Liza:
Amikor elfogytak a könnyeim,csak feküdtem és a plafont bámulva gondolkoztam.
-Vajon elveszítem azt,aki számomra az egyik legfontosabb? De hát azt mondta Jasonnek,hogy ha mégegszer hozzám ér kibelezi. Akkor még szeret? Nem.. tuti rühell. Elkellett volna már akkor löknöm mikor fejém hajolt.-szidtam magamat gondolatban és könynek híjján csak fulladozó hangokat kiadva magamból,könnyek nélküli zokogásba kezdtem.
Már idegesített a saját hangom és szerencsétlenségem ezért nyöszörögve lepördültem az ágyról. A nagy koppanásra Amy rontott be az ajtón.
-Liza! Úristen! Gyere rendbeteszlek.-húzott fel a földről. Bevitt a fürdőbe és akaratom ellenére megmosta az arcom és csapzott hajamat fésülgetni kezdte.
-Amy. Ne.. ne csinálj velem semmit. Minek nézzek ki valahogy,ha már úgy is mindegy?-nyavajogtam.
-Nem mindegy! Úgy nézel ki mint egy élőhalott. Mennyit sírtál,10 órát? Reggel kilenckor kezdted.. most meg már este hét óra van.
-Nem baj!-görbült megint lefelé a szám,mikor belegondoltam,hogy tegnap még milyen jó volt minden.
Amy sóhajtott egyet,majd összecopfozta a hajam és megfogva a fejemet,egy kevés sminket vitt fel rá. Jó.. a karikás szemeimre jó sokat,de semmit nem használt.
Adott egy pohár vizet. Majd mègegyet és még hármat. Szomjas voltam, az biztos.
-Figyelj Eli.. ha ő itt hagy.. lesz jobb.. lesz másik hidd el!-mosolygott rá.
-De nekem csak ő kell!-sírtam el magam újra.
-Jaj szivem!-ölelt át és csitítgatva a hajamat simogatta.-Figyelj,az sem biztos,hogy elhagy. Szeret téged.
-De a szeme láttára csókolt meg Jason! Meg ott letapizott. Hiába lökdöstem. Nem tudom...hogy.. mit.. gondolhatott.. de..én nem akartam.-zokogtam.
-Tudom,tudom.. próbálj meg megnyugodni.-fogta meg a kezem és visszavezetett a szobába.-Próbálj meg aludni. Két óra múlva,ha gondolod van egy bál... és Charlotte nénikéddel úgy gondoltuk,hogy elmennénk. De ha nem akarod... maradunk.
-Nem, menjetek nélkülem megleszek egyedül.-eröltettem egy apró mosolyt az arcomra.
-Biztos?-kérdezte félve.
-Persze.-mondtam.
-Jó. Majd mondom Lotte néninek. Remélem jól megleszel Lizzy.-adott egy puszit a homlokomra,majd megvárta míg befészkelődöm az ágyba és elment.
Újra rám tört a sírhatnék. De,nem sírtam.
Amyék egy órával előbb elmentek. Nos,eddig tartottam magam. A zokogás rám tört. Hát ennyit ért Amy fáradozása,hogy rendbe tegye az arcom.
A gondolataimból a telefonom pittyegése rántott ki. Valaki rám írt. A kijelzön felvillanó név miatt nagyot dobbant a szívem.
Seb: Beszélnünk kell.
Én: ... tudom.
Seb:Mindjárt ott vagyok nálatok.
Én: Rendben.

"Beszélnünk kell" Jason is ezt írta mikor kidobott.
Elfogott a sírhatnék. Újra sírni kezdtem. Egyszer csak meghallottam a csengőt odalent.
Lementem és kinyitottam az ajtót.
-Szia.-köszönt. Gombóc nőtt a torkomban.
-Sz..szia.-köszöntem vissza és elléptem az ajtó elöl,hogy betudjon jönni.
Leült a kanapéra.
Mutatta,hogy üljek mellé. Feszengve leültem és a könnyeimmel küzködve meredtem rá.
-Szóval..-kezdett bele,de én közbevágtam.
-Csak kérlek,ne ugyanúgy dobj ki mint ő. Nem direkt volt. Ő akaratoskodott. Én ellöktem. Én téged szeretlek.-pattantam fel a helyemről zokogva és felfutottam a lépcsőn. Seb utánnam kiáltott.
A szobámban tehetetlenül rogytam le az ágyra.
Sébastian utolért. Onnan is felkeltem és úgy meredtem rá.
-Liza.. te miről beszélsz? Kidobni?-nézett rám és lassan mosolyra húzva a száját közelebb lépett. Fordultam egyet és ami mögöttem volt az már csak a fal.
Seb odahajolt hozzám.
-Mégis miért dobnálak ki?
-Mert megcsókolt Jason.. és te dühös voltál.-fordultam el és kiakartam térni előle,mire kitette a kezét,majd felém hajolt és határozottan megcsókolt. Lefagytam,majd viszonoztam a csókot és belemarkoltam a hajába.
Hevesen csókolóztunk. Seb átkarolta a derekam és elszakította az ajkát az enyémtől.
-Akkor nem haragszol rám?-kérdeztem mosolyra húzva a számat.
-Eleinte úgy volt,hogy igen. Aztán rájöttem,hogy Jason tette az egészet és nem okolhatlak azért mert sétáltatok egyet és neki szorítva a falnak megcsókolt. Főleg,hogy te ellenkeztél. Jason meg egy tahó, féreg,szarházi.-válaszolta és nyomott egy puszit a számra. A pusziját csókká hosszabbítottam.
-Tudod,hogy mennyit sírtam?-kérdeztem két csók között.
-Sejtem és sajnálom.-nyomott egy puszit az arcomra... majd az államra,a nyakamra..
Megfogtam az arcát és magamhoz húztam. Megcsókoltam. Megemelte az egyik lábam,mire mindkettővel átöleltem a derekát.
A fenekemnél fogva megemelt,majd rádobott az ágyamra. Fölém mászott és szemügyre vette a mégmindig szerintem túl mély kivágású pólót.
-Rájöttem,miért volt így felspanolva az a barom.-rázta meg a fejét és végig simított a mellkasomon. Lehúztam magamhoz a nyakánál fogva és miközben megcsókoltam kicsatoltam a nadrágját és lerántottam róla. Belevigyorgott a csókunkba és átkarolva a hátam fordított rajtunk,most én voltam fölül. Megfogta a pólómat és egy mozdulattal lerántotta rólam. Én is belekapazkodtam a pólójába. Kicsit megemelkedett,hogy letudjam róla venni. Megfogta a farmersortom és lassan kibújtatott belőle. Ráfeküdtem mire egy állati morgás hagyta el a torkát és megint fordítva rajtunk fölém kerekedett. Összenyomódott a csípőnk én pedig felnyögtem. Seb két kezèvel mellém támaszkodott és úgy nézett le rám. Magamra húztam.

-Mondj nekem valamit franciául.-suttogtam a fülébe.
-Je't aime.-csókolta meg a nyakam
-Ilyen mondattal jössz ami mindenki tud franciául?
-Olyat mondtam,ami igaz.-súgta majd rátapasztotta ajkát az enyémre.

Végig futtattam a kezem a hasán. Felnyögött majd magára fordított.
Ráültem a hasára és elvigyorodtam.
Kapkodva a levegőt nézett rám. Belenéztem a szemébe és abbahagytam a vigyorgást.. a vágy ami ott tükröződött a nagy barna szempárban magával ragadott. Én is akartam...
Ráhajoltam Sebre és megcsókoltam.
Éreztem,hogy kicsatolódik a melltartóm. Megfogtam és elhajítottam. Visszafeküdtem rá. Megint felmordult. Újra alul találtam magam.
Megcsókolta a nyakam,majd egyre lejjebb és lejjebb haladt. Szaggatott sóhaj szakadt fel a torkomból és magamra rántottam.
Megcsókoltam,közben az alsójába akkasztva az ujjam lehúztam róla. Csipőnk megint összenyomódott és egy hatalmas nyögés hagyta el a számat.  Seb is leszedte rólam az utolsó ruhadarabom....Utánna minden történt magától. Egyszerűen bámulatos volt.
Nem hasonlított arra amilyen Jasonnel volt. Nem.. ő egyszerűen nem Sébastian.

A mellkasára hajtottam a fejem,ő pedig a hátamat simogatta.
Az előbb történtek újra és újra lejátszódtak előttem. A teste,ahogy a fülembe súgott. Még a saját magam hangja is beleúszott a képbe,hogy a nevét suttogom.. vagy épp nyögöm.
Érzelmekkelteli volt,heves,érzéki. Tényleg szerettem Sebet és ez az éjszaka már régóta váratott magára. És most vigyorogva simulok hozzá,miközben ő csak simogat.