.-mondta Charlotte néni.
Seb ijedten nézett a szemembe. Valószínüleg,az én arcom sem lehetett sokkal magabiztosabb.
Meghallottam,ahogy valaki lépked fel a lépcső fokokon.
Seb legurult rólam és betakarózva a fülemhez hajolt.
-Csináljunk úgy mintha aludnánk,most már nincs időm elbújni a szekrényben vagy ilyenek. Ennyit tudunk szépíteni.. csak add ide a pólóm én meg oda adom a tied. A.. többi úgy sem látszik.. -hadarta.
Ohh.. tényleg nem?! Szanaszét dobálta a cuccaim. Mondjuk nem tudom,hogy de pont a szennyes közelébe sikeredett dobni a fehérnemüimet. Az övé meg szerintem az ágy alatt lehet. Gyorsan odadobtam neki a földről a pólóját,ő meg az enyémet ami a párnája szélén volt. Felkaptuk magunkraés elhelyezkedtünk úgy,mintha aludnánk.
Kinyílt az ajtó a szőkeség pedig egy halk sikolyt hallatott.
-Na,látom kibékültek.-sóhajtott,de hallottam a hangján,hogy örül. Könny szökött a szemembe. Meghatódtam azon,hogy örül a boldogságomnak. Jól esett.
Seb nyomott egy puszit a nyakamra. Hallottam,ahogy a fürdőben megengedik a vizet.
Sébastian felé fordultam.
-Most már kezdek tényleg álmos lenni.-suttogtam.
-Nyugi,mingyárt alhatsz.-suttogta.
-Mi az,hogy mingyárt? Gyanus vagy nekem Sébastian Mestolar...
-hunyorítottam.
Éreztem,hogy felvesz valamit.(valószínüleg felvette az alsóját...)
Odanyúltam az éjjeli szekrényem kis fiókjába,ahová mindenből beraktam azt,ami nem fért a többi fiókba és elővettem egy bugyit. Gyorsan magamra kaptam.(Így mégis csak jobb aludni)
Seb halkan felnevetett.
-Na jó.. ezután,remélem minden kétségedet elsöpörtem. Csak még gondoltam valamit megteszek mielőtt elalszol.-hajolt közelebb.
-Mit?-suttogtam az ajkaira. Megcsókolt, úgy,hogy azt hittem mingyárt felszállok az örömtől. Viszonoztam elég rendesen,majd a szemébe néztem.
- Bonne Princesse de nuit.-suttogta.
-Jó éjt neked is.-nevettem el magam halkan,majd hozzábújtam.

Sébastian:
A nap utat tört az ablakon. Kinyitottam a szemem és a mellettem békésen alvó Lizára néztem.
Ajkai egy picit elnyíltak és olyan édesen szuszogott,akár egy kis kutya.  Végig simítottam az arcán mire elmosolyodott álmában.
Szorosabban belefurta magát a mellkasomba.
-Ugye még nem kell felkelnem?-nézett rám a nagy szemeivel.
-Dehogy kell. Ha akarsz nyugodtan aludj tovább.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Oki.-mosolygott és rámrakta a lábát.
-Nem azt mondtam,hogy mássz rám.-nevettem el magam halkan.
-De így kényeelmees.-nyögte.
-Jó,akkor talán maradhatsz.-suttogtam a fülébe.
-Csak talán?-kúszott feljebb és lassan rátapasztotta az ajkát az enyémre. Szorosan magamhoz öleltem.
-Hé' gerlepár!-hallottuk meg Amy hangját.
Liza megremegett és elszakította ajkát az enyémtől.
-Ideje felkelnetek és enni valamit. Nem de?-nézett ránk szemöldök felhúzva.
-De..-mondta Lizzy és lassan kikászálódott az ágyból. Magára vett egy köntöst,majd rám nézett.
-Gyere.-mosolygott. Kikászálódtam és mellé léptem. Rákucsolta az ujjaim az enyémre. A szőkeség szemforgatva nézett minket,majd megindult a konyha felé.
-Charlotte néni nincs már itthon,de jó szokásához hűen csinált nekünk reggelit.-magyarázta.
Leültünk mindannyian az asztalhoz. Csendben ettünk,amikor csöngetésre lettünk figyelmesek. Liza felpattant az asztaltól és kitárta az ajtót,majd be is csapta.
Szinte odafutott hozzám és szorosan átölelve az ölembe ült.
-Mi a baj angyalkám?-emeltem fel a fejét. Már Amy is odajött hozzánk,hogy megtudja mi baja van Lizzynek.
-Jason az.-motyogta.-Miért nem bír békén hagyni?-fúrta bele a fejét a mellkasomba. Megsimogattam a hátát.
-Beszéljek vele?-suutogtam a fülébe. Felsóhajtott.
-Nem kell... majd én.. csak adjatok még egy pillanatot.-mondta.
Összenéztünk Amyvel és "megbeszéltük",hogy a közelükben leszünk.
Liza lassan eleresztett és újra az ajtóhoz lépett.

Liza:
Nagy nehezen elengedtem Sebet és visszamentem az ajtóhoz.
Jason még mindig ott állt. Ránéztem és a leghidegebb hangomon megszólaltam.
-Mit akarsz?
-Liza... én annyira sajnálom a tegnapit. Nem tudom,mi ütött belém.-mondta.
-Féreg vagy. Törődj bele.-gondoltam magamban
-Sajnálattal nem megyek sokra. Majdnem elvesztettem miattad Sebet. Ami nem túl bocsánatos lett volna.-néztem rá mérgesen.
-Tudom.. de talán tényleg lehetnénk barátok.-mosolygott.
-Öhmm. Had gondoljam át.. NEM! El is felejtheted.-válaszoltam dühösen.
-De... miért?-tágult ki a szeme.
-Mert nem Jason. Fogadd el. Amiket tettél velem... onnantól én már maximum ismerősnek tudlak tekinteni. Sőt örülj,hogy élőnek tekintelek.-mondtam enyhe gúnnyal a hangomban. Az előző mosoly eltünt az arcáról.
-Amiket tettem veled? Lecseréltél egy csigazabálóra!-mondta. Mégegyszer így emlegeti Sebet vagy a franciákat,én meg is verem.
-Lecseréltelek?!? Sokkal előtte kidobtál,minthogy találkoztam volna vele!-háborodtam fel.
-És? Meg kellet volna bocsátanod.-mondta már kiabálva.
-Ne mond meg mit kellet volna csinálnom! És tünj már el végre az életemből.-üvöltöttem. Nem érdekelt,hogy kint vagyok az utcán.
-Szóval,őt választod? Nem maradt esélyem?
-Az esélyed rég nem volt már meg.-mondtam. Elfordult,majd visszanézett rám.
-Egyet mondj meg. Miben jobb ő mint én?-kérdezte.
-Őszintén Jason? Mindenben.-mondtam és becsaptam az ajtót.